A ‘Richard Dawkins’ címkével jelölt bejegyzések

Korábbi sorozatokhoz hasonlóan most is összegyűjtöttem egy helyre a darwinizmusról szóló cikkeket, hogy egyszerre is hozzá lehessen férni az egész sorozathoz. Ha valaki nem követte a Darwin-országba tett utazásomat, akár most is társulhat mellém és elkezdheti velem a szellemi barangolást. Továbbra is azt remélem, hogy a cikkek végül nem a zavart növelték a hívő fejekben és szívekben, hanem a tisztánlátást, de ahogy kezdettől hangsúlyozom, nem lezárt, hanem továbbgondolandó gondolatokról van szó. Azt mesélem el, hogy teológusként én hova jutottam ezzel a témával, miután átrágtam magam a darwinizmus körüli vitákon. Nem azt mondom el, hogy mi a végső igazság, mert azt csak Isten tudja. Tévedhetek és a tudomány is változni fog. Amire jelenleg eljutottam, azzal kapcsolatban viszont békességem van.

Tovább a teljes cikkre »

Két olyan könyvvel folytatom a szubjektív élménybeszámolót, melyek a darwinizmust világképpé formálva jelenítették meg számomra. Az első Géczy Barnabás magyar paleontológus Lamarck és Darwin c. könyve, mely 1982-ben a Magvető gondozásában (a „gyorsuló idő” sorozatban, aki még emlékszik rá) jelent meg. A könyvet akkori áron viszonylag „drágán”, 12 forint 50 fillérért (!) lehetett megvenni (voltak otthon három-négy forintos könyveink is). A másik Richard Dawkinstól Az önző gén, a bestseller, mely pillanatok alatt híres emberré tette a ma már ikonnak számító ateista etológust. A két könyv más-más okból volt érdekes számomra, de közös bennük, hogy szándékuk ellenére megerősítettek keresztény identitásomban. Talán éppen azért, mert világnézeti értelemben mindkettő túl sokat akart markolni, de csak nagyon keveset fogott. Bár a két könyv közül furcsa mód még mindig a marxista Géczy könyve volt a visszafogottabb.

Tovább a teljes cikkre »

Ha valaki megkérdezne arról, hogy kik azok a nem teológus gondolkodók, akik alapvetően formálták a gondolkodásomat, Polányi Mihály (kémikus, tudományfilozófus) lenne az egyik, akit kapásból megemlítenék. Meghatározó élményem a Personal Knowledge: Toward a Post-Critical Philosophy és a The Tacit Dimension c. könyvei, valamint „Life’s Irreducible Structures” c. esszéje. Polányi rengeteg dolgot segített megértenem a tudománnyal és az episztemológiával kapcsolatban, amit kis túlzással napi szinten alkalmazok a teológiai gondolkodásomban. Ezekről egyszer majd részletesen is szeretnék írni. Van azonban egy biológiával kapcsolatos gondolata, amire most egy rövid bejegyzésben külön szeretnék kitérni, mert megágyaz egy közelgő cikksorozatomnak, ami a darwinizmusról fog szólni.

Tovább a teljes cikkre »

Mostanában Athanasziosz írásait olvasgatom, és döbbenetes számomra, hogy mennyire korszerű mindaz, amit ír, például a világ keletkezéséről szóló vitákkal kapcsolatban. N. T. Wright Stephen Hawking egy idei nyilatkozata kapcsán rámutatott, hogy a történelem ismerete megelőzhet néhány arrogáns megállapítást. Wright emlékeztette a tudóst, hogy a modern ateizmus egyik alaptétele, miszerint a világegyetem örökkévalósága az Isten-hipotézis nélkül is megmagyarázza a világegyetem létezését, egyáltalán nem újkeletű. „Azon töröm a fejem, vajon Hawking tudja-e, hogy pusztán a régi epikureus felfogás egy változatát kelti életre… Nyomasztó, hogy Hawking úgy tűnik, nincs tudatában ennek, ezért nem is gondolkodott el azon, hogy az epikureus felfogásnak lehetnek rendkívül szofisztikált ókori és modern kritikái, melyeket meg kellene vizsgálnia. Többek között a keresztény kritikát, amely, ahogy már említettem, Jézusban összpontosul.” (Részlet The Washington Post cikkéből)

Tovább a teljes cikkre »

Tegnapelőtt arról olvastam, hogy a rák megtámadta Christopher Hitchens végtagjait is, és könnyen lehet, soha többet nem tud már írni. Hitchens azt mondta, ha ez bekövetkezik, nem biztos, hogy lesz kedve tovább élni, bár vonzódik ahhoz a kemény, harcos életszemlélethez, melyet Nietsche a stärker, a jiddis nyelv pedig a shtarker szóval jelölt, és nem adja fel a küzdelmet. Ma reggel arról olvastam, hogy Hitchens meghalt. Nem szeretnék szó nélkül elmenni emellett a szomorú, tragikus esemény mellett. Nem Hitchens írásai fognak hiányozni. Nem is Hitchens. Azért tragikus a halála, mert olyan ember halt meg, akiről semmi okunk feltételezni, hogy az örökkévalóságot jó helyen tölti.

Tovább a teljes cikkre »

A mai nyugati ember számára a bibliai hittel kapcsolatban az egyik legnagyobb botránykő az Ószövetség Istene. Míg korábbi korokban az emberek a Biblia Istenét erkölcsileg felsőbbrendűnek tartották önmaguknál, és reménykedtek, hogy talán irgalmas lesz hozzájuk, gyarló emberekhez, ma inkább magukat tartják erkölcsileg felsőbbrendűnek a Biblia Istenéhez képest. Ez a furcsa váltás a keresztényeket teljesen felkészületlenül érte. Amikor 2000-ben megjelent a Biblia államilag támogatott új svéd fordítása, Lena Klevenas újságírónő azt mondta: „Ilyen Isten mellett nincs is szükség ördögre!” Az ismert ateista Richard Dawkins sem rejtette véka alá a véleményét, amikor így jellemezte Jahvét: „Az Ószövetség Istene kétségkívül minden idők legellenszenvesebb regényhőse: féltékeny, és erre büszke is; kicsinyes, igazságtalan, megnembocsátó, megőrül a hatalomért; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztogató; nőgyűlölő, homofób, rasszista, gyermekgyilkos, népírtó, fiúgyilkos, járványokat terjeszt, megalomániás, szadomazochista, szeszélyes és rosszindulatú zsarnok.”

Tovább a teljes cikkre »

Számomra meglepő, mennyire sokszor beszélnek Isten létében nem hívő (vagy a kérdést irrelevánsnak gondoló) emberek erkölcsi parancsokról. Az ateista-darwinista Richard Dawkins felelőssé teszi a vallást a háborúk létéért, vagyis elítéli a háborút mint emberi magatartást. A FIFA – miközben megtiltaná a pályákon a keresztvetést és imádkozást – rendszeresen a rasszizmus ellen tornáztatja a labdarúgókat. A szexuális orientáció szabad választása mellett érvelők erkölcstelennek minősítik a homofóbiát. Posztmodern relativisták a nők jogai mellett tüntetnek. Ateista marxisták a kizsákmányolás ellen harcolnak. És sorolhatnám. Vajon miért hisznek etikai parancsokban azok, akik nem hisznek a Legfőbb Jóban mint abszolút viszonyítási pontban?

Tovább a teljes cikkre »

Nem sokan járják be mindkét irányban – oda és vissza is – azt a bizonyos damaszkuszi utat, ezért különösen érdekes a ma hatvanadik születésnapját ünneplő brit író, életrajzíró és publicista, A. N. Wilson kétszeres pálfordulása. Wilson negyvenéves korára meggyőződéses ateista, hatvan évesen hitvalló keresztény lett.

A brit író akkor vált istentagadóvá, amikor Magyarországon az akadémiai helyesírás éppen újra elismerte, hogy Isten neve nagy kezdőbetűvel írható. Írásaiban gyakran azt a hitet veszi célba, melynek a nyolcvanas évek végén tudatosan és örömmel fordított hátat. „A hittől való elszakadásom olyan volt, mint egy megtérés a damaszkuszi úton” – írja a New Statesman hasábjain 2009 tavaszán, annak apropóján, hogy az utat immár visszafelé is megtette. „Miért hiszek újra” című cikkében Wilson bevallja, hogy míg ateistává válását egyfajta megtérésként élte meg, visszatérése „lassú, habozó és kételyekkel teli volt”. Vajon mi vezette az írót arra, hogy kétszer is végigjárja a damaszkuszi utat? Wilson egy évvel ezelőtt több cikkben és interjúban részletesen beszámolt mindkét fordulatról, és az azok során átélt katarzisról.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum