A ‘megszentelődés’ címkével jelölt bejegyzések

A személyiség nem azonos a jellemmel. Ha a kettőt összekeverjük, azonnal két kellemetlen következménnyel kell szembenéznünk. Az egyik következmény az, hogy a jellemhibáinkat a személyiségük részének gondoljuk, ezért bűntudat helyett szégyent érzünk. Azt hisszük, hogy mi magunk vagyunk a bűn, ahelyett, hogy a bűnre úgy tekintenénk, mint ami valódi énünket idegen testként pusztítja. A másik kellemetlen következmény éppen a fordítottja az elsőnek: a jellemhibáinkat a személyiségünk jellegzetességének gondoljuk, ezért felmentést adunk rájuk. Ilyenkor a bűntudat helyett nem is szégyent érzünk, hanem büszkeséget. Büszkék vagyunk a bűnünkre, mert azt önmagunk részeként akarjuk felvállalni. Lényegét tekintve azonban ugyanaz a félreértés táplálja a szégyent és a büszkeséget: a személyiség és a jellem közti különbségtétel hiánya.

Tovább a teljes cikkre »

A reformátori teológia duplex beneficiumnak nevezi a megigazulás és a belső megújulás kettős kegyelmét. A megigazulás és a megszentelődés kapcsolatának szemléltetésére a kalcedoni krisztológiai definíciót fogom most analógiaként használni. Amikor az ötödik századi teológusok Jézus emberi és isteni természetének kapcsolatát próbálták megfelelő terminológiával körülírni, két téves nézet között kerestek bibliai középutat. Az egyik a nesztoriánus, a másik az eutükhiánus tévedés volt. A kalcedoni zsinat olyan definíciót fogadott el, mely ezekkel szemben kimondta: Jézusban két természet volt „összeelegyítetlenül és elválaszthatatlanul”. A megigazulás és a megszentelődés kegyelme kapcsán valami nagyon hasonlóról van szó.

Tovább a teljes cikkre »

A megszentelődésben Isten igéjének kiemelt szerepe van. Joggal nevezhetjük kegyelmi eszköznek, akár elsőszámú kegyelmi eszköznek is, mint az ApCsel 2,42 felsorolásában. Isten úgy döntött, hogy szó által teremti meg a világot (1Móz 1,3), szó által szül bennünket új életre (2Kor 4,6; 1Pt 1,23), és szó által végzi el bennünk azt a változást is, melyet általában megszentelődésnek nevezünk. A kereszténység Isten döntése miatt logocentrikus (szó-központú). Isten megtiltotta, hogy elkészítsük a képmását, de arra buzdított, hogy hallgassuk figyelmesen a hangját. Nem Isten képe, hanem Isten hangja a változást előidéző eszköz.

Tovább a teljes cikkre »

Tim Keller szerint az Istennek való engedelmességre két dolog motivál bennünket: a gyönyörködés és a kötelesség (beauty and duty). Egyetértek. Ha a szívünk teljesen a helyén lenne, az Istenben való gyönyörködés lenne engedelmességünk egyedüli motivációja. Isten szépsége, jósága, igazsága olyan erővel hatna ránk, hogy semmi mást nem akarnánk, mint megtenni, amit ő kér tőlünk. Sok esetben át is éljük ezt. Ahogy a Szentlélek fokozatosan formálja a szívünket, engedelmességünk alapja egyre inkább Isten lényének és akaratának vonzereje lesz. A lassú átalakítás munkája mellett Krisztus időnként meg is keresztel bennünket Szentlelkével, természetfeletti erővel ruház fel, örömmel, bátorsággal, szent vágyakozással ajándékoz meg, hogy ez a motivációs bázisunk új lendülettel és akarással teljen meg.

Tovább a teljes cikkre »

A megszentelődés témakörében J. C. Ryle Holiness című könyve az egyik kedvencem. Ryle evangéliumi meggyőződésű anglikán püspök volt a tizenkilencedik században, C. H. Spurgeon kortársa. Ryle a puritánok örökségére támaszkodva tisztán és lelkipásztori érzékenységgel tanított a megszentelődésről. J. I. Packer egyik könyvében megvallja, hogy fiatal keresztényként Ryle gondolatai mentették meg a teljes kétségbeeséstől és terelték őt egészségesebb, biblikusabb lelkiség irányába. Holiness című könyvében Ryle néhány pontba szedve tisztázza a megigazulás és a megszentelődés közötti legfontosabb hasonlóságokat és különbségeket. Sehol máshol nem olvastam még ennyire tömör és világos összehasonlítást a keresztény hit e két pilléréről.

Tovább a teljes cikkre »

Az Újszövetség számos helyen tanítja, hogy szent élet nélkül nem mehetünk be Isten országába. „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14) „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.” (1Kor 6,9-10) „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19-21) „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.” (Ef 5,3-5). Lásd még: Jn 8,31; Róm 8,13; Jak 2,14-26; 1Jn 2,3-6; 3,6-10.14; 4,20.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum