A ‘szeretet’ címkével jelölt bejegyzések

Augusztinuszról tartok ma előadást a gyülekezetemben (az afrikai egyházatya a szokásos éves életrajzi előadásaim idei alanya), és ez remek alkalom arra is, hogy a jegyzeteimben felhalmozott, de fel nem használt rengeteg idézet közül néhányat beillesszek ide, kommentár nélkül. A most következő mondatokat kivétel nélkül mind Szent Ágoston A keresztény tanításról (Kairosz Kiadó, 2001) c. könyvéből vettem. Az idézetek az Isten és a felebarát iránti szeretetről szólnak, ami Augusztinusz egyik központi témája volt, és ami engem is régóta foglalkoztat. Érdemes a mondatokat újra és újra elolvasni és megrágni, majd természetesen megpróbálni a gyakorlatba is átültetni.

Tovább a teljes cikkre »

Az agapé és erosz közötti szintézis Isten örömében található. „Hisz te magad vagy önmagad örök öröme s világod lakói is örökké benned örvendeznek!” – mondja Augusztinusz (Szent Ágoston vallomásai. Szent István Társulat, 1995, 195). Isten „ama boldog és egyetlen hatalmasság”, aki „megközelíthetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6,15-16). Ő az, aki mindent saját dicsőségére tesz, és aki tőlünk is azt várja, hogy mindent az ő dicsőségére tegyünk (1Kor 10,31). Pál szerint Isten „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk” (Ef 1,11-12). „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36) John Piper amellett érvel, hogy Isten boldogsága önmagában van. Nem csak az ember, de Isten végső célja is az, hogy „dicsőítse Istent és örökké élvezze őt” (Westminsteri kiskáté) (Desiring God. Multnomah, 1996, 42)

Tovább a teljes cikkre »

A Nygren által népszerűsített nézettel kapcsolatos problémákat tehát két fő megállapításban összegezhetjük: egyrészt felesleges és megélhetetlen szembenállást hoz létre a természet és megváltás kapcsolatában, másrészt kizárja az Isten iránti közvetlen szeretet lehetőségét. A kérdés most az, hogy vajon feloldható-e egyáltalán a két szeretet szembenállása, illetve vannak-e olyan szempontok, melyek más alapra helyezhetik az erosz és agapé kapcsolatát. A megoldáshoz két állítással szeretnék hozzájárulni. Egyrészt azt az elsőre félreérthető, de összességében megkerülhetetlen megállapítást szeretném tenni, hogy Isten világában nincs végső altruizmus. Másrészt arra akarok rámutatni, hogy a két szeretet közötti közös pont Isten öröme. Vegyük először az elsőt.

Tovább a teljes cikkre »

Az erosz és agapé nygreni szembeállításának nem a teremtés élvezete az egyetlen áldozata. Nygren antitézisének másik problémás területe az Isten iránti szeretet kérdése. Vajon szerethetjük-e Istent az ő értékéért, vagy pusztán csak elfogadhatjuk (és továbbadhatjuk) az ő irántunk való szeretetét? Luther és Augusztinusz mást-mást tanítottak az Isten és a felebarát iránti szeretet kapcsolatáról. Nygren egyértelműen Luther mellett és a kontemplatív hagyománnyal szemben foglalt állást. A kereszténység középpontjában szerinte nem a mi Isten iránti szeretetünk áll, hanem az ő irántunk való szeretete. A kereszténység nem felkapaszkodás, hanem leereszkedés. Nem az ember útja Istenhez, hanem Isten útja az emberhez. A kapcsolat nem Isten „magasságában” a hozzá felemelkedő emberen keresztül, hanem az ember „mélységében” a hozzá leereszkedő Isten által jön létre. A megváltás folyamata mindig lefelé irányul. Ez igaz a mi szeretetünkre is. A felebaráti szeretet az isteni agapé továbbadása. Istent akkor szeretjük, ha az ő agapéjával szeretünk másokat. Más szóval: az erosznak még az Istennel való kapcsolatunkban sincs helye. Az egyetlen szeretet az, amelyik értéket teremt szeretete tárgyában.

Tovább a teljes cikkre »

Ha túlzónak is hat, van igazság az ateista filozófus, Irving Singer megállapításában, aki Anders Nygren elemzését vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az agapé keresztény szemlélete kizárja a személyek közötti szeretetet (The Nature of Love. Chicago University Press, 1984). Volt tanárom, C. Stephen Evans hasonlóképpen érvel: „Ha a felebaráti szeretet azt követeli meg tőlünk, hogy minden emberhez ugyanolyan módon viszonyuljunk, akkor az nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen olyan különleges viszonyulásokkal, mint a házasság, romantikus szerelem vagy barátság. Nehezen tudnék bárkit is barátomnak tekinteni, aki ne fektetne többlet-energiát az én jólétem elősegítésébe, hanem pontosan ugyanúgy bánna velem is, mint egy vadidegennel.” (Kierkegaard’s Ethic of Love: Divine Commands and Moral Obligations. Oxford University Press, 2004)

Tovább a teljes cikkre »

Blaise Pascal szerint „az igazi vallásnak nélkülözhetetlen jele, hogy szeretetre kötelez Isten iránt”. De vajon lehet-e Isten iránti közvetlen szeretetről beszélni, vagy az Isten iránti szeretetet csak közvetve vagyunk képesek gyakorolni? Jézus kettős parancsban foglalta össze az egész törvény tanítását: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,36-40) A középkor torz kegyességi gyakorlataira reagálva a protestantizmus hagyományosan bizalmatlanná vált az Isten iránti szeretettel kapcsolatban. Természetesen nem abban az értelemben, hogy tagadta volna annak fontosságát, hanem abban az értelemben, hogy megkérdőjelezte annak közvetlenségét.

Tovább a teljes cikkre »

A kezelőfelület statisztikája szerint ez lesz a Divinity 500. bejegyzése. Véletlenül láttam meg, viszont így elgondolkodtam, mi annyira fontos számomra, ami „méltó” témája lehet ennek a kerek számnak. Annak idején, amikor elkezdtem írni a bejegyzéseket, rögtön az elején tisztáztam a honlap kiindulópontját. „Ez a blog… arra a meggyőződésre épít, hogy Isten létezik, a názáreti Jézus feltámadt a halálból, és feltámadása által Jézus Isten Fiának bizonyult. Nem igényel különösebb bizonyítást, hogy amennyiben igaz a premissza, hogy Jézus Isten Fia (hiszem, hogy igaz), akkor végtelen jelentősége van mindennek, amit valaha tanított. Annak is, amit a követéséről, és annak is, amit a vele kapcsolatos döntésünk tétjéről mondott. (…) A názáreti kérdése hozzánk: melyik utat választjuk?” Ötszáz bejegyzéssel később most egy másik, hasonló és szintén alapvető kérdésről hadd mondjak néhány gondolatot.

Tovább a teljes cikkre »

A huszonegyedik századi nyugati kultúra irtózik a hierarchikus szerepektől. Ez nem azt jelenti, hogy a nyugati társadalmakban nincsenek alá-fölérendelt viszonyok, de a nyugati ember zsigereiben, ösztöneiben, saját maga által választott szokásaiban ha lehet, kerüli a kapcsolataiban a hierarchiát, és nem is csak akkor, ha neki kell alul lennie. Ezen az életérzésen a gyakorlatban persze sokszor felülkerekedik a hatalom akarása, a nyugati kultúra egalitarizmusa mégis egészen nyilvánvaló, ha akár az iszlám világ patriarchális berendezkedésével, akár a Távol-Kelet erős tekintélytiszteletre és mintakövetésre épülő kultúráival hasonlítjuk össze. Aki azt gondolja, hogy a nyugati világban (melyhez most Magyarországot is nyugodtan sorolhatjuk) ez csak múló divathullám, lehet, hogy jól gondolja, de ezek a hullámok éppen nagyon magasra csapnak. Tényként kezelhetjük, hogy a hierarchiát és az engedelmességet mifelénk egyre kevesebben tudják összeegyeztetni az egészséges kapcsolatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

Kierkegaard egyedülálló módon és mélységben járta körül a szeretet témáját, álneves szerzői segítségével a létezés minden szférájában bemutatta a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta.

Tovább a teljes cikkre »

Számomra meglepő, mennyire sokszor beszélnek Isten létében nem hívő (vagy a kérdést irrelevánsnak gondoló) emberek erkölcsi parancsokról. Az ateista-darwinista Richard Dawkins felelőssé teszi a vallást a háborúk létéért, vagyis elítéli a háborút mint emberi magatartást. A FIFA – miközben megtiltaná a pályákon a keresztvetést és imádkozást – rendszeresen a rasszizmus ellen tornáztatja a labdarúgókat. A szexuális orientáció szabad választása mellett érvelők erkölcstelennek minősítik a homofóbiát. Posztmodern relativisták a nők jogai mellett tüntetnek. Ateista marxisták a kizsákmányolás ellen harcolnak. És sorolhatnám. Vajon miért hisznek etikai parancsokban azok, akik nem hisznek a Legfőbb Jóban mint abszolút viszonyítási pontban?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum