A ‘megigazulás’ címkével jelölt bejegyzések

Áhítattal léptem az olvasóterembe, mint egy szentélybe, ahol néhány órát tölthetek egyik kedvenc íróm saját feljegyzéseivel. Regisztrálni kellett magamat, megjelölve a témát, ami érdekel. A könyvtáros hölgy megkérdezte, hogy mit szeretnék kutatni. Mivel éppen a Ruhásszekrénytől jöttem, nem volt semmi célom azon kívül, hogy hozzányúljak Lewis valamelyik könyvéhez. Olyan könyvhöz, amit ő is a kezében tartott és jegyzetekkel ellátott. Gyorsan kellett döntenem, ezért azt mondtam, hogy Lewis könyvtárából valamelyik George MacDonald kötet érdekel. Meg esetleg valami, ami relikviaként még érdekes lehet számomra, aki éppen a Ruhásszekrényből csöppentem Narniába. A hölgy azt mondta, nézzek körül a helyiségben található könyvek között, ő addig eltűnik néhány percre és előbányász nekem valami érdekeset.

Tovább a teljes cikkre »

A reformátori teológia duplex beneficiumnak nevezi a megigazulás és a belső megújulás kettős kegyelmét. A megigazulás és a megszentelődés kapcsolatának szemléltetésére a kalcedoni krisztológiai definíciót fogom most analógiaként használni. Amikor az ötödik századi teológusok Jézus emberi és isteni természetének kapcsolatát próbálták megfelelő terminológiával körülírni, két téves nézet között kerestek bibliai középutat. Az egyik a nesztoriánus, a másik az eutükhiánus tévedés volt. A kalcedoni zsinat olyan definíciót fogadott el, mely ezekkel szemben kimondta: Jézusban két természet volt „összeelegyítetlenül és elválaszthatatlanul”. A megigazulás és a megszentelődés kegyelme kapcsán valami nagyon hasonlóról van szó.

Tovább a teljes cikkre »

A középkori filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon létezik-e vákuum, vagyis üres tér. Ez lelki értelemben is izgalmas kérdés lehet. Karl Barth szerint a „hit vákuum és korlátozás, melyet csoda és paradox lehetetlenség ölel körül.” (121) A Római levélhez írt híres kommentárjának angol fordításában (The Epistle to the Romans, Oxford University Press, 1968) találkoztam ezzel a szokatlan, de elmés hasonlattal. A vákuum a hittel kapcsolatban találó kép, még akkor is, ha okot adhat némi félreértésre, ha nem jegyezzük meg, hogy a hit más tekintetben egyáltalán nem hasonlít az ürességre, sőt, aktív, engedelmes és szeretet által munkálkodik. A megigazító hit lényegének megértésében mégis adhat némi világosságot a belső üresség képe.

Tovább a teljes cikkre »

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. (Róma 8,29-30)

Az első részben az üdvösség láncolatának első két láncszeméről írtam: Isten eleve ismeréséről és eleve elrendeléséről. Isten eleve ismerése kiválasztó szeretet, mellyel közösségre lépett velünk a világ teremtése előtt. A láncolat első láncszeme az, hogy Isten a világ teremtése előtt szeretettel szövetségi kapcsolatot létesített velünk. Akiket Isten így előre ismert (kiválasztó szeretettel), azokat eleve arra rendelte, hogy Fia képéhez hasonlókká legyenek. Isten a világ teremtése előtt eldöntötte, hogy szeretetből üdvözíteni fog bennünket. Minden más cselekedete (a láncolaton belül) ebből a döntéséből következett.

Tovább a teljes cikkre »

A dolog logikája a következő. 1) A hit Isten ajándéka (Ef 2,8; 2Pt 1,1). 2) A hit Krisztussal köt össze (Gal 3,22). 3) Aki hit által Krisztusban van, megkapta bűnei büntetését és Krisztus igazságát, vagyis megigazult (Róm 3,21-24). 4) Ahhoz, hogy megigazult státusza megmaradjon, Krisztusban kell maradnia, mert csak őbenne számít igaznak (Gal 2,2-4). Ha elveti Krisztust, megigazulása sincsen (Zsid 10,26-29). 5) De nem fogja elvetni Krisztust, mert aki a hitet ajándékozta neki, megadja neki azt a kegyelmet is, hogy megmaradjon a Krisztusban való hitben (Róm 5,9-11; Fil 1,6). 6) Ez az egész pedig azért van, mert Isten Krisztusban kiválasztott bennünket magának a világ teremtése előtt (Róm 8,28-30; Ef 1,3-14).

Tovább a teljes cikkre »

Mi, protestánsok a hitünk egyik sarkalatos igazságának tartjuk, hogy nem cselekedetek alapján van az üdvösség, hanem egyedül hit által, Jézus érdeméért. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9) A szóban forgó Jézus azonban mintha nem tudna Pál teológiájáról, egy alkalommal látszólag homlokegyenest az ellenkezőjét mondja: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” (Jn 5,28-29)

Tovább a teljes cikkre »

A megszentelődés témakörében J. C. Ryle Holiness című könyve az egyik kedvencem. Ryle evangéliumi meggyőződésű anglikán püspök volt a tizenkilencedik században, C. H. Spurgeon kortársa. Ryle a puritánok örökségére támaszkodva tisztán és lelkipásztori érzékenységgel tanított a megszentelődésről. J. I. Packer egyik könyvében megvallja, hogy fiatal keresztényként Ryle gondolatai mentették meg a teljes kétségbeeséstől és terelték őt egészségesebb, biblikusabb lelkiség irányába. Holiness című könyvében Ryle néhány pontba szedve tisztázza a megigazulás és a megszentelődés közötti legfontosabb hasonlóságokat és különbségeket. Sehol máshol nem olvastam még ennyire tömör és világos összehasonlítást a keresztény hit e két pilléréről.

Tovább a teljes cikkre »

Az Újszövetség számos helyen tanítja, hogy szent élet nélkül nem mehetünk be Isten országába. „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14) „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6,9-10) „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19-21) „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.” (Ef 5,3-5). Lásd még: Jn 8,31; Róm 8,13; Jak 2,14-26; 1Jn 2,3-6; 3,6-10.14; 4,20.

Tovább a teljes cikkre »

Az újszövetségi teológiában az elmúlt évszázadban a Jézus személyéről és az evangéliumok hagyományrétegeiről kialakult viták jelentették a fő izgalmat. A huszadik század végére ez megváltozott, és hirtelen újra Pál teológiája került a középpontba. Néhány jelentős teológus ugyanis új paradigmát javasolt Pál megértéséhez, mely a teológiai szakzsargonban az „Új Perspektíva” (ÚP) nevet kapta. Megpróbálom ebben a bejegyzésben összefoglalni az ÚP lényegét.

A hagyományos protestáns megközelítés szerint Pál azért szállt szembe kora júdaizmusával, mert a zsidóság saját igazsága alapján kereste Isten előtt a megigazulást. Pál azt hirdette, hogy saját igazságunk alapján soha nem igazulhatunk meg Isten előtt, Krisztus rajtunk kívül álló igazságára van szükségünk, melyet Isten ingyen tulajdonít nekünk, ha a hitünket Krisztusba vetjük. Luthertől Bultmannig ez volt az elfogadott protestáns álláspont.

Tovább a teljes cikkre »

Az ETS konferenciáról készült hangfelvételeket még nem hozták nyilvánosságra, de rengeteg dolog kiszivárgott már N. T. Wright és Thomas Schreiner vitájáról. Érdekes módon az egyik blogon közzétett értékeléshez – szokásával ellentétben – két alkalommal maga Wright is hozzászólt! Talán nem véletlen, hogy ilyen szinten is bevonódott az evangéliumi nyilvánosság előtt róla szóló vitába. Már az is eredeti evangéliumi családjához való közeledését sugallta, hogy részt vett a rendezvényen, ott azonban újabb, még kézzelfoghatóbb gesztust tett konzervatív testvérei felé. Hadd számoljak be az esemény egyik legérdekesebb – és talán legfontosabb – fejleményéről.

Tovább a teljes cikkre »

Szeretném felhívni a figyelmet egy teológiai vitára, amelynek magyarországi protestáns körökben tudomásom szerint nem volt eddig visszhangja. Az Evangelical Theological Society (amerikai evangéliumi teológusokat tömörítő felekezetközi társaság) novemberi találkozóján rekordrészvétellel tartották meg a régóta beharangozott nyilvános vitát a brit anglikán N. T. Wright és az amerikai baptista Thomas Schreiner között. A vita középpontjában az ún. „Új Perspektíva” állt, mely immár három évtizede élénken foglalkoztatja az újszövetséges teológusokat. Az atlantai konferencia több mint 2500 résztvevője mutatja, hogy a vita már nem csak néhány teológus belső polémiája, hanem megmozgatja az egész evangéliumi világ teológus-elitjét. Miről is van szó?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum