A ‘Kent Hovind’ címkével jelölt bejegyzések

Az előző két-három cikk alatt egész sok indulat jelent meg velem és a blogom „irányával” szemben, ezért úgy döntöttem, külön posztban reflektálok ezekre az indulatokra. Kezdem azzal, ami nem lepett meg. Nem lepett meg a Hovindról és Wyattről írt cikkre érkezett sok kiábrándult komment, mert tisztában voltam azzal, hogy a tudománnyal vívott harcával Hovind sok hívő számára menedék lett, egyfajta szellemi hófogó, amely védelmet ígér a tudományos hitetlenség hóviharai elől. Megértem azokat, akik úgy érzik, hogy a hófogó elmozdításával védelem nélkül maradnak. Csak szerintem ez nem így van. Hovind nem ad valódi védelmet, inkább védhetetlenné teszi a hitünket. Wyatt bírálata is nehéz ügy, hiszen ha továbbítottuk már mi is anyagait, nyilván nem szeretnénk hiszékenynek látszani, inkább azt reméljük, hogy Wyatt talán mégsem csaló. Számítottam tehát a haragos reakciókra.

Tovább a teljes cikkre »

Mi a közös Kent Hovindban és a néhány éve elhunyt Ron Wyattben? Mindketten a Biblia (vagy az általuk bibliainak hitt igazságok) védelmében jeleskedtek. Mindketten remek kommunikátorok. Az interneten terjesztett anyagaikkal mindketten népszerűek lettek keresztény körökben. Mindketten fantasztikus dolgokat állítottak. Hovind kidolgozta a „Hovind-elméletet”, amely szerint a dinoszauruszok Noé bárkájában vészelték át az özönvizet és együtt éltek az emberrel. Wyatt megtalálta Sodoma és Gomora helyét, a fáraó szekereit a Vörös-tengerben, Jézus vérét Jeruzsálemben, a frigyládát, a Tízparancsolat kőtábláit, az aranyborjút, Góliát kardját, és természetesen Noé bárkáját, no meg tucatnyi olyan dolgot, amelyek közül egy is világhírűvé tenne bármely régészt.

Tovább a teljes cikkre »

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum