Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
Elmélkedések - Divinity

A ‘Elmélkedések’ kategória archívuma

A rossz istenkép nem az, amelyik kényelmetlen, felkavar és nyugtalanná tesz. A rossz istenkép az, amelyik mást mutat, mint amilyen a valódi Isten. Isten nem függ az istenképünktől, de az istenismeretünket meghatározza, hogy mit gondolunk róla. Honnan tudhatjuk, milyen a valódi Isten? Megpróbálhatjuk a logika útján rekonstruálni, ahogy Plátón vagy Arisztotelész tették, és akkor eljutunk a Legfőbb Jó ideájához, a Mozdulatlan Mozgatóhoz, vagy valami ehhez hasonló emberi konklúzióhoz. Következtethetünk rá a természetből, és akkor az istenképünket a tapasztalataink fogják rugalmasan alakítani szinte bármivé. Megalkothatunk olyan istenképet, amelyikkel barátságos viszonyt ápolhatunk, és akkor Isten pont olyan lesz, mint a vágyaink, igazolva Feuerbach véleményét, hogy az Istenség igazából csak a vágyaink kivetítése a mennybe. De támaszkodhatunk arra is, amit Isten mond magáról, és akkor eljutunk Jézus Krisztushoz és a Biblia Istenéhez. Ezek nagyon más utak, nagyon más végeredménnyel.

Tovább a teljes cikkre »

Van egy megszégyenítő történet az Ószövetségben az emberi erényességről. Jeremiás próféta az Úr parancsára meglátogatja a rékábiakat, és a Templom egyik kamrájába hívja őket. Hanáni kamrájában aztán borral teli kelyheket tesz eléjük, hogy igyanak. A rékábiak azonban visszautasítják: „Nem iszunk bort, mert a mi ősünk, Jónádáb, Rékáb fia ezt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se a fiaitok!” (Jer 35,6) Az ÚR Jeremiáson keresztül ezt üzeni ezután Izráelnek: „Jónádábnak, Rékáb fiának a szavait megtartották. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (…) Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amit az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám.” (Jer 35,14-16) A rékábiak ősatyjuk felé mutatott engedelmessége kontrasztban áll Izráel Isten felé tanúsított engedetlenségével.

Tovább a teljes cikkre »

A prosperitás evangéliumának dúsgazdag prédikátorai iszonyatos tehertételt jelentenek Krisztus evangéliuma ügyének. Minden korban voltak hitvány emberek, akik az evangéliumot nyerészkedésre használták, de a bővölködés prédikátorai ezt olyan döbbenetesen otromba és visszataszító stílusban űzik, hogy a jóhiszemű kívülállóknak is egy idő után kavarogni kezd tőle a gyomra. Az óegyházban a Krisztus-kufárok vándorprédikátoroknak adták ki magukat és a gyülekezetek hiszékenységéből éltek. Hasonlítottak a valódi evangélistákra, de a motivációjuk romlott volt. Bár a második század eleji Didaché bölcs tanácsokkal látta el a gyülekezeteket az ilyenek kiszűrésére, a konstantini fordulattal hatalmas tér nyílt a Krisztus-kufárok előtt: az egyházi hivatal a boldogulás egyik legbiztosabb útjává vált, a karrier csúcsa pedig idővel „Szent Péter széke” lett. Ezt a hagyományt követik ma a bővölködés prédikátorai, akik közül az amerikai Kenneth Copeland az egyik legkirívóbb példa.

Tovább a teljes cikkre »

Hogy mit élt át az Atya Nagypénteken, azt senki az emberek közt nem tudhatja jobban Ábrahámnál, Isten barátjánál, aki a Mórijjá hegyén kész volt a fiára emelni a kést. Ábrahám engedelmesen ment a hegyre, de a kezét az utolsó pillanatban megfogta az Atya. Ezt én teszem meg, neked nem kell. Te most már jobban ismersz engem, mint az emberek. A barátom vagy. Egy bárány került Izsák helyére, de mindketten tudták, hogy a valódi áldozat a Fiú lesz. Ábrahám látta ezt és örvendezett. Ahogy bepillantott saját szívén keresztül az Atya szívébe, nem gyűlölettel, hanem szeretettel találkozott. Ahogy ránézett a bárányra, azt is tudta, hogy az Atya szeretete a nagyobb. Ábrahám aznap így nevezte el a helyet: „Az ÚR gondoskodik.” JHVH Jireh.

Tovább a teljes cikkre »

Egyszer Churchill fiatal protezsáltja került be a brit parlamentbe. A zöldfülű képviselő az első ülésnapon odafordult a tapasztalt államférfihoz és kipirulva mondta: „Végre szemtől szembe látom az ellenséget!” Churchill, aki sok harcot megvívott már és jól ismerte a parlamenti viszonyokat, azt válaszolta: „Akik szemben foglalnak veled helyet, az az ellenzék. Az ellenség a hátad mögött ül.” Egyes beszámolók szerint azt is hozzátette: „Az igazi ellenségeid a gyávák és ostobák.” Vajon nem úgy van, hogy sokszor mi is a velünk szembenállókkal készülünk megvívni a csatáinkat, holott az igazi veszélyt azok jelentik ránk, akikre számítanánk a harcainkban, de gyávák vagy ostobák? Vajon nem mi vagyunk időnként mások számára a gyávák vagy az ostobák? (Ne lépjünk át ezen túl könnyen: a gyávákról és ostobákról a Szentírásnak is igen rossz véleménye van!)

Tovább a teljes cikkre »

Szinte közmegegyezéssé szilárdult, hogy egy igazságos társadalomban senki se lehet a másiknak ura vagy szolgája. Az emberek közötti kapcsolatokban az engedelmességet felszámolandó rossznak tartjuk, mert a gyökere ugye igazságtalanság, a gyümölcse pedig rendre elnyomás. Ma már nem méltatjuk Sárát azért, mert urának nevezte férjét (1Pt 3,5-6), sőt, senkit nem méltatunk az engedelmességéért, mert egészen más eszményeink lettek. A progresszió a társadalmi mobilitás fontosságát hangsúlyozza és a teljes önrendelkezést és függetlenséget teszi meg végcéllá. A polgárság ideálja meghaladta a feudalizmus úri-jobbágyi világát, a marxista gyökerű egyenlősítés pedig a polgárságban megbújó egyenlőtlenségeket is bontani kezdte, hogy végül minden úrsági viszony megszűnjön az emberek között. Olyan ez az eszmény, mint a téli csizma: nem kérdőjelezzük meg a létjogosultságát.

Tovább a teljes cikkre »

Szily László, a 444 újságírója a maga világképe szerint teljesen értelmes cikket írt tegnap John Chauról, az észak-szentinelézek által megölt fiatalemberről. Szily értékrendjében a gyermekek bármilyen lájtos elfenekelése gyermekbántalmazás, a drog és a pornó viszont minden további nélkül belefér, utóbbi visszatérő, kedves témája a cikkeinek. Az, hogy egy turista be akart menni az észak-szentinelézek közé, Szily szerint hülyeség, az, hogy erre éveken át tudatosan készült, valami sokkal rosszabb. A fél világ azt hitte, hogy naiv hülye a hittérítő, aki halálra nyilaztatta magát a kőkorszaki törzzsel, de ennél is rosszabb a helyzet c. szösszenetében Szily a The Guardian cikke alapján savazza a fiatal misszionáriust, aki az élete árán is el akarta vinni az evangéliumot a világtól elzárt törzs közé. Szily szemszögéből a gúny teljesen érthető. Alapvetően nem is Szilyvel van bajom, hanem a világképével.

Tovább a teljes cikkre »

Nem tudom, hányan olvassák az Amerikai Népszavát (én nem), de hadd osszak meg egy részletet az online újság friss cikkéből, ami hozzám tegnap jutott el. Íme: „Néhány éve elkövettem azt a hibát, hogy leálltam vitatkozni a Szabados Ádám-féle blogban, ahol Szabados azt állította, hogy egy lelkészt börtönre ítéltek azért, mert kiállt a Biblia igazsága mellett, és bűnnek merte nevezni a homoszexualitást. Előre mondtam, látatlanban, hogy hazugság lesz ez. Utánajártam, kiderült, hogy az állításból egy szó sem igaz, nem ítélték el a lelkészt, pedig el kellett volna. Nem a Biblia miatt volt problémája, hanem olyan gyűlöletbeszédet tartott, hogy a melegek miatt vannak a természeti katasztrófák, a betegségek, a földrengések. Mint amikor azt mondták, hogy a zsidók miatt vannak az árvízek, az aszályok, a betegségek, a járványok. Hogyan lehet megmenteni a világot a rossztól? Meg kell ölni a melegeket. Ez volt a lelkész előadásának tanulsága. Ennek semmi köze a Bibliához, az evangéliumhoz.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző posztomból úgy tűnhet, mintha arra bíztatnék mindenkit, hogy hagyja abba a mindenség megértésére irányuló törekvéseit, válasszon magának valami apró részterületet és foglalkozzon azzal, meg a saját jelentéktelen kis életével. Semmi sem áll távolabb tőlem ennél! Őszintén szólva nem tudok méltóbb témát elképzelni, mint hogy megpróbáljuk megérteni az egészet. Kifejezetten vonzanak a Theory of Everything típusú gondolatmenetek. A filozófiát mindig érdekesebbnek tartottam a szaktudományoknál, a metafizikát a fizikánál, a teológiát pedig a vallástudománynál, mert az egészre és az egész jelentésére keresik a választ. Szerintem ez a lehető legizgalmasabb törekvés.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző posztban a nyitottság elvárt erényéről, bölcsességéről és ostobaságáról írtam, de az egyik kedves kommentelő hozzászólása ráébresztett arra, hogy a cikket nem fejeztem be. A nyitottságról mint világkép-formáló alapállásról nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük meg a nyitottság korlátozottságát és ebből fakadó illúzióját is, vagyis azt, hogy a nyitottság túlígéri magát. Az az ember, aki a világképét a valóságra való nyitottságából építi, folyamatosan táguló ismereteiből és bővülő empirikus tapasztalataiból meríti, nem számol azzal, hogy a valósággal való kapcsolata még annál is sokkal korlátozottabb, mint amit a legrosszabb rémálmaiban gondol, és nem valamiféle leküzdhető, bepótolható hiányosság ez, hanem maga a pőre valóság. Amit a nyitottság apostolai és prófétái figyelmen kívül hagynak, az az egyszerű igazság, hogy reménytelenül kicsik vagyunk a mindenség megismeréséhez és megértéséhez, és ezen semmiféle nyitottság nem változtat, legfeljebb úgy, ahogy egy kancsó víz megemeli az óceánok szintjét.

Tovább a teljes cikkre »

A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga is gonosz. Ami persze az egész inkluzív gondolkodás egyik megvilágító erejű belső ellentmondása, hiszen az a gondolkodás, amelyik abszolút értékké teszi a nyitottságot, folyamatosan védi a határait azoktól, akik védik a határaikat, kizárná az életéből azokat, akik kizárnak, és gonosznak tartja azt, aki mást gonosznak ítél. De kissé előre szaladtam.

Tovább a teljes cikkre »

Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

Tovább a teljes cikkre »

Egy történetet hadd meséljek el, amit én az alábbi formában hallottam. A középkorban a Kaukázus hegyei között sok harcias törzs élt. Ezek a vad törzsek gyakran hadakoztak egymással, de kudarcaikat sokszor az okozta, hogy belső viszályok is tizedelték őket. Volt azonban egy különösen erős törzs, amelyik a hadi sikereit rendkívüli belső összetartásának köszönhette. Amikor a törzs tagjait a belső egységük titkáról kérdezték, mindig egyetlen nevet mondtak csak, hadvezérük nevét: Semil. Ő az összetartásuk oka. Semil, az igazságos – így nevezték. „Hadvezérünk mindig megtartja az adott szavát.” Semil volt a törzs belső egységének és külső sikerének a titka. Az igazságos hadvezér, akinek feltétlenül bíztak a szavában.

Tovább a teljes cikkre »

Szent Anzelm írt egy könyvet a 11. században, amelynek az volt a címe, hogy Cur Deus homo? A latin cím magyarul azt jelenti: Miért lett Isten emberré? Aki még nem tette fel ezt a kérdést, az nem érthette még meg a kereszténység lényegét. A keresztény hit ugyanis nem egy értékrendről szól, noha természetesen az értékrendünkre is hat; nem arról szól, hogy hogyan éljünk együtt egy társadalomban, bár nyilván azt is befolyásolja; nem egy kultúrkör védelméről szól, bár akár azzal is kapcsolatban lehet. A keresztény hit elsősorban arról szól, hogy miért lett Isten emberré. Erre a kérdésre kell tudnunk a választ, hogy megérthessük a kereszténység mibenlétét. Azt hiszem, nem is találhatnék méltóbb témát a Divinity 1000. bejegyzésének.

Tovább a teljes cikkre »

„Jaj a mihaszna pásztornak!” c. posztomban egy héttel ezelőtt arról írtam, hogy vezetők bűnei mekkora rombolást tudnak végezni az egyházban. A cikkel az volt a célom, hogy magunkat, evangéliumi vezetőket figyelmeztessem a felelősségünkre és arra, hogy van okunk az istenfélelemre és az önmagunkkal szembeni bizalmatlanságra. Bár a cikkben szexuális bűnökről volt szó, egyáltalán nem gondolom, hogy csak ezek fenyegetnék a keresztény vezetőket. Földesi Barnabás barátom tegnap elküldte nekem néhány gondolatát a vezetői bűnökkel kapcsolatban. Az ő engedélyével szeretném leközölni a levele legfontosabb részleteit, mert olyan irányba viszik tovább a vezetői bűnökről való diskurzust, amerre ritkán megyünk, de az egyház egészsége szempontjából elengedhetetlen, hogy erről is legyen szó.

Tovább a teljes cikkre »