A ‘Isten’ címkével jelölt bejegyzések

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Tovább a teljes cikkre »

Mivel a természettudomány a jelenségek világára (természet) koncentrál, keresztény tudósok számára is magától értetődő, hogy a természettudománynak nem feladata, hogy magát Istent vizsgálja. Pontosabban: nem a természettudomány feladata ez. A természettudományt régen természeti filozófiának hívták, megkülönböztetve a metafizikától, amely a természeten túlira is figyel. A természettudomány nem azért nem vizsgálja Istent, mert Isten ne lenne létező és megismerhető valóság, hanem azért, mert Isten nem része a természetnek, amire a természettudomány figyelme irányul. Azt csak a pozitivista tudományfelfogás gondolja, hogy az ismeret egyetlen hiteles forrása a tudomány, meg hogy csak a természet létezik és azt egyedül a tudomány képes megbízható módon vizsgálni. A pozitivizmus azonban – ahogy sokan rámutattak – az észszerűség alapján önmagát rombolja le, hiszen pont az az alapvetése, hogy az empirikus tudomány képes csak megbízható ismeretet adni a valóságról, nem empirikus megfigyelésből származik, hanem előzetes filozófiai megállapítás.

Tovább a teljes cikkre »

Itt a teljes sorozat, egy helyen. A felsoroltakon kívül további példákat is lehetne találni (hogy csak kettőt említsek: Ronald Ross és Szent-Györgyi Albert istenes versei például kimaradtak), de aki akart, az eddigiekből is meggyőződhetett arról, hogy nyilvánvalóan nem igaz, amit Richard Dawkins és más új ateista propagandisták mondanak, miszerint az istenhitet a tudománnyal kapcsolatos tudatlanság élteti. Az idézett Nobel-díjas tudósok éppen a materializmust és az ateizmust nem tudták összeegyeztetni azzal, amit a világ működéséből megértettek. Arra bátorítok mindenkit, akit érdekel a tudomány és a hit kapcsolata, hogy ha eddig nem tette, olvasson bele egyik vagy másik bejegyzésbe.

Tovább a teljes cikkre »

A sorozat befejező részében George Waldtól idézek (aki 1967-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat a látás biokémiájával kapcsolatos munkájáért), utána pedig Derek Bartontól (akinek azért adtak 1969-ben kémiai Nobel-díjat, mert bevezette a konformációs analízist a szerves vegyületek vizsgálatába). A Wald-idézeteket az teszi különösen érdekesekké, hogy az amerikai biológus élete nagyobb részében elkötelezett ateista volt, hangot is adott világnézeti meggyőződésének, de valamikor a nyolcvanas években nagyot fordult a gondolkodása. Mindjárt látni fogjuk, mi győzte meg őt arról, hogy van az anyagon túli Elme, de annyit már most előre bocsátok: a mentális fordulatot tudományos tapasztalatai nagyban befolyásolták. Vagyis nem azért fordított hátat az ateizmusnak, mert így nevelték, hanem azért, mert a világ létét és működését nem tudta ateistaként értelmezni. Nem a tudatlanság, hanem a tudás állította szembe az anyagelvű világmagyarázattal.

Tovább a teljes cikkre »

Isten létezésével kapcsolatban az egyik gyakori ellenvetés az, hogy ha Isten valóban létezik, miért van annyi gonosz a világban. Mivel a világban van gonosz, Isten nem létezhet – hangzik az érv. Nem tagadom: egy jó és mindenható Isten világában a gonosz léte súlyos kérdésként nehezül az értelemre és a szívre. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, melyet érdemes megfontolnunk, ha a gonosz létezését Isten létezése elleni érvként akarjuk felhasználni. Ravi Zacharias indiai-amerikai apologétától hallottam először az alábbi rövid, de frappáns gondolatmenetet.

Tovább a teljes cikkre »

Az etológus Dawkins szerint „teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy aki nem hisz az evolúcióban, az tudatlan, ostoba vagy bolond (vagy gonosz, de ezt a lehetőséget inkább hagyjuk)”. Valóban így van? Biológiai Nobel-díj nem létezik, úgyhogy aki a biológia (különösen a sejtbiológia, a molekuláris biológia és a biokémia) területén ér el átütő eredményeket, az jó esetben a fiziológiai és orvostudományi vagy a kémiai Nobel-díjat kaphatja meg. Aki ilyen Nobel-díjat kap, az valószínűleg nem tudatlan, ostoba vagy őrült a biológia kérdéseit illetően. Ezért mindenképpen érdekes annak a két tudósnak a véleménye, akiktől most fogok idézni. Ernst Chain és Richard Smalley nem csak Istenben hittek, de a darwini evolúcióelmélettel szemben is erős kételyeiknek adtak hangot. Chain (Fleminggel közösen) 1945-ben kapott Nobel-díjat a penicillin gyógyító hatásának felfedezésért, rangos egyetemi professzori állásai (Cambridge, Oxford, Róma, London) mellett egy időben a WHO elnöke is volt. Smalley – akit a nanotechnológia „atyjaként” emlegetnek, és aki fizikát és asztronómiát is tanított Houstonban – 1995-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat a fullerének felfedezéséért.

Tovább a teljes cikkre »

Richard Dawkins matematikus és tudományfilozófus kollégája, a szintén oxfordi John Lennox szerint a modern tudomány nem hogy nem temette el Istent, de létezésének újabb és újabb nyomaira bukkan. Lennox szerint tudósoknak nem egyre kevesebb, inkább egyre több okuk van hinni Isten létezésében. Számos példát láttunk már ebben a sorozatban arra, hogy a tudományos világ legeredményesebb kutatói közül sokan osztják Lennox véleményét. Az orvostudomány területéről hozom a következő két példát. John Carew Eccles 1963-ban kapott megosztott Nobel-díjat az idegsejt-membránok működésének ionos természetét illető felfedezésért. Joseph Edward Murray 1990-ben részesült megosztott Nobel-díjban a szervátültetés területén elért eredményeiért. Murray végezte többek közt az első vese-transzplantációkat. Murray tagja volt az Amerikai Tudományos Akadémiának, és római katolikusként a Pápai Tudományos Akadémiának is. Isten létezése mindkettőjük számára magától értetődő volt.

Tovább a teljes cikkre »

Most új vizekre evezek ebben a sorozatban. Eddig kizárólag fizikai Nobel-díjasokról volt szó, akik számára a tudomány és az istenhit egymást kiegészítő – vagy akár feltételező – jelenségek. Most is lesz egy fizikai Nobel-díjas (Joseph H. Taylor, aki 1993-ban kapott megosztott Nobel-díjat egy kettőscsillag rendszerben lévő pulzár felfedezéséért, mely lehetőséget adott a gravitáció tanulmányozására és megalapozta az univerzum keletkezésének elméletét), mostantól azonban elkezdek olyan tudósokat idézni, akik a fiziológia és orvostudomány valamint a kémia területén végzett kutatásaikért részesültek Nobel-díjban. Közülük elsőként Alexis Carrel következik, aki a vérerek, érsebészet és szervátültetési kutatásaiért kapta meg a rangos kitüntetést 1912-ben.

Tovább a teljes cikkre »

Ezzel a sorozattal nem azt akarom bizonyítani, hogy van Isten (ezt már az első cikkben is leszögeztem), hiszen Isten létezését nem az dönti el, hogy hány Nobel-díjas hisz benne. Az idézetekkel annak az állításnak a képtelenségét akarom megmutatni, hogy az Isten létezésébe vetett hit a tudománnyal kapcsolatos tudatlanságból fakadna. Közben természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy természettudós vallással kapcsolatos gondolatai nem érnek többet egy teológus által megfogalmazott gondolatoknál. (Ha Istent akarom megismerni, inkább a teológusokat olvasom.) Viszont abban a kérdésben, hogy a tudomány aláásta-e az istenhitet, az istenhívő Nobel-díjasok szava sokat nyom a latban. A most következő idézetek két nem keresztény, de istenhívő tudóstól származnak. Egyikük – I. I. Rabi (R. Oppenheimer tanítványa) – ortodox zsidó –, a másik – Abdus Salam – pakisztáni muszlim. Teológusként mindkettőjükkel komoly vitám lenne, de abban azonos a meggyőződésünk, hogy a Teremtő létét a tudomány fejlődése nem kérdőjelezi meg. Az Osztrák-Magyar Monarchiában született Rabi 1944-ben kapott Nobel-díjat az atommag mágneses tulajdonságainak vizsgálatáért. Salamot az elektrogyenge kölcsönhatásról alkotott elméletéért jutalmazták a rangos kitüntetéssel 1979-ben.

Tovább a teljes cikkre »

Mostanra talán egyértelmű mindenkinek, aki követi ezt a sorozatot, hogy amikor egy Nobel-díjas tudós megvallja az Istenbe vetett hitét, nem eseti félresiklásról van szó. Talán azt is sikerült nyilvánvalóvá tennem, hogy ezek a tudósok nem pusztán a neveltetésük miatt „vallásosak” (bár ugyanúgy, ahogy materialisták esetében, a neveltetés sem mindig elhanyagolható szempont), hanem sokszor éppen a tudományos ismereteik miatt tartják Isten létezését szükségesnek. Attól persze, hogy egy fizikus Istenről nyilatkozik, még nem lesz jó teológus. Nem is értek egyet minden megállapításukkal. Mott és Hewish idézetei ettől még nagyon érdekesek. Nevill Mott a Cambridge-i Cavendish Laboratory professzoraként végezte a mágneses és rendezetlen rendszerek elektronszerkezetével kapcsolatos alapkutatásait, melyekért 1977-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Antony Hewish – szintén a Cavendish kutatójaként három évvel korábban kapott Nobel-díjat a pulzárok felfedezéséért. Az idézeteket most is Dimitrov könyvéből veszem.

Tovább a teljes cikkre »

Messze nem vagyunk még a sorozat végén. A most következő két tudóst egy generáció választotta el egymástól, de fizikai Nobel-díjuk mellett közös volt bennük az is, hogy az anyagi világ tanulmányozása következtében elengedhetetlennek tartották a Teremtő Isten létezését. Az amerikai Arthur H. Compton 1927-ben kapott Nobel-díjat a „Compton-effektus” (a röntgensugarak hullámhosszának változása az elektronokkal való ütközéskor) felfedezéséért. A müncheni születésű zsidó Arno Penzias 1978-ban kapta meg a legrangosabb tudományos kitüntetést a világmindenség keletkezett voltát alátámasztó kozmikus háttérsugárzás felfedezéséért. Istenhitük nem a tudatlanságuk következménye volt, ahogy Dawkins feltételezné, éppen ellenkezőleg: Compton és Penzias felelős tudósokként tartották szükségszerűnek a Teremtő létezését. „Ahol terv van, ott intelligencia is.” (Compton) „Az univerzumban csodálatos renddel találkozunk, és ahol rend van, ott szándékot is feltételezünk.” (Penzias)

Tovább a teljes cikkre »

Olyan Nobel-díjas fizikusokról lesz most szó, akik tudósként a huszadik század első felében emelkedtek a többiek fölé, de már Darwin után, aki Dawkins szerint elérte, hogy az ateista tudósok „intellektuálisan megelégedettek” lehessenek. Az angol Sir William Henry Bragg és az olasz Guglielmo Marconi nem akartak élni ezzel a „lehetőséggel”, keresztény meggyőződésük tökéletesen alkalmas keret volt nekik a tudományos munka számára. Bragg 1915-ben a kristályszerkezetek röntgensugarakkal való vizsgálatáért kapott fizikai Nobel-díjat, mégpedig – egyedüli esetként a díj történetében – fiával együtt. William Henry Bragg és William Lawrence Bragg a Cavendish Laboratory-ban végezték a kutatásaikat, melynek felirata ma is azt hirdeti, hogy a fizika tudománya „Isten nagy tetteinek kikutatásáról” szól. A másik tudós, akitől idézetek következnek – Guglielmo Marconi – nem csak a rádiózás és az elektronikus kommunikáció atyja, de Bragghez hasonlóan meggyőződéses keresztény is volt. 1909-ben kapott Nobel-díjat az első működőképes vezeték nélküli távíró létrehozásáért.

Tovább a teljes cikkre »

A tudomány maga alá temette az istenhitet? Schawlow és Philips nem így gondolják. Arthur L. Schawlow a lézertudomány egyik atyja (Charles Townes a másik), a lézerspektroszkópia kifejlesztéséért kapott 1981-ben megosztott Nobel-díjat. Az Amerikai Fizikus Társaság 1991 óta adományozza a lézertudományban elért kiemelkedő eredményekért az Arthur L. Schawlow-díjakat. William D. Phillips az egyik, aki megkapta ezt a díjat, de előtte egy évvel (1997-ben) két társával együtt megkapta a fizikai Nobel-díjat is az atomi gázok lézeres hűtése, illetve a lehűtött gázok atomi csapdában való összetartása területén kifejlesztett technológiáért. Mind Schawlow, mind Phillips protestáns keresztények, metodisták, nyíltan beszélnek Istenbe vetett hitükről, ismert szereplői a vallás és a tudomány kapcsolatáról szóló párbeszédnek. Phillips 1979-ben – már tudósként – kezdett aktívan gyülekezetbe járni. Következzenek most idézetek ettől a két embertől is az istenhitről és a tudományról.

Tovább a teljes cikkre »

A sorozatot két újabb Nobel-díjas fizikus – Robert Andrews Millikan és Charles Townes – idézeteivel folytatom. Millikan amerikai kísérleti fizikus 1923-ban kapott Nobel-díjat az elektron töltésének megméréséért és a fotoeffektussal kapcsolatos munkájáért. Később a kozmikus sugárzást tanulmányozta. Charles Townes 1964-ben kapott megosztott fizikai Nobel-díjat a kvantumelektronika területén tett felfedezéseiért (mézer), melyet számos más rangos elismerés követett. Mindketten nagy nyilvánosság előtt beszéltek Istenbe vetett hitükről és arról, hogy a tudomány és az istenhit kiegészítik és feltételezik egymást. Ez természetesen nem bizonyítja Isten létét, csak azt, hogy megkérdőjelezhető a Dawkins és mások által propagált vélemény, mely szerint a tudomány lerombolta az Istenbe vetett hit alapjait. Ezek a Nobel-díjas tudósok ezt másképp gondolták.

Tovább a teljes cikkre »

Tihomir Dimitrov 50 Nobel Laureates and Other Great Scientists Who Believe in God c. idézetgyűjteményéből folytatom a szemezgetést. Ezúttal a modern fizika két kiemelkedő alakjától, Erwin Schrödingertől és Werner Heisenbergtől másolok be néhány válogatott idézetet a tudomány és Isten kapcsolatáról. Ken Wilber Quantum Questions c. könyvében csodálkozásának ad hangot, hogy „a modern fizika szinte mindegyik nagy úttörője – olyan emberek, mint Einstein, Schrödinger és Heisenberg – valamiféle lelki misztikusok voltak… A legkeményebb tudomány, a fizika, összecsókolózott a leggyöngédebb vallással, a misztikával.” (Ken Wilber: The Essential Ken Wilber: An Introductory Reader. Shambhala Publications, 1998, 16) Ahogy a sorozat első részében is hangsúlyoztam, az idézetek nem feltétlenül tanúskodnak keresztény vagy akár teista meggyőződésekről. Schrödinger esetében például inkább egyfajta panteizmusról van szó. Amit az idézetek megmutatnak, az a materializmus elutasítása és az anyagi valóságon túli isteni okok és megnyilvánulások előtti nyitottság, sőt, ezek szükségszerű létezéséről való meggyőződés.

Tovább a teljes cikkre »

Agresszív ateisták, mint Richard Dawkins vagy Daniel Dennett gyakran beszélnek az istenhívőkről úgy, mint tudatlan idiótákról, akik nem vették még észre, hogy a tudomány kihúzta a hitük alól a szőnyeget. Sok emberrel találkozom, aki ezt ugyanígy gondolja. Elindítok ezért most egy sorozatot, melyben Nobel-díjas tudósok beszélnek Isten és a tudomány kapcsolatáról. Főleg Tihomir Dimitrov 50 Nobel Laureates and Other Great Scientists Who Believe in God c. internetről letölthető könyvéből fogok szemezgetni. Tisztában vagyok azzal, hogy lehetne ötven, száz, ezer más ismert tudóst melléjük állítani, akik nem hittek Istenben. Egyáltalán nem gondolom, hogy híres tudósok világnézeti megoszlása döntené el azt a kérdést, hogy van-e Isten. Amit ezek az idézetek eldönthetnek, az pusztán az (ezt viszont szerintem el is döntik), hogy valóban a tudatlanság-e az istenhit oka. Kiváló elmék tanúskodnak az ellenkezőjéről.

Tovább a teljes cikkre »

Ha az ember felüt egy hagyományos dogmatika tankönyvet, nem kell sokáig lapozgatnia benne, hogy eljusson Isten attribútumaiig, azon belül pedig Isten szenvedélymentességének – latin szóval Isten impassibilitásának – tanáig. A kifejezésben könnyen észrevehetjük a passió és a passzív szavakat. A tan valamilyen formában azt a korai keresztény meggyőződést foglalja össze, hogy Isten nem lehet egy cselekvés elszenvedője. Isten nem tud szenvedni, nem lehet szenvedő szerkezetben, nem kerülhet külső hatás alá, nem irányíthatják szenvedélyek. A hagyományos dogmatikák leszögezték, hogy mivel Isten változás nélküli, ezért szenvedélymentes is: képtelen arra, hogy egy cselekvés elszenvedője legyen. A tan nagyon régi, átvészelte a reformáció teológiai „tisztogatását” is, megtaláljuk mind a katolikus, mind a protestáns dogmatikákban.

Tovább a teljes cikkre »

Apósomék pécselyi házának ablakában van egy nagy, kövér pók. Amikor sógornőm lefényképezte, a képen olyannak látszott, mintha egy drón kémlelné a terepet a szembelévő ház felett. Pedig csak egy méltóságteljes, nagy pókról van szó, mely hálójával beszőtte az ablakot, és eredményesen őrzi gondosan kiépített pozícióit. Nem voltam soha fóbiás, de mindig iszonyodtam a pókoktól, nem szerettem őket, elemi szinten váltottak ki belőlem erősen negatív érzéseket. Van valami azokban a lábakban, az egész alakzatban, no meg a tevékenységében, ami riaszt. Mintha valami eredendő gonoszság kapcsolódna hozzá, valami tömény rosszindulat, aminek pusztító mérge fenyegetést jelent a többi élőre. Sok embertársam érez így, és elég régóta ahhoz, hogy a mítoszok és mesék is ekképpen ábrázolják ezeket az Arachnidák osztályába tartozó lényeket.

Tovább a teljes cikkre »

A kálvinizmus egyeseknek botrány, másoknak szívbe markoló megtapasztalás, megint másoknak szilárd identitás. De vajon mi a kálvinista gondolkodás igazi középpontja és veleje? A kiválasztás? A kegyelem? Isten titkos végzései? Nyáron a Wheaton College könyvtárában kutakodva bukkantam H. Henry Meeter The Basic Ideas of Calvinism (Baker, 1990) c. könyvére, abban pedig a következő mondatokra: „A kálvinizmus nagy központi gondolata Isten. (…) Ahogy a metodisták a bűnös megváltásának gondolatát helyezik előtérbe, a baptisták az újjászületés misztériumát, a lutheránusok a hit általi megigazulást, a cseh-morva testvérek Krisztus sebeit, a görög katolikusok a Szentlélek miszticizmusát, a római katolikusok pedig az egyház egyetemességét, a kálvinisták Isten gondolatát állítják előtérbe.” (17)

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum