A ‘reformáció’ címkével jelölt bejegyzések

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak a tervéről, nem tudok úgy gondolni Isten parancsolataira, hogy ne jusson eszembe a tíz hatalmas ujj. Idén a reformáció kerek évfordulóján Liviu újabb projektbe fogott, amelynek valószínűleg az előzőeknél is nagyobb visszhangja lesz.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció emléknapján hadd hívjam fel a figyelmet Leonardo de Chirico olasz evangéliumi teológus angol nyelvű előadásaira, melyek az ELF-en hangzottak el. De Chirico a Breccia di Roma gyülekezet lelkipásztora, eredetileg történelmet, bioetikát és teológiát tanult Bolognában, Padovában és Walesben. Evangelical Theological Perspectives on Post-Vatican II Roman Catholicism (Peter Lang, 2003) címmel írta meg doktori disszertációját a londoni King’s College-ban. Idén jelent meg a pápaságról szóló kiskönyve olasz és angol nyelven (itt látható egy olasz nyelvű interjú és egy sajtókonferencia a könyvről). De Chirico előadásaiban, könyveiben és Vatican Files c. blogján evangéliumi szemszögből értékeli a római katolikus egyházat, de megközelítése nem a szokott sablonokat követi, ezért kifejezetten érdekes, amiket mond. Ahelyett, hogy egy-egy tanra fókuszálna, inkább magát a katolikus paradigmát igyekszik megérteni, úgy, ahogy azt a magisztérium is vallja. Izgalmas megvilágításba kerül ez által a római katolikus és evangéliumi irányzatok közötti különbözőség. Nem kell az olasz teológus minden megállapításával egyetérteni ahhoz, hogy inspirálónak találjuk a gondolatait.

Tovább a teljes cikkre »

Katolikus hitre tért protestánsok bizonyságtételeiben visszatérő motívum az egyházatyák szerepe. Többször olvastam már ilyesmit: „Békésen éltem protestáns hétköznapjaimat, de egy nap a kezembe kerültek az egyházatyák írásai, és minden megváltozott. Úgy éreztem, hogy az atyák gondolatai inkább a katolicizmust igazolják. Elindultam ezen a szálon, és végül Rómában találtam magam.” Különösnek tartom ezeket a bizonyságtételeket. Elsősorban nem azért, mert a protestánsok sohasem tagadták, hogy már a korai egyházban megjelentek azok a csírák, amelyekből később kialakult a római katolicizmus (a szakirodalom „ókatolicizmusnak” nevezi ezeket a csírákat). Nem is azért, mert az egyházatyák írásait olvasva nekem éppen az tűnt fel, hogy mennyire elütnek az általam ismert római katolicizmustól. (Feltűnő, hogy minél közelebb kerülünk az apostoli korhoz, az atyák gondolatai annál jobban hasonlítanak az evangéliumiak egyszerű hitéhez, és annál kevésbé hasonlítanak a római katolicizmus bonyolult hitrendszeréhez.) Elsősorban azért tartom különösnek ezeket a bizonyságtételeket, mert a reformáció disputáiban az egyházatyák írásait éppen a reformátorok használták fegyverként!

Tovább a teljes cikkre »

A reformátorok megigazulástana nem bonyolult, néhány magyarázó megjegyzés azonban jól jöhet, ha szeretnénk helyesen érteni, amit tanítottak. Ebben a bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy könnyen megragadható és emlékezetbe véshető kulcsfogalmak segítségével világítsam meg a tételt, melyen Luther szerint „az Egyház áll vagy bukik”. Hogy valóban ezen a tanon áll vagy bukik-e az Egyház, arról persze lehet vitatkozni, ahogy arról is, hogy a tannak elégséges exegetikai alapjai vannak-e (szerintem igen). Erről talán majd máskor többet is írok. Most egyelőre azt értsük meg, hogy egyáltalán mi a reformátori megigazulástan lényege, ugyanis az a tapasztalatom, hogy sokszor mi, protestánsok sem vagyunk tisztában vele. A kulcsfogalmakat 13+1 pontba foglaltam össze.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció idejének talán legfontosabb kérdése a tekintély kérdése volt. Melyik a legfőbb tekintély: az Egyház vagy a Biblia? Vajon Isten igéje hozta létre az Egyházat, vagy az Egyház hozta létre Isten igéjét? Az Egyház a Biblia megfellebbezhetetlen értelmezője, vagy a Biblia az Egyház megfellebbezhetetlen kritikusa? A reformátorok elutasították Rómának azt az igényét, hogy a Szentírás csalhatatlan – és megkérdőjelezhetetlen – magyarázója legyen. A Bibliának nincs csalhatatlan magyarázata. Van jó és rossz exegézis, de nincs olyan értelmező tekintély, mely ne tévedhetne, és amelyet szükség esetén ne kellene jobb belátásra bírni – éppen a Szentírás alapján. De ki dönti el – kérdezték sokan –, hogy melyik értelmezés helyes és melyik helytelen? Mindenki úgy magyarázhatja ezután a Bibliát, ahogy neki tetszik? Mi van az egyházatyák tekintélyével, a zsinatok határozataival és a hagyományokkal, melyek az egyház közösségi értelmezésében kulcsfontosságú szerepet töltöttek be?

Tovább a teljes cikkre »

„Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye.” (Virág Jenő: Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör, 1988, 45)

„Én, dr. Luther Márton, bizony megöltem volna magamat, ha nem jelent volna meg az evangélium világossága.” (Uo., 67)

„Az evangélium ügyéért való munkámba Isten észrevétlenül sodort bele. Ha előre láttam volna, amit már megtapasztaltam, soha sem tudott volna engem erre rávenni. De Isten bölcsebb, mint az ember… Ő adjon kegyelmet továbbra is.” (Uo., 175)

Érdekes gondolatra bukkantam az Ókeresztény írók 13. kötetét olvasgatva. A kötet Athanasziosz püspök írásait gyűjti egybe, az előszót pedig a sorozat szerkesztője, a patrisztika kiváló szakértője, Vanyó László írta. A katolikus teológus Athanasziosz polemikus írásaival kapcsolatban fogalmaz meg néhány mondatot, amire protestánsként felkaptam a fejemet. Vanyó azt magyarázza, hogy Athanasziosz egyházról való felfogása eltért a császárok egyházképétől, és a döntő különbség az egység principiumának megjelölésében volt. A császárok az egység alapját politikai és adminisztratív eszközökkel kívánták megvalósítani, Athanasziosz azonban egészen másképp gondolkodott. Vanyó így foglalja össze az egyházatya nézetét:

Tovább a teljes cikkre »

Apostolinak nevezi magát számos egyház, a római katolikusoktól az ortodoxokon át különböző karizmatikus csoportokig, sőt, ha nevében nem is, jellegében apostolinak tekinti magát valójában a reformáció összes egyháza. Mi dönti el, hogy tényleg apostoli egyházról van-e szó? Az apostoli jelző legalább három dologra utalhat. Utalhat az apostolokkal való személyi és szervezeti folytonosságra, utalhat mai apostolok jelenlétére, és utalhat a kezdetekben lerakott alapokhoz való hűségre.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció emléknapján nemigen szokás megemlékezni az anabaptizmusról. Talán méltatlannak is tűnik ezen a napon őket említeni, ha figyelembe vesszük, hogy a reformációt útjára indító Luther viszonya mennyire nem volt harmonikus a radikális reformáció híveivel. Hadd törjem meg most mégis ezt a szokást, és szóljak néhány szót az anabaptistákról. Biztos vagyok benne, hogy mind Luther, mind a kálvinizmus megfelelő méltatást fog kapni ezen a napon, hadd jusson egy kis morzsa ebből az anabaptistáknak is.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum