A ‘sola gratia’ címkével jelölt bejegyzések

A sola Scriptura és a sola fide után rátérek a reformáció harmadik szlogenjére: sola gratia. Pál apostol az efézusi gyülekezetnek írta: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9). Nagyon fontos mondattá vált ez a reformátorok számára, hiszen tömören megfogalmazza azt az igazságot, hogy az üdvösség Isten ajándéka, hogy nem a cselekedeteink szolgáltatják az üdvösségünk alapját, hanem a kegyelem, és hogy a kegyelem hit által kapcsol össze Krisztussal, akiben az üdvösség ajándékát megkapjuk. A versben együtt van jelen a sola fide (egyedül hit által), a sola gratia (egyedül kegyelemből) és a solus Christus (egyedül Krisztusért) elve, amelyek összefoglalják azt, ahogy a reformátorok az evangéliumot értették.

Tovább a teljes cikkre »

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak a tervéről, nem tudok úgy gondolni Isten parancsolataira, hogy ne jusson eszembe a tíz hatalmas ujj. Idén a reformáció kerek évfordulóján Liviu újabb projektbe fogott, amelynek valószínűleg az előzőeknél is nagyobb visszhangja lesz.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum