A ‘Noé’ címkével jelölt bejegyzések

Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt!” (1Móz 9,25)

Kánaán Hám fia volt, de a név Cassuto szerint itt inkább a kánaániakra vonatkozik, a népekre, amelyek Hámtól származtak (From Noah to Abraham, 153-155). A kánaániak istentelensége égbe kiáltott, és be is telt, mire az ÚR kihozta Sém fiait Egyiptomból. A Kánaánra kimondott átok beteljesedett. Isten megbüntette az atyák bűnét a fiakban harmad- és negyedízik, sőt, itt még tovább is. Hám megvetette az apját, utódai megvetették az Istent. Hám a testvérei elé hányta apja szégyenét, a föld kihányta Kánaánt. A fiak foga belevásott az egresbe, amit az apák ettek, de ahogy Ezékiel is hangsúlyozza, a fiak a saját vétkeikért felelősek, ha az apjukét folytatják is (Ez 18,1-4). Minden generáció maga is beleharap az egresbe.

Tovább a teljes cikkre »

Nóénak nevezte el, és ezt mondta: Ő vigasztal meg bennünket kezünk fáradságos munkájában a termőföldön, amelyet megátkozott az ÚR.” (1Móz 5,29)

Az 5. fejezetnek biztos ritmusa van. Ugyanaz a mondat ismétlődik, csak mindig más nevekkel. X ennyi és ennyi éves volt, amikor Y-t nemzette. Y születése után X ennyi és ennyi évet élt, még nemzett fiakat és leányokat. X teljes életkora tehát ennyi és ennyi év volt, amikor meghalt. Aztán ugyanez Y-nal. A héberben még egyértelműbb az ismétlődés és a ritmus, mert a számokat kettébontja (ennyi évet és ennyi évet), és ún. váv-consecutivummal kapcsolja egymáshoz a mondatrészeket. És ez történt. És ez történt. És ez történt. És XY meghalt. A mondatfűzés ad egyfajta monotonitást az elbeszélésnek, amelyből így kiugrik minden részlet, amely a monotonitást megtöri.

Tovább a teljes cikkre »

Elvben lehetségesnek tartom, hogy a bibliai özönvíz történet műfaja megegyezzen a mezopotámiai eposzok műfajával. Miért ne használhatott volna a bibliai szerző egy ilyen műfajt, ha a valóságról akart beszélni? Azzal sincs eleve problémám, hogy a Bibliában olyan történetek legyenek, amelyeknek semmilyen történeti referencialitása nincs, hanem „csak” morális és egzisztenciális üzenete. Jézus példázatainak a többsége ilyen történet. A magvető nem egy konkrét magvető. A hamis sáfár nem egy konkrét sáfár. A tékozló fiú bárki lehetett. Az irgalmas samaritánus példázata nyilvánvalóan kitalált történet. Akár meg is történhetett valamikor, de nem ez a lényeg, és egészen biztosan nem azért mondta el Jézus, mert ténylegesen megtörtént. Hasonlóképpen, a mesék és a mítoszok a maguk belső világa szerint nagyon mély igazságokat hordozhatnak. Momó nem valóságos személy, de a karaktere több igazságot mond el az emberi kapcsolatok értékéről, mint ezer történelemkönyv. Narcisszosz mítosza a mai ember szívének legmélyebb hazugságait leplezi le.

Tovább a teljes cikkre »

Mítosz-e a bibliai özönvíz? Azzal a felvetéssel indítottam ezt a rövid sorozatot, hogy szerintem három út áll előttünk, amikor az özönvíz és Noé bárkája történetiségét vizsgáljuk: 1) nem szükséges a történeti és műfaji vizsgálat, az elbeszélést szó szerint úgy kell elfogadni, ahogy az oda le van írva (ez a fundamentalista megközelítés); 2) a bibliai elbeszélésnek nincs történeti igénye, ezért annak morális vagy egzisztenciális üzenete a fontos (ez a mitologikus megközelítés); 3) a történet igaz, mert a Bibliában van, de körültekintően kell megvizsgálnunk, hogy mit mond a szöveg, és jó, ha közben a szemünk sarkából azt is figyeljük, amit a természet könyvéből tudhatunk (ez a felelős evangéliumi megközelítés). Ebben a cikksorozatban a harmadik utat kezdtem bejárni, és ebben és ebben a posztban foglaltam össze, amit helyes magyarázatként el tudok most gondolni.

Tovább a teljes cikkre »

Ha a Szentírás – amit Isten ihletett és igaz igéjének tartok – azt mondja, hogy az ÚRisten csodát tett a bárkával és az állatokkal, vagy azt mondja, hogy Isten az özönvíz után újra megteremtett fajokat, amelyek a bárkán kívül rekedtek és elpusztultak, kételkedés nélkül elhiszem. Ahogy az első cikkben is leszögeztem, a Biblia minden csodáját elhiszem, mert mi lehetne nagyobb csoda magánál a teremtésnél és Jézus feltámadásánál! Ha ezt a kettőt hiszem, akkor a világképem szükségszerűen nyitott Isten szokatlan cselekedeteire. A bárkáról szóló bibliai beszámoló azonban nem tesz említést csodáról, sőt, azt hangsúlyozza, hogy Noé építette a bárkát, Noé szedte össze az állatokat, ahogy az ÚR Noénak megparancsolta (1Móz 7,5). Amikor a szöveg azt mondja, hogy bementek az állatok Noéhoz a bárkába, akkor is hozzáteszi, hogy „ahogyan megparancsolta Isten Noénak” (7,9). Isten nem az állatoknak parancsolt, hanem Noénak, így kerültek ők a bárkába. Noé által.

Tovább a teljes cikkre »

A most következő felvetéseket gondolatkísérletnek szánom. Nem fogok részletes és mélyreható bizonyításba kezdeni, sem végérvényes kijelentéseket tenni, mert magam is tele vagyok kérdésekkel. Ebben a bejegyzésben egyszerűen csak egy harmadik utat keresek a fundamentalista értelmezés Szküllája és a mitológiai értelmezés Kharübdisze között. Jelenlegi tudásommal azt feltételezem, hogy ha a bibliai özönvíz történetiségét vizsgáljuk, más perspektívából kell megközelítenünk az elbeszélést, mint amit megszoktunk, és ebben számomra az az egyik vezérfonal, hogy az ókori ember az életét érintő logisztikai kérdésekben nem volt ostobább, mint a mai olvasók. Tévút, ha abból indulunk ki, hogy az ókori ember nem tudta, mennyi állat és takarmány mekkora helyen fér el. Egy hároméves gyerek is tisztában van azzal, hány plüssmackó fér fel a dömperére. Két kérdés kapcsán szeretnék új szemmel ránézni a bibliai szövegre: 1) mekkora volt az özönvíz kiterjedése? 2) ki vagy mi maradt a bárkán kívül?

Tovább a teljes cikkre »

Sok álmatlan órát okozott már a bibliai özönvíz története azoknak a bibliaolvasóknak, akik sem a fejüket nem akarták homokba dugni, sem a Bibliát nem akarták a mesekönyvek közé a polcra tenni. A problémák számosak, de közülük is kimagaslik az állatokkal kapcsolatos logisztikai rémálom. Ha azt feltételezzük, hogy a szöveg szerint Noé az összes élőlényből (kivéve mondjuk a tengeri halakat) vitt két-két példányt a bárkába, akkor a legóvatosabb becslésekkel is jóval túl vagyunk az emberileg lehetetlen határán. Jelenlegi ismereteink szerint a szárazföldön nagyjából 8,7 millió faj él (a baktériumokat nem számítva). Linné 1758-ban 4235 állatfajt kategorizált, azóta egymillió fölé emelkedett az ismert fajok száma. Ha azt feltételezzük, hogy Noé valamiféle „ősfajokat” menekített a bárkába, amelyektől származnak a mai ismert fajok, és az akkori szám inkább az ezres vagy a százas tartományban volt, a szám akkor is óriási. Hihetünk-e józan ésszel ebben a történetben?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum