A ‘tekintély’ címkével jelölt bejegyzések

A reformáció idejének talán legfontosabb kérdése a tekintély kérdése volt. Melyik a legfőbb tekintély: az Egyház vagy a Biblia? Vajon Isten igéje hozta létre az Egyházat, vagy az Egyház hozta létre Isten igéjét? Az Egyház a Biblia megfellebbezhetetlen értelmezője, vagy a Biblia az Egyház megfellebbezhetetlen kritikusa? A reformátorok elutasították Rómának azt az igényét, hogy a Szentírás csalhatatlan – és megkérdőjelezhetetlen – magyarázója legyen. A Bibliának nincs csalhatatlan magyarázata. Van jó és rossz exegézis, de nincs olyan értelmező tekintély, mely ne tévedhetne, és amelyet szükség esetén ne kellene jobb belátásra bírni – éppen a Szentírás alapján. De ki dönti el – kérdezték sokan –, hogy melyik értelmezés helyes és melyik helytelen? Mindenki úgy magyarázhatja ezután a Bibliát, ahogy neki tetszik? Mi van az egyházatyák tekintélyével, a zsinatok határozataival és a hagyományokkal, melyek az egyház közösségi értelmezésében kulcsfontosságú szerepet töltöttek be?

Tovább a teljes cikkre »

Az evangéliumi hit egyik lényeges eleme az a meggyőződés, hogy a Biblia Isten szavaként mindig igazat mond, amikor valamit állít. Ez persze felveti azt az egyáltalán nem elhanyagolható kérdést, hogy vajon meg tudjuk-e mondani, hogy mikor állít valamit a Biblia, és ha igen, képesek vagyunk-e meghatározni, hogy ténylegesen mi az, amit állít. Korunk ismeretelméleti válsága közepette ez a feladat időnként nyomasztóan bonyolultnak tűnik. Nem véletlenül lett a hermeneutika a huszadik század végének és a huszonegyedik század elejének egyik kiemelt tudományága. A beszédaktus-elmélet jelentős segítséget nyújt a bibliaértelmezés számára, de az egyszerű bibliaolvasó így is azt érezheti, hogy a bibliaolvasás alapvetően kockázatos dolog, mert amilyen nagy áldás lehet a bibliai szöveg megértése, annyira nagy az esélye annak is, hogy esetleg félreértjük. Aki a Bibliát Isten szavának – és ezért igaz kinyilatkoztatásnak – tartja, az szeretné tudni, hogy Isten mit mond a Biblián keresztül, és lehetőleg szeretné elkerülni a leegyszerűsítő, buta, babonás értelmezéseket is, meg a számára elérhetetlenül magasan lévő hermeneutikai bölcselkedéseket is. A feladat nagyságát – vagy éppen lehetetlenségét – látva fordulnak sokan a közösségi tekintélyre alapozott hermeneutikához.

Tovább a teljes cikkre »

Athanasziosz könyveit olvasva valószínűleg protestánsok is és katolikusok is meglepődnek az egyházatya biblicizmusán. Protestánsok azért, mert nemigen számítanak ilyesmire a reformáció előtti korban. Katolikusok meg azért, mert Athanasziosz érvelési módszere a reformátorok biblikus észjárására emlékezteti őket. Athanasziosz írásainak legnagyobb része igeversek magyarázata. Elkezdtem megjelölni a könyveiben azokat a mondatokat, amelyekben a „sugalmazott” Szentírásra hivatkozik, de egy idő után abbahagytam, annyira általános ez nála. Vanyó László katolikus teológus is szóvá teszi Athanasziosz biblikusságát, amikor összehasonlítja egy korábbi alexandriai teológussal, Origenésszel: „Ha nem is olyan átgondolt, rendszerező elme, mint Origenész, de igen sokszor mélyebb, hitelesebben biblikus teológus.” (Az ókeresztény egyház és irodalma, 33) Athanasziosz exegetikai fejtegetéseinél gyakran olyan érzésem volt, mintha nem is őt, hanem Kálvint olvasnám.

Tovább a teljes cikkre »

Nem vagyok egyháztörténész, de közel áll hozzám az a vélemény, hogy a reformáció elsősorban a tekintély kérdéséről szólt. J. I. Packer „Fundamentalism” and the Word of God c. rövid, de annál lényeglátóbb könyvében arról ír, hogy a keresztény teológiában három dolgot neveztek meg a tekintély lehetséges forrásaként: a Szentírást, az Egyházat és az egyént. Másképpen fogalmazva: tekintély lehet az önmagát értelmező Szentírás, az egyházi tanítóhivatal által értelmezett Szentírás, vagy a keresztény egyén – más forrásokból vett elvek által vezérelt – kritikus írásértelmezése. Vajon melyik ezek közül a végső tekintély? Packer szerint erre a kérdésre csak háromféle választ adhatunk, attól függően, hogy a három tekintély közül melyiknek vetjük alá a másik kettőt. A választól függően beszélhetünk evangéliumi, tradicionalista vagy szubjektivista nézetekről. Hitvalló protestánsok az első, katolikusok, anglo-katolikusok és ortodoxok a második, liberális protestánsok a harmadik nézetet képviselik.

Tovább a teljes cikkre »

Milyen legyen a gyülekezeti vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolata? Ez az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor az egyik legterheltebb kérdése is a közösségi életnek. Ki az, aki ne szerzett volna sebeket akár gyülekezeti vezetőktől, akár vezetőként a gyülekezete tagjaitól? Én voltam mindkét oldalon. Gyülekezeti tagként bántottam vezetőimet, engem is bántottak vezetőim, vezetőként vétkeztem gyülekezetem tagjai ellen, és engem is bántott gyülekezeti tagok viselkedése. Amikor nem vagyunk vezetői pozícióban, inkább a vezetők visszaéléseitől félünk, és arra törekszünk, hogy a gyülekezeti struktúra elégséges kontrollt képezhessen a vezetők hatalmaskodásának kivédésére. Vezetőkként inkább a gyülekezeti tagok lázadó lelkületétől tartunk, ezért olyan modellt próbálunk megvalósítani, amelyben a gyülekezet akkor is kormányozható marad, ha a közösségben vannak bizalmatlan, gáncsoskodó, szakadást szító emberek. Akik nem voltak még vezetői pozícióban, néha nehezen értik meg, hogy felelősséget csak úgy lehet viselni, hogy ha közben a felelősség hordozójának valódi eszközei vannak a vezetéshez. Vezetők pedig könnyen elfelejtkezhetnek arról, hogy esetleges rossz döntéseik következményeit mások is viselik. Vezetőkként is és gyülekezeti tagokként is szükségünk van tehát apostoli útmutatásra.

Tovább a teljes cikkre »

Nagyjából ötven évvel ezelőtt Martyn Lloyd-Jones mondta egy igehirdetésben a következőket:

„Mi a legfontosabb az evangélizációban? A legelső és legnyilvánvalóbb dolog ez: tudatában kell lennünk a hatalmunknak és tekintélyünknek! Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek. Enélkül minden erőlködésünk haszontalan. Hiszem, hogy a keresztény egyház legtöbb kudarca ebben a században az emberektől való félelemnek köszönhető. Az egyház félni kezdett a tanult emberektől. Azt mondogatta: ’A múltban az emberek tudatlanok voltak, de most már általános oktatás van, az emberek újságokat és könyveket olvasnak, tudományt tanulnak.’

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció a Biblia tekintélyével kapcsolatos bizonyosságot a Szentlélek belső bizonyságtételébe ágyazta. Kálvin szerint a hit objektív alapja a Szentírás, de a Szentírás isteni tekintélyével kapcsolatos bizonyosságunk végső forrása egzisztenciális, átélhető, szubjektív, természetfeletti. Nem irracionális, de szupraracionális. A bizonyossággal kapcsolatos problémák valóban mélyek, ezért a gyanú apostolai nem feltétlenül tévednek, amikor kritikus hozzáállásra szeretnének nevelni bennünket. A probléma velük nem az, hogy túlbecsülik, inkább az, hogy alábecsülik a problémát. Nem az a baj, hogy túl őszinték, hanem az, hogy nem eléggé őszinték. Ha már gyanúról van szó, ragaszkodjunk ahhoz, hogy minden dekonstrukció csak akkor lehet hiteles, ha önmagát is dekonstruálja. Ha azt gondoljuk, hogy egyáltalán nincs abszolút tekintély, akkor önmagunk számára sem lehetünk azok, vagyis el kell ismernünk, hogy episztemológiai csapdába estünk. Másszóval: tökéletesen rászorulunk a nálunk nagyobb, rajtunk kívülálló tekintélyre.

Tovább a teljes cikkre »

A tekintély trónfosztásának idejét éljük. Nem valami konkrét tekintélyről van pusztán szó, hanem általában a tekintélyről. Viszonylag könnyen igazolható az a tétel, hogy már a 16. századi reformáció is mindenekelőtt a tekintély kérdéséről szólt, az akkoriak azonban még nem a tekintély létéről, hanem annak mibenlétéről vitáztak. A reformációban az önmagát a Biblia fölé emelő Egyház trónfosztását és a Biblia tekintélyének helyreállítását figyelhetjük meg, mára azonban mind a Biblia, mind az Egyház trónfosztottá vált a tömegek szemében. Aki azt gondolja, hogy a régi szembenállás katolikusok és protestánsok között ma is létezik, nem téved nagyot. Az Egyház mint végső tekintély és a Biblia mint végső tekintély komoly különbözőségeket eredményez a hitvallásban és a hitgyakorlatban egyaránt. De ha a figyelmünket továbbra is ez a vita köti le, nem vesszük észre a tekintély sokkal súlyosabb válságát, azt a folyamatot, amely a reformáció eredeti kérdésfelvetését mára sokak szemében irrelevánssá teszi.

Tovább a teljes cikkre »

A korai egyház az újszövetségi iratok tekintélyét elsősorban az apostolok Krisztustól kapott tekintélye miatt fogadta el. Az apostolok Krisztus különleges felhatalmazásával bíró küldötteiként leveleikben az Úr szavát vetették papír(usz)ra. Pál apostol félreérthetetlenül szögezi le a korinthusiaknak, hogy amit ír, az az Úr rendelkezése. „Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata. És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.” (1Kor 14,37-38) Erre a tekintélyre utal az a metafora is, hogy az apostolok az egyház alapja (Ef 2,20 és Jel 21,14). Az Újszövetség az Ószövetséghez hasonlóan ezért legfőbb tekintéllyé vált Isten népe számára, melynek minden más tekintély (legyen az tudomány, egyház, vagy saját értelmünk) alá van vetve. A Biblia legfőbb tekintélyét megerősíti a Szentírás ihletettségéről szóló tanítás is (2Tim 3,16), melynek hatálya alá esnek az apostoli iratok, beleértve Pál leveleit (2Pt 3,15-16).

Tovább a teljes cikkre »

Évekkel ezelőtt angolul olvastam A Viskót (The Shack). Amióta magyar nyelven is megjelent, barátaim, ismerőseim gyakran kérdezték, hogy mi a véleményem a könyvről. Ilyenkor lakonikusan annyit mondtam csak, hogy nem szeretem A Viskót. Ha belekérdeztek, hogy miért, több negatív érzelemmel is találkoztak. Nyomasztott a gondolat, hogy egyszer írnom kell majd róla egy könyvkritikát. Lélekben készültem rá, de soha nem volt erőm a megírásához. Ahogy telt-múlt az idő, egyre halványodott bennem a könyv emléke, már nem is éreztem fairnek, hogy írjak róla – hacsak nem olvasom el újra, amitől egyenesen viszolyogtam.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum