A ‘Karácsony’ címkével jelölt bejegyzések

János evangéliumáról szóló harmadik beszédében Augusztinusz felteszi a költői kérdést: „Ha Isten nem pirult el attól, hogy embertől született, az emberek szégyellik, hogy Istentől születtek?” (Beszédek Szent János evangéliumáról I., 46) János – akinek a szavait az egyházatya kommentálja – evangéliuma elején arról ír, hogy Isten emberré lett, és mi „láttuk dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. A Karácsony erről szól, de nem csak erről, János ugyanis hozzáteszi, hogy akik befogadják az Isten egyszülöttjét, azok jogot kapnak arra, hogy Isten fiaivá legyenek. Istentől születettek az embertől született befogadásával. Ez az, amit Augusztinusz szerint nincs okunk szégyellni.

Tovább a teljes cikkre »

Kötelező körként elmentünk megnézni az új Star Wars epizódot, az Ébredő erőt. Utólag nekem találóbb címnek tűnik a Dártvéderke. Nem csak a negatív főhős miatt, aki nagyapja (Darth Vader) árnyékaként idétlenkedik a képernyőn, miközben apja (Han Solo) és anyja (Leia) szerepe sem kevésbé kínos. (Ez nem spoiler, szinte minden előzetesben benne van, a filmben sem kell sokat várni, hogy kiderüljön.) Ez az epizód úgy, ahogy van egy komikus utánérzés. Nincs benne sem ébredő, sem szunnyadó erő. Különösebb izgalom sem. Látvány persze van. De hol van már az ámulat, amit akkor éreztünk, mikor Luke a mocsárban a bölcselkedő Yoda mester irányításával próbálja felemelni az űrsiklót, és még nem tudjuk, mire megy ki a játék! Vagy az ijedtség, amikor bekerülnek Leiáék a szemétzúzóba. Vagy mikor Han Solót lefagyasztják. Vagy a megdöbbenés, hogy Darth Vader bizony Luke apja, és a fiú ezzel a tudással a mélybe hull, a film pedig véget ér.

Tovább a teljes cikkre »

Egy csapat juhász nem csak élete nagy pillanatát élte át, de vélhetően a történelem legnagyobb flashmobjába is keveredett aznap, amikor meglátogatta az emberiséget a felkelő nap a magasságból. Isten Fia eljövetelekor a lelki tél közepén hirtelen nyár lett. Észrevették ezt az isteni időkre érzékeny angyalok, és gyülekezni kezdtek a betlehemi égen, hogy mint a varázslók Voldemort első bukásakor, hatalmas ünneplésbe fogjanak. A menny minden tájáról jöttek, senki nem akart kimaradni. A betlehemi égbolt parányi tűheggyé vált, melyen minden angyal egyszerre akart táncolni. „Dicsőség, békesség és jóakarat, mert megszületett az Úr Krisztus a Dávid városában!”

Tovább a teljes cikkre »

Az Istenember Kierkegaard szerint az ellentmondás jele, aki pusztán lényének ellentmondásával feltárja az emberek belső hozzáállását. Lukács evangéliumában jövendöli Simeon, hogy a kisded Jézus jel lesz, melynek ellentmondanak az emberek. Kierkegaard ezt a próféciát úgy érti, hogy Jézus valódi mivolta megosztja az emberek róla alkotott véleményét és a hit döntését a szív szándékaitól teszi függővé. Az ember Jézus úgy Isten, hogy ennek felismerése nem magától értetődő, és nem is lesz az soha. Amit Karácsonykor ünneplünk, az maga az ellentmondás, amiben feltárul az Istenember, ha előtte – időben és térben – feltárul az emberi szív.

Tovább a teljes cikkre »

Ha van stílus, amit nagyon nem szeretek, az a barokk. A barokk számomra a felesleges burjánzás, a levegőtlenség, a túlmagyarázás, a letisztultság hiánya, a nyomasztó, fullasztó zsúfoltság, meg egy csomó ezekhez kapcsolódó kellemetlen asszociáció. A barokk templomokból menekülök, legmegengedőbb pillanataimban sem tudom szépnek látni őket. Biztos van embertársam, akinek a barokk a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb, legfelemelőbb stílus, és ugye de gustibus non est disputandum, de engem vallásos kisugárzása ellenére taszít ez a mozgalmas, erőszakos kifejezésmód, mely rámenősségével egykor Európa történelmét is más – szerintem rossz – irányba fordította. A barokk cukros, cikornyás, pátoszos, eszetlenül túlcicomázott, izgága formavilág, pedig szerintünk az az igazán szép, ami egy sellő szerénységével magába fordulva egyszerű, nem az, ami egy királyi baldachinos ágy mintájára grandiózus és ékes, mert ami bonyolult és túldíszített, az nem lehet oly kristálytiszta és ártatlan, mint a magasztosan lépkedő Hajnalcsillag a nyári égen, melynek csupán kétszer fényeskedik halványsárga sugara az egyszerű földi halandókra, először akkor, amikor a szentek imához készülnek, majd akkor, amikor a kisded anyja ölében – mint a kis Jézus a Madonna óvó karjaiban – édes álomra hajtja fejét. Nehéz, megterhelt, fájdalomtól átdöfött szívvel fordulok el a barokk zuhatagos folyóként kanyargó, fürgén kígyózó, ragyogóan kacifántos, szövevényes és nyakatekert, monumentálisan dekoratív káprázatától, mely a hit egyszerűségétől csábítana pompás lakomát ígérő délibábokhoz. Akkor ezt most nem is ragozom tovább. Mindenki érti?

Tovább a teljes cikkre »

Mi lenne, ha a Krisztus eljövetelének célját idén az előfutárán keresztül próbálnánk megérteni? János evangélista napokra lebontva számol be Jézus krisztusi szolgálatának kezdeteiről. Ezekben a kezdetekben kulcsszerepe van a másik Jánosnak, a Keresztelőnek, aki kiáltó szóként jelenti be a Király jövetelét. Az evangélium első fejezetében a Keresztelőt arról faggatják a zsidó vallási vezetők, hogy ő-e a Krisztus. János ezt határozottan visszautasítja. A Krisztus nagyobb nála, ő még arra sem méltó, hogy a saruja szíját megoldja. Ő csak bejelenti a Király jövetelét, és felszólítja a népet, hogy álljanak készen a fogadására. Ahogy az evangélista János mondja, a Keresztelő rámutat a világosságra, de nem ő a világosság. A világosság a Logosz, a testet öltött Isten, a Krisztus.

Tovább a teljes cikkre »

Nehézségek között lévő keresztényektől érdemes ünnepek idején is tanulni. Amikor 1943-es letartóztatása után Dietrich Bonhoeffer első ádventjét és karácsonyát töltötte a berlini Tegel börtönben, több levélben írta meg a gondolatait és az érzéseit. Eleinte nem volt biztos abban, hogy az ünnepet is a börtön falai közt kell-e töltenie, de amikor ez egyértelművé vált számára, megpróbálta végiggondolni és átélni a karácsony jelentőségét. Összeállítottam egy rövid válogatást Bonhoeffer szüleinek, menyasszonyának (M.-nek) és barátjának (Eberhard Bethge) írt leveleiből. Az idézeteket Dietrich Bonhoeffer Börtölevelek (Harmat, 1999) c. könyvéből vettem.

Tovább a teljes cikkre »

A korai keresztények nem nagyon ünnepelték Jézus születését, jobban érdekelte őket Jézus halála és feltámadása. Jézus születésének pontos időpontját nem lehet tudni, az azonban szinte biztos, hogy nem télen volt. Télen ugyanis nem lettek volna pásztorok kint a szabadban. Már a kezdeti évszázadokban is elterjedtek az időponttal kapcsolatban különböző spekulációk, ilyen volt a március 25. és 28., illetve az április 2. és 6. A december 25. és január 6. először úgy jött ki dátumnak, hogy a március 25-öt vagy április 6-ot a fogantatás idejének számolták, és hozzáadták ezekhez a kilenc hónap terhesség idejét. Az első két-három évszázad keresztényeinek azonban nem jelentett szinte semmit a december 25-i dátum, ahogy a Karácsony ünnepe sem.

Tovább a teljes cikkre »

Időről időre előkerül keresztények között a kérdés: vajon helyes dolog-e a karácsonyfa állítása? Van, aki amellett érvel, hogy a kompromisszumok nélküli keresztény életbe ez ugyanúgy nem fér bele, mint bármilyen más babona és pogány eredetű szokás. Mások úgy gondolják, hogy a karácsonyfa ártalmatlan hagyomány, mely szebbé, ünnepélyesebbé teszi Jézus születésének ünnepét. Igaz, hogy pogány eredete van, de ki gondol már a pogány tartalomra? A karácsonyfa az évszázadok során megszentelődött – gondolják –, de legalábbis ugyanúgy nem okoz zavart a fejekben, mint az, hogy húsvétkor sonkát és tojást eszünk.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum