A ‘Messiás’ címkével jelölt bejegyzések

Jézus Messiás-volta mellett az egyik legerősebb érvet egy Messiás-hívő zsidó prédikátortól hallottam. Az érv rendkívül egyszerű, mégis el kell gondolkoztasson minden zsidót – és nem csak zsidót. Az elmúlt évezredek vallástörténetében az egyik legfurcsább jelenség az a szinte megmagyarázhatatlan tény, hogy a világ lakosságának nagyjából harmada (névleg vagy szívből) azt vallja, hogy egy kis nép (a zsidók) Istene (JHVH) az egyetlen igaz Isten, az ég és a föld teremtője, és ehhez az Istenhez egy zsidó rabbin, a názáreti Jézuson keresztül vezet vissza az út, aki a Dávid fia, a világ ura és megváltója. Ha lehántjuk erről a jelenségről a kereszténységnek azt a névlegesen vallásos vagy politikai kérgét, amely joggal taszítja és botránkoztatja meg a zsidóságot (és nem csak a zsidóságot), még mindig marad sok százmillió gój, aki teljes szívéből hiszi, hogy Jésúa Há-Mássiáh (Jézus Krisztus) a Szabadító, és Ábrahám és Mózes Istene az egy igaz Isten. Ennek a különös ténynek van egy még különösebb vetülete.

Tovább a teljes cikkre »

Jézus igencsak zavarba hozta a farizeusokat, amikor a 110. zsoltárra utalva megkérdezte tőlük: „Miképpen lehet Dávid fia a Messiás, ha Dávid urának nevezi őt?” (Mt 22,45) Mindhárom szinoptikus evangéliumban megtaláljuk ezt a kérdést, és talán nem túlzás azt mondani, hogy a keresztény hit kulcsát kapjuk a kezünkbe, ha Jézus feladványára válaszolni tudunk. Jézus hagyta, hogy a farizeusok töprengjenek a válaszon, ők azonban „nem tudtak felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva” (Mt 22,46). A rejtvény megfejtése ugyanis alapjaiban rendítette volna meg, ahogy a Semát értelmezték, és ami még fontosabb: a Jézushoz való viszonyukat is gyökeresen megváltoztatta volna. Erre nem voltak nyitottak.

Tovább a teljes cikkre »

Reggeli csendességemben éppen Márk evangéliumát olvasom, és a minap egészen megmelengette a szívemet egy apró momentum: az a megszokottá vált, mégis kissé furcsa tény, hogy Jézus a szolgálata kezdetén negyven napot a sivatagban töltött, vadállatokkal. A bibliai-teológiai jelentősége ennek a képnek nyilván az, hogy Jézus az Úr szolgájaként Izráellel azonosult, Izráel népéhez hasonlóan Egyiptomból kijőve, majd a pusztában megkísértetve, végül pedig a Jordánon „átkelve” kezdte meg messiási szolgálatát. Erre hívja fel a figyelmet Máté is, amikor azt mondja, hogy Isten Egyiptomból hívta el fiát, mint egykor Izráelt. Engem azonban a történetnek most nem ez a vetülete ragadott meg, hanem maga az a tény, hogy Jézus a sivatagban volt, vadállatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum