A ‘Veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet’ címkével jelölt bejegyzések

Idei életrajzi előadásomat T. S. Eliot Nobel-díjas költőről, drámaíróról, irodalomkritikusról tartottam. Eliot nagy hatással volt rám az elmúlt tíz évben, nincs még egy költő, akinek a verseit annyiszor elolvastam volna, mint Eliotéit. A „Négy kvartett” lenyűgöz. Az „Átokföldje” húsz éve izgalmas rejtvény számomra, amihez vissza-visszatérek, hogy megfejtsem. Erosz nyomában c. könyvem formáját is Eliot költészete ihlette. Az Eliotról szóló életrajzi előadásom három pontból áll: 1. Eliot élete és jelentősége, 2. Keresztény ember a „magas kultúrában”, 3. Evangélium egy széttört kultúrában. Az előadást itt lehet meghallgatni (az oldal aljára görgetve). Az összes eddigi közül ezt volt a legnehezebb szavakba öntenem.

Rengeteget. Megpróbáltam csokorba kötni ezeket és elmondani egy előadásban. Itt lehet meghallgatni (legörgetve az utolsó előadás). Augusztinuszról beszélni óriási kihívás, de hatalmas öröm is. Azt remélem, hogy az előadásból átjön mind a derű, mind a megilletődöttség, amit átéltem. Az Augusztinusz kapcsán tapasztalt megilletődöttségem az ő gondolatai összetettségéhez, örömöm viszont Istenhez kapcsolódik, akihez Augusztinusz is társította azt. „Távol legyen Uram, távol legyen előtted ím vallomást tevő szolgád szívétől, hogy akármilyen öröm birtokában mindjárt boldognak tartsam magamat. Van ugyanis öröm, ami sohasem a gonoszok része, hanem a te ingyen szolgáló szolgáidé: te magad vagy örömük. S ez az igazi boldogság: rajtad, nálad és miattad örvendezni. Ez a boldogság, és nincs más ezen kívül.” Kívánom, hogy az előadás hallgatása közben rátok is átragadjon ez a boldogság.

Idei életrajzi előadásom alanyának Luther Mártont választottam (tavaly C. S. Lewisról beszéltem, tavalyelőtt Athanaszioszról). Ha Luther nem lett volna, valószínűleg én is egészen más ember lennék, és a világ kereszténysége is teljesen más képet mutatna. Luther megítélése természetesen azon múlik, hogy hogyan viszonyulunk az akkori egyházi hatalmak igazságigényéhez, valamint az egyház és a Biblia kapcsolatához. A tizenhatodik századi viszonyok fényében én egyértelműen Luther mellett állok (legalábbis ami a legfontosabb kérdéseket, a Szentírás tekintélyét és a hit általi megigazulást illeti), és hálás vagyok Istennek azért, ami ezen a kissé bumfordi német szerzetesen keresztül történt. Ha valakit érdekel, itt meghallgathatja az előadásomat. Nem kerülöm meg sem a rázós kérdéseket (pl. Luther kirohanását a lázongó parasztok és a zsidók ellen), sem Luther vulgáris megnyilvánulásait. A összkép (remélem) mégis pozitív lett.

Amikor 2010-ben útnak indítottam ezt a honlapot, leírtam, hogy mi a célom vele. Előtte egy teljes évig érleltem, tisztogattam magamban az ötletet, ezért induláskor már viszonylag pontosan tudtam, mit akarok csinálni. A névválasztás volt a legnehezebb, de végül olyan nevet találtam (Divinity), amit ma is szeretek, mert kifejezi azt, amiről ez a honlap szól. Néhány dolgot mégsem láttam akkor. Egyrészt fogalmam sem volt, kikből fog állni és mekkora lesz az olvasótáborom. Azt sem láttam előre, hogy a honlap működtetése és az ezzel járó interakció mekkora részt hasít majd ki az életemből. (Mindkettő jóval nagyobb lett, mint amire számítottam.) Arra viszont végképp nem gondoltam, hogy lesznek, akik kizárólag a Divinity-n keresztül ismernek majd engem, ezért szükségszerűen (?) torz képük lesz arról, hogy valójában mit is képviselek. Néhány ebből eredő kritika váratlanul ért és igencsak meglepett, úgyhogy most öt tisztázó vallomás következik.

Tovább a teljes cikkre »

Vasárnap C. S. Lewis angol íróról, költőről, irodalomkritikusról, apologétáról tartottam előadást a gyülekezetemben. Minden évben kiválasztok egy személyt az egyház történetéből, aki valami miatt fontossá vált nekem, és nagyjából egy órában elmondom, mit kaptam tőle, és mi az, amit szerintem tanulhatunk az életéből és a gondolataiból. C. S. Lewis régóta talonban volt nálam, idén őt vettem elő pásztori „szemléltető eszközként”. Egy életrajzi előadásra mindig úgy készülök, hogy egész évben az aktuális személyről (és személytől) olvasok. Persze mást is. Próbálom már év elején kiválasztani a következőt, hogy az adott évre magam mellé vegyem útitársként. Akit érdekel a C. S. Lewisról szóló előadásom, itt meghallgathatja.

Most ért véget a hétközi gyülekezeti alkalmunk, és annyira tele vagyok hálával és örömmel, hogy ezt most le is írom. Semmi különös nem történt ma este, egyszerűen csak az az érzés csordult túl bennem, hogy szeretem a gyülekezetemet. Szeretem ezt a kis veszprémi közösséget. Szeretem az embereket, akik ma este is összegyűltek a nappalinkban. De nem csak őket szeretem, hanem úgy egyáltalán azt a fajta kereszténységet, amit lehet egy lakás nappalijában gyakorolni. Szeretem az evangéliumi egyszerűséget. Szeretem az emberarcú hitet, a sallangmentes természetességet, a Lélek szabadságát, az Ige közös felfedezését, a valódi kapcsolatokban megélt szentek közösségét.

Tovább a teljes cikkre »

Örömmel jelentem, hogy egyházunkat Magyar Evangéliumi Egyesület néven bejegyezte a bíróság! A gyülekezetünk nyolc hónap után tehát megint felkerült a térképre, és újra tudjuk, hogy hivatalosan minek is számítunk. A bíróság utolsó hiánypótlásként még azt kérte tőlünk, hogy városunk polgármestere adjon ki hivatalos engedélyt arról, hogy a nevünkben benne lehet a „Veszprémi” szó (amit immár másfél évtizede használunk). A polgármester ezt készségesen megadta. Úgyhogy most ez van. Egyesület lettünk, az „egyház” mormonok, hitgyülisek és katolikusok problémás kistestvére. Magyar Evangéliumi Egyesület. Nem is olyan rossz név. Jobban jártunk, mint mondjuk a Krisztus Egyháza, ha a nevükből esetleg nekik is el kellett hagyniuk az „Egyház” szót (az elég béna, hogy Krisztus Egyesülete).

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum