A ‘ítélet’ címkével jelölt bejegyzések

divinity-szabados-adamDe Ért, Júda elsőszülött fiát az ÚR gonosznak tartotta, ezért megölte őt az ÚR.” (1Móz 38,7)

Amilyen rövid, egyszerű, lakonikus a mondat, olyan meghökkentő a tartalma. Ér gonosz volt az ÚR szemében, ezért az ÚR megölte őt (וַיְמִתֵ֖הוּ). Vájemitéhú. Megölte őt. Isten megölte Ért. Halálbüntetést hajtott végre rajta, gyakorlatilag kivégezte Júda elsőszülött fiát. Nem tudjuk, hogyan, nem tudjuk, mi volt a halál közvetlen oka, nem tudjuk, használt-e eszközöket, nem tudunk semmit a büntetés módjáról. Csak azt, hogy Isten megölte Ért. És miért? Mert Ér gonosz (רַע) volt a szemében. A szó itt morális jelentéssel bír: Érben olyat látott Isten, ami morálisan visszataszító, rossz, gonosz volt. És végrehajtotta rajta az ítéletet.

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt napokban kisebb vita kerekedett egy korábbi cikkem alatt a pokol mibenlétéről. A hozzászólások mély érzésekről tanúskodnak, ami teljesen jogos és érthető egy ilyen borús téma kapcsán. Én sem tudok érzelmek nélkül gondolkodni a gyehenna ítéletéről. Néha egyáltalán nem is tudok gondolkodni róla, annyira súlyos ez a batyu a hitem számára. Hálás vagyok ezért a kis vitáért, mert ez most engem is felkavart és elgondolkoztatott. Hozzá akartam szólni, de minden alkalommal eltántorított valami attól, hogy véleményt mondjak. Inkább a kezembe vettem néhány könyvet, és olvasni kezdtem. Szombat reggel óta imádkozom és kisebb megszakításokkal folyamatosan olvasok. Végigolvastam Edward W. Fudge és Robert A. Peterson közös tanulmányát – Two Views of Hell: A Biblical & Theological Dialogue (IVP, 2000) –, majd átböngésztem négy-öt másik könyvet, számos tanulmányt, és a Biblia szövegét is sokat lapozgattam. Foglalkoztam már régebben ezzel a témával, sőt, tanítottam is róla (egyszer öt héten át!), de azt hiszem, valami most átértékelődött bennem. Még nem vagyok biztos abban, hogy eljutottam valahova, csak azt tudom, hogy az iszap felkavarodott a lelkemben, és az ilyen időszakok általában termékenyek.

Tovább a teljes cikkre »

Christopher Hitchens halála kapcsán azon gondolkoztam, vajon szabad-e ítéletet mondanunk bárki felett, vagy jobb csendben maradni, és meghagyni a véleményalkotást az örökkévalóságnak. Gyakran hallom a józan figyelmeztetést, hogy nem mondhatunk ítéletet egy másik emberről, és tulajdonképpen egyet is értek ezzel a gondolattal. Az ítélet Istené, nem a miénk. Nem vagyunk bírái embertársainknak. Az utolsó napon mindenkinek Isten előtt kell megállnia. Egyedül a Teremtőnknek leszünk kötelesek választ adni. Ő ismer mindenkit úgy, ahogy egy igaz bírónak ismernie kell, csak ő mondhatja majd ki egy ember életéről, hogy az mennyit ért. Logikus a következtetés: nincs jogunk ítéletet mondani még az olyan nyilvánvalóan istenkáromló embertársunk felett sem, mint Christopher Hitchens.

Tovább a teljes cikkre »

„Mert tűzzel sózatik meg mindenki. Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” (Mk 9,49-50) Ezek Jézus szavai, melyeket Márk evangélista a botránkozásról és a gyehenna tüzéről szóló beszéd után helyezett el az evangélium szövegében. Jézus tűzről és sóról beszél (először tűzről, aztán sóról, a kettő között pedig a tűzzel való megsózatásról), és az olvasónak az a benyomása, mintha a mondatokat nem is tartaná más egyben, csak a só és a tűz képére való asszociáció. Lehet, hogy ez így is van. Mire gondolhatott Jézus a két kép kapcsán?

Tovább a teljes cikkre »

A funtineli boszorkány egy vitatott szerző vitathatatlanul sikeres regénye. Gyönyörű és lebilincselő történet, melynek utolsó előtti bekezdése a Prédikátor könyvének hangulatát idézi: „Mindezek az idők elteltek már régen. Ma már senkit sem érdekel, hogy élt-e valaha boszorkány a Funtinelen vagy nem, s hogy ennek vagy annak a korhadó fakeresztnek itt vagy amott mi a története.” Wass Albert maga is tisztességadásnak, ácsolt fakeresztnek tekintette a regényt, mely „múló emléke hajdani időknek”. De aki olvasta már a háromkötetes elbeszélést, és beleélte magát az egyszerű havasi emberek mágikus világában élő Nuca történetébe, az hozzám hasonlóan nem tud könnyen búcsúzni tőle. Hát még elfelejteni őt!

Tovább a teljes cikkre »

Rob Bell Love Wins (A szeretet győz) című könyve tavaly füstölgő meteorként csapódott az amerikai evangéliumi bolygóba. Sokan sokféleképpen válaszoltak rá. Egyik oldalon – elsősorban az „Emergent” mozgalom felvállaltan „posztkonzervatív” táborában – lelkesen és megkönnyebbüléssel fogadták Bell érveit, hogy Isten szeretete talán tényleg mindenkit magával sodor majd, és senki nem marad kívül Isten ölelésének hatósugarán. Mások megrökönyödve és szomorúan állapították meg: Bell elhagyta az evangéliumi kereszténységet és heterodox nézeteket vall. Ezek közül az egyik legkorrektebb bírálat talán Kevin DeYoung dolgozata volt.

Tovább a teljes cikkre »

A következőkben két olyan bibliai példát szeretnék közelebbről megnézni, amelyek a leginkább erősítik a mai kor emberében a gyanút, hogy az Ószövetség Istene erkölcsileg alacsonyabb rendű nála. Két olyan esetet választottam, melyek a huszonegyedik századi ember morális érzékenységét talán a leginkább sértik: 1) azt, amikor Isten elrendeli Józsuénak a kánaáni népek kiírtását, 2) és azt, amikor a bételi gyermekeket medvék tépik szét, mert kigúnyolták Elizeus prófétát. Talán joggal nevezhetjük ezt a két történetet az Ószövetség legnehezebb, érzelmileg legmegrázóbb történeteinek, ezért megpróbálok most ezekkel megbírkózni, vajon tényleg olyan szörnyű fényben láttatják-e Izráel Istenét, ahogy első pillantásra gondolnánk.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum