Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

pünkösdi

Mit szeretek a pünkösdi-karizmatikus hagyományban?

Teológiailag kontinuacionista vagyok, vagyis hiszek abban, hogy az újszövetségi karizmák (beleértve a nyelvekenszólást, prófétálást, gyógyítást) ma is működnek, vagy működhetnek. Azért vagyok kontinuacionista, mert a Biblia alapján ennek az álláspontnak a helyességéről vagyok meggyőződve. A Szentírás tanulmányozása nyitotta meg az elmémet és a szívemet a Szentlélek „karizmatikusabb" munkái előtt, a tapasztalás ezt csak követte. Az első találkozásaim a karizmatikus mozgalommal inkább riasztottak: nem tetszett a hangerő, a felfokozottság, a csodák hajszolása, az értelem háttérbe szorulása. Ma...

tovább

Szóval akkor mi ez a „harmadik hullám”?

Elsősorban Wolfgang Bühne 1992-ben megjelent Harmadik hullám (Evangéliumi Kiadó) c. könyve a felelős azért, hogy Magyarországon az ún. „harmadik hullám” sokak fejében összekeveredik a hit mozgalommal és a koreai Yonggi Cho hajmeresztő tanításaival. Pedig ezek történetileg, szociológiailag és teológiailag is jól elkülöníthető jelenségek. A nyolcvanas-kilencvenes évek óta sokat változott a vallási térkép, kicsit anakronisztikus ma már a „harmadik hullámról” beszélni, de mivel a körülötte kialakult félreértés nálunk makacsul tartja magát, és amúgy is a karizmatikus mozgalomról posztolgatok,...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK