A ‘Jürgen Moltmann’ címkével jelölt bejegyzések

Ha az ember felüt egy hagyományos dogmatika tankönyvet, nem kell sokáig lapozgatnia benne, hogy eljusson Isten attribútumaiig, azon belül pedig Isten szenvedélymentességének – latin szóval Isten impassibilitásának – tanáig. A kifejezésben könnyen észrevehetjük a passió és a passzív szavakat. A tan valamilyen formában azt a korai keresztény meggyőződést foglalja össze, hogy Isten nem lehet egy cselekvés elszenvedője. Isten nem tud szenvedni, nem lehet szenvedő szerkezetben, nem kerülhet külső hatás alá, nem irányíthatják szenvedélyek. A hagyományos dogmatikák leszögezték, hogy mivel Isten változás nélküli, ezért szenvedélymentes is: képtelen arra, hogy egy cselekvés elszenvedője legyen. A tan nagyon régi, átvészelte a reformáció teológiai „tisztogatását” is, megtaláljuk mind a katolikus, mind a protestáns dogmatikákban.

Tovább a teljes cikkre »

Régóta nyugtalanít egy társadalmi jelenség, ami a teológiába is befurakodik. Ott van a világom kellős közepén, de csak ügyetlenül kerülgetem, mint kamasz fiú a házat, ahol a lány lakik, akinek nem mer szerelmet vallani. Vagy inkább olyan ez a dolog, mint egy felborzolt szőrű macska: megsimogatnám, de félek, belém mélyeszti a körmeit, vagy a szemembe kap. Igazából a mindent elárasztó je suis Charlie hitvallás miatt döntöttem úgy, hogy megpróbálom szavakba önteni. A „sárlizás” a jéghegy csúcsa, a társadalmi tudattalanban hömpölygő érzetek láthatóvá válása; amiről írni akarok, az a mélyben zajló, komplexebb folyamat. Az áldozatkultusz kialakulása. Azé a jelenségé, amely a nyugati – elsősorban európai – társadalmak egyik sibbóletjévé kezd torzulni, és egy ideje a keresztény teológia sajátos újraértelmezését is generálja.

Tovább a teljes cikkre »

A huszonegyedik századi nyugati kultúra irtózik a hierarchikus szerepektől. Ez nem azt jelenti, hogy a nyugati társadalmakban nincsenek alá-fölérendelt viszonyok, de a nyugati ember zsigereiben, ösztöneiben, saját maga által választott szokásaiban ha lehet, kerüli a kapcsolataiban a hierarchiát, és nem is csak akkor, ha neki kell alul lennie. Ezen az életérzésen a gyakorlatban persze sokszor felülkerekedik a hatalom akarása, a nyugati kultúra egalitarizmusa mégis egészen nyilvánvaló, ha akár az iszlám világ patriarchális berendezkedésével, akár a Távol-Kelet erős tekintélytiszteletre és mintakövetésre épülő kultúráival hasonlítjuk össze. Aki azt gondolja, hogy a nyugati világban (melyhez most Magyarországot is nyugodtan sorolhatjuk) ez csak múló divathullám, lehet, hogy jól gondolja, de ezek a hullámok éppen nagyon magasra csapnak. Tényként kezelhetjük, hogy a hierarchiát és az engedelmességet mifelénk egyre kevesebben tudják összeegyeztetni az egészséges kapcsolatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

A Szentháromságról szóló teológiai munkák egyik nagy kérdése, hogy milyen viszony áll fenn a bibliai üdvtörténetből megismerhető Szentháromság (üdvtörténeti Szentháromság) és az örökkévalóságban létező Szentháromság (immanens Szentháromság) között. Isten háromságként jelentette ki magát a mi történelmünkben: az Atya elküldte a Fiút, hogy megváltson bennünket, és elküldte a Lelket, hogy összekössön bennünket a Fiúval. De vajon Isten az üdvtörténet előtt (az üdvtörténettől függetlenül) is olyan, amilyennek az üdvtörténetben mutatkozik? Az örökkévalóságban is az üdvtörténetből megismerhető viszonyok léteznek a Szentháromság személyei között? Vajon mi a kapcsolat az üdvtörténeti Szentháromság és az immanens Szentháromság között?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum