Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Társadalom

Egyszerűen barbár

Aki még mindig nem fogja fel, hogy tőlünk nyugatra milyen ideológiai nyomás nehezedik a keresztényekre, annak a figyelmébe ajánlom a következő friss hírt. Néhány éve a magyar média is beszámolt Matthew Grech máltai férfiról, aki az X-Faktor tehetségkutatóban mondta el, hogy bár korábban homoszexuálisként élt, megtért, és új életet kezdett. Grech hátat fordított homoszexualitásának, és ma már nem identitásaként tekint rá, hanem egy helytelen életvitelként, amelyet megbánt és hátrahagyott, mert ellentétes a keresztény hitével. Arról is beszélt, hogy milyen lelki folyamatok vezettek oda, hogy élete egy pontján férfiakkal lépett szexuális kapcsolatra. Amikor az erről szóló beszámolókat a Facebookra feltették, a közösségi médium azonnal le is tiltotta azokat, mert szembemegy a hivatalos állásponttal, amely szerint a homoszexualitásból nincs gyógyulás, és minden ilyen hír súlyos károkat okoz az érintettek lelkében. Nos, az ügy nem állt meg a cenzúránál.

tovább

„Tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére”

A keresztény hit két központi parancsa: szeresd Istent és szeresd felebarátodat.  Az első szoros kapcsolatban van az imádattal, a második a könyörülettel. E kettő által válhat az egész életünk istentiszteletté. Ami tökéletes ellentéte korunk jogokat követelő ego-pogányságának.

*

A kereszténység imádatról és könyörületről beszél. Korunk egyenlőségről és társadalmi igazságosságról. Így lesz a kegyelemből követelés, az emberből pedig isten.

tovább

A szekularizmus hozna ébredést?

Van egy olyan érv, miszerint Európában az evangéliumi ébredés egyik gátja, hogy a kereszténység hosszú időn át társadalmi, kulturális, politikai tényezőként is viselkedett. Akik ezt hangsúlyozzák, előnyösebbnek vélik a szekuláris társadalmi berendezkedést, az állam és a kereszténység teljes, hermetikus elválasztását, és arra emlékeztetnek, hogy a korai évszázadokban is így állt a helyzet, ezért volt az akkori kereszténység erős és megnyerő. A Római birodalom ellenségesen, de legjobb esetben is közömbösen viseltetett a keresztények iránt, az evangélium mégis futótűzként terjedt és meghódította a lelkeket. Ha a keresztények befejeznék a kultúrharcot és teljesen kivonulnának a kultúra és az államigazgatás területéről, az evangélium megint olyan vonzóvá válhatna, hogy az emberek hinni akarnának benne. A Nyugat posztkeresztény kulturális forradalma tehát kifejezetten előnyös a misszió szempontjából, mondják, mert a keresztényeket visszakényszeríti a kiinduló alaphelyzetbe: a megtűrt, üldözött, marginalizált státuszba. Ebben a gondolatmenetben a kulturális kereszténység az evangelizáció akadálya, a szekularizáció kiteljesedése viszont a következő ébredés előszobája lehet.

tovább

És akkor rátolták a Télapót a Karácsonyra

Gyerekkoromban Télapó-ügyben igazából csak azt kellett észben tartanunk, hogy a december 6-án érkező Télapó valójában a Mikulás. Mert ugye a kettő ugyanaz, de mégsem ugyanaz. Amikor Rossa Ernő megírta a „Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó” kezdetű éneket, eleinte mindenki tudta, hogy az egy kommunista nóta. Olyan, mint a Munkásőrinduló, a Dal a felszabadulásról, vagy más fülbemászó dallamú mozgalmi énekek, amelyeket szintén ő írt. A Télapó megalkotása is része volt a kultúra vallástalanításának, amit nem lehetett elég korán elkezdeni. Így már az óvodában énekeltük Donászy Magda versét is: „Télapó itt van, hó a subája / Jég a cipője, leng a szakálla…” Bennem ekkor vált ketté az otthon és a külvilág. Ekkor formálódott az az összekacsintós öntudat, amely tisztán érti, hogy a két szótár univerzumokat választ el egymástól. De ha meg tudtam őrizni a nyelvet, akkor azért minden rendben volt. Legalább december 6-án.

tovább

Az evangélium a nagyobb ügy

Rendkívül elgondolkodtatónak tartom Pocsaji Miklós dolgozatát, amelyben azt hangsúlyozza, hogy közéleti kérdésekben nem játszhatjuk a minden ideológiától egyenlő távolságot tartó, szenvtelen, külső szemlélő szerepét. Mivel szerinte a társadalmi-kulturális topográfiában az egyház határozza meg a közepet, nem egyensúlyozhatunk a széttartó politikai ideológiák között, ahogy az ideológiák sem rendezik magukat egyensúlyi helyzetbe a kereszténységhez képest. Az írás konklúziója egy ide-oda pattogó, többszörösen újrahasznosított metaforában ölt testet: „A labda mozog, játékban van, a kérdés az, hogy focizni fogunk, vagy az evangélium féltésének álcája alatt tovább féltjük a lábunkat…”.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK