A ‘Luther’ címkével jelölt bejegyzések

„Luther ezt állította egyszer: ’Te vagy a legnagyobb gyilkos, tolvaj, házasságtörő, istenkáromló, szentséggyalázó gazember!’ És ezt nem a kicsapongó X. Leó pápáról, nem is V. Károly császárról, még csak nem is önmagáról jelentette ki, hanem a Megfeszítettről. Ám utána nem fordult el, nem köpött a földre, hanem letérdelt előtte. Miért? Mert ezek Luther bűnei voltak: az övéi, az enyéim, mindannyiunkéi, mert az emberiségé gyűlik egybe Őbenne. ’Bűnné tette értünk.’ Benne mindnyájunk egész elveszettsége, és aki másképpen látja őt, hamisan látja.”

(Siegfried Kettling: Nem kérdett senki, akarok-e élni. Ford. Beluszky Tamás. Harmat, 1997, 94)

A Biblia tekintélyének helyreállítása mellett a reformátorok egyik legfontosabb tanítása az volt, hogy a bűnös ember hit által igazul meg, nem cselekedetekből, nem is fokozatos megszentelődés által, hanem Krisztus neki tulajdonított igazságáért. A megigazulás tehát különbözik a megszentelődéstől. Aki Krisztusba veti a hitét, az mint egy kabátot magára veszi Krisztus igazságát, ahogy Krisztus is magára vette az ő bűneit. Csere történik: a mi bűneink átkát Krisztus kapta, Krisztus igazságának áldását pedig mi kapjuk. Ez extra nos (rajtunk kívüli) igazság, tehát nem belénk oltják, hanem nekünk tulajdonítják, mégpedig azáltal, hogy Krisztusban vagyunk. Van belénk oltott igazság is (újjászületés, megszentelődés), de az Istennel való békességünk alapja Krisztus nekünk tulajdonított igazsága, nem a belénk oltott kegyelem.

Tovább a teljes cikkre »

Három évvel a 95 tétel kiszögezése után Luther néhány kérdésről radikálisabban gondolkodott, mint 1517-ben. Ezek közé tartozott a pápaság intézménye. Akit egyáltalán nem izgat a kérdés, hogy a római pápa vajon Krisztus népének főpásztora-e (mondjuk mert azt gondolja, hogy természetesen nem, vagy mert nem is kérdés számára, hogy az), annak is érdemes beleolvasni a levélbe, amit 1520-ban Luther Márton A keresztyén ember szabadsága c. könyve előszavaként küldött X. Leó pápának. Ebben a levélben Luther meglepően tisztelettudóan ír X. Leó személyéről. Babilon Dánielének, valamint feddhetetlen és becsületes embernek nevezi őt, ami a Borgiákat követő időszakban nem kis bók, bár talán a léc sem volt éppen magasra téve. Luther ugyanakkor kemény szavakkal bírálja a pápai intézményt, mely szerinte Leó pápa üdvösségét is veszélybe sodorja. Hangsúlyozza, hogy nem Leó pápa személyét támadja, sőt, felebaráti szeretettől vezetve figyelmezteti őt a veszélyre, amit pozíciója, a Római Szék jelent számára és Krisztus egész népe számára. Álljon itt most néhány bekezdés az ominózus levélből.

Tovább a teljes cikkre »

„Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye.” (Virág Jenő: Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör, 1988, 45)

„Én, dr. Luther Márton, bizony megöltem volna magamat, ha nem jelent volna meg az evangélium világossága.” (Uo., 67)

„Az evangélium ügyéért való munkámba Isten észrevétlenül sodort bele. Ha előre láttam volna, amit már megtapasztaltam, soha sem tudott volna engem erre rávenni. De Isten bölcsebb, mint az ember… Ő adjon kegyelmet továbbra is.” (Uo., 175)

Érdekes füzetecskét olvastam nemrég Martyn Lloyd-Jones velszi lelkésztől, aki az elmúlt század ötvenes éveiben London egyik legnépszerűbb igehirdetőjének számított (Emil Brunner svájci teológus kora legnagyszerűbb prédikátorának nevezte). Lloyd-Jones a szélesebb publikum előtt annakidején egyrészt markáns evangéliumi nézeteivel, másrészt az ökumenikus mozgalommal szembeni erős kételyeivel tűnt fel. Az említett füzetecske (Luther and His Message for Today, Evangelical Press, 1968) Lloyd-Jones Luther Mártonról szóló 1967-es előadásának írott változata, melyben a német reformátor méltatása mellett kitér az ökumenikus mozgalom egységtörekvéseivel kapcsolatos ellenérzéseire is.

Tovább a teljes cikkre »

Mulatságos időtöltés Luthert olvasni, leginkább akkor, amikor a teológiát a hétköznapi élet dolgaiba mártja. Különösen mókásak azok a levelei, melyekben feleségét, Bóra Katalint próbálja leszoktatni az aggódásról. Találtam néhány ilyen gyöngyszemet Virág Jenő Dr. Luther Márton önmagáról (Ordass Lajos baráti kör, 1991) c. dokumentum-gyűjteményében. A most következő levélrészleteknek az ad sajátos fűszerezést, hogy ezek Luther utolsó Katalinnak szóló levelei. A doktor csipkelődő szavaiból érződik Kata iránti szeretete, és hogy a kapcsolatukba belefért a humor és az irónia. A levelek valódi iróniája azonban mégiscsak az, hogy Kata aggodalmai látszólag bejöttek, mert soha többé nem látta viszont a férjét (a valószínű mennyei dicsőséget leszámítva). Különös Isten gondviselése.

Tovább a teljes cikkre »

3.1. KRISZTOLÓGIAI KÖZÉPPONT. Bonhoeffer számára a teológia kiindulópontja mindig a krisztológia volt. Az ún. „német keresztények” a teremtés rendjéből vezették le fajvédő teológiájukat. Bonhoeffer ezt rendkívül veszélyesnek tartotta, ezért – Barth nyomában – Krisztust tekintette az egyetlen kiindulópontnak mindenfajta keresztény teológia számára. Berlini előadásaitól egészen a tegeli jegyzeteiig minden gondolatának kiindulópontja Krisztus, illetve Krisztus követése. A kereszténység „vallástalan értelmezése” mögött is az a kérdés húzódott meg számára, hogy „Kicsoda Krisztus ma?” Kierkegaard-hoz hasonlóan Bonhoeffer az élő Jézusból, az egyidejű Krisztusból indult ki. A tanítvány feladata minden helyzetben az, hogy ott legyen, ahol a Mester van. Az első kérdés tehát az, hogy hol van Krisztus, ebből pedig automatikusan következik a második kérdésre a válasz: a tanítványnak ott kell lennie, ahol Krisztus van.

Tovább a teljes cikkre »

Az újszövetségi teológiában az elmúlt évszázadban a Jézus személyéről és az evangéliumok hagyományrétegeiről kialakult viták jelentették a fő izgalmat. A huszadik század végére ez megváltozott, és hirtelen újra Pál teológiája került a középpontba. Néhány jelentős teológus ugyanis új paradigmát javasolt Pál megértéséhez, mely a teológiai szakzsargonban az „Új Perspektíva” (ÚP) nevet kapta. Megpróbálom ebben a bejegyzésben összefoglalni az ÚP lényegét.

A hagyományos protestáns megközelítés szerint Pál azért szállt szembe kora júdaizmusával, mert a zsidóság saját igazsága alapján kereste Isten előtt a megigazulást. Pál azt hirdette, hogy saját igazságunk alapján soha nem igazulhatunk meg Isten előtt, Krisztus rajtunk kívül álló igazságára van szükségünk, melyet Isten ingyen tulajdonít nekünk, ha a hitünket Krisztusba vetjük. Luthertől Bultmannig ez volt az elfogadott protestáns álláspont.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum