A ‘szenvedés’ címkével jelölt bejegyzések

Ahogy követtem az Intelligent Design (Értelmes Tervezettség) körüli vitákat, újból és újból belefutottam abba az ellenérvbe, hogy ha az élet folyamatai valóban tervezettek, akkor miért észlelünk olyan dolgokat a természetben, amelyek azt mutatják, hogy a „terv” messze nem optimális. Példának elő szokott kerülni az ember fogazata, csípője, gerince, szemretinája, vakbele, farokcsontja, DNS-ében felhalmozott „hulladék” gének, vagy az, ahogy egyes növények hasznosítják a napfényt, és más jelenségek, amelyek (az érvelők szerint) lehetnének jobbak is, ha valóban egy tökéletes Isten tervezte őket. Kicsit meghökkent ez az érvelés, mert a nem teljesen optimális tervezés a tervezést egyáltalán nem cáfolja, legfeljebb azt a lehetőséget veti fel, hogy a tervező vagy nem volt tökéletes, vagy nem volt jóságos. A „nem optimális” tervből levezetett cáfolat alapvetően teológiai, nem pedig tudományos érv, teológiai érvként pedig szerintem kifejezetten gyenge. Összeszedtem néhány gondolatomat, amelyek segítséget nyújthatnak azoknak, akiket őszintén izgat ez a kérdés.

Tovább a teljes cikkre »

„A kezünket hátul megkötözték… ételt hoztak nekünk, úgy kellett felnyalnunk, mint ahogy a kutyák csinálják… nem használhattuk a kezünket… az emberi testnek sokféle szüksége van… a kezünk hátra volt kötve éjjel-nappal… de ki tudná megkötözni az ember lelkét? A lélek felszállhat az Úrhoz… még fel sem kell szállnia, hiszen az Úr mindenütt jelen van… A kommunisták rengeteg keresztényt megöltek… milliókat öltek meg… megpróbáltak megölni bennünket… Mekkora ostobaság! Ők csak testeket tudnak megölni. Mi nem testek vagyunk, hanem szellemek, a szellemet pedig nem tudják megölni. Ha Krisztust szeretjük és érte halunk meg, a dicsőségbe megyünk, ami azt jelenti, hogy Krisztushoz megyünk…”

Tovább a teljes cikkre »

Két területe van a keresztény életnek, melyről ritkán és csak nagy félelemmel beszélek. Az egyik a gyermeknevelés, a másik a szenvedés. A félelmem mindkét esetben ugyanaz: félek, nem tudok a témához hitelesen hozzászólni. Ez más kérdéseknél is gátolhatna, de valahogy ez a két terület az, ahol a hiteltelenségtől félve az átlagosnál bátortalanabb vagyok. Ha a gyermeknevelésről beszélek, azt kockáztatom, hogy saját gyermekeim lesznek élő cáfolatai annak, amit képviselek. Nagyszerű fiaim vannak, de ezt a terhelést nem biztos, hogy elbírják. Mármint nem ők, hanem az én nevelésem, amit a valóság általuk tesztel. A szenvedés kérdése még ennél is jobban elbizonytalanít. Tudom, mit jelent szenvedni, de közel sem szenvedtem annyit, mint néhány ember a környezetemben: hogy jövök ahhoz, hogy másokat a szenvedés hordozására oktassak?

Tovább a teljes cikkre »

„Mert tűzzel sózatik meg mindenki. Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.” (Mk 9,49-50) Ezek Jézus szavai, melyeket Márk evangélista a botránkozásról és a gyehenna tüzéről szóló beszéd után helyezett el az evangélium szövegében. Jézus tűzről és sóról beszél (először tűzről, aztán sóról, a kettő között pedig a tűzzel való megsózatásról), és az olvasónak az a benyomása, mintha a mondatokat nem is tartaná más egyben, csak a só és a tűz képére való asszociáció. Lehet, hogy ez így is van. Mire gondolhatott Jézus a két kép kapcsán?

Tovább a teljes cikkre »

Egy rossz főnök vagy egy részeges férj (esetleg zsémbes feleség) komoly kereszt lehet Jézus követője számára. Akinek mindkettő megadatik, az naponta két helyen is hordozza a keresztjét: a munkahelyén és odahaza is. Ha az illető valami kellemetlen betegséggel is együtt él, esetleg valamely múltbeli bűnének hosszú árnyéka követi, talán még egy feldolgozatlan trauma is kapcsolódik hozzá, a keresztje szinte elhordozhatatlanul súlyossá válik. Valahogy így szoktunk beszélni a kereszthordozásról, nem? A kellemetlen, megváltoztathatatlan helyzeteket nevezzük keresztnek, melyet egy ideig vagy egy életen át cipelnünk kell. A kereszt az elkerülhetetlen szenvedés, amellyel kénytelenek vagyunk naponta együtt élni. Ha keresztnek tekintjük a szenvedésünket, az valahogy mégis megszentelődik, a hozzá való viszonyunk megváltozik, tanítványságunk és formálódásunk részévé válik.

Tovább a teljes cikkre »

A Kolossé levélben Pál apostol azt írja: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” (Kol 1,24) Furcsa ez a mondat, hiszen Pál máshol Krisztus szenvedéseinek befejezett, elvégzett munkáját hangsúlyozza, melyhez nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni. A Kolossé levélben is éppen az az apostol egyik fő témája, hogy magában Krisztusban és az ő kereszten bemutatott áldozatában van a teljesség (pl. Kol 2,11-15). Miért írja akkor itt mégis azt, hogy hátravan még valami Krisztus gyötrelmeiből?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum