A ‘Jézus’ címkével jelölt bejegyzések

A rendszerváltás idején még friss hívőként jelentkeztem, hogy én is szívesen tartok kapcsolatot a Billy Graham evangélizáción megtért emberekkel. Egy tízéves fiú címét kaptam meg, aki előre ment az evangélizáción és jelezte, hogy befogadta Jézust a szívébe. Első látogatásomkor kiderült, hogy a srácot sokkal jobban érdekli minden más, az édesanyja viszont igencsak érdekelt abban, hogy a fiának legyen idősebb hívő barátja. Buta és nyomasztó helyzetbe kerültem, amit csak az tett még nyomasztóbbá, amikor az édesanya a lelkiismeretem húrjain táncolt, ha hosszabb ideje nem látogattam meg a fiát. Akkoriban egy tanításban azt hallottam, hogy ha Isten beszélni akar velünk valamiről, addig felesleges vele másról beszélni, amíg azt a dolgot nem tisztáztuk vele. Nekem imádság közben mindig az jutott eszembe, hogy régóta nem látogattam meg a patronáltamat. Ezen kis híján gajra ment alig kezdődött imaéletem.

Tovább a teljes cikkre »

Puzsér Róbert a magyar ugar komor tekintetű Keresztelő Jánosa. Bőrruhában, loboncos hajjal feddi a népet bűnei miatt. Verbális ostorcsapásai legkevésbé a Heródeseket, szeretőiket, és azt a kultúrát kímélik, melyben a félszívű vallás és a csillogó-villogó, de belül üres és gonosz celebkultusz parázna táncot járhat egymással. Talán nem volt még olyan szereplő ezen a táncparketten, akinek ne kellett volna meghallania a „próféta” dörgedelmes, megtérésre hívó hangját. Puzsér még az El Camino zarándokútját is szálanként tépte darabokra. Mondhatnánk, hogy előtte semmi sem szent, de éppen azt akarom most elújságolni, hogy valami mégiscsak az. És ez nagy szó.

Tovább a teljes cikkre »

A Keresztények a melegekért csoport a Pride-on tett hitvallást arról, hogy Jézus szereti a „melegeket”. A felvonuláson részt vett a szombathelyi Golgota gyülekezet lelkipásztora is (feltételezem, hogy nem felekezete támogatásával), aki blogjában beszámolt erről, megfeddve bennünket, akikből ez a lépés erős ellenérzéseket vált ki. Gondolom, az egyetnemértésünk is része annak a „vérgáz” hozzáállásnak, amit az egyház a „melegek” felé mutat („egyszerűen nem szeretik a melegeket”). A csoport törekvése lehetne akár egészen jó és biblikus is, hiszen Jézus valóban együtt evett megvetett vámszedőkkel és prostituáltakkal, és akik megbotránkoztak ezen, azok éppen a farizeusok voltak, akiket Jézus a legtöbbet korholt. Vajon hogyan máshogy lehetne legegyértelműbben kimutatni a „melegek” iránti szeretetet, ha nem úgy, hogy elmegyünk közéjük? (Felvet persze néhány kérdést, hogy ún. progresszív keresztényeknek miért mindig ez a missziós cél jut mostanában eszébe, de ezt most tegyük zárójelbe.)

Tovább a teljes cikkre »

Az ismeretelméleti vonatkozású bibliai igék sorát egy Jézustól származó gondolattal folytatom. Azt hiszem, kétezer éve nincs nagyobb jelentőségű kérdés az emberi kultúrában, mint az, hogy mit kezdjünk a názáreti Jézus tanításaival. Vajon csak egy ember tanításáról van szó? Vagy több annál? Maga Isten szól hozzánk általa? A most következő mondat a kérdés eldöntését befolyásoló tényezőre világít rá. Jézus azt mondta zsidó hallgatóságának: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,16-17)

Tovább a teljes cikkre »

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy férfit, akit homoszexuális tevékenységen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt a férfit homoszexuális aktus közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg a férfi maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott a férfin kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és folytasd azt, amit eddig, hiszen nem vétkeztél!”

Tovább a teljes cikkre »

Etikai paradigmaváltás zajlik a nyugati kereszténységben (vagy egyes szegmenseiben), mely a szemünk láttára veri szét az evangéliumi erkölcs korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt építményét (leglátványosabban a szexuális etika terén). Mégsem új jelenségről van szó, legfeljebb számunkra új és sokkoló ez. A mostani paradigmaváltás lényege ugyanaz, mint ami az őskereszténységet is fenyegette: Jézus és az evangéliumi etika különválasztása. Vagyis a tévhit, hogy Jézus és a vele való kapcsolat megélése elválasztható az apostoli hagyomány erkölcsi vonatkozásaitól. A második századi gnosztikusok a valódi gnózishoz képest lényegtelennek tartották Jézus etikai parancsait. Az apostoli atyák és az apologéták küzdöttek ellenük, de az Újszövetségből tudjuk, hogy ez a szétválasztás már az első századi gyülekezetekben is megjelent. A történelem most is csak ismétli önmagát. De mi a baj ezzel?

Tovább a teljes cikkre »

Valaki arra kért, írjak egy cikket arról, mi változott bennem azután, hogy Jézus követője lettem. Megpróbálok eleget tenni a kérésnek. Kezdem a reménnyel. Könnyen azonosulni tudok az egzisztencialisták világlátásával, melyben a halál mindent abszurddá tesz. De amióta Jézus követője lettem, van reménységem. Olyan nekem Krisztus feltámadása, mint egy jövőbe nyíló ablak. A reménység alternatívája az ablaktalanság, a világba való bedobottság heideggeri élménye, Beckett értelmetlen, abszurd világa, ahol az emberi élet nem bír több jelentéssel, mint bármelyik galaxis bármely szegletében található porszem. Ha sikerül jelentést adni neki, jó, ha nem, akár be is lehet fejezni; nincs itt semmi látnivaló. Jézus feltámadása viszont ablakot nyit, és beárad rajta a fény. Jézussal van reménységem.

Tovább a teljes cikkre »

Elegáns, szép kötetet tartok a kezemben. Dorothy L. Sayers Aki királynak született c. könyve, melyet Pásztor Péter fordításában az Encián Kiadó most karácsonyra jelentetett meg, tizenkét hangjátékot tartalmaz. A rövid drámákat a BBC rendelte meg a második világháború sötét napjaiban, és évről évre még mindig rendszeresen műsorára is tűzi. Dorothy Sayers írásai magyar közegben méltánytalanul kevéssé ismertek, pedig Agatha Christie formátumú krimiszerzőről van szó (csak igényesebb és mélyebb nála), aki ráadásul Chestertonnal, Tolkiennal, C. S. Lewisszal, George MacDonalddal és T. S. Eliottal a huszadik századi angol keresztény irodalom legjelentősebb képviselői közé tartozott. A drámásköteten keresztül a magyar olvasóközönség most ez utóbbi oldaláról ismerheti meg az írónőt.

Tovább a teljes cikkre »

A Nygren által népszerűsített nézettel kapcsolatos problémákat tehát két fő megállapításban összegezhetjük: egyrészt felesleges és megélhetetlen szembenállást hoz létre a természet és megváltás kapcsolatában, másrészt kizárja az Isten iránti közvetlen szeretet lehetőségét. A kérdés most az, hogy vajon feloldható-e egyáltalán a két szeretet szembenállása, illetve vannak-e olyan szempontok, melyek más alapra helyezhetik az erosz és agapé kapcsolatát. A megoldáshoz két állítással szeretnék hozzájárulni. Egyrészt azt az elsőre félreérthető, de összességében megkerülhetetlen megállapítást szeretném tenni, hogy Isten világában nincs végső altruizmus. Másrészt arra akarok rámutatni, hogy a két szeretet közötti közös pont Isten öröme. Vegyük először az elsőt.

Tovább a teljes cikkre »

Reggeli csendességemben éppen Márk evangéliumát olvasom, és a minap egészen megmelengette a szívemet egy apró momentum: az a megszokottá vált, mégis kissé furcsa tény, hogy Jézus a szolgálata kezdetén negyven napot a sivatagban töltött, vadállatokkal. A bibliai-teológiai jelentősége ennek a képnek nyilván az, hogy Jézus az Úr szolgájaként Izráellel azonosult, Izráel népéhez hasonlóan Egyiptomból kijőve, majd a pusztában megkísértetve, végül pedig a Jordánon „átkelve” kezdte meg messiási szolgálatát. Erre hívja fel a figyelmet Máté is, amikor azt mondja, hogy Isten Egyiptomból hívta el fiát, mint egykor Izráelt. Engem azonban a történetnek most nem ez a vetülete ragadott meg, hanem maga az a tény, hogy Jézus a sivatagban volt, vadállatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

A kezelőfelület statisztikája szerint ez lesz a Divinity 500. bejegyzése. Véletlenül láttam meg, viszont így elgondolkodtam, mi annyira fontos számomra, ami „méltó” témája lehet ennek a kerek számnak. Annak idején, amikor elkezdtem írni a bejegyzéseket, rögtön az elején tisztáztam a honlap kiindulópontját. „Ez a blog… arra a meggyőződésre épít, hogy Isten létezik, a názáreti Jézus feltámadt a halálból, és feltámadása által Jézus Isten Fiának bizonyult. Nem igényel különösebb bizonyítást, hogy amennyiben igaz a premissza, hogy Jézus Isten Fia (hiszem, hogy igaz), akkor végtelen jelentősége van mindennek, amit valaha tanított. Annak is, amit a követéséről, és annak is, amit a vele kapcsolatos döntésünk tétjéről mondott. (…) A názáreti kérdése hozzánk: melyik utat választjuk?” Ötszáz bejegyzéssel később most egy másik, hasonló és szintén alapvető kérdésről hadd mondjak néhány gondolatot.

Tovább a teljes cikkre »

Még egy kiegészítés az előző posztomhoz, szintén Lukács evangéliumából. Jézust nem csak arra próbálták rávenni, hogy folyamatosan gyógyítson és ördögöket űzzön, de időnként más dolgokra is, melyekre a jelleme és bölcsessége miatt alkalmasnak gondolták. Lukács beszámol például egy esetről, amikor valaki a sokaságból így szólt hozzá: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” (12,13) Ez az ember nyilván azt gondolta, hogy Jézusnál jobban senki nem tudja megoldani a családján belül elmérgesedett örökösödési konfliktusát. Jézusnak van bölcsessége is, és van Istentől kapott tekintélye is ahhoz, hogy igazságot tegyen, jogos tehát, hogy az ő segítségét kérje.

Tovább a teljes cikkre »

Jézus pontosan tudta, mi a különbség a szükség szorítása és az isteni elhívás között. Reggeli csendességeimben Lukács evangéliumát olvasom, és már másodszor döbbenek meg azon, hogy az Úr mennyire világosan látta a szolgálata prioritásait. Lenyűgöz, ahogy az emberek szükségei és az Atya vezetése között világos különbséget tesz, és nem engedi, hogy a szükség követelőzése eltérítse feladatától. Pedig számos alkalommal megmutatta, hogy van hatalma betölteni ezeket a szükségeket: betegségeket gyógyítani, démonokat kiűzni, halottakat feltámasztani. Lukács egymás után két fejezetben is utal arra, hogy az Úr kitért a szükségek elől, ha azok akadályaivá váltak annak, hogy az Atya akaratát tegye.

Tovább a teljes cikkre »

Egyik nap vezetés közben véletlenül rákapcsoltam a Mária Rádió adására. Asszonyok éppen monoton hangon ismételgették az „Üdvözlégy” szövegét. Már régen továbbkapcsoltam egy másik adóra, amikor még mindig visszhangzott a fejemben három szó: „… imádkozzál érettünk, bűnösökért…” A kérés nem Krisztusnak, hanem Szűz Máriának, „Isten szent Anyjának” szólt. Máskor is hallottam már, hogy katolikusok nem akarják minden apró dologgal Isten Fiát zavarni, ezért terjesztik kéréseiket a Szűzanyához vagy a szentekhez, hogy ők járjanak közben értük a Megváltónál, de most valahogy egészen botrányosnak éreztem ezt a három szót. Közbenjáróra lenne szükség a Közbenjáróhoz?! Honnan veszik ezt a sületlenséget? Mikor, ki állított ilyet az apostolok közül? Mikor beszélt ilyesmiről Jézus?

Tovább a teljes cikkre »

A keresztény hit összetett dolog. Gazdagsága felmérhetetlen, mélysége kikutathatatlan, magassága elérhetetlen, szélességét nem tudjuk átfogni. A keresztény hit számos ponton ütközik más világnézetekkel, mindig vitába száll az uralkodó korszellemmel, rengeteg etikai kérdést vet fel, és sok tekintetben emészthetetlen még a keresztények számára is. Nagy a kísértés, hogy a keresztény hitről beszélve újból és újból azokat a kérdéseket állítsuk a középpontba, amelyek a világ szemében botrányosak, vagy azokat, amelyek bennünket ejtenek zavarba, amelyekkel kapcsolatban a hitünk válaszokat keres, vagy amelyekről mi, keresztények is vitát folytatunk egymással. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy a hitünk helyett inkább a hitünk következményeiről vitatkozzunk.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum