A ‘tengeri herkentyűk’ címkével jelölt bejegyzések

A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent azonban nem lehet sem becsapni, sem megcsúfolni. Aki úgy tanítja az embereket, hogy akár csak egyet elvesz Isten parancsolataiból, az a legkisebb lesz az Isten országában. Ezt Jézus mondta, akit sokszor próbáltak már az aktuális kultúra képére formálni. Az ő nevében nem most először igazolnak társadalmi folyamatokat (gondoljunk a kulturprotestantizmusra, a pápai fényűzés bibliai alátámasztására, vagy a szocializmus idején született magyar teológiai kuriózumra, a „szolgáló egyház teológiájára”).

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum