A ‘Jézus Krisztus’ címkével jelölt bejegyzések

Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja Istennek, amikor arról ír, hogy bár a harag fiai voltunk, Isten megkönyörült rajtunk. Bár haragudott, megkönyörült. Az Efézusi levél 2. részének elejéről következik egy idézet:

Tovább a teljes cikkre »

Indiai tapasztalataim azt a hitemet igazolták, hogy a kereszténység valódi ereje nem az egyházi struktúrákban, hanem az evangéliumban van. Az indiai lelkipásztorok, akiket megismertem, szinte semmit nem tudnak a nyugati kereszténység történetéről, harcairól, megosztottságáról, Jézus Krisztust viszont élő Úrként ismerték meg, akiben békességet, örömet, reményt találtak. Életüket Isten igéje alapján akarják élni, a Szentlélek segítségével. Hittel imádkoznak, olvassák a Bibliát, megvallják a hitüket. Szégyenkezve láttam, mennyi igeverset tudnak fejből idézni; tolmácsom gyakran ki se kereste az igéket, nem volt rá szükség. Az evangélium ereje ragadta meg őket, kereszténységük felszabadítóan egyszerű. Erről az evangéliumi egyszerűségről akaratlanul is C. H. Spurgeon egyik derűsen polemikus anekdotája jutott eszembe. Az evangéliumi prédikátor a Sandwich-szigetek lakóiról mondta egyik igehirdetésében a következőket:

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum