A ‘megtérés’ címkével jelölt bejegyzések

Sokszor írtam már arról, hogy az apostoli igehirdetésben az evangélium és az evangéliumból következő etika elválaszthatatlanok egymástól (pl. itt vagy itt). Mivel a kegyelemről szóló evangélium (amit én is teljes szívemből hiszek), és az egyedül hit által való megigazulás tana (a reformáció egyik dogmatikai sarokköve, amit szintén hiszek) könnyen azt a benyomást keltheti (és magától Páltól tudjuk, hogy már kezdetektől keltette is – pl. Róm 6,1), hogy az etika és Isten törvénye nem lényeges, szükségesnek tartom újból és újból hangsúlyozni, hogy aki megismerte Krisztust, az az apostoli tanítás szerint nem élhet már úgy, hogy figyelmen kívül hagyja Isten életszentségre vonatkozó akaratát. Néhány napja olvastam Pál Agrippa király előtt elmondott beszédét, ahol a következőképpen fogalmazza meg apostoli küldetését:

Tovább a teljes cikkre »

Nem tartozom azok közé, akik a keresztény alkotások fikázását az értelmiségi lét kötelező ujjgyakorlatának tekintik (sőt, kifejezetten taszít ez az attitűd), de az evangéliumi filmekkel tényleg gond van. Evangéliumi filmek alatt most az amerikai „evangelical” rendezők által készített alkotásokat értem (Fireproof, Courageous, God’s Not Dead, Woodlawn stb.), melyek vegyes fogadtatását jól jelzi, hogy a nagyközönséghez általában már el sem jutnak. Az esztétikában és a teológiában egyaránt jártas Peter Leithart épp azokat a gondolatokat fogalmazza meg nemrég publikált cikkében, melyek bennem is ott motoszkáltak, csak ő pontosabban és kedvesebben állítja fel a látleletet, mint ahogy én tettem volna. Leithart elismeri, hogy az evangéliumi rendezők filmjei sokat fejlődtek az elmúlt években, de valamiért még mindig azzal az érzéssel állunk fel a fotelből, hogy ezek a filmek nem fognak tetszeni az ismerőseinknek, és őszintén szólva nekünk sem tetszenek. Vajon miért kudarcosak újból és újból ezek a jó szándékú alkotások?

Tovább a teljes cikkre »

C. S. Lewis vallomása alátámasztja azt, amit az előző posztban írtam: teológiai meggyőződésünktől függetlenül „kálvinista” tapasztalataink vannak a megtérésről. Az alábbi idézet Az öröm vonzásában (Harmat, 1993) c. könyvből származik, melyben Lewis saját lelki utazását és megtérése történetét beszéli el. Lewis hívő keresztényként az anglikán egyház tagja volt, melynek hivatalos hitvallását többnyire kálvini gondolatok határozzák meg (a Harminckilenc Cikkely a kiválasztás és eleve elrendelés kérdésével kapcsolatban egyértelműen fogalmaz). Az írásaiban Lewis mégis inkább a szabad akarat jelentőségét hangsúlyozza, olyannyira, hogy az kálvinista olvasók számára időnként kifejezetten kényelmetlen már. Saját megtéréséről azonban nem tud úgy írni, hogy ne a szuverén kegyelem kényszerítését látná benne.

Tovább a teljes cikkre »

Ez a bejegyzés két idézetből áll J. I. Packertől. Packer – a huszadik század meghatározó anglikán evangéliumi teológusa – rámutat arra a különös (vagy talán nem is annyira különös) jelenségre, hogy hitvallástól és meggyőződéstől függetlenül „kálvinista” tapasztalatunk van a megtérésről. Packer Az evangélizáció és Isten szuverenitása (KIA, 2001) c. könyvében a rá jellemző árnyaltsággal és lelkipásztori érzékenységgel beszél az evangélizáció feladatáról és Isten szerepéről az üdvözítésben. Az idézetek, melyeket választottam, a megtéréssel kapcsolatos „kálvinista” tapasztalatainkről szólnak. Packer szerint „pusztán az a tény, hogy egy keresztyén imádkozik, azt bizonyítja, hogy meg van győződve Isten uralmáról.” (14) Ezt részletesebben is kifejti, közelebbről megvizsgálva a keresztény emberek imádságait. Különösen két jelenséget a megtéréssel kapcsolatban.

Tovább a teljes cikkre »

„Teológusként mélyen belesüllyedtem a történeti-kritikai módszerbe. Ha az Úr nem ragadott volna ki belőle, ma is benne lennék. De az Úr bármit megtehet, meg tud szabadítani bennünket a teológiánkból is.” Eta Linnemann ezekkel a mondatokkal a kaliforniai Grace Valley Christian Centerben elmondott bizonyságtételét vezette be 2001. november 7-én, huszonhárom évvel azután, hogy kollégái és a teológus világ nagy megdöbbenésére hátat fordított a történeti-kritikai módszernek (olvasóit arra kérve, hogy semmisítsék meg korábbi írásait), és Indonéziába ment, hogy ott misszionáriusként lelkipásztorokat képezzen. Vajon mi okozta ezt a radikális fordulatot a huszadik század egyik elismert liberális teológusában?

Tovább a teljes cikkre »

Könyvajánlót új könyvekről szoktak írni, de én most eltérek ettől a gyakorlattól, és egy kétszeresen is régi könyvre hívom fel a figyelmet. Thomas Watson a tizenhetedik században írta A bűnbánat (The Doctrine of Repentance) c. könyvecskéjét, a Koinónia pedig már több mint tíz éve adta ki magyarul a lelkiségi irodalomnak ezt a gyöngyszemét. (Azóta online is olvasható.) Bár kevesebb figyelmet kapott, mint amennyit megérdemel, a lélek gyógyításában nagyobb ereje lehet, mint számos lelkigondozói alapműnek. Watson Isten félelmében ír az emberi szív mélységeiről, a bűnbánat természetéről, akadályairól, eszközeiről, a megtérés és a belső összetöretés anatómiájáról, s mivel istenfélelemmel ír, valódi bölcsesség az alapja. És mindezt közben olyan szeretettel és hozzáértéssel teszi, mely tényleg képes összetörni és megtérésre vezetni a keménységébe belefáradt és bűneitől undorodó lelket. A bűnbánat ráadásul esztétikai értékkel is bír: miközben a Biblia vezeti a puritán lelkipásztor tollát, a klasszikus irodalom és a világot megfigyelő ember képi gazdagsága színezi a tintáját. Watson könyve egyszerre igaz és szép írás. Gyönyörködtet és gyógyítja a lelket.

Tovább a teljes cikkre »

Ellis Potter zen buddhista szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és evangélista. Svájcban él, de a világ  mind az öt lakott földrészén hirdeti a Szentháromság Isten evangéliumát. A European Leadership Forum miatt minden évben jár Magyarországon, és ilyenkor ha van rá mód, Veszprémbe is ellátogat. Ellishez lassan évtizedes barátság fűz, idén májusban ismét a gyülekezetünk vendége volt. Az alábbi interjú a Liszt Ferenc repülőtéren készült vele. A kérdező Kubiszyn Viktor, a mindennapi.hu újságírója volt, én csak segédkeztem az interjú elkészítésében és szerkesztésében. A beszélgetés eredetileg a mindennapi.hu felületén jelent meg. Ellis Potter megközelítése nem szokványos, az interjú éppen ezért érdekfeszítő és rendkívül tanulságos.

Tovább a teljes cikkre »

„Szeretnék megtérni, de nem tudok.” Kálvinistaként egyrészt fontos vallomásnak tartom az ilyen mondatot, másrészt úgy érzem, sok esetben nem alázatról tanúskodik, hanem éppen ellenkezőleg: a gőgöt leplezi le. Való igaz, Isten kegyelme nélkül még megtérni sem tudunk, de amikor ezt mentegetőzésre használjuk, abban éppen az a keménység válik láthatóvá, amely a megtérésünk valódi akadálya. A mentegetőzés a fenti mondat első felét kérdőjelezi meg. Az igazság az, hogy voltaképpen nem akarunk mi ilyenkor olyan nagyon megtérni, legalábbis Istenhez nem. A „nem tudok” azért igaz, mert „nem akarok”, vagyis a képességem hiánya éppen az akarásom hiánya: azért nem tudok, mert nem akarok.

Tovább a teljes cikkre »

Néhány hete A. N. Wilson megtéréséről írtam egy bejegyzést. Most egy másik ateista pálfordulásáról szeretnék beszámolni. Az érintett személye miatt ez a fordulat még Wilson megtérésénél is nagyobb felhorkanást okozott, pedig a megtérés nem vezetett egyenesen a keresztény hitig, csak egyfajta deizmusig (mint Madách drámájában: „A gép forog, az alkotó pihen.”). Nem kisebb személyiségről van ugyanis szó, mint Antony Flew brit filozófusról.

A filozófiában járatos olvasóknak nem szükséges Antony Flew-t bemutatnom. Azoknak a kedvéért, akik nem foglalkoztak filozófiával elmondom: Flew a modern bölcseletben olyan, mint Elvis Presley a zene világában, Franco Zeffirelli a filmrendezők között, vagy Karl Rahner a katolikus egyházban. Megkerülhetetlen gondolkodóról van szó. Flew az analitikus evidencialista iskolához tartozott, fő kutatási területe a vallásfilozófia volt. Azt a meggyőződését írta meg számos könyvében, hogy Isten léte mellett szóló empirikus bizonyítékok hiányában az ateizmus a helyes alapállás. Bár a huszadik századi ateista gondolkodásnak sok ismert alakja volt (pl. Jean-Paul Sartre, Albert Camus, Martin Heidegger A. J. Ayer és Bertrand Russell), ha valaki az ateizmus mellett igazán igényes érveket akart olvasni, elsőként Antony Flew könyveihez nyúlt.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum