A ‘Nyugat’ címkével jelölt bejegyzések

A társadalomban zajló folyamatokról írva engem elsősorban mindig az érdekel, hogy keresztény emberekként hogyan viszonyuljunk azokhoz. Az első azonban a megértés és csak utána következik a reakció. Mikor Peter Druckert a vezetők legfontosabb feladatáról kérdezték, azt válaszolta: a vezetésben első és legfontosabb a valóság leírása (description of reality). Ha helytelen a vezető valóságértékelése, az iránymutatása is félre fog siklani. Mivel a magam szűkös eszközeivel keresem a keresztények útját a mai társadalomban, próbálom én is megérteni a bennünket körülvevő valóságot. Azt a társadalmat és kultúrát, amelyben élünk és amelyben Krisztus tanúi akarunk lenni. Ebben a cikkben a választások kapcsán, de a választásoknál mélyebb jelenségről osztom meg a gondolatomat. A tézisem egy mondatban a következő: a lázadások korában csak akkor tudunk Isten igéjéről tanúskodni, ha megőrizzük belső függetlenségünket.

Tovább a teljes cikkre »

Az Orbán Viktorra és az Orbán Viktor ellen szavazók egy dologban valószínűleg egyetértenek: a Nyugat itt, Magyarországon ér véget. Ennek a meggyőződésnek történelmi távlatokban is régi hagyománya van: voltunk már Kompország, a Nyugat védőbástyája, a legnyugati(asa)bb kelet-európai ország, Köztes-Európa. De akár a Nyugathoz, akár a Kelethez tartoztunk, mindig mi képeztük a két világ határát. Szimbolikus, hogy a nyugati szél is itt kezd elfáradni, hogy lerakja országokon át cipelt hordalékát, majd Magyarországot elhagyva ráfeküdjön a kitáguló nagy kelet-európai sztyeppére, amely már egy tőlünk különböző, másik világ. Mi itt vagyunk középen, és tudjuk, hogy nyugatról fúj a szél, de érzékeljük azt is, amikor megfordul a széljárás. Ez azért fontos, mert a választásokat elsősorban az döntötte el, hogy ma hogyan határozzuk meg magunkat a Nyugathoz – a Nyugat változó arcához – képest. Kezdem azokkal, akik Orbán Viktor ellen szavaztak.

Tovább a teljes cikkre »

Válság van. Úgyhogy álljunk meg egy percre, zárjuk be a hírportálok ablakait, hagyjuk abba a morgolódást, tegyük lábainkhoz a csőre töltött érveinket, és figyeljünk T. S. Eliot szavaira. Eliot a száz évvel ezelőtti „Lost Generation” prófétája volt, megújítva a nyugat költészetét, majd miután megtért, forradalmi konzervativizmussal ugyanezt a nemzedéket próbálta vissza is vezetni kultúrájuk éltető gyökereihez. Az ő hangjára ma is szükség van. Mivel Eliot ismerte a kétezer éves megoldást a modern nyugat lelki bénultságára, megszólíthat bennünket itt, most, a menekültekkel elárasztott magyar ugaron is, ahol egyik oldalról a félelem és a nacionalizmus fog bennünket közre hideg és fémes pofáival, másik oldalról az áldozatkultuszt csúcsra járató, kiüresedett európai liberalizmus. T. S. Eliot tisztelte a nemzeti hagyományt, értette az egyetemes hagyományt, és megmutatta, mit tesz mindkettővel az evangélium. Érdemes figyelni rá. Little Gidding csendjében egyszerre lobban lángra a csökönyösen féltett múlt és a befogadó büszkeség megszégyenítő utópiája.

Tovább a teljes cikkre »

Huszonöt éve ott álltam a Hősök terén, amikor egy fiatalember a sunyi csendet megtörve kimondta, amit akkor még nem volt szokás kimondani: az orosz csapatok megszállók, az 1956-os forradalmat eltipró kommunisták pedig gyilkosok. Tizenhat éves fejjel lelkesített ez az egyenes beszéd, és a szívembe zártam a fiatalembert, aki ilyen bátran, nyíltan, szívből néven nevezte a néven nevezendőket. Tőle hallottam először az „ázsiai zsákutca” kifejezést is. „A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.” Áramütésként hatottak rám ott a téren ezek a szavak.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum