A ‘nemek’ címkével jelölt bejegyzések

Szinte felrobbantotta az internetet és az angolszász médiát egy interjú, amely kiváló feminista csemegének ígérkezett, de könnyen lehet, hogy egyszer úgy fogunk rá emlékezni, mint a feminizmus nyugati dominanciája hanyatlásának kezdetét jelző eseményre. Egy héttel ezelőtt a brit sztárriporter (Cathy Newman) műtőasztalára került Jordan B. Peterson kanadai pszichológus, aki éppen könyvbemutatón járt a ködös Albionban, és mivel az utóbbi hónapokban ő is valóságos YouTube-sztár lett, behívták a Channel 4 stúdiójába. Sima ügy: meg kell mutatni, mennyire macsó és tarthatatlan a professzor nemi különbségeket hangsúlyozó álláspontja, a könyvéből vett idézetekkel szembesítve rá kell őt vezetni arra az egyszerű igazságra, hogy a 21. században sértő és primitív a nemek egyenlőségének megkérdőjelezése, a professzor megszégyenítve, a publikum megerősítve, hogy modern ember már nem gondolkozhat így, a felszabadító harc meg mehet tovább az eddigi kerékvágásban. Az interjúban aztán minden fordítva történt. Olyannyira, hogy ez az egyetlen beszélgetés akár teljesen meg is változtathatja a nemekről szóló nyugati diskurzust. A higgadtan, tisztelettudóan, megnyerően, logikuson és mindvégig empirikus adatokkal érvelő Peterson fél óra alatt szabályosan kivégezte a feminizmust és a gender-ideológiát. És az a döbbenetes, hogy sokan úgy érzik, ezek most tényleg nem túl nagy szavak.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum