A ‘Spiritualitás’ kategória archívuma

Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!” (1Móz 18,15)

A nevetés elválaszthatatlanul összefonódott az ígéret gyermekével, amikor Isten Ábrahám nevetésére válaszul azt mondta: legyen a fiú neve Jichák! Aki nevet. Sára pontosan ugyanúgy válaszol a hírre, hogy egy év múlva fia lesz, mint férje, Ábrahám. Nevet. Csak mikor az ÚR nyíltan rákérdez, hogy miért nevetett, akkor ő ezt letagadja. Nem meri felvállalni, mert fél. Illetlennek tartja a kuncogást, és illetlennek érzi, hogy a sátrában kihallgatta a férfiak beszélgetését. Tudja, hogy maga az ÚR látogatta meg őket Mamré tölgyesében. Nem ismerheti be, hogy nevetett. Az ÚR azonban nem hagyja annyiban: „De bizony nevettél!”

Tovább a teljes cikkre »

Ábrahám arcra borult, de nevetett, és azt mondta magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencven éves létére szülhet-e?” (1Móz 17,17)

Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahám rendszerint arcra borult előtte. Ez gyönyörű gesztus, kiveszőben van a mai kereszténységből, noha ugyanaz az Isten a mi Atyánk is, aki Ábrahámhoz szólt. Helyénvaló lenne ma is ez a mozdulat, mégis ritka. Tényleg, miért nem borulunk gyakrabban arcra Isten – a Mindenható Isten – előtt? Én vagyok Él-Sáddáj (אֲנִי־אֵ֣ל שַׁדַּ֔י) – mutatkozott be a Mindenható. Ábrahám pedig arcra borult. Nem illetné meg ma is ez a tisztelet Él-Sáddájt? Nem viszonyulunk túl demokratikusan ehhez a kapcsolathoz? De nem ez az, ami a fenti versben igazán megfogott. Hanem a nevetés.

Tovább a teljes cikkre »

A Teológusok párbeszédben sorozat keretében két hozzám közel álló ember folytatott beszélgetést a keresztény misztikáról. Egyikük Kovács Endre lelkiségi teológus, régi barátom, a másik Márkus Tamás református teológus, akivel éppen két hete az Evangéliumi Fórum teológus műhelyében szolgáltam együtt. Az érzékelhető kezdeti idegenkedés ellenére kifejezetten barátságos hangulatban zárult (?) a beszélgetés. Nem azért örültem ennek, mert szükséges lenne az egyetértés, vagy mert ne lennének valódi különbségek Tamás és Endi álláspontja között, mégcsak azért sem, mert a spiritualitásnak az egyetértés hiányában is mindig össze kellene kapcsolni (nem gondolom, hogy feltétlenül így lenne), hanem azért, mert szerintem Endinek is és Tamásnak is volt olyan felvetése, amit érdemes a másik oldalon megfontolni. Összeszedtem néhány pontban a beszélgetés kapcsán bennem megszületett gondolatokat.

Tovább a teljes cikkre »

Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya…” (1Móz 16,3a)

A következő vers így szól: „És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.” (16,4) Olvasva a történetet nem értem: mire gondolt vajon Száraj, amikor előállt ezzel a tervvel? Mégis hogy képzelte a szituációt? Hágár alázatosan kihordja majd a gyermeket, hálásan átnyújtja neki, és mindenki boldog, amíg meg nem hal? Egyáltalán nem mérte fel, milyen dinamikát hoz a kapcsolatukba az, hogy a szolgálóját a férje asszonyává teszi?

Tovább a teljes cikkre »

Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.” (1Móz 15,17)

Aznap, amikor az ÚR szövetségre lépett Abrámmal, Abrám rémes dolgokat élt át. Isten utasítására kettéhasított egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost. Amikor elhelyezte őket egymással szemben, ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra. Abrám elhessegette őket. Elképzelem, ahogy a dögevő madarak hatalmas szárnycsapásokkal repdesnek a húsok körül, egyre többen jönnek, egyik-másik talán le is száll, Abrám pedig kiáltozva, heves karcsapásokkal próbája elzavarni őket. Ijesztő és kimerítő lehetett.

Tovább a teljes cikkre »

Kijött az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat 2. évfolyamának őszi száma, vagyis immár a harmadik lapszám! Az Evangéliumi Fókusz lektorált folyóirat, amely kétszer egy évben jelenik meg. A folyóirat evangéliumi nézőpontú szaklap, fókusza a teológia és a társadalom. Azzal a reménységgel és céllal indult, hogy hozzájáruljon a magyarországi evangéliumi teológiai gondolkodás erősödéséhez, és lehetőséget adjon a teológiával és/vagy társadalomtudománnyal foglalkozó szakembereknek, hallgatóknak vagy lelkes érdeklődőknek, hogy egy-egy témával kapcsolatos elmélyült kutatásukat színvonalas, sok ember által olvasható formában tegyék közzé. Részlet Baji Péter aktuális főszerkesztői köszöntőjéből:

Tovább a teljes cikkre »

„…egy szál fonalat vagy egy saruszíjat sem veszek el mindabból, ami a tied, hogy ne mondhasd: Én tettem gazdaggá Abrámot.” (1Móz 14,23)

Vajon meg tud-e állni egyenes derékkal a szellemi hatalom a világi hatalom előtt? Amikor Abrám átengedte Lótnak a föld kiválasztását, könnyebbé vált a gazdagság súlyától is. Ez – és a Melkisédekkel való találkozása – tette lehetővé azt a lenyűgöző gesztust, amit Sodoma királyával való találkozásakor látunk. Abrám egyenes derékkal áll meg a király előtt és lemond a zsákmányról. Ezzel vásárolja meg valódi szabadságát.

Tovább a teljes cikkre »

Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki eléje.” (1Móz 14,18)

A kilenc király csatája Kedorláómer és a vele tartó királyok vereségével végződik. A nap hőse Abrám, aki elé Sodoma királya is kijön a Sávé-völgybe, hogy üdvözölje őt és nagylelkű ajánlatot tegyen neki a zsákmány megtartására. Ekkor azonban felbukkan egy ismeretlen alak, Melkisédek (Málki-Cedek). Melkisédek szinte a semmiből tűnik elő, nem volt róla eddig szó, sem a városáról (Sálem), amelynek királya volt. Nem tudunk semmit a származásáról sem. Abrám azonban tizedet ad neki mindenből.

Tovább a teljes cikkre »

Három barátommal tizenkét nap alatt körbeutaztunk egy észak-afrikai muzulmán országot. Városról-városra, faluról-falura járva mindenütt a müezzin hangos imára hívó szavára ébredtem. A müezzin a négy égtáj felé hirdeti ki naponta ötször: „Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar….” A teljes ima magyarul ismétlések nélkül így hangzik: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten, csak Allah.” Volt, hogy már fél hatkor elkezdett énekelni a müezzin, hogy hatkor hatalmas crescendóban törjön ki az Allahu akbar, mint egy vulkán, amely mindent beterít, ami az útjában áll.

Tovább a teljes cikkre »

Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott is épített oltárt az ÚRnak.” (1Móz 13,18)

Abrám nagyvonalú ajánlatot tesz Lótnak, amikor rábízza a választást, hogy ki merre menjen. „Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.” (13,8-9) Abrám bízik Istenben, hogy gondoskodni fog róla akkor is, ha Lót a jobb részt választja. Emberi szempontból ez így is történik: Lót a bővízű, gazdag földre teszi rá a kezét.

Tovább a teljes cikkre »

Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé.” (1Móz 13,11)

Amikor Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, unokaöccse, Lót is vele jött a Délvidékre. Abrámnak tekintélyes vagyona volt. Szó szerint: igen súlyos (כָּבֵ֣ד מְאֹ֑ד) volt a barmoktól, ezüsttől és aranytól (13,2). Elképzelem, ahogy a gazdagságtól roskadozó Abrámot alig bírja el az alatta lévő föld. Gyakorlatilag ez is történt, amikor Abrám gazdagságához hozzá adódott Lóté is: „és az a föld nem bírta eltartani őket (וְלֹא־נָשָׂ֥א אֹתָ֛ם הָאָ֖רֶץ), hogy együtt lakjanak” (13,6). Ahogy mindjárt látni fogjuk, a gazdagság súlya Lótot különösen is a földhöz tapasztotta.

Tovább a teljes cikkre »

Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét.” (1Móz 12,8)

Kain várost épített Nód földjén (4,17). A keleti emberek tornyot építettek Sineár völgyében (11,4). Abrám oltárt épített Mamré tölgyesében (12,7). Kain a fiáról nevezte el a várost. A keleti emberek maguknak akartak nevet szerezni. Abrám segítségül hívta az ÚR nevét.

Tovább a teljes cikkre »

Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek.” (1Móz 11,5)

Bábel tornya örök szimbóluma annak, hogy az ember isteni babérokra tör. Nem ez az egyetlen ilyen szimbólum. Ott van az édeni fa gyümölcse is, amelytől az ember azt remélte, hogy olyan lesz, mint az Isten, ő döntheti el, mi a jó és mi a rossz. Ott van Néró, Domitianus, Napóleon, Hitler és Sztálin égbe ágaskodó alakja. Ott van a Titanic, amit még „az Isten sem süllyeszthet el”. Ott vannak a World Trade Center leomlott ikertornyai. Ott a nagy francia forradalom zászlaja, és ott van ma a szivárványos zászló is. Mind jelképezi az ember törekvését, hogy ő legyen legfelül. Bábel tornya csak egyike ezeknek a szimbólumoknak, azonban az egyik legrégibb és leginkább kifejező szimbólum.

Tovább a teljes cikkre »

Lassan a végéhez ér a normál jelentkezési határidő az Evangéliumi Fórum 2019-as találkozójára. Az EF 2019-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében (l. a poszt alján lévő rövid videók). A találkozó november 13-16 között lesz, idén is a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. Idén hét műhelyben folyik a munka: apologetika, bibliaértelmezés, művészet, pszichológus, teológus, tanítványnevelés és vezetői műhelyek.

Tovább a teljes cikkre »

Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája lesz testvérei közt!” (1Móz 9,25)

Kánaán Hám fia volt, de a név Cassuto szerint itt inkább a kánaániakra vonatkozik, a népekre, amelyek Hámtól származtak (From Noah to Abraham, 153-155). A kánaániak istentelensége égbe kiáltott, és be is telt, mire az ÚR kihozta Sém fiait Egyiptomból. A Kánaánra kimondott átok beteljesedett. Isten megbüntette az atyák bűnét a fiakban harmad- és negyedízik, sőt, itt még tovább is. Hám megvetette az apját, utódai megvetették az Istent. Hám a testvérei elé hányta apja szégyenét, a föld kihányta Kánaánt. A fiak foga belevásott az egresbe, amit az apák ettek, de ahogy Ezékiel is hangsúlyozza, a fiak a saját vétkeikért felelősek, ha az apjukét folytatják is (Ez 18,1-4). Minden generáció maga is beleharap az egresbe.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum