A ‘ítélet’ címkével jelölt bejegyzések

Az elmúlt napokban kisebb vita kerekedett egy korábbi cikkem alatt a pokol mibenlétéről. A hozzászólások mély érzésekről tanúskodnak, ami teljesen jogos és érthető egy ilyen borús téma kapcsán. Én sem tudok érzelmek nélkül gondolkodni a gyehenna ítéletéről. Néha egyáltalán nem is tudok gondolkodni róla, annyira súlyos ez a batyu a hitem számára. Hálás vagyok ezért a kis vitáért, mert ez most engem is felkavart és elgondolkoztatott. Hozzá akartam szólni, de minden alkalommal eltántorított valami attól, hogy véleményt mondjak. Inkább a kezembe vettem néhány könyvet, és olvasni kezdtem. Szombat reggel óta imádkozom és kisebb megszakításokkal folyamatosan olvasok. Végigolvastam Edward W. Fudge és Robert A. Peterson közös tanulmányát – Two Views of Hell: A Biblical & Theological Dialogue (IVP, 2000) –, majd átböngésztem négy-öt másik könyvet, számos tanulmányt, és a Biblia szövegét is sokat lapozgattam. Foglalkoztam már régebben ezzel a témával, sőt, tanítottam is róla (egyszer öt héten át!), de azt hiszem, valami most átértékelődött bennem. Még nem vagyok biztos abban, hogy eljutottam valahova, csak azt tudom, hogy az iszap felkavarodott a lelkemben, és az ilyen időszakok általában termékenyek.

Tovább a teljes cikkre »

Christopher Hitchens halála kapcsán azon gondolkoztam, vajon szabad-e ítéletet mondanunk bárki felett, vagy jobb csendben maradni, és meghagyni a véleményalkotást az örökkévalóságnak. Gyakran hallom a józan figyelmeztetést, hogy nem mondhatunk ítéletet egy másik emberről, és tulajdonképpen egyet is értek ezzel a gondolattal. Az ítélet Istené, nem a miénk. Nem vagyunk bírái embertársainknak. Az utolsó napon mindenkinek Isten előtt kell megállnia. Egyedül a Teremtőnknek leszünk kötelesek választ adni. Ő ismer mindenkit úgy, ahogy egy igaz bírónak ismernie kell, csak ő mondhatja majd ki egy ember életéről, hogy az mennyit ért. Logikus a következtetés: nincs jogunk ítéletet mondani még az olyan nyilvánvalóan istenkáromló embertársunk felett sem, mint Christopher Hitchens.

Tovább a teljes cikkre »

„Mert tűzzel sózatik meg mindenki. Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” (Mk 9,49-50) Ezek Jézus szavai, melyeket Márk evangélista a botránkozásról és a gyehenna tüzéről szóló beszéd után helyezett el az evangélium szövegében. Jézus tűzről és sóról beszél (először tűzről, aztán sóról, a kettő között pedig a tűzzel való megsózatásról), és az olvasónak az a benyomása, mintha a mondatokat nem is tartaná más egyben, csak a só és a tűz képére való asszociáció. Lehet, hogy ez így is van. Mire gondolhatott Jézus a két kép kapcsán?

Tovább a teljes cikkre »

A funtineli boszorkány egy vitatott szerző vitathatatlanul sikeres regénye. Gyönyörű és lebilincselő történet, melynek utolsó előtti bekezdése a Prédikátor könyvének hangulatát idézi: „Mindezek az idők elteltek már régen. Ma már senkit sem érdekel, hogy élt-e valaha boszorkány a Funtinelen vagy nem, s hogy ennek vagy annak a korhadó fakeresztnek itt vagy amott mi a története.” Wass Albert maga is tisztességadásnak, ácsolt fakeresztnek tekintette a regényt, mely „múló emléke hajdani időknek”. De aki olvasta már a háromkötetes elbeszélést, és beleélte magát az egyszerű havasi emberek mágikus világában élő Nuca történetébe, az hozzám hasonlóan nem tud könnyen búcsúzni tőle. Hát még elfelejteni őt!

Tovább a teljes cikkre »

Rob Bell Love Wins (A szeretet győz) című könyve tavaly füstölgő meteorként csapódott az amerikai evangéliumi bolygóba. Sokan sokféleképpen válaszoltak rá. Egyik oldalon – elsősorban az „Emergent” mozgalom felvállaltan „posztkonzervatív” táborában – lelkesen és megkönnyebbüléssel fogadták Bell érveit, hogy Isten szeretete talán tényleg mindenkit magával sodor majd, és senki nem marad kívül Isten ölelésének hatósugarán. Mások megrökönyödve és szomorúan állapították meg: Bell elhagyta az evangéliumi kereszténységet és heterodox nézeteket vall. Ezek közül az egyik legkorrektebb bírálat talán Kevin DeYoung dolgozata volt.

Tovább a teljes cikkre »

A következőkben két olyan bibliai példát szeretnék közelebbről megnézni, amelyek a leginkább erősítik a mai kor emberében a gyanút, hogy az Ószövetség Istene erkölcsileg alacsonyabb rendű nála. Két olyan esetet választottam, melyek a huszonegyedik századi ember morális érzékenységét talán a leginkább sértik: 1) azt, amikor Isten elrendeli Józsuénak a kánaáni népek kiírtását, 2) és azt, amikor a bételi gyermekeket medvék tépik szét, mert kigúnyolták Elizeus prófétát. Talán joggal nevezhetjük ezt a két történetet az Ószövetség legnehezebb, érzelmileg legmegrázóbb történeteinek, ezért megpróbálok most ezekkel megbírkózni, vajon tényleg olyan szörnyű fényben láttatják-e Izráel Istenét, ahogy első pillantásra gondolnánk.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum