A ‘imádság’ címkével jelölt bejegyzések

Ez a bejegyzés két idézetből áll J. I. Packertől. Packer – a huszadik század meghatározó anglikán evangéliumi teológusa – rámutat arra a különös (vagy talán nem is annyira különös) jelenségre, hogy hitvallástól és meggyőződéstől függetlenül „kálvinista” tapasztalatunk van a megtérésről. Packer Az evangélizáció és Isten szuverenitása (KIA, 2001) c. könyvében a rá jellemző árnyaltsággal és lelkipásztori érzékenységgel beszél az evangélizáció feladatáról és Isten szerepéről az üdvözítésben. Az idézetek, melyeket választottam, a megtéréssel kapcsolatos „kálvinista” tapasztalatainkről szólnak. Packer szerint „pusztán az a tény, hogy egy keresztyén imádkozik, azt bizonyítja, hogy meg van győződve Isten uralmáról.” (14) Ezt részletesebben is kifejti, közelebbről megvizsgálva a keresztény emberek imádságait. Különösen két jelenséget a megtéréssel kapcsolatban.

Tovább a teljes cikkre »

Előző bejegyzésemben a kreatív szellemi munka példájaként említettem a prédikálást. Több, mint ezer prédikáció elmondása után viszonylag jól ismerem ezt a műfajt, ezért bátrabban is beszélek róla, mint bármely más szellemi tevékenységről. Olvastam igehirdetésről szóló könyveket, legalább négy homiletikai kurzust végigcsináltam (többek között Andrew Page és Bryan Chapell lábainál). Személyiségemből adódóan a módszertan mindig kevésbé érdekelt, mint a dolgok lényege, a homiletikai előadások is akkor segítettek igazán, amikor az igehirdetés szívére tudtak rámutatni. Ha a dolgok velejét megértem, a többi általában magától kibomlik előttem, ha viszont nem sikerül megragadnom egy dolog lényegét, nincs az a részletes gyakorlati magyarázat, amely megfoghatóvá tenné azt a számomra. A prédikálás esetében is a homiletika szívét kutattam. Olvasmányaim, tanulmányaim és tapasztalataim alapján szilárd meggyőződésemmé vált, hogy az igehirdetés szíve elválaszthatatlan az igehirdető szívétől.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap reggeli csendességemben megsimogatta a lelkem Máté evangéliumának egy részlete, melyben páratlan erővel mutatkozik meg Jézus emberi arca. A 14. részben Máté arról számol be, hogy Jézusnak megviszik a hírt: Heródes banális és egyben horrorisztikus körülmények között véget vetett Keresztelő János életének. Jézus valószínűleg tudta, hogy János nem párnák között fog meghalni, és Heródessel kapcsolatban sem voltak illúziói, mégsem sztoikus közönnyel reagál a hírre. „Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül.” (13) Máté hallgat arról, hogy Jézus miért akart egyedül lenni, de nem nehéz kitalálni ennek az okát. Kedvenc Jézus-filmemben, a Miracle Maker (A csodatevő) című káprázatos agyagbáb technikával készült animációban Jézus a tengerparton a földre veti magát és sír: siratja Jánost, a prófétát és útkészítőt, és Jánost, a közeli rokont. A szöveg dramaturgiája szerintem is arra enged következtetni, hogy Jézust mélyen megrázta a Keresztelő halála, és emiatt keresi az egyedüllétet.

Tovább a teljes cikkre »