A ‘reformáció’ címkével jelölt bejegyzések

A sola Scriptura és a sola fide után rátérek a reformáció harmadik szlogenjére: sola gratia. Pál apostol az efézusi gyülekezetnek írta: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9). Nagyon fontos mondattá vált ez a reformátorok számára, hiszen tömören megfogalmazza azt az igazságot, hogy az üdvösség Isten ajándéka, hogy nem a cselekedeteink szolgáltatják az üdvösségünk alapját, hanem a kegyelem, és hogy a kegyelem hit által kapcsol össze Krisztussal, akiben az üdvösség ajándékát megkapjuk. A versben együtt van jelen a sola fide (egyedül hit által), a sola gratia (egyedül kegyelemből) és a solus Christus (egyedül Krisztusért) elve, amelyek összefoglalják azt, ahogy a reformátorok az evangéliumot értették.

Tovább a teljes cikkre »

A sola fide szavak a megigazulásra vonatkoznak: a reformátorok szerint Isten egyedül hit által fogad el bennünket igaznak. A szent Isten felmentő ítéletet hoz azokról, akik Jézus Krisztusban hisznek, mert a hitükért az ő igazságát tulajdonítja nekik. Luther szerint az egyház ezen a hittételen áll vagy bukik (articulus stantis et cadentis ecclesiae). Jézus példázatában (Lk 18,9-14) a vámszedő nem mert felnézni, de irgalomért és bocsánatért könyörgött, miközben a farizeus hálát adott azért, hogy nem olyan, mint a vámszedő, hiszen istenfélő cselekedeteket hajt végre a hét minden napján. Jézus szerint a vámszedő ment haza megigazultan, nem a farizeus. Az az egyház, amely a saját érdemeink alapján méri az üdvösséget, a reformátorok szerint a farizeus egyháza, nem a vámszedőé. Jézus Krisztus igazi egyháza olyanokból áll, akik nem az érdemeikben bíznak, hanem kinyitják a tenyerüket, mint a vámszedő, és Istentől várják a felmentést. Csak hisznek. Az igaz katolikus egyház ott van, ahol ezt hirdetik.

Tovább a teljes cikkre »

A sola Scriptura elve megnyitotta az utat a reformátorok előtt, hogy a középkori hagyományok és a római magisztérium értelmezési keretei nélkül lássanak neki a Szentírás tanulmányozásának. Az eredmény az evangélium újrafelfedezése volt. Nem egy új evangéliumé, hanem azé a régi evangéliumé, amit az apostolok hirdettek. Athanasziosz a 4. században ugyanígy a Szentírás tanumányozására biztatott, és azt mondta: „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.” (Szent Athanasziosz művei, 484).” Ahogy Athanasziosz idején veszély fenyegette az evangélium üzenetét, úgy a középkori pápaság idején is szükséges volt az eredeti apostoli evangéliumhoz való visszatérés. Ezúttal nem Krisztus istensége volt a kérdés, hanem az, hogy Krisztus hogyan váltja meg az embert. Luther Athanasziosz példáját követve az Írásokat kezdte kutatni, hogy erre választ találjon.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy a reformátorok törekvése az eredeti forrásokhoz, az apostoli hithez való visszatérés (ad fontes) volt. Ez mindenekelőtt két dolgot jelentett: a Szentírás tekintélyének való engedelmességet és a bibliai evangélium újrafelfedezését. Arisztotelészi logikával megfogalmazva a reformátorok helyre akarták állítani a hit formális elvét, azt a keretet, amely a hittartalomnak formát ad, és a hit materiális elvét, azt a tartalmat, amelyet a forma meghatároz. A reformáció evangéliumi (evangelisch, evangelique, evangelical) motivációja a Szentírás tekintélyéről (formális elv) és az evangélium üzenetéről (materiális elv) szólt. A reformátorok és követőik ezt a két hangsúlyt az ismert öt latin szlogenben foglalták össze: sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus, soli Deo gloria. Ezek közül most az elsőt nézzük meg.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció a közhiedelemmel ellentétben nem szakadár, hanem restaurációs mozgalom volt. A re-formáció szó az eredeti formába való visszaállást jelenti, mint mikor egy végtag kificamodik és a helyére kell visszapattintani, vagy mint mikor egy épület megrongálódik és helyre kell állítani. A reformáció legfontosabb törekvése az eredeti katolikus hit restaurációja, az apostoli hithez való visszatérés, a hitehagyás állapotából való megtérés volt. A reformátorok hite nem a római katolicizmus utáni hit, hanem a római katolicizmust megelőző hit. Nem új hit, hanem a régi, egyetemes, ortodox, apostoli hit, amitől a pápaság vezetése alatt a nyugati kereszténység fokozatosan elfajzott. Az „ad fontes” latin szavak ezt a visszatérést jelölték. Ad fontes: vissza a forrásokhoz! Vissza oda, ahonnan a kereszténység elindult, vissza az apostoli alapokhoz, vissza az eredeti közös hithez, vissza a Szentíráshoz!

Tovább a teljes cikkre »

Ma már valószínűleg nincs élő ember Magyarországon, akihez ne jutott volna el a hír, hogy idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját. Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét, amely örökre megváltoztatta az egyház – és nyugodtan mondhatjuk: a világ – arculatát. Ez a hónap a Divinity-n is a reformációról fog szólni. A reformáció nem volt tökéletes, hibátlan és mindenestül sikeres mozgalom, kár is lenne idealizálni. Minden megújulási mozgalomnak vannak vakfoltjai, következetlenségei és nem kívánt következményei, ez igaz a protestáns reformációra is. Ötszáz évvel ezelőtt mégis olyasmi történt Európában, amelyről nem csak a történészeknek fontos megemlékezni, hanem nekünk is, akik szeretnénk az evangélium ügyét a 21. században hitelesen képviselni. Van okunk az ünneplésre, és lehet célunk is az ünnepléssel.

Tovább a teljes cikkre »

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak a tervéről, nem tudok úgy gondolni Isten parancsolataira, hogy ne jusson eszembe a tíz hatalmas ujj. Idén a reformáció kerek évfordulóján Liviu újabb projektbe fogott, amelynek valószínűleg az előzőeknél is nagyobb visszhangja lesz.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció emléknapján hadd hívjam fel a figyelmet Leonardo de Chirico olasz evangéliumi teológus angol nyelvű előadásaira, melyek az ELF-en hangzottak el. De Chirico a Breccia di Roma gyülekezet lelkipásztora, eredetileg történelmet, bioetikát és teológiát tanult Bolognában, Padovában és Walesben. Evangelical Theological Perspectives on Post-Vatican II Roman Catholicism (Peter Lang, 2003) címmel írta meg doktori disszertációját a londoni King’s College-ban. Idén jelent meg a pápaságról szóló kiskönyve olasz és angol nyelven (itt látható egy olasz nyelvű interjú és egy sajtókonferencia a könyvről). De Chirico előadásaiban, könyveiben és Vatican Files c. blogján evangéliumi szemszögből értékeli a római katolikus egyházat, de megközelítése nem a szokott sablonokat követi, ezért kifejezetten érdekes, amiket mond. Ahelyett, hogy egy-egy tanra fókuszálna, inkább magát a katolikus paradigmát igyekszik megérteni, úgy, ahogy azt a magisztérium is vallja. Izgalmas megvilágításba kerül ez által a római katolikus és evangéliumi irányzatok közötti különbözőség. Nem kell az olasz teológus minden megállapításával egyetérteni ahhoz, hogy inspirálónak találjuk a gondolatait.

Tovább a teljes cikkre »

Katolikus hitre tért protestánsok bizonyságtételeiben visszatérő motívum az egyházatyák szerepe. Többször olvastam már ilyesmit: „Békésen éltem protestáns hétköznapjaimat, de egy nap a kezembe kerültek az egyházatyák írásai, és minden megváltozott. Úgy éreztem, hogy az atyák gondolatai inkább a katolicizmust igazolják. Elindultam ezen a szálon, és végül Rómában találtam magam.” Különösnek tartom ezeket a bizonyságtételeket. Elsősorban nem azért, mert a protestánsok sohasem tagadták, hogy már a korai egyházban megjelentek azok a csírák, amelyekből később kialakult a római katolicizmus (a szakirodalom „ókatolicizmusnak” nevezi ezeket a csírákat). Nem is azért, mert az egyházatyák írásait olvasva nekem éppen az tűnt fel, hogy mennyire elütnek az általam ismert római katolicizmustól. (Feltűnő, hogy minél közelebb kerülünk az apostoli korhoz, az atyák gondolatai annál jobban hasonlítanak az evangéliumiak egyszerű hitéhez, és annál kevésbé hasonlítanak a római katolicizmus bonyolult hitrendszeréhez.) Elsősorban azért tartom különösnek ezeket a bizonyságtételeket, mert a reformáció disputáiban az egyházatyák írásait éppen a reformátorok használták fegyverként!

Tovább a teljes cikkre »

A reformátorok megigazulástana nem bonyolult, néhány magyarázó megjegyzés azonban jól jöhet, ha szeretnénk helyesen érteni, amit tanítottak. Ebben a bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy könnyen megragadható és emlékezetbe véshető kulcsfogalmak segítségével világítsam meg a tételt, melyen Luther szerint „az Egyház áll vagy bukik”. Hogy valóban ezen a tanon áll vagy bukik-e az Egyház, arról persze lehet vitatkozni, ahogy arról is, hogy a tannak elégséges exegetikai alapjai vannak-e (szerintem igen). Erről talán majd máskor többet is írok. Most egyelőre azt értsük meg, hogy egyáltalán mi a reformátori megigazulástan lényege, ugyanis az a tapasztalatom, hogy sokszor mi, protestánsok sem vagyunk tisztában vele. A kulcsfogalmakat 13+1 pontba foglaltam össze.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció idejének talán legfontosabb kérdése a tekintély kérdése volt. Melyik a legfőbb tekintély: az Egyház vagy a Biblia? Vajon Isten igéje hozta létre az Egyházat, vagy az Egyház hozta létre Isten igéjét? Az Egyház a Biblia megfellebbezhetetlen értelmezője, vagy a Biblia az Egyház megfellebbezhetetlen kritikusa? A reformátorok elutasították Rómának azt az igényét, hogy a Szentírás csalhatatlan – és megkérdőjelezhetetlen – magyarázója legyen. A Bibliának nincs csalhatatlan magyarázata. Van jó és rossz exegézis, de nincs olyan értelmező tekintély, mely ne tévedhetne, és amelyet szükség esetén ne kellene jobb belátásra bírni – éppen a Szentírás alapján. De ki dönti el – kérdezték sokan –, hogy melyik értelmezés helyes és melyik helytelen? Mindenki úgy magyarázhatja ezután a Bibliát, ahogy neki tetszik? Mi van az egyházatyák tekintélyével, a zsinatok határozataival és a hagyományokkal, melyek az egyház közösségi értelmezésében kulcsfontosságú szerepet töltöttek be?

Tovább a teljes cikkre »

„Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye.” (Virág Jenő: Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör, 1988, 45)

„Én, dr. Luther Márton, bizony megöltem volna magamat, ha nem jelent volna meg az evangélium világossága.” (Uo., 67)

„Az evangélium ügyéért való munkámba Isten észrevétlenül sodort bele. Ha előre láttam volna, amit már megtapasztaltam, soha sem tudott volna engem erre rávenni. De Isten bölcsebb, mint az ember… Ő adjon kegyelmet továbbra is.” (Uo., 175)

Érdekes gondolatra bukkantam az Ókeresztény írók 13. kötetét olvasgatva. A kötet Athanasziosz püspök írásait gyűjti egybe, az előszót pedig a sorozat szerkesztője, a patrisztika kiváló szakértője, Vanyó László írta. A katolikus teológus Athanasziosz polemikus írásaival kapcsolatban fogalmaz meg néhány mondatot, amire protestánsként felkaptam a fejemet. Vanyó azt magyarázza, hogy Athanasziosz egyházról való felfogása eltért a császárok egyházképétől, és a döntő különbség az egység principiumának megjelölésében volt. A császárok az egység alapját politikai és adminisztratív eszközökkel kívánták megvalósítani, Athanasziosz azonban egészen másképp gondolkodott. Vanyó így foglalja össze az egyházatya nézetét:

Tovább a teljes cikkre »

Apostolinak nevezi magát számos egyház, a római katolikusoktól az ortodoxokon át különböző karizmatikus csoportokig, sőt, ha nevében nem is, jellegében apostolinak tekinti magát valójában a reformáció összes egyháza. Mi dönti el, hogy tényleg apostoli egyházról van-e szó? Az apostoli jelző legalább három dologra utalhat. Utalhat az apostolokkal való személyi és szervezeti folytonosságra, utalhat mai apostolok jelenlétére, és utalhat a kezdetekben lerakott alapokhoz való hűségre.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció emléknapján nemigen szokás megemlékezni az anabaptizmusról. Talán méltatlannak is tűnik ezen a napon őket említeni, ha figyelembe vesszük, hogy a reformációt útjára indító Luther viszonya mennyire nem volt harmonikus a radikális reformáció híveivel. Hadd törjem meg most mégis ezt a szokást, és szóljak néhány szót az anabaptistákról. Biztos vagyok benne, hogy mind Luther, mind a kálvinizmus megfelelő méltatást fog kapni ezen a napon, hadd jusson egy kis morzsa ebből az anabaptistáknak is.

Tovább a teljes cikkre »

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum