A ‘Hóseás’ címkével jelölt bejegyzések

Két Kr. e. 8. századi mű volt a nyári olvasmányaim fénypontja: az egyik Homérosztól az Odüsszeia, a másik Hóseás könyve a Szentírásból. Tavaly az Iliászt olvastam végig, erre a nyárra az Odüsszeiát terveztem. Amint elkezdődtek a tikkasztó, forró napok, nagy élvezettel vetettem magam újra Homérosz napsütötte, antik világába. Eközben a gyülekezetemben pedig arra kértek, hogy vegyek részt a Hóseás könyvéről szóló sorozat tanításában. A könyv hét fejezetéről prédikáltam én, és hogy jobban értsem a szöveget, újraolvastam hozzá Czanik Péter kommentárját is. Homérosz és Hóseás voltak tehát a nyári beszélgetőtársaim, és ez arra is lehetőséget adott, hogy összehasonlítsam az istenektől nyüzsgő mediterraneumban és az asszírok által szorongatott ókori Izráelben szerzett élményeimet.

Tovább a teljes cikkre »

„Szeretnék megtérni, de nem tudok.” Kálvinistaként egyrészt fontos vallomásnak tartom az ilyen mondatot, másrészt úgy érzem, sok esetben nem alázatról tanúskodik, hanem éppen ellenkezőleg: a gőgöt leplezi le. Való igaz, Isten kegyelme nélkül még megtérni sem tudunk, de amikor ezt mentegetőzésre használjuk, abban éppen az a keménység válik láthatóvá, amely a megtérésünk valódi akadálya. A mentegetőzés a fenti mondat első felét kérdőjelezi meg. Az igazság az, hogy voltaképpen nem akarunk mi ilyenkor olyan nagyon megtérni, legalábbis Istenhez nem. A „nem tudok” azért igaz, mert „nem akarok”, vagyis a képességem hiánya éppen az akarásom hiánya: azért nem tudok, mert nem akarok.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum