A ‘irodalom’ címkével jelölt bejegyzések

Krisztus követése és az irodalom szeretete sokaknál teljesen elkülönül egymástól. Átélik mindkettő erejét, de nem tudják, hogyan kapcsolják össze a szívükben Krisztus megtapasztalását azzal a valósággal, amit az irodalom olvasásakor tapasztalnak. Ebben a sorozatban keresztényeknek szeretnék segíteni abban, hogy feloldják a lelkükben ezt a hasadtságot. Az irodalom lehet a valóság megismerésének eszköze és okozhat lelkiismeretfurdalás nélküli örömet, Krisztus követése pedig adhat olyan támpontokat az irodalom olvasásakor, amelyek a keresztény olvasót bölcs és jó olvasóvá tehetik. Erről szól az alábbi cikksorozat.

Tovább a teljes cikkre »

7. KRITIZÁLJUK!

Talán többen úgy érzik, túl nagy nyitottságot mutatok a világi irodalom felé. Tapasztalataik vannak ugyanis arról, hogy egy-egy irodalmi mű kárt okozott bennük, megzavarta őket, rossz irányba hangolta a szívüket. Ahogy az első részben jeleztem, ezt én is átéltem, ezért megértéssel viszonyulok a bizalmatlansághoz, sőt, részben magam is osztom azt. Azonban ne felejtsük el: Jézus az ideje jelentős részét bűnösökkel töltötte, akiknek a társasága alapszabályként „megront jó erkölcsöket” (1Kor 15,33). Jézus hallotta a történetet a sikkasztó hivatalnokról, a szolgatársakat bántalmazó szolgáról, a feleségét prostituálttal csaló szomszédról, az apjának hátat fordító fiúról, ugyanis köztük volt. Mivel figyelt, ezek a valós történetek az üzenete alapanyagává váltak, amelybe az Isten országának örömhírét belegyúrta. Jézus titka nem az elkülönülés volt, hanem az, hogy a bűnösökkel barátkozva saját belső integritását mindvégig megőrizte. Nekünk is így kell a világi irodalmat olvasnunk.

Tovább a teljes cikkre »

6. LÁSSUNK ÁLTALA!

Amikor egy irodalmi művet a kezünkbe veszünk, nem arra kapunk meghívást, hogy magát a művet szemléljük, hanem arra, hogy a mű által szemléljük a világot. A művészet névadás, a névadás pedig felfedezés. Az irodalom által az író is felfedez és mi is felfedezünk, mert akként látjuk a valóságot, ahogyan azt ő mimézis és metafora által megnevezi számunkra. Az irodalmi műveket akkor olvassuk jól, ha általuk meglátjuk azt, amit az író szemlél. Az irodalom olvasása tehát empatikus tevékenység, mert beleérzünk az író világhoz való viszonyulásába, ideiglenesen felvesszük az ő nézőpontját, hogy az ő szemével lássunk mi is. Ezt keresztényekként anélkül megtehetjük, hogy feladnánk saját nézőpontunkat.

Tovább a teljes cikkre »

5. UTAZZUNK EL VELE!

Az irodalom nem egyszerűen csak utazó, aki betér hozzánk, hanem olyan utazó, aki bennünket is utazásra invitál. Mikor Bilbó vendégül látta Szürke Gandalfot, a mágust, még nem tudta, hogy nemsokára ő maga is hosszú útra fog indulni és bámulatos kalandokba fog sodródni, amelyek végül hozzájárulnak egész Középfölde megmeneküléséhez. „Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” Épp ilyen vendég az irodalom, amikor vendégül látjuk. Az angyalok, akiket tudtunkon kívül befogadunk, néha mágusok és törpék formájában érkeznek, feldúlják az életünket, és egyszercsak azt vesszük észre, hogy a világ másik végén kötöttünk ki, és az utazás során teljesen más emberekké váltunk.

Tovább a teljes cikkre »

4. LÁSSUK VENDÉGÜL!

Az irodalmi művek olvasásakor az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha az alkotásokat bírálni kezdjük vagy használni akarjuk, mielőtt vendégül láttuk volna őket. Sokszor azzal a céllal veszünk a kezünkbe egy regényt vagy egy drámát, hogy élvezzük (ez ugye helyes motiváció!), de hamar fennakadunk valamin, ami összeegyeztethetetlen a hitünkkel, és a művet azonnal kritizálni kezdjük vagy akár félre is tesszük. Máskor önmagunkra vagyunk csak kíváncsiak, nem a másikra, és az alkotás úgy születik meg bennünk, hogy valójában meg sem termékenyített bennünket, csak magunkat hoztuk világra újra, mintha kapcsolatba se léptünk volna a művel. Egyik hozzáállás sem méltányos, egyikben sincs valódi érdeklődés, egyik sem méltó Krisztushoz. Most tehát annak a fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy az irodalom olvasásakor lássuk vendégül az alkotást.

Tovább a teljes cikkre »

3. ÉLVEZZÜK!

Láttuk, mi az irodalom, gondolkodtunk az olvasmányaink megválogatásáról, most fordítsuk a figyelmünket arra, hogy miért és hogyan is olvassunk egyáltalán irodalmat! Az első tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy egyszerűen csak élvezzük! Korábban említettem Horatiust, aki szerint az irodalom kettős célja az, hogy tanítson és gyönyörködtessen, és említettem azt is, hogy számunkra, keresztények számára a hasznosság valamiért könnyebben értelmezhető cél, mint a gyönyörködtetés. Szükséges tehát két dolgot tisztázni, mielőtt rátérnénk az irodalomban való gyönyörködés fontosságára. Az egyik az, hogy vajon biblikus-e az irodalom céljaként a gyönyörködtetést megjelölni, a másik, hogy vajon miért okoz problémát számunkra, hogy a gyönyörködést önmagában is helyes célnak tekintsük. Kezdjük a biblikusság kérdésével.

Tovább a teljes cikkre »

2. LEGYÜNK VÁLOGATÓSAK!

Ha értjük, mi az irodalom, a következő kérdés az, hogy keresztényekként mennyit és hogyan olvassunk, vagyis milyen fogyasztók legyünk. Ebben a posztban arra szeretnék mindenkit bíztatni, hogy legyen válogatós! Az irodalom terén nem lehetünk mindenevők. Szerb Antal annak idején végigolvasta szinte az egész világirodalmat, de nem hiszem, hogy ez számunkra követendő példa volna. Nem vagyunk, nem lehetünk mindenevők. Ennek több oka is van. Az egyik a lelkiismeretünk. Pál apostol világossá teszi, hogy a lelkiismeretünk különböző, amit az egyikünk lelkiismerete elbír, az a másikét megterheli, ami az egyikünknek szabad, az a másiknak bűn és akár a vesztét is okozhatja. Életünk során változik is a lelkiismeretünk: lehet, hogy ami az életünk egyik fázisában megengedett, az a másik fázisában vétek, vagy fordítva, ami korábban bűn volt, az most megengedett vagy egyenesen hasznos.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor egy ember átéli az újjászületést, olyan fordulat megy végbe a lelkében, hogy egy ideig hajlamos azt gondolni, nincs semmi, amit azoktól tanulhatna, akik nem élték át ezt a belső fordulatot. Jonathan Edwards számol be arról, hogy az ébredés idején sokan Isten Lelkének a munkáját megtapasztalva „mindent új megvilágításban látnak, ezért meglepődésükben sokkal jobban megváltoztatják addigi vélekedésüket, mint kellene, és a nagy érzelmi változásban egyik végletből a másikba esnek” (Ébredés az egyházban, 50). Én is ezt éltem át megtérésem után. Friss hívőként kötelező olvasmányként éppen Stendhaltól a Vörös és fekete c. regényt olvastam, és emlékszem, annyira mély idegenkedéssel töltött el a könyv nézőpontja, hogy utána egy ideig semmilyen világi irodalmat nem vettem a kezembe. Sokan persze eleve nem vesznek könyvet a kezükbe, nem is nekik írok most, inkább azoknak, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudják összeegyeztetni az irodalmat elkötelezett keresztény hitükkel.

Tovább a teljes cikkre »

Angol irodalomból írt diplomamunkámban két középkori allegorikus művet hasonlítottam össze egymással. Mikor beadtam a témajavaslatot, leendő témavezetőm visszakérdezett, hogy biztosan ezzel akarok-e foglalkozni, mert a 20. század végi ember nem igazán lelkesedik már az allegorikus művekért. Mivel engem viszont lelkesített a dolog, elvállalta a témavezetést, de a modern ember ízlését illetően igaza volt. A 19-20. századi regények (mondjuk a modernizmus fénytelen időszakát leszámítva) sokkal olvasmányosabbak, mint a hozzájuk képest darabos és didaktikus allegóriák, amelyek jelentéséhez sem biztos, hogy végül hozzájutunk. Azt ma is elismerik, hogy a középkorban és a reneszánsz idején volt ereje ennek az irodalmi formának, azonban hozzáteszik: a modern ember már nem ismeri azokat a világnézeti kereteket, amelyekben az allegóriák értelmezhetők, és idegenkedik azoktól a hierarchikus társadalmi viszonyoktól, amelyeket ezek a művek tükröznek. Vagy ahogy Gay Clifford irodalomkritikus egyszerűbben fogalmaz: az allegória „kiment a divatból”.

Tovább a teljes cikkre »

A tiszta gondolatok védelmet nyújtanak a szellemi homálytól. Az esztétika és a keresztény etika bonyolult kapcsolatáról T. S. Eliot mondta az egyik legtisztább gondolatot, amivel valaha találkoztam: „Nekünk, az irodalom olvasóinak a feladatunk, hogy tudjuk, mit szeretünk. Nekünk, keresztényeknek az is a feladatunk, hogy tudjuk, mit kellene szeretnünk. Nekünk, becsületes embereknek pedig az a feladatunk, hogy ne gondoljuk, hogy amit szeretünk, azt is kellene szeretnünk.” (“Religion and Literature”) Ha megértjük és alkalmazzuk az Eliot által megfogalmazott különbségeket, az önbecsapás sokféle formájától menekülhetünk meg.

Tovább a teljes cikkre »

„Ne mondd, hogy a keresztény művészet lehetetlen” – mondta Jacques Maritain francia filozófus. De vajon lehet-e egészséges kapcsolat keresztények és az irodalom között? Erről a kérdésről tartottam előadást a tavalyi European Leadership Forumon. Az angol nyelvű előadásban azt járom körül, hogy keresztényként hogyan lássuk az irodalom szerepét, természetét, eredetét és célját, hogyan fogadjuk azt megfelelőképpen, és hogyan alkossunk, ha elhívást kaptunk erre. A FOCL honlapján az előadással együtt elérhetővé vált néhány interjúrészlet is – ugyanebben a témában. Akit érdekel az irodalom teológiai értelmezése, legalábbis ahogy arról én gondolkodom, kattintson az alábbi linkekre.

Tovább a teljes cikkre »

T. S. Eliot kétszer csinált forradalmat a huszadik századi angol irodalomban. Először akkor, amikor zseniális formabontó elképzeléseivel megtörte a költészetben a romantika hatalmát és egy új, a modern kor életérzését hordozni képes, drámai klasszicizmust állított a helyébe. Ennek jelképe az Átokföldje (The Waste Land) c. vers, melyet sokan a huszadik század legfontosabb költeményének tartanak. Eliot második forradalma az volt, amikor kereszténnyé válása után visszaemelte az etikát az esztétika területére. Ez utóbbi lépése sokak rosszallását váltotta ki, de ekkor már semmi nem akadályozhatta, hogy megkapja a legnagyobb szakmai elismerést, az irodalmi Nobel-díjat. Filozófus-költőként Eliot rendkívül tudatosan lépett ki a modernizmus világnézeti korlátai közül, és a költészetét sem hagyta hátra. Mindenki láthatta, hogy megtérése hatott verseire és irodalomkritikusi megnyilvánulásaira is.

Tovább a teljes cikkre »

Elegáns, szép kötetet tartok a kezemben. Dorothy L. Sayers Aki királynak született c. könyve, melyet Pásztor Péter fordításában az Encián Kiadó most karácsonyra jelentetett meg, tizenkét hangjátékot tartalmaz. A rövid drámákat a BBC rendelte meg a második világháború sötét napjaiban, és évről évre még mindig rendszeresen műsorára is tűzi. Dorothy Sayers írásai magyar közegben méltánytalanul kevéssé ismertek, pedig Agatha Christie formátumú krimiszerzőről van szó (csak igényesebb és mélyebb nála), aki ráadásul Chestertonnal, Tolkiennal, C. S. Lewisszal, George MacDonalddal és T. S. Eliottal a huszadik századi angol keresztény irodalom legjelentősebb képviselői közé tartozott. A drámásköteten keresztül a magyar olvasóközönség most ez utóbbi oldaláról ismerheti meg az írónőt.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésemhez kapcsolódva egy ismert zsidó bibliakutató segítségével szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni a mózesi teremtéstörténet esztétikájáról. Isten irodalmi formát használt arra, hogy a világ eredetének igaz történetét elmondja nekünk. Ez a történet mindenekelőtt az ókori mítoszokkal száll vitába, azokhoz képest fogalmaz meg radikálisan új üzenetet. Az irodalmi forma tökéletes összhangban van az eredeti befogadó közeg képességeivel és elvárásaival. Az isteni akkomodáció (ahogy Kálvin Isten felénk lehajló kommunikációját nevezte) ott és akkor megfelelt a célnak, és a hermeneutika és exegézis tanító feladata az, hogy ezt ma is releváns üzenetként közvetítse felénk.

Tovább a teljes cikkre »

Néhány nappal ezelőtti blogbejegyzésemben (Jó-e az, ha hittel közelítünk a Biblia szövegéhez?) arról írtam, hogy a felvilágosodás kételyre és az objektivitás mítoszára épült ismeretelmélete a huszadik század második felére gyakorlatilag összeomlott. Kiderült, hogy a megismerő és a megismerés tárgya nem választható el egymástól. Annak beismerése viszont, hogy a hitünk, személyes meggyőződéseink, tapasztalataink, közösségi hátterünk befolyásolja a megfigyeléseinket, komoly válságot eredményezett az ismeretelmélet terén. Ezt a válságot legkönnyebben az irodalomban zajló változásokon keresztül tudom érzékeltetni.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum