A ‘kereszt’ címkével jelölt bejegyzések

A nyugati egyházatyák között óriásként emelkedik ki Aurelius Augusztinusz, a filozófusból és rétorból lett keresztény teológus, Hippó püspöke, akit szintén az egyház doktoraként szoktak emlegetni. Ambróziuszon keresztül tért meg Kr. u. 386-ban, Vallomásaiban részletesen számol be azokról a belső folyamatokról, amelyek a szívbeli megtérésre vezették. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel tekintenek rá, Augusztinusz jelentősége és hatása felbecsülhetetlen a nyugati teológia történetében. B. B. Warfield egyenesen azt mondja, hogy „a reformáció belső lényegét tekintve Augusztinusz kegyelemtanának győzelme volt Augusztinusz egyháztana felett”. Luther és Kálvin egyetlen egyházatyára sem hivatkoztak olyan gyakran, mint őrá. A hippói püspök egyértelműen hitte, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A nemes római családból származó Ambróziusz (Szent Ambrus) hivatásos katonából lett Milánó püspökévé, és miután közfelkiáltással – és némiképp számára is váratlanul – püspökké választották, élete végéig hűségesen látta el szolgálatát. Ambróziusz határozott vezető volt, de nagy irgalommal fordult a bűnösökhöz, mert értette, hogy az apostoli tanításban erényeink alapja nem saját jóságunk, hanem a Krisztusban kapott kegyelem, azé, aki helyettünk bűnhődött a golgotai kereszten. Ambróziusz teológiai jelentőségét mutatja, hogy ő a nyugati egyház négy latin „doktorának” egyike. Ambróziusz igehirdetéseiben úgy próbálta elmagyarázni a keresztény hit lényegét, hogy az a római műveltségű hallgatóinak is könnyen megragadható legyen; így járult hozzá legismertebb katekumenének, Augusztinusznak a megtéréséhez is. Ambróziusz hitt a helyettes bűnhődés tanában.

Tovább a teljes cikkre »

A keleti kereszténység negyedik doktora Krüszosztomosz (Aranyszájú Szent János), aki kiemelkedő igehirdetői ajándékai miatt kapta ezt az elnevezést. Krüszosztomosz a szíriai Antiókhiában született, fiatal felnőttként keresztelkedett meg, szolgálatát először Antiókhiában, majd Kr. u. 397-től Konstantinápolyban végezte. Krüszosztomosz egyszerű életmódja és ezt tükröző igehirdetései sokak haragját váltották ki a pompát szerető és hatalmi intrikákkal terhelt császári fővárosban, ezért néhány évvel később eltávolították és száműzték püspöki székéből. Antiókhiai és konstantinápolyi időszakában rengeteg prédikációt mondott el, amelyek más írásaival együtt a kor egyik legtermékenyebb szerzőjévé tették őt. A Szentírásról szóló homíliáiból és más írásaiból kiderül, hogy Krüszosztomosz szerint Krisztus halála a bűneinkért vállalt helyettes bűnhődés volt.

Tovább a teljes cikkre »

Nagy Baszileiosz barátja volt Nazianzoszi Gergely, akit szintén az egyház doktoraként tartanak számon mind nyugaton, mind keleten. Gergely rövid ideig Konstantinápoly püspöke volt, de mindig jobban szerette a csendes, magányos, elmélkedő életet, ezért a püspöki székről való politikai indíttatású lemondatását is szelíden fogadta. Gergely teológiai hagyatékát főképp azok a beszédek képezik, amelyeket Konstantinápolyban mondott, de fennmaradtak tőle költemények is. Gergely a kappadókiai atyák egyikeként behatóan foglalkozott a Szentháromság kérdésével, valamint azzal, hogy a megtestesülés után hogyan viszonyul egymáshoz Krisztus isteni és emberi természete. Gergely írásaiból világosan látszik, hogy Krisztus halálát értünk vállalt, bűnhordozó, helyettes bűnhődésként értette.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház tekintélyes teológusai (vagyis doktorai) közé sorolják Nagy Baszileioszt (Szent Vazult), Caesarea püspökét, a kappadókiai atyák egyikét. Baszileiosz keresztény családban született, de csak tizennyolc évesen keresztelkedett meg, hogy először szerzetesi közösségben éljen, majd lelkipásztori szolgálatot végezzen. A keresztségről szóló gondolatai szorosan összefonódnak azzal, amit Krisztus keresztjéről gondolt. Baszileiosz, aki teológiai munkáival hozzájárult a Szentháromságról szóló egyetemes keresztény tanítás fogalmi kidolgozásához, Krisztus kereszthalálát olyan helyettes szenvedésként értelmezte, amelyben a Fiú a mi bűneink átkát szenvedte el, hogy a keresztségben vele azonosulva mi is meghaljunk a bűnnek és éljünk Istennek. A helyettes bűnhődés Baszileiosz számára is alaptanítás.

Tovább a teljes cikkre »

Tizennégy példát láttunk eddig arra, hogy a helyettes bűnhődés tana (tehát hogy Krisztus a mi bűneink jogos büntetését vette magára) masszívan jelen van az egyházatyák írásaiban. Most az egyház doktorai következnek. A katolikus egyház hagyományosan négy latin és négy görög nyelvű teológust sorol az egyház doktorai közé. Az orthodox hagyomány három egyházatyát nevez doktornak: Nagy Baszileioszt, Nazianzoszi Gergelyt és Krüszosztomoszt, a katolikus egyház ehhez veszi hozzá Athanaszioszt és további négy latin teológust: Ambróziuszt, Augusztinuszt, Hieronymust és Nagy Szent Gergelyt (és az elmúlt évtizedekben még sokakat). Athanasziosz tehát – bár nagy becsben tartják keleten is – csak a nyugati kereszténységben lett az egyház doktora, mégis az egyház történetének egyik legfontosabb teológusáról van szó (keleten is), aki a Kr. u. 4. század közepén megvívta a szükséges csatát a háromságtagadó arianizmussal szemben. Ahogy az alábbi idézetekből látni fogjuk, Athanasziosz egyértelműen hitte, hogy Jézus a bűneink átkát szenvedte el helyettünk a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

Vak Didümosz a Kr. u. 4. századi alexandriai kereszténység egyik kiemelkedő képviselője volt, Athanasziosz nevezte ki az alexandriai teológiai akadémia professzorává. Életét a tanításnak, az imádságnak és az önmegtartóztatásnak szentelte, teológiai munkássága testi fogyatékossága (vaksága) miatt különösen figyelemre méltó. Saját írásai mellett Didümosz másolta és kommentálta Órigenész műveit, amiért később őt is bírálták, amikor Órigenész egyes tanait (jogosan) heterodoxnak ítélték. Tudása és bölcsessége okán kortársai azonban vidensnek, azaz „látónak” nevezték Didümoszt. Békeszerető, szelíd embernek tartották, aki mégsem húzódik vissza a teológiai vitákról, ha eretnek nézeteket kell cáfolni. Didümosz Krisztus halálával kapcsolatban azt vallotta, amit más egyházatyák: a Megváltó a mi bűneink igazságos büntetését vette magára.

Tovább a teljes cikkre »

Vajon hogy gondolkodtak Krisztus haláláról a Kr. u. 4. századi Jeruzsálemben, abban a városban, ahol az első keresztény gyülekezet létrejött? Betekintést nyújtanak ebbe Jeruzsálemi (Szent) Kürillosz püspök kateketikai beszédei. Kürilloszt Kr. u. 350-ben választották meg a jeruzsálemi gyülekezet püspökének. Az akkor dúló viták ellenére Kürillosz írásai nem polemikus, hanem inkább pásztori jellegűek. Tizennyolc kateketikai beszéde a keresztelendőket készíti fel a keresztségre, a hit alapjait magyarázza el nekik, ezért különösen fontos számunkra, amikor Krisztus keresztjének a jelentőségére tér rá. Kürillosz hangsúlyozza, hogy Isten emberré lett, és „az Úrnak szenvednie kellett értünk” (Jeruzsálemi Szent Kürillosz beszédei, 178). Szenvedése helyettes bűnhődés volt, a mi bűneink büntetését vette magára, amikor a golgotai kereszten megfeszítették.

Tovább a teljes cikkre »

A Kr. u. 4. század egyik latin püspöke volt Poitiers-i Hilarius. Feleségével és lányával együtt tért keresztény hitre, majd részben filozófiai tudása és retorikai képességei miatt az ariánus viták kellős közepén (350-ben) nevezték ki Poitiers (Potavium) püspökévé. Az ortodoxia védelmében végzett munkájáért az „ariánusok kalapácsa” (Malleus Arianorum) nevet kapta, hiszen nem csak írásaival, de meggyőződéséért vállalt száműzetésével is megmutatta, mennyire fontos számára a Szentháromság tana. Hilarius nem csak hitt a Fiú értünk vállalt helyettes bűnhődésében, de azt is igyekezett tisztázni, hogy ez hogyan érinti isteni természetét. Hilarius újabb fontos tanúja annak, hogy a tan nem a késő középkor teológiai újítása, hanem kezdettől a keresztény teológia központi igazsága.

Tovább a teljes cikkre »

Ha valakit az eddigi idézetek nem győztek meg arról, hogy a helyettes bűnhődés tana jelen van az egyház legkorábbi időszakában, tehát nem Anzelm vagy a reformátorok újítása, az olvassa el, mit mond Krisztus haláláról Caesareai Euszebiosz, a korai kereszténység vitathatatlanul legfontosabb egyháztörténésze! Euszebiosz felszabadított rabszolgából lett Caesarea püspöke, valamint Nagy Konstantin császár tanácsadója. Órigenészt tekintette legfontosabb mesterének, aki szintén Caesareában szolgált egy ideig. Euszebiosz aláírta a Niceai zsinat hitvallását, noha később Athanasziosz ellenfeleként lépett fel a Tiroszi zsinaton, amit jogosan róhatunk fel neki. A megváltás kérdésében azonban nem érte bírálat, hiszen Euszebiosz azt tanította, amit ortodox elődei és kortársai is: Jézus Krisztus halála helyettes bűnhődés volt.

Tovább a teljes cikkre »

Cyprianus Karthágó püspöke volt a Kr. u. 3. században, ő az egyik legjelentősebb afrikai egyházatya és latin teológus Augusztinusz előtt. Cyprianus írásaira erős biblicizmus jellemző, könyveiben folyamatosan szentírási idézetekkel támasztja alá mondanivalóját, az idézetek akár 80-90 százalékát is kiteszik írásainak. Cyprianus általában gyakorlati témákat tárgyal, mint az egyház egysége, az üldözések idején elbukottak visszafogadása, és a keresztény élet számos kérdése, ami abban az időben foglalkoztatta a hívőket. Gyakorlatias hangsúlyai ellenére Cyprianus műveiben is találunk egyértelmű utalásokat arra, hogy Krisztus halálát helyettes bűnhődésnek tartotta. Nézzünk meg néhány példát!

Tovább a teljes cikkre »

Tertullianus a 2-3. század fordulóján élt egyházatya, akitől jelentős mennyiségű írás maradt fenn, és aki a római egyházzal való szakítása és a montanista mozgalommal való kacérkodása ellenére éppen montanista időszakában írta több kiváló könyvét az egyetemes keresztény hit védelmében (például Markion tanításai ellen írt négy könyvét). Tertullianust csodálta Cyprianus és Augusztinusz, Lerinumi Vince a legkiválóbbnak tartotta a latin és görög szerzők között. Tertullianus számos témát ölel fel az apostoli hagyománytól a keresztségen és az imádkozáson át a keresztény asszonyoktól elvárt viselkedésig, Krisztus váltsághalála nem tartozott az általa részletesen tárgyalt témák közé. Ennek ellenére több alkalommal bepillantást nyerhetünk abba, hogy a karthágói egyházatya hogyan értette Krisztus halálát, és az alábbi idézetekből láthatjuk, hogy azt helyettes bűnhődésnek tartotta: Krisztus a mi bűneink átkát vette magára, amikor az Atya mint igaz Bíró általa békélt meg velünk, törvényszegőkkel.

Tovább a teljes cikkre »

Lyoni (Lugdunumi) Irenaeus a korai egyház egyik legismertebb teológusa és apologétája. Polükarposz tanítványa volt, aki ismerte János apostolt, így mindössze két generációnyi távolság választotta el az apostoloktól. Legismertebb műve Az eretnekek ellen (Advesus Haereses), amelyben a gnoszticizmus tanaival szemben képviseli az apostoli hagyományt. A megváltás leírására Irenaeus használta először a recapitulatio kifejezést. A kifejezés arra utal, hogy Isten Krisztussal (a második Ádámmal) újrakezdte, amit (az első) Ádám elrontott, a megváltásban Krisztus engedelmessége hozza helyre az első ember engedetlenségét. Ezt a megváltás-felfogást időnként szembeállítják a helyettes bűnhődés tanával, de a szembeállítás nem csak felesleges, hanem Irenaeus esetében tökéletesen téves is, hiszen a lyoni püspök egyértelműen hitt abban, hogy Jézus a mi bűneink büntetését szenvedte el, engesztelő áldozatként, amely megbékéltet bennünket Istennel.

Tovább a teljes cikkre »

Szardeszi Melitón gondolatai következnek a helyettes bűnhődésről. Szardesz városának keresztény gyülekezetéről már a Jelenések könyvében is olvasunk, ez az a gyülekezet, amelynek Krisztus azt mondja: „Ébredj fel!” (Jel 3,2) Ennek a „haldokló” gyülekezetnek volt néhány évtizeddel később püspöke Melitón, aki a fennmaradt írásai alapján kiváló retorikai képességgel hirdette az evangéliumot és buzdította gyülekezetét Krisztus követésére. Fontos a témánk szempontjából, hogy legismertebb műve, a Kr. u. 166 körül született Húsvéti homíliája, a Krisztus általi megváltást a zsidó páskaünnep képeivel mondja el. Az 1940-ben megtalált igehirdetés (és egyéb fennmaradt töredékek) azt igazolják, hogy Melitón – az eddig megvizsgált korai egyházatyákhoz hasonlóan – Krisztus váltsághalálát helyettes bűnhődésként értelmezte. Nézzünk meg néhány idézetet ennek alátámasztására.

Tovább a teljes cikkre »

Hogy a helyettes bűnhődés megfelelő leírása-e Krisztus megváltó munkájának, azt a Szentírásnak kell eldöntenie. Véleményem szerint a tan nem csak biblikus, de a vele szembeni kétely az evangélium központi igazságát kérdőjelezi meg. Ebben a sorozatban azonban nem a tan szentírási alapjait akarom megmutatni, hanem csak azt szeretném bizonyítani, hogy a helyettes bűnhődésben az egyházatyák is hittek, vagyis nem igaz, hogy a tan Anzelm vagy a reformátorok teológiai újítása lett volna. Jusztinosszal folytatom a sort, aki Rómában élő filozófus volt, keresztény hitre tért, és Kr. u. 165-ben mártírhalált halt a hitéért. Három műve maradt fenn: két Apológia, amelyeket a keresztény hit védelmében vetett papír(usz)ra, és egy dialógusként megírt mű, a Párbeszéd a zsidó Trifónnal. Utóbbi írásában egyértelmű igazolást látunk arra, hogy a második századi keresztény filozófus a bűneink átkaként elszenvedett helyettes bűnhődésként értelmezte Jézus váltsághalálát.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum