Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Közösség

A szekularizmus hozna ébredést?

Van egy olyan érv, miszerint Európában az evangéliumi ébredés egyik gátja, hogy a kereszténység hosszú időn át társadalmi, kulturális, politikai tényezőként is viselkedett. Akik ezt hangsúlyozzák, előnyösebbnek vélik a szekuláris társadalmi berendezkedést, az állam és a kereszténység teljes, hermetikus elválasztását, és arra emlékeztetnek, hogy a korai évszázadokban is így állt a helyzet, ezért volt az akkori kereszténység erős és megnyerő. A Római birodalom ellenségesen, de legjobb esetben is közömbösen viseltetett a keresztények iránt, az evangélium mégis futótűzként terjedt és meghódította a lelkeket. Ha a keresztények befejeznék a kultúrharcot és teljesen kivonulnának a kultúra és az államigazgatás területéről, az evangélium megint olyan vonzóvá válhatna, hogy az emberek hinni akarnának benne. A Nyugat posztkeresztény kulturális forradalma tehát kifejezetten előnyös a misszió szempontjából, mondják, mert a keresztényeket visszakényszeríti a kiinduló alaphelyzetbe: a megtűrt, üldözött, marginalizált státuszba. Ebben a gondolatmenetben a kulturális kereszténység az evangelizáció akadálya, a szekularizáció kiteljesedése viszont a következő ébredés előszobája lehet.

tovább

Egyház a világban

A keresztények társadalmi szerepéről néha azért is nehéz beszélgetni, mert nem feltétlenül vannak meg hozzá a fejünkben a megfelelő kategóriák. Sok összetett, bonyolult kérdés még összetettebbé és bonyolultabbá válik, ha néhány alapvető szempont nincs a helyén. Ebben a rövid posztban két egyszerű sémára szeretnék emlékeztetni az egyház természetével kapcsolatban. Az egyik a megjelenésével, a másik a feladatával kapcsolatos. Sok egyéb szempont is van, de ha csak ezt a kettőt szem előtt tartjuk, máris könnyebben tudunk tájékozódni, és talán szükségtelen félreértéseket is el tudunk kerülni. Kezdem az elsővel, ami az, hogy Jézus követői kétféleképpen vannak jelen a világban: összegyülekezve és szétszórva.

tovább

Kereszténység: vallás vagy civilizáció?

A Tűzfal podcast második részében Bolyki Lászlóval a kereszténység szó kétféle használatát szálazzuk szét: kereszténység mint vallás, hitgyakorlás, és kereszténység mint civilizáció, világnézet. Elmondjuk, hogy miért tartjuk mindkettőt fontosnak, és azt is, hogy miért nem akarunk teokráciát. Az epizódot az előző résszel (Salemi boszorkányok) együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!  

tovább

Teológiai gyógymasszázs

A számítógépes ülőmunka miatt időnként bemerevednek a hátizmaim. Ilyenkor néha makacs izomcsomók is kialakulnak a hátam közepén, általában a jobb lapockám alatt, ezeket pedig csak alapos gyógymasszázs tudja kioldani. Legtöbbször nem is elég ehhez egy alkalom. Egyszer olyan betokosodott izomköteggel birkózott a hátamon a gyógymasszőr, hogy még ő is azt mondta, ilyennel korábban nem találkozott, és azt is megérti, ha a következő kéznyomásnál kiabálok a fájdalomtól. Felszabadított, hogy a földön fekvő birkózók csapkodó mozdulatával jelezzem, ha azonnal hagyja abba. És valóban: a könnyem is kicsordult, úgy fájt, de inkább vállaltam ezt, mint még egy hét szenvedést az izomcsomókkal.

tovább

Az őrszemek azért vannak a várfalon, hogy figyelmeztessenek

„Képzeljünk magunk elé egy várfalat, ahol őrszemek vagyunk” – kezdi az egyik különösen kijózanító írását Doug Wilson, aki annak idején az azóta elhunyt Christopher Hitchensszel is barátságos, de témáját tekintve halálosan komoly nyilvános vitákat folytatott (egy beszélgetésüket pedig egy autó hátsó ülésén vették fel). Wilson az a fajta apologéta, aki képes egyszerre elmésen és joviálisan küzdeni a hitért, és akinek – C. S. Lewis Chestertonra használt képével – nem azért villog a kardja, mert csillogtatni akarja, hanem mert az életéért harcol, s ezért igen gyorsan forgatja. Wilson várfalról és őrszemekről beszél, mert a fejében egy szellemi csata, pontosabban egy háború van, amely akkor is zajlik, ha mi egyébként nem szeretjük a csatákat és a háborúkat. „Küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott!” – mondja Júdás apostol, és hozzáteszi: „Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Júd 3-4) Pontosan ehhez kapcsolódik Wilson várfalas hasonlata.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK