A ‘Társadalom’ kategória archívuma

Megjelent Somody Imrével közösen készített Különvélemény podcastunk újabb (negyedik) része! Ebben az epizódban a koronavírus-járvány a téma, pontosabban az, hogy mit mondott róla Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Egyetem történész professzora, és John Lennox, az Oxfordi Egyetem matematikusa. Egyikük ateista, a másik keresztény nézőpontból közelít a témához, mi pedig a különvéleményünket fogalmazzuk meg a podcastban. (Az új epizód a régiekkel együtt innen letölthető.) Külön érdekesség, hogy mikor a Divinity facebook oldalán ki akartam emelni az erről hírt adó posztot, a facebook ezzel az üzenettel utasította el a kiemelést: „Ez a hirdetés nem jelenhet meg, mert hamis, félrevezető vagy megtévesztő állításokat népszerűsít.” A visszajelzésben kértem, írják le, hogy a hirdetés milyen hamis, félrevezető vagy megtévesztő állítást népszerűsít. Addig is, amíg a válasz megérkezik, kérlek, népszerűsítsétek a podcastot!

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt hetekben a nemzetközi média figyelme ismét Yuval Noah Hararira terelődött, aki Sapiens, Homo Deus és 21 lecke a 21. századra című könyveiben az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről vázolt fel nagyívű elbeszélést, és azt vizionálta, hogy az emberiség lényegében legyőzte a háborúkat, az éhínséget és a járványokat, hogy a halhatatlanság, a boldogság és az istenné válás legyen három új projektje. Könyvei Hararit korunk egyik meghatározó gondolkodójává tették, de vajon hihetünk-e a történelemről szóló narratívájának? Most induló Különvélemény c. podcast sorozatunkban Somody Imrével Harari vízióját vesszük górcső alá, és keresztény nézőpontból keresünk válaszokat az általa felvetett kérdésekre. A podcast sorozatról a Klasszik Rádió Reggeli c. műsorában Somody Imrével készített interjút itt lehet meghallgatni. A Harariról szóló podcast beszélgetések részeit többek között itt:

Tovább a teljes cikkre »

Mivel a járvány miatti veszélyhelyzet még hosszú hónapokig elhúzódik (valójában nem tudjuk, mikor lesz vége), és a gazdasági következményeket igazán csak utána fogjuk mindannyian megérezni (ezek igencsak kemények lehetnek), és jelen állás szerint százezrek veszítik majd el a munkájukat (ez már elkezdődött), a gyülekezetekben is készülnünk kell a súlyos pénzügyi következményekre. Most nem arra gondolok, hogy mi lesz az épületek bérlésével, fenntartásával, a pásztorok fizetésével, bár sok helyen nyilván ezek is égető kérdések lesznek. Komolyabb szociális problémákra kell majd választ találnunk, ahogy a jeruzsálemi ősgyülekezetben, amikor sürgős átmeneti segítségre volt szüksége az elszegényedetteknek. Fontos, hogy már most kezdjünk készülni a nehéz időkre, hogy ne érjen bennünket váratlanul, ami jön.

Tovább a teljes cikkre »

Pár napja fejeztem be Roger Scruton Futóbolondok, csalók, agitátorok című könyvét. Scruton idén januárban hunyt el, de nagy visszhangot keltő 1985-ös remekművét, amellyel kivívta a haladó értelmiség megvetését és gyűlöletét, még épp időben átdolgozta és újra kiadta. Az angol filozófus elemző részletességgel, mégis összegző lényeglátással mutatja be a második világháború utáni újbaloldali eszmekör meghatározó személyiségeit – Eric Hobsbawmtól Lukács Györgyön át Slavoj Žižekig –, illetve ezen személyiségek nagy utat bejárt gondolatait. Izgalmas szellemi csemege, bár fanyar ízvilága nem hagyott kétséget afelől, hogy a szerző sem szíveli az általa tárgyalt gondolkodókat. A könyvben ráharaptam egy-egy „meggymagra” is, amit aztán ki kellett köpnöm; keresztényként számomra a baloldali utópiák igazi alternatívája nem a konzervativizmus, amit Scruton kínál, hanem az Isten országának evangéliuma. A Futóbolondok ezzel együtt rendkívül élvezetes és tartalmas olvasmány, ajánlom mindenkinek, aki szeretné jobban érteni, miféle szellemi vihar söpört végig az elmúlt évtizedekben a világnak ezen a felén.

Tovább a teljes cikkre »

Találkozzunk-e járvány idején? Keresztény gyülekezeteknek nem először kell dönteniük arról, hogy egy időre felfüggesszék-e az összegyülekezés alkalmait. Ez nem könnyű döntés, hiszen Isten tiszteletéről van szó, aki a legfontosabb számunkra. Sokszor éppen az volt a legbátrabb és legheroikusabb cselekedet, ha keresztények háború vagy üldöztetés idején sem hátráltak meg. Előttem van a kép, ahogy Corrie ten Boom a koncentrációs tábor női barakkjában prédikál a társainak, miközben hátulról majd’ keresztüldöfi őket egy német őr szigorú tekintete. Észak-Koreában a mai napig vannak földalatti keresztény közösségek. Egy világjárvány azonban más. Ilyenkor nem a keresztények vannak veszélyben, hanem ők veszélyeztetik embertársaikat, ha nem figyelnek az elkülönülést szorgalmazó rendeletekre. A mostani helyzetet ezért ne a háborúkhoz vagy üldöztetésekhez hasonlítsuk, hanem a korábbi járványokhoz, és talán leginkább az 1918-as spanyolnáthához.

Tovább a teljes cikkre »

Vészhelyzet – pontosabban veszélyhelyzet – van. A koronavírus-járványnak itt még csak az elején vagyunk, de már le kell mondanunk külföldi utakat, elmaradnak várva várt koncertek, bezárnak a mozik és színházak, törölnek izgalmas konferenciákat, lakatot tesznek kedvenc szórakozóhelyünk ajtajára, az egyetemen váratlan tavaszi szünet szakad a nyakunkba, talán még a munkánkat is haza kell vinnünk, és egyre jobban izgulunk, vajon mi is el fogjuk-e kapni a betegséget, na és persze mi lesz idős vagy beteg rokonainkkal. Fogalmunk sincs, meddig tart a veszélyhelyzet, és hogyan fog kilábalni belőle a világ, amelyik az elmúlt évtizedekben mindent lázasan és makacsul a globalizációra és a nyitottságra épített. Akárhogy is lesz, itt az idő, hogy újra felfedezzünk két régi jó barátot.

Tovább a teljes cikkre »

Február 10-én szokatlanul hosszú cikk jelent meg a The New Yorker amerikai lapban Yuval Noah Harari izráeli történészről, a Sapiens, a Homo Deus és a 21 lecke a 21. századra c. könyvek szerzőjéről. Az viszont egyáltalán nem szokatlan, hogy ismét Harariról van szó. Harari világszerte ismert gondolkodó, technológiai korunk egyik guruja, vagy talán inkább vátesze. Szinte Bibliaként kezelt könyveit közel ötven nyelvre lefordították, kedvelt előadó a világ minden táján. Tavaly májusban Magyarországon is tartott előadást a CEU-n, rengeteg érdeklődő előtt. Én pedig novemberben tartottam előadást Harariról és a könyveiről az Evangéliumi Fórumon, keresztény vezetők előtt. Az előadás címe: Harari fikciója: hol megy félre az izráeli történész története? Az előadásban arra keresek választ, hogy vajon miért olyan hihetetlenül népszerűek Harari könyvei, mi az újdonság abban, amit mond, mi a probléma a tézisével, és mi a keresztény alternatíva. Az előadást itt lehet megnézni.

Kis késéssel, de megnéztem az 1917-es bolsevik forradalom évfordulójára készített nyolcrészes filmsorozatot, amelynek középpontjában Lev Trockij személye áll. A Trockij stilizált képi világgal, számos remek párbeszéddel, valamint erőteljes és találó szimbólumokkal mutat be egy mélységesen démoni történetet, a bolsevik forradalom történetét, amely száz éve feldúlta és átformálta lényegében az egész modern világot. Senki ne várjon az orosz sorozattól dokumentarista pontosságot vagy akkurátus történetvezetést, mert nem ez volt a célja. A sorozat értéke sokkal inkább Trockij életművének művészi megfogalmazása, a jelszavak és a valóság folyamatos ellenpontozása, egy kommunista elme szavakban és képekben való feltárása. A hatás olyan, mint mikor a strandon fekve leöntenek egy pohár jéghideg vízzel.

Tovább a teljes cikkre »

Hamar Dani cikke kapcsán többen fogalmazták meg valamilyen formában azt az ellenvetést, hogy minek megint a homoszexualitásról beszélni, borzasztó unalmas ez a téma, és különben is, miért kell kipécézni pont ezt, miért nem lehet más példákat hozni (pl. a házasságon belüli erőszak vagy a korrupció problémáit). Nem biztos, hogy minden olvasóm emlékszik rá, de amikor a homoszexualitás kérdését először kezdtem elővenni, akkor is sokan kifogásolták a témaválasztást, csak akkoriban még annak az ellenérzésüket adtak hangot, hogy ez a téma nagyon keveseket foglalkoztat, minek külön írni róla. Megértem, hogy sokan unják a témát, de hadd ismételjem meg a két legfőbb érvemet azzal kapcsolatban, hogy miért szükséges beszélni róla akkor is, ha unjuk.

Tovább a teljes cikkre »

A büntetés humanitárius elmélete – ahogy C. S. Lewis egy 1949-es esszéjében (The Humanitarian Theory of Punishment) logikusan elmagyarázta – alapvetően igazságtalan és kegyetlen. Ez elsőre furán hangzik, mert homlokegyenest szembemegy azzal a zsigeri érzésünkkel, hogy éppen a megtorló büntetés durva és irgalmatlan, és a humanitárius nézet jóságos és emberséges. Humanitárius nézet alatt Lewis azt a meggyőződést érti, hogy a büntetésnek nem szabad a megtorlásra irányulnia, a büntetés célja csak a megjobbítás vagy az elrettentés lehet. A büntetés eszerint nem a bűn ellentételezéséről szól, hanem a bűnös megváltoztatásáról, vagy arról, hogy mások eltántorodjanak hasonló tett megcselekvésétől. Egy kenyérlopáson kapott embert például azért büntessünk, hogy ne lopjon többet, vagy hogy más is megtanulja belőle, hogy ne lopjon, ne pedig azért, mert a lopásért büntetés jár. Utóbbi egy barbár kor embertelen elképzelése, előbbi humánus, felvilágosult, irgalmas.

Tovább a teljes cikkre »

Egy tavalyi előadásom kötetlenebb formában felvett folytatásaként beszélgettünk Somody Imrével vácegresi otthonában. A 45 perces felvételen rázós kérdéseket veszünk elő, amelyek bennünket személyesen is foglalkoztatnak, és a tágabb kultúrában is sok vitát gerjesztenek. Beszélünk a férfi és női szerepekről, a felelősségvállalásról, a nők méltóságáról, a férfiak elbizonytalanodásáról, az apák hiányáról és ennek mérhető következményeiről, a jó és rossz mintákról és azok gyors változásáról, arról, hogy van-e teremtett rend, és hogy mit kezdjünk a szülői tekintély ijesztő mértékű erodálódásával. Szerintem érdekes lett a beszélgetés, itt lehet megnézni. (Ezen a linken más kapcsolódó beszélgetések is megtekinthetők.)

(Hamar Dávid barátom posztját közlöm változtatás nélkül. Dávid az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, három gyermek apja.)

41 éves vagyok, ezzel a GenX végéhez tartozom. Az édesapám és a nagyszüleim korosztályát szeretném együttérzéssel és szeretettel megszólítani. Most nagyon sokan érezhettek dühöt, csalódottságot vagy szégyent, mert a gyermekeitek illetve az unokáitok generációjának megvetését érzitek. Még csak az első hullámokon vagyunk túl, de kétség nem fér hozzá, a kultúránk abba az irányba sodródik, amelyik végleg szeretné elidegeníteni egymástól az idősebb és a fiatalabb generációkat. Az ok pedig a Föld megmentése.

Tovább a teljes cikkre »

A haladás kultúrájával időnként legígéretesebb gyermekei fordulnak szembe. T. S. Eliot 1922-ben publikálta „The Waste Land” (Átokföldje) c. költeményét, amelyet kortársai a modernizmus mesterművének tartottak. Eliot versbe foglalta a korszellemet, és a modernizmus meghatározó, felismerhető hangjává vált. Öt évvel később azonban a haladó elit meglepetésére Eliot megkeresztelkedett, és onnantól zsenialitását a keresztény hit szolgálatába állította. A kortársak se lenyelni, se kiköpni nem tudták őt. Valami hasonló történik most Kanye Westtel, akit saját bevallása szerint is komoly felelősség terhel a kultúra elviselhetetlen túlszexualizálódásáért, újabban viszont Jézus Krisztusról énekel. Akármit is gondolunk a zenéjéről és neofita keresztény hitéről, Kanye West az önmaga ellen forduló progresszió látványos példája. Se lenyelni, se kiköpni nem lehet. Általában a forradalmak falják fel saját gyermekeiket, most viszont a szexuális forradalomba harap vissza annak egyik fenegyereke. De vajon tényleg megtért? Vagy ez is csak egy zseniális médiahack?

Tovább a teljes cikkre »

Egykor (nem is olyan régen) az én generációm – az X generáció – volt a téma. Ma „digitális bevándorlóknak” neveznek bennünket, de emlékszem, amikor nem a technológiához való viszony volt a fő ismertetőjelünk, hanem a globalizációba való belépés, a kommunizmus bukásának eufóriája, az új kor kapujában való toporgás, a köztesség, és hogy mi vagyunk az első igazi posztmodernek. Mi előbb mondtuk, hogy „oké, boomer”, csak az még egy új világrend előszobájában való ténfergés és onnan visszanézés volt, nem a közeledő világvége kilátástalansága. Az én generációm jellemzője a cinizmus, nem a nihilizmus. Mi gúnyosan mosolyogtunk az előttünk járók naivitásán, de közben távlatok nyíltak meg, ahogy a világ a szemünk láttára egyetlen globális faluvá zsugorodott, és mi felértünk a liberalizmus fennsíkjára, amit Fukuyama a történelem happy endingjének nevezett.

Tovább a teljes cikkre »

Kijött az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat 2. évfolyamának őszi száma, vagyis immár a harmadik lapszám! Az Evangéliumi Fókusz lektorált folyóirat, amely kétszer egy évben jelenik meg. A folyóirat evangéliumi nézőpontú szaklap, fókusza a teológia és a társadalom. Azzal a reménységgel és céllal indult, hogy hozzájáruljon a magyarországi evangéliumi teológiai gondolkodás erősödéséhez, és lehetőséget adjon a teológiával és/vagy társadalomtudománnyal foglalkozó szakembereknek, hallgatóknak vagy lelkes érdeklődőknek, hogy egy-egy témával kapcsolatos elmélyült kutatásukat színvonalas, sok ember által olvasható formában tegyék közzé. Részlet Baji Péter aktuális főszerkesztői köszöntőjéből:

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum