A ‘homoszexualitás’ címkével jelölt bejegyzések

Mi a gond a most következő felsorolással: nők, feketék, latinók, zsidók, cigányok, melegek? Az elfogadott narratíva szerint olyan kisebbségekről (nők esetében többségről) van szó, amelyeket az elmúlt évszázadok során igazságtalanságok értek a többségi (vagy domináns) társadalom részéről. Ezek a kisebbségek jogfosztottak voltak, de a különböző felszabadítási és polgárjogi mozgalmak fokozatosan felszámolták vagy éppen most számolják fel az elnyomás jogi struktúráit. Obama elnökké választása annak idején azt jelezte, hogy Amerikában a feketék hosszú utat tettek meg a rabszolgaságtól a jogegyenlőségig, és Hillary Clintonnak is majdnem sikerült az álom, hogy Amerika első női elnöke legyen. (Ted Cruz vagy Marco Rubio ugyanez lehetett volna a latinók számára.) Obama alatt a melegházasság is keresztülment az amerikai társadalom jogrendjén, és szinte új „elnyomott kisebbség” után kellett nézni, hogy az identitáspolitika ne maradjon „ügy” nélkül. Ezzel vette kezdetét a transzneműekért vívott harc és az öltözőháború.

Tovább a teljes cikkre »

Néhány éve a belarusz ortodox egyházfő mondott kijózanító beszédet egy protestáns egyházi zsinaton, most hasonló ismétlődött meg az anglikán egyház püspökeinek szinódusán. Ezúttal azonban nem kívülről érkezett a prófétai figyelmeztetés, hanem a felekezeten belülről. A téma ugyanaz: helyes-e megváltoztatni a házassággal és a szexualitással kapcsolatos kétezer éves keresztény tanítást a kultúra új erkölcsi víziójának hatására. Ahogy az amerikai presbiteriánus egyház (PCUSA) hajlott a kompromisszumra, úgy a Church of England is nemrég elindult ebbe az irányba. A kritika ezúttal viszont olyan embertől érkezett, aki nem csak hogy lelkésze ennek a felekezetnek, hanem érintett a homoszexualitás kérdésében is. Sam Allberry (az Is God Anti-Gay c. könyv szerzője) ugyanis férfi létére férfiakhoz vonzódik, de Jézus követőjeként nem azonosítja magát ezekkel a vágyaival, hanem tartja magát a keresztségben vállalt fogadalomhoz, hogy a bűnnek meghalva szentül fog élni.

Tovább a teljes cikkre »

Cambridge-i tartózkodásom anglikán élményei pont olyan vegyesek lettek, amilyen az anglikán egyház jelenlegi állapota. Konkrétan a Church of England helyzetére gondolok, amely valahogy beszorult az észak-amerikai progresszívek és az afrikai evangéliumiak prése közé. Az anglikán közösség súlypontja egy ideje már nem az amerikai és brit régió, amit az amerikai episzkopálisok tagságának tavalyi felfüggesztése is jelez, de még mindig elképzelhetetlen lenne az anglikánok világméretű közössége a Church of England meg a Canterbury érsek nélkül. A szexuális forradalom és az azt egyre lelkiismeretesebben követő progresszív teológia mégis olyan változásokat indukál, amelyek jelenleg ennek a világméretű egyházi formációnak a szétesésével fenyegetnek. Persze sokan gondolják, hogy ez most már talán nem is volna olyan nagy baj.

Tovább a teljes cikkre »

Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani. Hobson más következtetést von le ebből, mint amit én helyesnek tartok, de fő tézise szerintem igaz: a homoszexualitás megítélésének változása letaszította az egyházak üzenetét az erkölcsi piedesztálról. Ez a megállapítás azért fontos, mert a közvélekedés radikális elmozdulásával számolnunk kell, ha tisztában akarunk lenni helyzetünk és feladatunk valódi nehézségével.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap a BBC honlapján kerestem a Brexitről szóló cikkeket, amikor a kezdőfelületen beleütköztem ebbe az írásba. A cím mindent elmond: „A többszerelmű kapcsolatok lehetnek a szeretet jövője”. Az írás a „szexuális forradalom” cikksorozat részeként jelent meg, mely sorozat (a BBC ismertetője szerint!) a szex és a gender fejlődő fogalmát akarja megértetni velünk. Sokan jósoltuk, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálása magával fogja hozni a poligámia legalizálásának igényét is azokban az országokban, ahol a házasság hagyományos definícióját felülírja a szexuális forradalom, a gender ideológia és a haladás eszménye. És valóban: a Brexit árnyékában a monogám házasság kihívójaként bejelentkezett a „többszerelmű kapcsolatok” ideája.

Tovább a teljes cikkre »

„Küzdjetek a hitért, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” – mondja Júdás apostol. Mostanában ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a házasság és a homoszexualitás kérdésében a társadalom mellett az egyházakon belül is folyamatosan csatákat veszít a történelmi keresztény álláspont. A skandináv lutheránusok (tisztelet a kivételnek) hitehagyását már rég elkönyveltem, a tágan értelmezett evangéliumi világ „progresszív” személyiségeinek (pl. Rob Bell, Steve Chalke, Chuck Smith Jr., Tony Campolo, Ken Wilson) a kulturális trendhez való alkalmazkodása viszont még mindig letör, és az is nyomasztó, hogy olyan „billegő körzetekért” kell izgulni, mint a World Vision vagy a Hillsong. Az apostoli didaché feladása ma ezen a területen a leggyakoribb és leglátványosabb. Mivel sok csatavesztésre számítok, kellemes meglepetésként élem meg, ha pont olyan csoportokat nem sodor el a kulturális lavina, amelyekről azt gondolnám, hogy percek kérdése csak, hogy elessenek. A közelmúltban két ilyen meglepetés is ért.

Tovább a teljes cikkre »

Semmilyen reprezentatív felméréssel alá nem támasztott megfigyelésem szerint kétféle ember létezik. Az emberek egyik fajtája nem képes meghallani az igazságot addig, amíg nem tapasztalja az irgalmat. Az emberek másik fajtája nem tud az irgalomra gondolni addig, amíg nincs kimondva az igazság. Ez a kétféle ember kritikus helyzetekben nehezen ért szót egymással, mert mindketten máshonnan akarják kezdeni a beszélgetést. Aki az irgalomtól indulna, irgalmatlannak érzékeli azt, aki az igazság kimondása után akar könyörülni. Aki viszont a helyzet tisztázásával kezdené a beszélgetést, hazugnak látja az igazság kimondása nélküli irgalmat. Ez a kétféle ember ezért általában elbeszél egymás mellett és a másikat vádolja irgalmatlansággal vagy hamissággal. És aztán a széthúzás következtében (vagy más okból) bele is esnek az irgalmatlanság vagy a hamisság bűnébe. A kommunikációs zavart hadd szemléltessem két égető társadalmi vitán keresztül.

Tovább a teljes cikkre »

Ebben a bejegyzésben szeretnék rámutatni egy okára annak, miért olyan nehéz érthetően képviselni az evangéliumi (katolikus, ortodox) álláspontot a homoszexualitás kérdéskörében. Hogy nehéz, azt jól szemlélteti, hogy a lehető legegyértelműbb kommunikációnk ellenére is állandóan magyarázkodnunk kell, és a végén még így is rendre a motivációink félremagyarázásával szembesülünk. A kommunikáció nehézsége elsősorban arra vezethető vissza, hogy a bennünket bírálók oldalán nem elszigetelt gondolatok és érvek vannak, hanem egész narratívák. Ezek a narratívák pedig nem egyszerűen ütköznek a gondolatainkkal és szándékainkkal, hanem értelmezik, átfestik azokat, előzetes sablonokba rendezik a legvilágosabb és legkevésbé félreérthető mondatainkat is. Öt ilyen narratívát szeretnék most megmutatni.

Tovább a teljes cikkre »

A Keresztények a melegekért csoport a Pride-on tett hitvallást arról, hogy Jézus szereti a „melegeket”. A felvonuláson részt vett a szombathelyi Golgota gyülekezet lelkipásztora is (feltételezem, hogy nem felekezete támogatásával), aki blogjában beszámolt erről, megfeddve bennünket, akikből ez a lépés erős ellenérzéseket vált ki. Gondolom, az egyetnemértésünk is része annak a „vérgáz” hozzáállásnak, amit az egyház a „melegek” felé mutat („egyszerűen nem szeretik a melegeket”). A csoport törekvése lehetne akár egészen jó és biblikus is, hiszen Jézus valóban együtt evett megvetett vámszedőkkel és prostituáltakkal, és akik megbotránkoztak ezen, azok éppen a farizeusok voltak, akiket Jézus a legtöbbet korholt. Vajon hogyan máshogy lehetne legegyértelműbben kimutatni a „melegek” iránti szeretetet, ha nem úgy, hogy elmegyünk közéjük? (Felvet persze néhány kérdést, hogy ún. progresszív keresztényeknek miért mindig ez a missziós cél jut mostanában eszébe, de ezt most tegyük zárójelbe.)

Tovább a teljes cikkre »

A nyugati trendeket figyelve néhány prognózist szeretnék tenni azzal kapcsolatban, hogy mire számítsunk itt Magyarországon homoszexualitás-ügyben. A most következő gondolatokat pár hónapja fogalmaztam meg, de most érzem igazán aktuálisnak közölni. A nézőpontom mellett ezúttal nem fogok részletesen érvelni, csak jelzem (ha ez még nem lenne elég nyilvánvaló), hogy evangéliumi keresztényként írok, aki egyrészt Isten igéjét minden korban érvényes tekintélynek tartom, másrészt, illetve éppen ezért a házasság és a szexuális etika kérdésében határozottan és egyértelműen a Jézus által is megerősített egyöntetű bibliai tanítást vallom, melyet a keresztény egyház kétezer éves hagyománya is tanúsít. E szerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, a szexuális egyesülés pedig csak ezen a szövetségen belül megengedett, minden más formában bűn. (Ha valaki a konkrét érveimre is kíváncsi, bőven találhat erről írásokat ezen a honlapon.) A különösebb prófétai meglátást nem igényelő prognózisaim tehát a következők:

Tovább a teljes cikkre »

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy férfit, akit homoszexuális tevékenységen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt a férfit homoszexuális aktus közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg a férfi maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott a férfin kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és folytasd azt, amit eddig, hiszen nem vétkeztél!”

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

A livingout.org honlap készítői nyíltan elismerik jelenlegi vagy múltbeli homoszexuális vágyaikat, de azokhoz evangéliumi módon akarnak viszonyulni, és ebben szeretnének másoknak is segíteni. Honlapjukon a „Mit hiszünk?” fül alatt közzé teszik a brit Evangelical Alliance Biblical and pastoral responses to homosexuality (Bibliai és pásztori válaszok a homoszexualitásra) c. állásfoglalását, melyet saját álláspontjukként fogadnak el. Lefordítottam a nyilatkozatot, szerintem érdemes elolvasni, mert összefoglalja azokat a sarokpontokat, amelyek az evangéliumi hozzáállást meghatározzák. Ezek fényében talán kevesebb lesz a félreértés. Ha valaki nem is ért egyet a nyilatkozatban megfogalmazott evangéliumi hozzáállással, jó, ha legalább tudja, hogy mi az, amire reagál.

Tovább a teljes cikkre »

Gyakran hallom a kérdést barátaimtól is, kritikusaimtól is: miért kell ennyit beszélni a homoszexualitásról? Az előző cikkem miatt megint felvonhatták némelyek a szemöldöküket. Jogos a kérdés, vajon nem aránytalanul sok szó esik-e a valóságnak erről a viszonylag keveseket érintő szeletéről, miközben más területeken őrült nagy bajok vannak az egyházzal és a világgal. Ez valami evangélikál monománia, hogy most mindenki kötelezően a homoszexualitásról beszél? Miért kell egyáltalán magát a szexualitást ennyire középpontba állítani, de ha már ez a helyzet, miért pont a homoszexualitás kerül állandóan pellengérre? Miért nem születnek tömegével cikkek a házasságon belüli erőszakról, a szex-kereskedelemről, vagy mondjuk a szegénység okozta prostitúcióról? De lehetne az irigységet, a kapzsiságot, a képmutatást vagy a tekintéllyel való visszaélést is említeni. Miért van kipécézve a homoszexualitás? Hadd világítsam meg az okot, és közben hadd emeljem egy kicsit a tétet is.

Tovább a teljes cikkre »

Egy közlemény pár napja homofóbnak minősítette azokat, akik támogatják a házasság hetéről szóló rendezvénysorozatot. Most nem a házasság hetéről akarok írni, nem is a házasságról, hanem egy sokkal kevésbé fontos dologról, magáról a homofóbia szóról, amire felkaptam a fejem. A valóság leírására nem nagyon lehetett volna semmitmondóbb, alkalmatlanabb és idétlenebb kifejezést találni ennél. Kutatok az emlékeim között, de azt hiszem, még életemben nem találkoztam homofób emberrel. Olyat sokat ismerek, aki viszolyog a férfiak (vagy nők) közötti szerelemtől, a homoszexuális életmódtól, attól, hogy egy férfi szájon csókoljon egy másik férfit, és a többi homoszexuális viselkedésformától, amit most nem részleteznék. Sajnos olyanokat is ismerek, akik megvetik, sőt, akár gyűlölik is azokat, akik ilyeneket csinálnak. Olyan embert még többet ismerek (erre nem mondom, hogy sajnos), mint a házasság hete szervezői, akik egyszerűen csak megkülönböztetett és védendő értéknek tartják a férfi és nő közötti életreszóló házasságot. De kik azok a homofóbok?

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt években többen elmondtátok itt ezen a honlapon, hogy a homoszexuális vágy személyes kálváriátok, mégis Krisztust akarjátok követni engedelmességben, tisztaságban. Most hozzátok szeretnék fordulni egy C. S. Lewistól vett gondolat erejéig. A homoszexualitás témájában posztolt előző két írásom (ez és ez) elsősorban azoknak szólt, akik az egyházakon belül véleményformálók, döntéshozók vagy egyszerűen csak befolyásuk van, illetve azoknak, akik szeretnék kialakítani saját véleményüket ebben a borzasztó sok indulatot kavaró témában. Ez a poszt viszont kifejezetten nektek szól, akiket homoszexuálisoknak neveznek. Én nem szeretem ezt a szót, mert a szexuális orientáció mentén beskatulyáz benneteket, és szerintem ez helytelen, de a könnyebb kommunikáció kedvéért most nem térek el a szóhasználattól.

Tovább a teljes cikkre »

A homoszexualitás körüli diskurzus időnként azért nyomasztóan zavaros, mert vannak az érvek mögött ki nem mondott előfeltevések, melyeket a vitában résztvevő felek magától értetődőnek vesznek, pedig a másik számára egyáltalán nem azok. Hadd mondjam el, melyek azok az előfeltevések, melyeket vitapartnereim érvei mögött gyakran felfedeztem, amikor a homoszexualitásról ütköztettük az álláspontjainkat. Olyan előfeltevésekre gondolok, melyek nem csak kimondatlanok, de szerintem tévesek is. Egy részük a keresztény kinyilatkoztatás fényében téves, másik részük tudományos kutatásokkal is cáfolható. Mivel ezek az előfeltevések egyszerre kimondatlanok és tévesek, legfőbb ideje, hogy világosságra hozzuk őket. Elsősorban öt téves premisszát látok a homoszexualitás elfogadása mellett szóló érvek mögött.

Tovább a teljes cikkre »

A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent azonban nem lehet sem becsapni, sem megcsúfolni. Aki úgy tanítja az embereket, hogy akár csak egyet elvesz Isten parancsolataiból, az a legkisebb lesz az Isten országában. Ezt Jézus mondta, akit sokszor próbáltak már az aktuális kultúra képére formálni. Az ő nevében nem most először igazolnak társadalmi folyamatokat (gondoljunk a kulturprotestantizmusra, a pápai fényűzés bibliai alátámasztására, vagy a szocializmus idején született magyar teológiai kuriózumra, a „szolgáló egyház teológiájára”).

Tovább a teljes cikkre »

Mindenki hisz abban, hogy a szexuális viselkedés bizonyos fajtái helytelenek. Azok is hisznek ebben, akik a szexuális szabadosság feltétlen hívei. Kevesen mondanák például, hogy nők megerőszakolása (vagy ha úgy tetszik: férfiak megerőszakolása) elfogadható volna. A nyugati kultúrkör élesen elítéli a gyermekekkel létesített szexuális kapcsolatot és mély undorral tekint az állatokkal való közösülésre. A nyugati emberek többségéből a közelmúltig szintén viszolygást váltott ki a gondolat, hogy egy férfi a nemi szervével egy másik férfi ürítésre használt végbélnyílásába hatoljon. A homoszexualitást az emberi kultúrák többsége bűnnek vagy betegségnek tekintette. Viszont épp ez utóbbi kérdés megítélése kapcsán látjuk, hogy a helyes és helytelen szexuális viselkedés részben világnézeti ügy, a társadalmak szexuális etikája változhat. Vannak viszonylag általánosan elfogadott normák, de azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi normák időnként inkább viszonylagosak, mintsem általánosak.

Tovább a teljes cikkre »

Kerényi Imre két héttel ezelőtti „buzizós” mondata jó nagy port kavart a magyar közéletben, és ennek elsősorban azok örülhetnek, akik az LMBT kultúrkampf ügyét szeretnék végre előrébb tolni ezen a visszasztyeppésedő magyar ugaron. Kerényi valószínűleg nem érzékelte, hogy az euroatlanti hullámok ma már azonnal partra vetik az olyan megnyilvánulásokat, mint az övé, és otromba mondatával éppen azoknak tesz szívességet, akiktől el akar határolódni. Nekik pontosan az olyan mondatok kellenek, amilyen a színigazgatóé volt. Kerényi – mintha Jean Valjean groteszk reinkarnációja lenne – önként odaállt az LMBT szekere alá, és bárgyún megemelte. Most új lendülettel tolhatják tovább, az ismert koreográfia szerint. Furcsa, hogy ezt a dinamikát éppen egy színházi rendező nem érzékeli.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum