A ‘hit’ címkével jelölt bejegyzések

A sola fide szavak a megigazulásra vonatkoznak: a reformátorok szerint Isten egyedül hit által fogad el bennünket igaznak. A szent Isten felmentő ítéletet hoz azokról, akik Jézus Krisztusban hisznek, mert a hitükért az ő igazságát tulajdonítja nekik. Luther szerint az egyház ezen a hittételen áll vagy bukik (articulus stantis et cadentis ecclesiae). Jézus példázatában (Lk 18,9-14) a vámszedő nem mert felnézni, de irgalomért és bocsánatért könyörgött, miközben a farizeus hálát adott azért, hogy nem olyan, mint a vámszedő, hiszen istenfélő cselekedeteket hajt végre a hét minden napján. Jézus szerint a vámszedő ment haza megigazultan, nem a farizeus. Az az egyház, amely a saját érdemeink alapján méri az üdvösséget, a reformátorok szerint a farizeus egyháza, nem a vámszedőé. Jézus Krisztus igazi egyháza olyanokból áll, akik nem az érdemeikben bíznak, hanem kinyitják a tenyerüket, mint a vámszedő, és Istentől várják a felmentést. Csak hisznek. Az igaz katolikus egyház ott van, ahol ezt hirdetik.

Tovább a teljes cikkre »

Január 2-án Somody Imre meghívására a Centrál Kávéházban tartottam előadást a hit és a kultúra kapcsolatáról. A felvétel itt megtekinthető. Ha valaki rákattint, két dolgot azonnal konstatálhat. Az egyik az, hogy az alakomon igencsak meglátszik a karácsonyi töltött káposzta, bejgli és egyéb finomságok hatása. (Negyven év felett tényleg döntés kérdése lesz, hogy akarok-e kövér lenni.) A másik, hogy szinte fulladozom a köhögési ingertől. Azt csak az ott lévők tudják, hogy a videón látható mondatok a szűnni nem akaró köhécselés szüneteiben szabadultak ki a torkomon, és csak Gregus Dezső csodatevő vágó munkája eredményeként lett használható anyag a szétköhögött felvételből. Előadói pályafutásom egyik emlékezetesen kínos élménye marad, ahogy a megértő hallgatóság egy emberként próbált megoldani engem, mint hirtelen támadt problémát. A videó ebből már keveset árul el, de az látszik, hogy betegen próbálom teljesíteni a küldetést.

Tovább a teljes cikkre »

Néha azt gondoljuk – teljesen tévesen –, hogy csak nekünk, keresztényeknek vannak hitbeli válságaink. Ez azonban nem így van. Amikor nehéz elhinnünk a Szentírás egy-egy állítását vagy egyházunk egy-egy hitcikkelyét, gondoljunk arra, hogy micsoda hitbeli válságokat kell a materialistának leküzdenie ahhoz, hogy megmaradhasson anyagelvű világszemléletében! A materialista ideje nagyobbik részében talán megnyugtatónak (vagy legalább igaznak) találja sivár világképét, melyben végső soron minden anyag, energia és véletlen, de vannak pillanatai, amikor kétségek gyötrik, és ezek a kétségek talán nagyobb erővel is törnek rá, mint a keresztényekre saját kételyeik. C. S. Lewis írta a hittel kapcsolatban: „Most, hogy keresztény vagyok, vannak olyan hangulataim, amikor minden rendkívül valószínűtlennek tűnik; de amikor ateista voltam, olyan hangulataim voltak, amikor a kereszténység tűnt rendkívül valószínűnek.” Vajon milyen kétségekkel néz szembe a materialista?

Tovább a teljes cikkre »

Mámorító érzés szkeptikusnak lenni. A szkeptikus ugyanis könnyedén megnyerhet minden vitát, amibe belefolyik. Nincs az az ideológia, nincs az a hitrendszer, nincs az az eszmefuttatás, nincs az az érvelés, amin ne lehetne lyukat ütni, és ezt a szkeptikus jól tudja. Nem boldog ettől, de ha már így alakult, él helyzeti előnyével. A szkeptikusnak egyszerű dolga van: a kezében lévő gombostűvel higgadt, kimért léptekkel oda kell csak osonnia valamelyik nyuszivá, pillangóvá, vagy masnivá hajtogatott lufihoz, és bele kell böknie. Pukk! Ezután már csak rá kell mutatni az ernyedten lifegő gumidarabra, és gúnyos mosollyal odébb lehet állni. Mindenki láthatja megint egy lufiról, hogy az valójában csak egy nyomorult gumicafat. A szkeptikusnak nincs félnivalója: neki nem lufija van, hanem gombostűje, amit nem lehet kipukkasztani.

Tovább a teljes cikkre »

Mi a hit? Ezt a kérdést sokféleképpen megválaszolhatjuk, attól függően, hogy a hit mely aspektusát akarjuk előtérbe helyezni. Beszélhetünk arról, hogy a hit a láthatatlan valóság megragadásáról, illetve Istennek a nem létezőt létbe hívó hatalmáról szól, vagy hogy a hit bizalom, Isten ígéreteinek komolyan vétele és egyben az azokra való ráhagyatkozás, vagy hogy a hit egzisztenciális megtapasztalás, melyben Istentől függő helyzetbe hozzuk magunkat, vagy hogy a hit alázat, saját csődünk elismerése és Isten kegyelmének befogadása, stb. stb. Ezek mind helyes és fontos szempontok. Én azonban most a hitnek egy olyan oldalára szeretnék rámutatni, amit C. S. Lewis emelt ki Keresztény vagyok (Szent István Társulat, 1993) c. könyvében. Amikor az oxfordi apologéta a hit mibenlétét igyekszik elmagyarázni a BBC hallgatóinak, meglepő, de teljesen ésszerű módon a hangulatok hullámzásával állítja azt szembe.

Tovább a teljes cikkre »

„Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” (Zsid 12,3) Ebből a mondatból kiindulva szeretnék néhány gondolatot mondani a hit és a tudomány kapcsolatáról, különös tekintettel a világ, az élet és az ember eredetének kutatására. Az igevers a hit fontosságára mutat rá, de rögtön le kell szögezni, hogy a hit hangsúlyozása egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne kutassuk kíváncsian és becsületesen a jelenségeket, melyekből a teremtés hogyanjára következtethetünk. Éppen ellenkezőleg! Ahogy Augusztinusz mondta: a hit érteni szeretne (fides quaerens intellectum). Ne felejtsük el, hogy a modern tudomány keresztény talajon született, hosszú ideig szinte csak keresztények művelték, a korszakalkotó felfedezések jelentős részét keresztények tették, és a tudomány legmélyebb filozófiai alapvetései ma is a kereszténységtől örökölt monoteista alapvetések. A keresztény tudós az eredet kutatásában is legyen jó tudós! A hit kérdez és kutat. A világ keletkezését azonban nem érthetjük meg hit nélkül. Ez radikális, mondhatnám azt is, hogy paradigmateremtő állítása a Zsidókhoz írt levélnek. Vajon mit jelent?

Tovább a teljes cikkre »

Hinni is és kételkedni is kétféleképpen lehet, attól függően, hogy általuk melyik irányba haladunk. Van „hit”, amely paradox módon a kétely felé visz, és van „kétely”, amelynek valódi iránya a hit. Nem mindegy, hogyan hiszünk, és az sem mindegy, hogyan kételkedünk. Az a „hit”, amelyik nem kérdez, lényegét tekintve hitetlenség, mert aki nem kérdez, nem bízik, hanem fél. Van tehát „hit”, amelyik lényegét tekintve bizalmatlanság. Néha bölcs döntés félretenni a kérdéseinket, amíg eljön az idő, amikor tisztelettel tudunk velük foglalkozni. Soha nem bölcs viszont letagadni, hogy vannak kérdéseink, mert a letagadott kérdések egyszer fellázadnak, és utána mindig uralkodni akarnak.

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt években többen elmondtátok itt ezen a honlapon, hogy a homoszexuális vágy személyes kálváriátok, mégis Krisztust akarjátok követni engedelmességben, tisztaságban. Most hozzátok szeretnék fordulni egy C. S. Lewistól vett gondolat erejéig. A homoszexualitás témájában posztolt előző két írásom (ez és ez) elsősorban azoknak szólt, akik az egyházakon belül véleményformálók, döntéshozók vagy egyszerűen csak befolyásuk van, illetve azoknak, akik szeretnék kialakítani saját véleményüket ebben a borzasztó sok indulatot kavaró témában. Ez a poszt viszont kifejezetten nektek szól, akiket homoszexuálisoknak neveznek. Én nem szeretem ezt a szót, mert a szexuális orientáció mentén beskatulyáz benneteket, és szerintem ez helytelen, de a könnyebb kommunikáció kedvéért most nem térek el a szóhasználattól.

Tovább a teljes cikkre »

Felbecsülhetetlen lelkigondozói jelentősége lehet annak, ha megértjük, hogy a tanítványság a hit engedelmessége. Hadd mondjam el, hogy miért. Jézus Krisztus megszólít: „Kövess engem!”, mi pedig azt válaszoljuk: „Követlek, Uram!” Ekkor kezdődik a valódi tanítványság. Pál saját küldetését így fogalmazza meg: „kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm 1,5). A megtérés tehát a hit engedelmessége. Szintén a Római levélben mondja: „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: ’Uram, ki hitt a mi beszédünknek?’” (Róm 10,16) A hit és az engedelmesség ebben a kontextusban egymás szinonimái. A 16. részben az apostol ezt írja: „az evangélium a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.” (26) De mit jelent ez, és mi a lelkigondozói jelentősége? Innentől átadom a szót Bonhoeffernek.

Tovább a teljes cikkre »

A középkori filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon létezik-e vákuum, vagyis üres tér. Ez lelki értelemben is izgalmas kérdés lehet. Karl Barth szerint a „hit vákuum és korlátozás, melyet csoda és paradox lehetetlenség ölel körül.” (121) A Római levélhez írt híres kommentárjának angol fordításában (The Epistle to the Romans, Oxford University Press, 1968) találkoztam ezzel a szokatlan, de elmés hasonlattal. A vákuum a hittel kapcsolatban találó kép, még akkor is, ha okot adhat némi félreértésre, ha nem jegyezzük meg, hogy a hit más tekintetben egyáltalán nem hasonlít az ürességre, sőt, aktív, engedelmes és szeretet által munkálkodik. A megigazító hit lényegének megértésében mégis adhat némi világosságot a belső üresség képe.

Tovább a teljes cikkre »

A názáreti Jézus egy alkalommal így imádkozott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Mt 11,25-27) Jézus Krisztus szerint tehát az Atyát egyrészt csak az ismerheti meg, akinek ő kijelenti magát, másrészt az Atya úgy látta jónak, hogy a valóság lényegét kizárólag a gyermekeknek mutassa meg, a bölcsek és értelmesek elől viszont elrejtse.

Tovább a teljes cikkre »

Kierkegaard egyedülálló módon és mélységben járta körül a szeretet témáját, álneves szerzői segítségével a létezés minden szférájában bemutatta a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta.

Tovább a teljes cikkre »

Néha úgy érezzük, a globális világ egyre sokrétűbb és kiismerhetetlenebb valóságában lehetetlen bármiféle bizonyosat állítani, a kulturális meghatározottság növekvő tudata ismeretelméleti bénultságot okoz bennünk. Az objektív igazság fogalmát egyre kényelmetlenebbnek érezzük, helyette a különböző hagyományok közösségi meggyőződéseiről, szubkulturális beidegződésekről beszélünk. Olyan hosszúnak tűnik az út a feltételezésektől a bizonyosságig, hogy az igazsággal kapcsolatos paralízisünkben inkább az átmeneti biztonságot jelentő cinizmust választjuk. Ebben a helyzetben a több mint másfél száz éves távolság ellenére Kierkegaard meglátásai meglepően időszerűek, még evangéliumi keresztények azon nemzedékének is, akik néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt éppen az objektív igazság védelmében utasították őt el. (Elsősorban azokra gondolok, beleértve magamat is, akik először Francis Schaeffer írásain keresztül találkoztak Kierkegaard személyével.) Kierkegaard két – első hallásra furcsa – megállapítást tesz az igazsággal kapcsolatban, melyeket érdemes közelebbről is megvizsgálnunk: 1. „az igazság szubjektivitás”, 2. „a szubjektivitás nem-igazság”.

Tovább a teljes cikkre »

Umberto Eco Baudolino című regényében a vallás kérdéseivel foglalkozik, de egészen más szemszögből, mint A rózsa neve vagy A Foucault-inga esetében. Ebben a regényben keveredik a valóság és a babona, a tényleges történelem és a középkori hiedelmek alapján ténylegesen megélt történelem. Eco feleleveníti azt a korabeli vélekedést, hogy létezett keleten egy bizonyos János pap, akinek keresztény országlása új erőt jelenthetett volna a keresztény nyugatot fenyegető veszélyekkel szemben. A könyv főhőse, Baudolino útra kel, hogy megkeresse János pap királyságát. Útitársak is szegődnek mellé, akik különböző indítékokból szintén ezt az országot akarják megtalálni. Vele megy Abdul, akit ismeretlenül is rabul ejtett álmai asszonya, valamint a Poéta, Nikétász, és Salamon, a zsidó rabbi, aki azok után az elveszett törzsek után kutat, amelyek állítólag János pap országában telepedtek le.

Tovább a teljes cikkre »

Megkérdeztem egyszer C. Stephen Evans filozófust, egykori tanáromat, hogy hogyan definiálná a filozófiát. A válasza egyszerű volt, de új távlatokat nyitott számomra. Lényegét tekintve valami ilyesmit mondott: „Nekünk, keresztényeknek a filozófia az, amikor komolyan gondolkodunk a világról.” Azt is hozzátette, hogy a filozófia definiálása már önmagában filozófiai tevékenység. Nem lehet a filozófiát anélkül meghatározni, hogy már a meghatározással ne filozófiai véleményt fogalmaznánk meg. A filozófia definíciója is filozófiai kérdés, ezért majdnem annyi meghatározása van, ahány filozófiai rendszer.

Tovább a teljes cikkre »

Ha bűnben születtünk (Zsolt 51,7), és nem tehettünk másként, mint hogy vétkezzünk, miért von bennünket Isten felelősségre? Nem igazságtalan az, hogy Isten Ádám vétkéért bennünket is hibáztat? Elismerem, hogy rendkívül nehéz kérdésről van szó. A probléma nehézségét tovább súlyosbítja, hogy a nyugati világ individualista gondolati alapvetésekkel működik, és az ilyen alapvetéseket éppen azért nehéz nem hogy lebontani, de észrevenni is, mert alapvetések. A bűn tulajdonításának gondolata az egyéni felelősségre építkező világnézet(ek) számára a herezisek herezise. Ahhoz, hogy a megoldás közelébe jussunk, legalább meg kell próbálnunk kilépni egy pillanatra az individualista sémákból, ami tudom, sokunknak szinte lehetetlen vállalkozás. Mégis, tegyünk egy próbát.

Tovább a teljes cikkre »

Tegyük fel, hogy két ember azonos felkészültséggel és alapossággal közelít a bibliai szöveghez, de egyikük azzal az előfeltevéssel olvassa, hogy az pusztán egy vallási meggyőződésektől befolyásolt ókori dokumentum, a másik viszont ugyanezt az ókori dokumentumot Isten megbízható kijelentésének tartja. Melyiküknek van nagyobb esélye arra, hogy közelebb kerüljön a szöveg valódi jelentéséhez? (A kérdésem persze arra a bátor előfeltevésre épít, hogy a szövegeknek van jelentésük.)

Tovább a teljes cikkre »

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum