A ‘Teológia’ kategória archívuma

Az apostolok hagyománya (KRE-L’Harmattan, 2020) c. könyv a kereszténység kezdeteiről szól. Azért írtam, mert szerettem volna jobban érteni, hogy mi történt kétezer éve a Jézusról elnevezett mozgalomban és hogyan maradt fenn ennek a hagyománya. Bár a téziseimet elsősorban a tudományos közösség elé tártam, ezért igyekeztem minden állításomat tényekkel és érvekkel megalapozni (és az érveim megalapozottságát meg is mutatni), a kötet szerintem kifejezetten érdekes lehet olyan olvasóknak is, akik nem járatosak a teológiában vagy az Újszövetség-tudományban, de érdeklődnek a kereszténység kezdetei iránt. Írás közben rengeteg kérdés volt a fejemben, amelyekre kerestem a választ, és ezek a kérdések szinte biztosan szöget ütöttek mások fejében is. Ha érdekel a válaszom az alábbi kérdések valamelyikére, Az apostolok hagyománya számodra is hasznos olvasmány lehet:

Tovább a teljes cikkre »

1. NYELVEKENSZÓLÁS AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Több mint félmilliárd keresztény van jelenleg a világon, akiknek a hitéletében (közvetve vagy közvetlenül) fontos szerepet játszik a nyelvekenszólás ajándéka. Ennyi hívő tartozik ugyanis a kereszténység legdinamikusabban növekvő ágához, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz. Ha esetleg túlzónak tartjuk is a számot, vagy nem szimpatizálunk ezzel a mozgalommal, akkor is kimondhatjuk, hogy korunk kereszténységének egyik magyarázatra szoruló jelenségéről van szó. Jogos kérdések merülnek fel a nyelvekenszólással és annak modernkori változatával kapcsolatban. Vajon hiteles az a tapasztalás, amiről az emberek beszámolnak, vagy inkább valamiféle globálisan terjedő manipuláció ez, amely megtéveszti a naiv, egyszerű hívőket? Valódi nyelvekenszólásról van szó? Egyáltalán mi a nyelvekenszólás? Mi a nyelvekenszólás ajándéka az Újszövetségben? Létező idegen nyelvek beszélésére kapott természetfeletti képesség? Vagy valamiféle eksztatikus megnyilvánulás? Ugyanaz történik ma, mint amiről az Újszövetségben is olvasunk? A következő hat posztban megpróbálok sorra válaszolni ezekre a kérdésekre. (Tovább a cikkre.)

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap kijött a nyomdából Az apostolok hagyománya című monográfiám a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozat részeként. A kötet közel áll a szívemhez, mert egy évtizedes gondolkodás és nagyjából öt évnyi intenzív kutatómunka gyümölcse. A Libri a borítószöveggel ajánlja:

„Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ.

Tovább a teljes cikkre »

Végezetül hadd mondjak néhány dolgot a nyelvekenszólás magyarázatáról is. Pál hangsúlyozza, hogy a nyelvekenszólás csak akkor építi a gyülekezetet, ha van hozzá magyarázat is. „Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? (…) Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és az Istenhez.” (1Kor 14,23.27-28) A nyelvekenszólás elsődleges haszna a személyes imaéletben van, az sem baj, ha a gyülekezeti összejövetelen egyáltalán nem jelenik meg: „Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (1Kor 14,18-19)

Tovább a teljes cikkre »

Bár a címben feltett kérdés az, hogy „hogyan kaphatjuk meg ezt az ajándékot”, a lelki ajándékok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy azok nem olyanok, mint egy csomag, amit az ember megkaphat, hogy az övé legyen, inkább olyanok, mint egy küldemény, amelynek postásai vagyunk. Az ajándékok a Lélek használatra adott „megnyilvánulásai” (1Kor 12,7). A kegyelem árad rajtunk keresztül, amikor egy ajándék működik. A csatornát eldugaszolhatjuk, és akkor a Lélek nem nyilvánul meg általunk, vagy teret adhatunk neki, és akkor eszközeivé válhatunk, de a Lélek munkálkodik rajtunk keresztül, nem mi birtokoljuk az ő munkáját. Van, akinek „a nyelvekenszólás adatik” (ebben az értelemben beszélhetünk arról, hogy megkapjuk az ajándékot), de „mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,11) A nyelvekenszólás esetében sem az a fő kérdés, hogy valaki megkapta-e ezt az ajándékot, sokkal inkább az, hogy teret ad-e a Lélek megnyilvánulásának, ha a Lélek ilyen módon is meg akar nyilvánulni az életében.

Tovább a teljes cikkre »

A nyelvekenszólás mai hasznáról nyilván akkor lehet csak beszélni, ha hisszük, hogy az ajándék ma is működik. Én abból indulok ki, hogy az Első korinthusi levélben leírt nyelvekenszólás ma is átélhető és ma is van haszna. Ha azt gondoljuk, hogy egy ilyen furcsa ajándéknak nemigen lehet köze az értelmes keresztény élethez, gondoljuk végig azt is, hogy Pál szerint a korabeli hívőket egyenesen őrülteknek tarthatták, ha a gyülekezetben ezzel az ajándékkal éltek (1Kor 14,23)! Volt ebben az ajándékban már akkor is valami suta észszerűtlenség, valami gyermekien zavarbaejtő, ami az egész gyülekezetet rossz színben tüntethette fel, ha nem a helyén gyakorolták. Ennek ellenére az ajándék Istentől volt és haszonra adatott. Miért lenne ez ma másképp? Vajon mi lehetett akkor – és mi lehet ma – a nyelvekenszólás haszna?

Tovább a teljes cikkre »

Van-e ma újszövetségi értelemben vett nyelvekenszólás? Sokan válaszolnak erre határozott nemmel. Azok az érvek, amelyek a nyelvekenszólás megszűnéséről szólnak, többnyire vagy a nyelvekenszólás „jelajándék” természetéből indulnak ki (a nyelvekenszólás a hitetlen zsidóknak szóló jel volt a jeruzsálemi templom lerombolása előtt), vagy abból a páli mondatból (1Kor 13,8), hogy a nyelvekenszólás meg fog szűnni, amikor eljön a „tökéletes” (a „tökéletes” eljövetelét ők a bibliai kánon végleges összeállására értik). A két érvben az a közös, hogy a nyelvekenszólás ajándékát mindkettő egy üdvtörténeti helyzethez köti, és mivel az üdvtörténeti helyzet megváltozott, a nyelvekenszólásnak is szükségszerűen meg kellett szűnnie. A nyelvekenszólás eszerint tehát vagy a jeruzsálemi templom lerombolásával szűnt meg, vagy az újszövetségi kánon megszilárdulásával.

Tovább a teljes cikkre »

Ha az újszövetségi nyelvekenszólás nem valamiféle „jelajándék” a hitetlen zsidóknak, és nem is xenolália (létező emberi nyelv beszélésére kapott természetfeletti képesség), akkor hogyan gondolkodjunk erről a jelenségről? A glosszolália természetének megértéséhez hasznos fogódzókat találunk az 1Kor 14-ben, abban a fejezetben, ahol Pál hosszasan foglalkozik a nyelvekenszólás gyülekezeti használatával. A 2. versben például ezt olvassuk: „Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat.” A nyelvekenszólás tehát az imádság egy fajtája. A prófécia emberekhez szól, a nyelvekenszólás Istenhez. Ennek alapján nyugodtan kizárhatjuk azt az értelmezést, hogy az ajándék célja az evangélizáció[1] lett volna. Az is kiderül ebből a versből, hogy a nyelvekenszólás (magyarázat nélkül) nem érthető más számára, tehát nem a korinthusi jelenség számít kivételnek, hanem a pünkösdi esemény, amikor a hallgatók saját nyelvükön értették a tanítványokat. Tipikus esetben a nyelvekenszólás nem érthető a hallgatóknak.

Tovább a teljes cikkre »

A teológia olyan, mint egy test, a teológusok pedig jó esetben olyanok, mint a doktorok, akik ügyelnek a test egészségére. Pál megdicséri a római hívőket, hogy szívükből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelynek követésére adattak (Róm 6,17). Az eredeti szövegben a τύπον διδαχῆς szóösszetétel szerepel, amelyben a τύπος leginkább alakot, sajátos formát jelent. Figyelemre méltó, hogy Pál a keresztény tanítást összefüggő egységnek látja, nem pedig különálló tanok gyűjteményének. Maga a Római levél is, amelyben ez a mondat elhangzik, egy ilyen összefüggő, egységes elbeszélése a keresztény hitnek. Talán ez is alapjául szolgált a Melanchton által használt kifejezésnek: Corpus doctrinae. Nem akarom túlfeszíteni a metaforát, de hasznosnak tartom, ha a teológiát mi is a testhez hasonlítjuk, amely lehet egészséges is és beteg is (vö. 1Tim 6,3; 2Tim 1,13; Tit 1,9). Ez egyrészt erősíti az előzetes hitet, hogy a teológia egyetlen, szerves, élő egységet képez, másrészt tisztázó hatása van arra, ahogy a teológiai tévedések súlyát értékeljük. Ez utóbbiról szeretnék néhány szót ejteni.

Tovább a teljes cikkre »

A Biblia első két szava: berésit (בראשית) és bárá (ברא). Magyarul: kezdetben és teremtett. A bibliafordítások elsöprő többsége valahogy így adja vissza a Genezis elejét: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt…” Időnként azonban felmerül annak a lehetősége, hogy az első szóban a héber ב prepozíció és a ראשית főnév talán inkább időhatározói mellékmondatot vezet be, ezért jobb lenne így fordítani: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt…” Ha a בראשית szót birtokos szerkezet részeként értjük, a Biblia első szava alárendelt szerepet játszik a következő versekhez képest, és a fő állítás az, hogy a teremtés kezdetén a föld kietlen és puszta volt, vagy esetleg az, ami utána következik, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. Azért van ennek jelentősége, mert ebben az esetben a teremtéstörténetből nem tudjuk meg, hogy mikor és hogyan is kezdődött az egész, csak azt, hogy a teremtés kezdetekor puszta és kietlen volt a föld. Vagyis a Genezis ebben az esetben nem tanít ex nihilo (semmiből) teremtést. Mit gondoljunk erről a fordítási változatról?[1] (Figyelmeztetés: az érvelésem tele lesz technikai részletekkel, ezért akit csak a következtetésem érdekel, nyugodtan ugorjon a cikk végére.)

Tovább a teljes cikkre »

(Az alábbi cikkem az Evangelikál Csoport honlapján jelent meg.)

Néhány gondolat erejéig szeretnék hozzászólni ahhoz a teológiai vitához, amely Nagy Gergely Ádám elsőségével kapcsolatos felvetései körül bontakozott ki az Evangelikál Csoport honlapján. (Aki a vitát követi, ismeri már ezeket, úgyhogy eltekintek a részletezésüktől.) Gergőt tisztelem az apologetikai munkájáért, hálás vagyok a bátorságáért és a kreativitásáért, amit az evangélium szolgálatába állít. Az Ádám elsőségét megkérdőjelező felvetéseit is ennek a fényében látom. Gergő érdeme, hogy nyitottan vizsgálja a bibliai szöveget és kész felülvizsgálni azok bevett értelmezését is, ha jobbról győződött meg, hogy ne legyenek szükségtelen akadályok a hit útjában. Fontos, hogy az Ádámmal kapcsolatos felvetéseit méltányosan fogadjuk. Evangéliumi keresztényekként az elsődleges célunk nem az, hogy egy értelmezési hagyományt védjünk, hanem az, hogy a Bibliát helyesen értsük. Szerintem a bibliai szöveg nem engedi meg a Gergő által felkínált értelmezési lehetőséget, ezért is írom ezt a cikket, de afelől nincs kétségem, hogy Gergő sem akar elszakadni Isten igéjétől, sőt, annak helyes értésére törekszik.

Tovább a teljes cikkre »

Nemcsak az összegyülekezés alkalmainak elmaradása jelent most kihívást a gyülekezeteknek, hanem az is, hogy mi legyen a karantén idején az úrvacsora megünneplésével. Nálunk „békeidőben” minden vasárnap van kenyértörés, nagyon fontos része az istentiszteleteinknek, ezért nagy a hiányérzet is, ha elmarad. De hogyan vegyünk úrvacsorát a járvány alatt? Lehet ezt virtuálisan csinálni, vagy legalább félig virtuálisan, mint az igehirdetés hallgatását? Van itt is „pótmegoldás”? Megtörhetjük mi magunk, otthon a kenyeret? Nem sérti az eucharisztia szentségét, ha „pótmegoldást” alkalmazunk? És mi van a gyülekezeti fegyelemmel, amely időnként magában foglalhatja az úrvacsorától való eltiltást, vagy legalább a figyelmeztetést, hogy ítéljük meg magunkat? Felfüggesszük erre az időre, és engedjük, hogy bárki, bárhol, bármikor, bárhogyan úrvacsorázzon? Léteznek erre az időre érvényes elvek?

Tovább a teljes cikkre »

Visszatérő, makacs vád a teológia világában, hogy a „verbálinspiráció” evangéliumi vagy fundamentalista (a különbségtétel hiánya is beszédes) tana egyfajta mechanikus inspirációt takar, vagyis arról szól, hogy Isten lényegében tollba mondta a szavait, sőt, szinte ő fogta a szentírók kezét, amikor leírták, amit diktált nekik. A vádat ismételgetők a jól értesültség látszatát keltve ilyenkor B. B. Warfield nevét szokták bedobni, és akik még tájékozottabbnak akarnak látszani, a „princetoni teológusok” csoportmegnevezést is a nézet mellé biggyesztik, jelezve, hogy ez a lesújtóan primitív felfogás a modernitásra adott angolszász (sőt, amerikai!) fundamentalista válasz, amelytől minden magára valamit is adó teológusnak jobb elhatárolódnia. Warfield neve ily módon az együgyűség szimbólumává vált, mint Pangloss mester a Candide-ban, vagy a közmondásos Mari néni, aki lehet ugyan mélyen hívő, de nyilvánvalóan nincs helye a teológus szalonokban.

Tovább a teljes cikkre »

Életem során rengeteg igehirdetést hallottam Jónás könyvéről, de Schauermann Tamás háromrészes sorozatát különleges gyöngyszemnek tartom. Tamással a barátságunk őszintébb annál, hogy hízelegjek neki vagy olyanért dicsérjem, amit nem érdemel meg, de ez a sorozat tényleg jó. Azért jó, mert Tamás gyakorlatilag semmi mást nem csinál, csak kibontja a régi történetet és engedi, hogy az ige szólaljon meg. És az ige meg is szólal, nem is akárhogy! A sorozat illusztrálja a mély meggyőződésemet, hogy az igehirdető fő dolga az, hogy az igét hirdesse. Ha a prédikátor ezt teszi, az emberek bekerülnek Isten történetébe, Istent mélyebben megismerik, közben magukra is ismernek, majd ezzel a kettős felfedezéssel mennek a dolgukra. Szóval ha tehetitek, hallgassátok meg ezt a mini-sorozatot, több szinten is nagyon tanulságos (meg sírnivalóan vicces és megrázó)! Itt vannak a linkek:

Tovább a teljes cikkre »

Azt reméltem, hogy ezt megúszhatom. Évek óta noszogattak, hogy vigyem fel a Divinity-t a facebookra is, de két fő okból nem léptem meg ezt eddig. Egyrészt nem akartam felrobbantani az életemet azzal, hogy a nélkülözhetetlen elektronikus csatornákon túl, amelyeket így is alig győzök gondozni, még egy hatalmas kommunikációs felületet nyitok. Valamikor élni is kell. Másrészt kifejezetten aggasztónak tartom, mennyire ki vagyunk szolgáltatva egy magánplatformnak, amely sokszorosan bizonyította már, hogy nem méltó a bizalmunkra, mert nincs felette igazi kontroll, és a kapcsolatainkat is kivezeti a normális, háromdimenziós valóságból. Bíztam abban, hogy a facebook jelentőségét veszti, mielőtt használnom kellene. Tévedtem. Úgyhogy elfogadva a kommunikációs szokásokat, amelyeket megváltoztatni nem tudok, beadtam a derekam, és a Divinity számára létrehoztam egy hivatalos facebook oldalt. A facebook nekem továbbra sem lesz a személyes kapcsolattartás eszköze (senki ne bántódjon meg, hogy nem jelzem vissza!), de a Divinity tartalmához ezután könnyebb lesz a hozzáférés, lehet a cikkeket azonnal lájkolni és osztani! A tartalmas beszélgetések remélem, ezután is itt, a kommentfolyamban maradnak. Ez volt a harmadik ok, amiért kerültem eddig a facebookos megjelenést. Nekem ez most egy Rubicon. Alea iacta est…

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum