A ‘Ószövetség’ címkével jelölt bejegyzések

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk ezt istentelenségüknek, de Jóásról pont azután olvassuk, hogy két felesége volt, miután a szöveg kijelenti róla, hogy „azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Kón 24,2-3). Ezek a zavarba ejtő példák adnak táptalajt a véleménynek, hogy az Ószövetségben gyakori és elfogadott volt a poligámia. Ami egyébként nem is volna meglepő egy közel-keleti társadalom esetében, melyet a mai napig a poligámiát megengedő kultúrák vesznek körül.

Tovább a teljes cikkre »

A Norvégiában zajló családellenes „gyermekvédelem” szerte a világon felháborodást kelt emberekben, akik hallanak róla. Kultúráktól függetlenül, Indiától Ausztrálián, Litvánián, Románián és az Egyesült Államokon át Magyarországig sokunkban valami nagyon mély és zsigeri fájdalmat okoz, amikor arról olvasunk, hogy ideológiai alapon, állami erőszakkal, rendszerszinten és tömegesen gyermekeket választanak el szüleiktől, ráadásul olyan indokokkal, melyek sehol, semmilyen körülmények között nem szabadna, hogy okai legyenek a legalapvetőbb szeretetkötelékek elszakításának. Ami ilyenkor bennünk van, az a rosszal szembeni viszolygás, mert ösztönösen érezzük: a teremtés egyik legelemibb szövete sérül meg, olyan szövet, melyet mi is tapasztalatból ismerünk és az értékét felbecsülni sem tudjuk. Ebben a bejegyzésben Christopher Wright segítségével szeretném megmutatni, hogy milyen szerepet töltött be a család intézménye az Ószövetség szocio-ökonómiai világában, és milyen tanulságai vannak ennek számunkra ma.

Tovább a teljes cikkre »

Hogyan olvassuk az ószövetségi történeteket úgy, hogy megértsük az üzenetüket? Ószövetséges teológusok ebben nem mindig nyújtanak valódi segítséget. Egészen a közelmúltig a történeti-kritikai módszerrel dolgozó Ószövetség-kutatók a bibliai történetek kapcsán legszívesebben vélt szerkesztőkről és egymásra rakódott hagyományrétegről beszéltek, a téziseik csak abban különböztek egymástól, hogy hány redaktort és hány réteget azonosítottak, és mely részleteket mely réteghez soroltak, valamint a különböző rétegekben melyik szerkesztő utólagos simításainak a nyomait vélték felfedezni. Az átlag hívő pedig ezeket hallva vagy a bibliai szövegtől idegenedett el, vagy a szöveget darabokra szedő teológusoktól. Jogos a kérdés: vajon megérthetjük-e valaha a bibliai szerzők üzenetét, ha a történetek sokszorosan szerkesztett szövegek, melyek ellentmondó szerzői és szerkesztői szándékokból állnak össze? Vagy az ószövetségi elbeszélések kutatása néhány egymás írásaira reflektáló tudós sajátos kirakósjátéka, melyhez az egyszerű hívő még a megértés szintjén sem juthat közel?

Tovább a teljes cikkre »

Ha valaki az elmúlt hetekben nem követte az Ószövetség Istenéről szóló cikksorozatomat, de gondolkodott már arról (esetleg megbotránkozott már azon), hogy Isten miért szabadított rá medvéket az Elizeus prófétát gúnyoló bételi gyermekekre (hogyan egyeztethető ez össze a Biblia szerető istenképével, és mi történt egyáltalán azon a tragikus napon negyvenkét gyermekkel és a családjaikkal), és szívesen olvasna erről valamit, annak ajánlom a cikksorozat ötödik részét, ahol éppen erről a kérdésről fogalmaztam meg néhány gondolatot.

A Királyok második könyvében van leírva az a megdöbbentő eset, amikor medvék tépnek szét negyvenkét gyermeket, mert Elizeus próféta megátkozza őket az ÚR nevében. „Onnan [Elizeus] elment Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, fiatal fiúk jöttek ki a városból, és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz! Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az ÚR nevében. Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.” (2,23-24) Nehéz érzelmek nélkül olvasni a történetet, és még nehezebb botránkozás nélkül tenni. Hogyan történhetett ilyen szörnyűség? Hogy lehetséges ez? Milyen próféta az olyan, aki ártatlanul viccelődő gyermekekre átkot szór, és milyen Isten az, aki hallgat egy ilyen prófétára? Hogyan érezhetnénk bármiféle tiszteletet egy ilyen Isten iránt? Nem beteg lelkű szörnyeteg inkább mind a próféta, mind az Istene, akik ilyen borzalomra képesek?

Tovább a teljes cikkre »

A következőkben két olyan bibliai példát szeretnék közelebbről megnézni, amelyek a leginkább erősítik a mai kor emberében a gyanút, hogy az Ószövetség Istene erkölcsileg alacsonyabb rendű nála. Két olyan esetet választottam, melyek a huszonegyedik századi ember morális érzékenységét talán a leginkább sértik: 1) azt, amikor Isten elrendeli Józsuénak a kánaáni népek kiírtását, 2) és azt, amikor a bételi gyermekeket medvék tépik szét, mert kigúnyolták Elizeus prófétát. Talán joggal nevezhetjük ezt a két történetet az Ószövetség legnehezebb, érzelmileg legmegrázóbb történeteinek, ezért megpróbálok most ezekkel megbírkózni, vajon tényleg olyan szörnyű fényben láttatják-e Izráel Istenét, ahogy első pillantásra gondolnánk.

Tovább a teljes cikkre »

5. Érdemes górcső alá vennünk saját erkölcsi ítéletünket is. Sok esetben, amikor az Ószövetség Istenével kapcsolatban bírálatot fogalmazunk meg, azt kifogásoljuk, hogy a bűnre kíméletlen ítélettel válaszol. Nem tetszik nekünk, hogy büntet, és hogy a büntetése súlyos. Ez jellemzően (poszt)modern alapállás. Korábbi korok ritkán kifogásolták, hogy a bűn következménye büntetés legyen, nem is értették volna, hogy mi ezzel a probléma. Dovsztojevszkij Bűn és bűnhődés (Преступление и наказание) c. regényének címe még feltételezi a bűn és a büntetés közötti szükségszerű kapcsolatot (a наказание jelent bűnhődést és büntetést is). A második világháború utáni nürnbergi per ítéletét is általában jogosnak tartották az emberek. Ma már azonban kérdőjelek övezik a bűn és a büntetés közötti összefüggést, és sokan kizárólag a javító jellegű büntetést helyeslik, a bűn megtorlását erkölcstelennek tartják. A megtorló büntetés legnyilvánvalóbb példáját – a halálbüntetést – Európában betiltották, és sokan a börtönbüntetés esetében is a társadalomba való visszailleszkedést tekintik a büntetés egyetlen céljának.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben az Ószövetség Istenét ért bírálatok kapcsán azt javasoltam, hogy mielőtt bírálatot mondunk Jahvéról, vizsgáljuk meg saját erkölcsi alapjainkat, és azt a lehetőséget is, hogy esetleg bennünk van a hiba és nem az ítéletünk tárgyában. Fontos ugyanakkor, hogy tényleg jól értsük azt, amit a Biblia Isten jelleméről megmutat. Nagy az esélye ugyanis annak, hogy félreértjük az Ószövetség istenképét, ha túl gyorsan vagy felületesen rakjuk össze a képet. Vannak olyan elvek, melyeket figyelembe kell vennünk, ha azt akarjuk, hogy az Ószövetség Istenéről mondott véleményünk érvényes legyen. Mivel nagy a tét, nem spórolhatunk meg némi kutatómunkát sem a vizsgálódásunk során. Érdemes odafigyelnünk például az alábbi szempontokra.

Tovább a teljes cikkre »

A mai nyugati ember számára a bibliai hittel kapcsolatban az egyik legnagyobb botránykő az Ószövetség Istene. Míg korábbi korokban az emberek a Biblia Istenét erkölcsileg felsőbbrendűnek tartották önmaguknál, és reménykedtek, hogy talán irgalmas lesz hozzájuk, gyarló emberekhez, ma inkább magukat tartják erkölcsileg felsőbbrendűnek a Biblia Istenéhez képest. Ez a furcsa váltás a keresztényeket teljesen felkészületlenül érte. Amikor 2000-ben megjelent a Biblia államilag támogatott új svéd fordítása, Lena Klevenas újságírónő azt mondta: „Ilyen Isten mellett nincs is szükség ördögre!” Az ismert ateista Richard Dawkins sem rejtette véka alá a véleményét, amikor így jellemezte Jahvét: „Az Ószövetség Istene kétségkívül minden idők legellenszenvesebb regényhőse: féltékeny, és erre büszke is; kicsinyes, igazságtalan, megnembocsátó, megőrül a hatalomért; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztogató; nőgyűlölő, homofób, rasszista, gyermekgyilkos, népírtó, fiúgyilkos, járványokat terjeszt, megalomániás, szadomazochista, szeszélyes és rosszindulatú zsarnok.”

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum