A ‘Kierkegaard’ címkével jelölt bejegyzések

Szomorú aktualitást kölcsönöz Søren Kierkegaard esztétikájának a szólás- és viccelődési szabadság körül kialakult heves vita, ami két hete gyakorlatilag a csapból is folyik. A vitához kapcsolódva az irónia és a humor közötti különbségen keresztül egy nehezen megfogható, de annál inkább átélt hibára szeretnék rámutatni. Természetesen keresztény szemszögből. Ahogy erről máskor is írtam, az irónia és a humor Kierkegaard filozófiájában két egymástól megkülönböztetendő határjelenség. Az irónia a végességgel, a humor a vétkességgel kapcsolatos. Nagyon fontos, hogy mikor melyiket alkalmazzuk, hiszen az egyik az esztétikai és az etikai, a másik az etikai és a vallási stádium határán működik. Ha ezt eltévesztjük, akaratlanul is jókora szelet vethetünk.

Tovább a teljes cikkre »

A Prédikátor szerint a könyvek írásának nincs vége. Én ezt egyáltalán nem bánom, főleg mert úgy tűnik, a könyvek írásának sincs vége. Ami persze azt a kísértést hozza magával, hogy az új jó könyvek miatt a régi jó könyveket el se olvassuk. Ennek a kísértésnek idén sikerült ellenállnom, több régi könyvet is felfedeztem, vagy újra fedeztem. Volt olyan kötet, amit már többedszer olvastam el, mégis újszerűnek és érdekesnek találtam. Úgyhogy jelentem: nem csak a könyvek írásának, de olvasásának sincsen vége, nálam legalábbis biztosan nem! Inkább a bőség zavarában szenvedek, amikor a szokásos hármas felosztás (teológia, spiritualitás, kultúra) szerint megpróbálom összeszedni a legjobb 2014-es olvasmányaimat.

Tovább a teljes cikkre »

Az agapé és erosz közötti szintézis Isten örömében található. „Hisz te magad vagy önmagad örök öröme s világod lakói is örökké benned örvendeznek!” – mondja Augusztinusz (Szent Ágoston vallomásai. Szent István Társulat, 1995, 195). Isten „ama boldog és egyetlen hatalmasság”, aki „megközelíthetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6,15-16). Ő az, aki mindent saját dicsőségére tesz, és aki tőlünk is azt várja, hogy mindent az ő dicsőségére tegyünk (1Kor 10,31). Pál szerint Isten „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk” (Ef 1,11-12). „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36) John Piper amellett érvel, hogy Isten boldogsága önmagában van. Nem csak az ember, de Isten végső célja is az, hogy „dicsőítse Istent és örökké élvezze őt” (Westminsteri kiskáté) (Desiring God. Multnomah, 1996, 42)

Tovább a teljes cikkre »

Az erosz általános esztétikai jelentésének etikai-teológiai vonatkozásaira a svéd evangélikus teológus, Anders Nygren (1890-1977) híres tanulmánya hívta fel keresztény gondolkodók figyelmét. Nygren kétkötetes művében (angolul: Agape and Eros. Westminster Press, 1953) az eroszt a szeretet másik ismert fogalmával, az agapéval hasonlította össze. A svéd teológus nem szótanulmányokat végzett, hanem a kétfajta szeretet motivációs gyökereit kutatta. A judaizmus, a hellenizmus és a kereszténység meghatározó indítékait kereste, így érkezett el az erosz és agapé kérdéséhez. Az első kötet az agapé és erosz egybevetésén keresztül a keresztény szeretet definícióját adja, a második kötet az agapé és erosz egymásra hatásának történetét mutatja be. A tanulmány immár klasszikusnak számító tézise a görög erosz és a keresztény agapé közötti kibékíthetetlen ellentétről szól. Nygren szerint az alapvető indítékok hatással vannak az egész rendszerre. Míg a hellenizmust az erosz motívuma hatja át, a kereszténység az agapé indítékával írható körül. „Az Erosz esetében mindenekelőtt Plátónra gondolhatunk, az Agapé esetében pedig mondjuk Pálra.” (33)

Tovább a teljes cikkre »

Az Istenember Kierkegaard szerint az ellentmondás jele, aki pusztán lényének ellentmondásával feltárja az emberek belső hozzáállását. Lukács evangéliumában jövendöli Simeon, hogy a kisded Jézus jel lesz, melynek ellentmondanak az emberek. Kierkegaard ezt a próféciát úgy érti, hogy Jézus valódi mivolta megosztja az emberek róla alkotott véleményét és a hit döntését a szív szándékaitól teszi függővé. Az ember Jézus úgy Isten, hogy ennek felismerése nem magától értetődő, és nem is lesz az soha. Amit Karácsonykor ünneplünk, az maga az ellentmondás, amiben feltárul az Istenember, ha előtte – időben és térben – feltárul az emberi szív.

Tovább a teljes cikkre »

A lutheránus hagyomány egyik legkülönösebb képviselője Søren Kierkegaard. Kierkegaard-t ezer okból hihetetlenül izgalmas gondolkodónak tartom, de most egyetlen céllal idézem meg őt: a Bibliát Kierkegaard is Isten igéjének tartotta. Kierkegaard rossz viszonyban volt saját egyházával, az evangélikus egyházzal, nem véletlen, hogy több igehirdetését éppen a Jakab levelére alapozza, amit Luther annak idején mellőzött. A Biblia tekintélyével kapcsolatos nézetei azonban egybeesnek Luther nézeteivel. Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak c. esszéjét a Jak 1,22ff alapján („Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…”) éppen a bibliaolvasás helyes módjáról írta. Az esszé első részében Kierkegaard arra tanít, hogy hogyan olvassuk Isten írott Igéjét. Az egész esszé alapgondolata az, hogy amikor a Bibliát olvassuk, Isten hozzánk szóló személyes igéjét olvassuk. Egyetlen idézet elég lesz ennek alátámasztására.

Tovább a teljes cikkre »

Május 5-én volt Kierkegaard születésének kétszázadik évfordulója, de sajnos lecsúsztam a jubileumról, pedig ha eszembe jut, írtam volna valami érdekeset. Viszont nekem is van egy Kierkegaard-hoz köthető személyes jubileumom. Éppen tíz éve, 2003-ban döntöttem úgy, hogy komolyabban megismerkedem a dán filozófus gondolatvilágával. A Félelem és reszketéssel kezdtem, aztán jött a Vagy-vagy, majd A szerzői tevékenységemről, A keresztény hit iskolája, Filozófiai morzsák, és még ugyanabban az évben átrágtam magam Kierkegaard összes számomra magyarul és angolul elérhető írásán. C. Stephen Evans pásztorolt ebben a folyamatban. Evans nem csak tanárom volt, de mentorom is, aki a mai napig készségesen segít, ha bármi kérdésem van. Kierkegaard megismerését életem egyik legintenzívebb időszakaként tartom számon, mind intellektuális, mind spirituális tekintetben. Az évforduló kapcsán csokorba szedtem annak az időszaknak néhány termését.

Tovább a teljes cikkre »

„Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát” – mondta annakidején Karinthy. A humorról sokan azt gondolják, hogy súlytalan, pedig egyáltalán nem az, ha tudatosan alkalmazzuk, és különösen nem az, ha Jézus Krisztus szemszögéből nézzük. Immár hagyomány, hogy minden évben április 1-jéhez kapcsolódóan Körvinkli címmel humoros képzőművészeti kiállítást rendeznek a Kondor Béla Közösségi Házban. Kortárs képzőművészek (többek között Huller Ágoston, Árvay Zolta, Szentgyörgyi József, Lőrincze Miklós, Varga Zsófi) mutatják be tréfás témájú alkotásaikat. A 2012-es tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. Nem a kiállításnak teremtek most reklámot, hiszen az már véget ért, hanem Feledy Balázs egyik gondolatával kapcsolatban szeretném megfogalmazni azt, ami hívő emberként engem foglalkoztat. Feledy a megnyitó beszédben szóvá tette, hogy a magyar kortárs művészetben humorral nagyon ritkán találkozunk, iróniával viszont annál gyakrabban; pedig talán soha nem volt annyira nagy szükségünk a humorra, mint manapság. A Feledy által említett distinkciót hallatlanul fontosnak tartom. És hogy a humor miért is fontos, azt talán csak Jézus követőiként érthetjük meg teljes mélységében.

Tovább a teljes cikkre »

„Hát tekints rá még egyszer, a megalázott Krisztusra! Milyen hatást vált ki belőled a látvány: nemde arra indít, hogy így vagy úgy, de hozzá hasonlóan akarj szenvedni, vagyis hogy tanúskodni akarj az igazságról, akár a szenvedést is kockáztatva? Ha lehet, felejtsd el egy pillanatra mindazt, amit tudsz róla, szakítsd ki magad abból a mégiscsak renyhe szokásból, ahogyan tudomással bírsz róla: tégy úgy, mintha megaláztatása történetét első ízben hallanád. Vagy azt gondolod, hogy képtelen vagy rá? Nos rendben, akkor máshogy segítünk magunkon: egy olyan gyermeket hívunk segítségül, akit még nem rontottak meg azzal, hogy mint valami egyszerű tananyagot, betaníttattak vele egy mondókát Jézus Krisztus szenvedéséről és haláláról, egy olyan gyereket, aki minderről most hall először, és figyeljük meg, milyen hatást vált ki belőle, ha vázoljuk neki a történetet.

Tovább a teljes cikkre »

A Bibliában a gonosz hangja is megszólal. Ott van ez a hang az Édenben, amikor a kígyó megkísérti Évát, ott van Ádám hangjában, amikor az asszonyra hárítja a felelősséget, és ott van az asszony hangjában is, amikor a kígyót hibáztatja. Ott van a történetben később is. A gonosz hangja megszólal bűnös embereken keresztül is, és a Sátán és démonai által is. A Biblia olyan történet, melyben a gonosznak sok arca van, és valamennyi szemben áll a Teremtő Istennel. A Biblia valódi gonosz hangját leplezi le a mindenható és jó Isten világában. Vajon segíthet-e a szerző analógiája abban, hogy közelebb férkőzzünk a gonosz problémájának megoldásához? Segíthet-e abban, hogy jobban értsük, hogyan lehet valódi a gonosz, ha Istennek minden fölött hatalma van, és közben tökéletesen jó is? Az előző bejegyzésben többféle szerzői felfogást mutattam be, melyek Tolsztojhoz és Dosztojevszkijhez köthetők. Melyik felfogás tükrözi inkább a Biblia világképét?

Tovább a teljes cikkre »

Kierkegaard egyedülálló módon és mélységben járta körül a szeretet témáját, álneves szerzői segítségével a létezés minden szférájában bemutatta a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta.

Tovább a teljes cikkre »

Néha úgy érezzük, a globális világ egyre sokrétűbb és kiismerhetetlenebb valóságában lehetetlen bármiféle bizonyosat állítani, a kulturális meghatározottság növekvő tudata ismeretelméleti bénultságot okoz bennünk. Az objektív igazság fogalmát egyre kényelmetlenebbnek érezzük, helyette a különböző hagyományok közösségi meggyőződéseiről, szubkulturális beidegződésekről beszélünk. Olyan hosszúnak tűnik az út a feltételezésektől a bizonyosságig, hogy az igazsággal kapcsolatos paralízisünkben inkább az átmeneti biztonságot jelentő cinizmust választjuk. Ebben a helyzetben a több mint másfél száz éves távolság ellenére Kierkegaard meglátásai meglepően időszerűek, még evangéliumi keresztények azon nemzedékének is, akik néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt éppen az objektív igazság védelmében utasították őt el. (Elsősorban azokra gondolok, beleértve magamat is, akik először Francis Schaeffer írásain keresztül találkoztak Kierkegaard személyével.) Kierkegaard két – első hallásra furcsa – megállapítást tesz az igazsággal kapcsolatban, melyeket érdemes közelebbről is megvizsgálnunk: 1. „az igazság szubjektivitás”, 2. „a szubjektivitás nem-igazság”.

Tovább a teljes cikkre »

Heller Ágnes a Vagy-vagy 1978-as magyar kiadásához utószóként írt kissé osztályharcos ízű tanulmányát (A szerencsétlen tudat fenomenológiája) azzal a mondattal zárta, hogy „Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik el a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy.” A könyv 1994-es kiadásában apró kiegészítéssel elárulja saját választását: „Én már vagy húsz esztendeje lemondtam, némi rezignációval, a nagy elbeszélésről – és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam.” De vajon Heller Ágnes döntése a valódi kierkegaard-i vagy-vagyot érintette-e, az igazság és a szeretet szenvedélyének megnyilvánulása volt-e, vagy éppenséggel a világ megváltoztatásának marxista útjáról való lemondásról, a posztmodern kiábrándulásról szólt? Vajon megértette-e Kierkegaard valódi szenvedélyét?

Tovább a teljes cikkre »

Világszerte nagy visszhangot váltott ki, számos díjat nyert, és mások mellett John Updike elismerését is besöpörte Joakim Garff Søren Kierkegaard-ról szóló vaskos életrajza, melyet 2004-ben a Jelenkor kiadó SAK. Søren Abye Kierkegaard. Életrajz címmel Bogdán Ágnes és Soós Anita fordításában magyarul is megjelentetett. Ez az első jelentős Kierkegaard-életrajz, melyhez magyar nyelven is hozzájuthatnak azok, akik szeretnék behatóbban tanulmányozni a dán filozófus életét.

Tovább a teljes cikkre »

3.1. KRISZTOLÓGIAI KÖZÉPPONT. Bonhoeffer számára a teológia kiindulópontja mindig a krisztológia volt. Az ún. „német keresztények” a teremtés rendjéből vezették le fajvédő teológiájukat. Bonhoeffer ezt rendkívül veszélyesnek tartotta, ezért – Barth nyomában – Krisztust tekintette az egyetlen kiindulópontnak mindenfajta keresztény teológia számára. Berlini előadásaitól egészen a tegeli jegyzeteiig minden gondolatának kiindulópontja Krisztus, illetve Krisztus követése. A kereszténység „vallástalan értelmezése” mögött is az a kérdés húzódott meg számára, hogy „Kicsoda Krisztus ma?” Kierkegaard-hoz hasonlóan Bonhoeffer az élő Jézusból, az egyidejű Krisztusból indult ki. A tanítvány feladata minden helyzetben az, hogy ott legyen, ahol a Mester van. Az első kérdés tehát az, hogy hol van Krisztus, ebből pedig automatikusan következik a második kérdésre a válasz: a tanítványnak ott kell lennie, ahol Krisztus van.

Tovább a teljes cikkre »

A kegyelmi kiválasztásról szóló cikkeimhez érkezett hozzászólások arra a bölcsességre emlékeztetettek, hogy nem lehet mindent egyetlen mondatban elmondani, minden gondolat elmondásához minimum még egy mondatra van szükségünk. Ez a téma pedig annyira szerteágazó és annyira mély, hogy úgy látszik, sok-sok mondatra van szükségem, míg koherens módon ki tudom fejteni, mit is gondolok a predesztinációról.

Az a tapasztalatom, hogy különböző emberek különböző módon tudtak behatolni a kegyelem doktrínáiba. Spurgeon számára a hívők örök biztonsága volt a kapu. Piper inkább az ellenállhatatlan kegyelem szükségességének felismerését látja a bejáratnak. Van, akit saját romlottságának tudata vezet a kálvinizmushoz. Mást az győz meg, amikor Krisztus halálának a hathatósságán elmélkedik. Én akkor kapituláltam, amikor megláttam a Bibliában a feltétel nélküli kiválasztás kegyelmét.

Tovább a teljes cikkre »

Tegyük fel, hogy két ember azonos felkészültséggel és alapossággal közelít a bibliai szöveghez, de egyikük azzal az előfeltevéssel olvassa, hogy az pusztán egy vallási meggyőződésektől befolyásolt ókori dokumentum, a másik viszont ugyanezt az ókori dokumentumot Isten megbízható kijelentésének tartja. Melyiküknek van nagyobb esélye arra, hogy közelebb kerüljön a szöveg valódi jelentéséhez? (A kérdésem persze arra a bátor előfeltevésre épít, hogy a szövegeknek van jelentésük.)

Tovább a teljes cikkre »

Kierkegaard-tól származik az a szenvedélyes megállapítás, hogy „szigorú értelemben a csodáló nem igaz keresztény, hiszen csakis a követő az.” Kierkegaard idejében Dánia keresztény országnak számított, az emberek többsége Jézus személyének csodálója volt, aki „ünnepélyesen bizonygatja keresztény meggyőződését”. A dán filozófus azonban különbséget tett a kereszténység illúziója és a valódi krisztushit között. A valódi krisztushit Kierkegaard szerint nem csodálat, hanem követés. „A követő fogalma legyen a rosta, ha igazán a krisztushitről van szó, a követő a valódi, igaz keresztény.”

Tovább a teljes cikkre »

A modern hisz az objektív igazságban, a posztmodern nem hisz benne. Valóban ennyire egyszerű a képlet? Egyik kedves professzorom, C. Stephen Evans tavaly új összefoglaló tanulmányt jelentetett meg Kierkegaard életművéről (Kierkegaard: An Introduction. Cambridge University Press, 2009). A könyv egyik bekezdése rávilágít a modern és a posztmodern között meglévő ismeretelméleti rokonságra. Evans azt állítja, hogy a posztmodern alapvetés sokkal közelebb áll a modern filozófiai hagyományhoz mint azt posztmodern gondolkodók általában elismerik. Mind modern mind posztmodern filozófusok elkötelezték magukat a következő premissza mellett: ha van objektív igazság, akkor van olyan módszer is, mely garantálja számunkra az igazsághoz való hozzáférést. A különbség csak az, hogy míg modern filozófusok – Descartes-tól Husserlig – azt gondolták, hogy van ilyen módszer (bár a véleményük eltért azzal kapcsolatban, hogy melyik az), posztmodern szkeptikusok kételkednek abban, hogy létezik ilyen módszer, és levonják ebből a következtetést: nincs objektív igazság sem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum