Kevés dolog van, ami belülről jobban erjeszti az egyházat és kívülről jobban rombolja a hitelét, mint a vezetők és ikonikus személyek következmények nélkül hagyott házasságtörése, szexuális bűncselekménye vagy a pénzzel, hatalommal való visszaélése. A Szentírás világosan tanítja, a reformátori hitvallások is határozottan leszögezik, hogy egyházfegyelem nélkül nincs igaz egyház. A kovász megkeleszti a tésztát (1Kor 5,6), Isten pedig lerombolja azt, aki beszennyezi templomát (1Kor 3,17), hiszen az ő temploma szent, és nekünk is annak kell lennünk. Kemény szavak ezek, de nem irgalmatlanok. Krisztusban minden bűnre van bocsánat, van helyreállás is, ha elindulunk az őszinte bűnbánat útján. A bűnnek azonban vannak következményei, a súlyos bűnöknek súlyos következményei, ezért a megfelelő bűnrendezés elengedhetetlen.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Sytka
A tudomány szenvedélyei – válasz Sitku Tibornak
Sitku Tibor (Sytka) A színfalak mögötti Intelligens Tervezés című válaszcikkében (Az ID nem „kreacionizmus”, miért mondják sokan mégis annak? c. posztomra reagált) a feltételezett vallásos motivációt kéri számon az értelmes tervezettség (ID) paradigmán. Érdekes módon ezzel éppen azt a hibát követi el, amit a cikkemben szóvá tettem: összekeveri a tudós motivációját a tudományos kutatással. Ha a tudományos kutatás kritériuma a megfelelő világnézeti motiváció (vagy annak hiánya) lenne, ezer és ezer módon diszkvalifikálhatnánk tudományos projekteket, ahelyett, hogy magára a tudományra és az érvekre figyelnénk. Ha megnézzük, hogy többek közt mi motiválta mondjuk Darwint (személyes tragédiák miatt az istenhite megrendülése), mi motiválja Dawkinst (lehessen intellektuálisan megelégedett ateista), vagy mi motiválta Keplert, Newtont, Faradayt, Pasteurt, Maxwellt és Planckot (a teremtésben Isten gondolatainak felfedezése), ugye, a motiváció alapján nem is olyan egyértelmű, hogy akkor most ki végez valódi tudományos kutatást. Pontosabban teljesen egyértelmű: mindegyikük. Mert a motiváció egy dolog, a kutatás egy másik.
Miért vetítenek ördögöt a falamra? – Válasz Izsák Norbertnek
Izsák Norbival régóta ismerjük egymást, ezért – ha nem is vagyunk szorosabb kapcsolatban – nem szívesen szállok vele nyílt vitába. De mivel Miért küzd a teológia a saját démonaival? címmel válaszolt az írásomra, én is szeretném egy válasszal megtisztelni őt. Mindig jóleső megnyugvással olvasom az olyan kritikákat, amelyekből érződik, hogy bár egyetnemértésből születnek, nem sértettségből táplálkoznak, és noha szembeszállnak a gondolataimmal, nem projektálnak, hanem először megértésre, utána az érvek tiszteletteljes ütköztetésére törekszenek. Izsák Norbi nekem írt posztja a címet leszámítva jól indul (ekkor kezdtem az előbbi bekezdést is fogalmazni), de amint Norbi (saját bevallása szerint is) fáradni kezd az írásban, jönnek a felszínre a számomra érthetetlen előítéletei, amelyekkel a cikkemet olvasta. Ezt leginkább talán ez a bekezdés szemlélteti: „Nagyon nem értem az első mondatot és nagyon nem értek egyet vele”.
Ószövetség: a 3000 éves Netflix – Hamar Dávid vendégposztja
A Szabados Ádám és Sytka (Sitku Tibor) között folyó vita az elmúlt napok érdekes eszmecseréje volt. Azóta is azon gondolkodom, hogy hol a helye a pszichológiának egy lelkész szolgálatában. Van azonban egy gondolat, amivel magam is vitába szállnék. Olyan emberként írok, aki maga is részesült terápiás segítségben, vagyis megtapasztalta a pszichológiai tudásban rejlő erőt. Az Ószövetség viszont a szívem csücske, és ezzel a könyvvel kapcsolatban véleményem szerint óvatlan túlzásokba esett Sytka az egyik cikkében.
A Biblia nagyobb világosságot gyújt – viszontválasz Sitku Tibornak
Nem akarok hosszú pingpongozásba kezdeni, de egy viszontválasszal a magam részéről még élni szeretnék. Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy megszólítottként reagáltam Sitku Tibor (Sytka) cikkére, tehát nem én dobtam fel neki egy labdát, csupán visszadobtam azt a labdát, ami tőle hullott az ölembe. Eddig az történt, hogy egy cikkemben azt állítottam, hogy A, mire Sytka írt egy blogbejegyzést, hogy Szabados Ádám szerint B, pedig a helyes a C, mire én írtam egy választ, amiben elmondtam, hogy C szerintem hibás, én pedig egyébként A-t mondtam, nem B-t. Nem tudom, hogy Sytka megértette-e a válaszomból, hol ment félre a cikkemre adott bírálata, mert a válaszában most úgy érvel tovább C (sőt, mintha inkább D) mellett, hogy egy szó nem esik már A-ról és B-ről. Ez így olyan, mintha folyton azért késnék le a közös kávézásról, amire meghívott, mert mindig módosul a helyszín, amit megbeszéltünk. A mozgó céltábla hasonlatát most azért nem használom, mert eszemben sem volt lőni.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK