A ‘Kultúra’ kategória archívuma

A büntetés humanitárius elmélete – ahogy C. S. Lewis egy 1949-es esszéjében (The Humanitarian Theory of Punishment) logikusan elmagyarázta – alapvetően igazságtalan és kegyetlen. Ez elsőre furán hangzik, mert homlokegyenest szembemegy azzal a zsigeri érzésünkkel, hogy éppen a megtorló büntetés durva és irgalmatlan, és a humanitárius nézet jóságos és emberséges. Humanitárius nézet alatt Lewis azt a meggyőződést érti, hogy a büntetésnek nem szabad a megtorlásra irányulnia, a büntetés célja csak a megjobbítás vagy az elrettentés lehet. A büntetés eszerint nem a bűn ellentételezéséről szól, hanem a bűnös megváltoztatásáról, vagy arról, hogy mások eltántorodjanak hasonló tett megcselekvésétől. Egy kenyérlopáson kapott embert például azért büntessünk, hogy ne lopjon többet, vagy hogy más is megtanulja belőle, hogy ne lopjon, ne pedig azért, mert a lopásért büntetés jár. Utóbbi egy barbár kor embertelen elképzelése, előbbi humánus, felvilágosult, irgalmas.

Tovább a teljes cikkre »

„Nem fognak olvasni attól, aki maga nem olvas” – mondta annak idején Charles Haddon Spurgeon baptista prédikátor, és elképesztő mennyiségű teendője mellett hetente átlagosan hat (!) könyvet olvasott el, ami talán még elképesztőbb. Én nem olvasok hetente hat könyvet, de nem is vagyok egy Spurgeon, akinek a karizmája szinte minden tekintetben utánozhatatlan. Viszont olvastam azért én is, és szokásom szerint most is összegyűjtöttem a legjobb – vagy inkább legfontosabb – olvasmányaimat ebből az évből. Nem mindegyiket ajánlanám másnak is elolvasásra, de bennem biztosan sok gondolatot indítottak el az alábbi könyvek.

Tovább a teljes cikkre »

Egy tavalyi előadásom kötetlenebb formában felvett folytatásaként beszélgettünk Somody Imrével vácegresi otthonában. A 45 perces felvételen rázós kérdéseket veszünk elő, amelyek bennünket személyesen is foglalkoztatnak, és a tágabb kultúrában is sok vitát gerjesztenek. Beszélünk a férfi és női szerepekről, a felelősségvállalásról, a nők méltóságáról, a férfiak elbizonytalanodásáról, az apák hiányáról és ennek mérhető következményeiről, a jó és rossz mintákról és azok gyors változásáról, arról, hogy van-e teremtett rend, és hogy mit kezdjünk a szülői tekintély ijesztő mértékű erodálódásával. Szerintem érdekes lett a beszélgetés, itt lehet megnézni. (Ezen a linken más kapcsolódó beszélgetések is megtekinthetők.)

(Hamar Dávid barátom posztját közlöm változtatás nélkül. Dávid az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, három gyermek apja.)

41 éves vagyok, ezzel a GenX végéhez tartozom. Az édesapám és a nagyszüleim korosztályát szeretném együttérzéssel és szeretettel megszólítani. Most nagyon sokan érezhettek dühöt, csalódottságot vagy szégyent, mert a gyermekeitek illetve az unokáitok generációjának megvetését érzitek. Még csak az első hullámokon vagyunk túl, de kétség nem fér hozzá, a kultúránk abba az irányba sodródik, amelyik végleg szeretné elidegeníteni egymástól az idősebb és a fiatalabb generációkat. Az ok pedig a Föld megmentése.

Tovább a teljes cikkre »

A haladás kultúrájával időnként legígéretesebb gyermekei fordulnak szembe. T. S. Eliot 1922-ben publikálta „The Waste Land” (Átokföldje) c. költeményét, amelyet kortársai a modernizmus mesterművének tartottak. Eliot versbe foglalta a korszellemet, és a modernizmus meghatározó, felismerhető hangjává vált. Öt évvel később azonban a haladó elit meglepetésére Eliot megkeresztelkedett, és onnantól zsenialitását a keresztény hit szolgálatába állította. A kortársak se lenyelni, se kiköpni nem tudták őt. Valami hasonló történik most Kanye Westtel, akit saját bevallása szerint is komoly felelősség terhel a kultúra elviselhetetlen túlszexualizálódásáért, újabban viszont Jézus Krisztusról énekel. Akármit is gondolunk a zenéjéről és neofita keresztény hitéről, Kanye West az önmaga ellen forduló progresszió látványos példája. Se lenyelni, se kiköpni nem lehet. Általában a forradalmak falják fel saját gyermekeiket, most viszont a szexuális forradalomba harap vissza annak egyik fenegyereke. De vajon tényleg megtért? Vagy ez is csak egy zseniális médiahack?

Tovább a teljes cikkre »

Egykor (nem is olyan régen) az én generációm – az X generáció – volt a téma. Ma „digitális bevándorlóknak” neveznek bennünket, de emlékszem, amikor nem a technológiához való viszony volt a fő ismertetőjelünk, hanem a globalizációba való belépés, a kommunizmus bukásának eufóriája, az új kor kapujában való toporgás, a köztesség, és hogy mi vagyunk az első igazi posztmodernek. Mi előbb mondtuk, hogy „oké, boomer”, csak az még egy új világrend előszobájában való ténfergés és onnan visszanézés volt, nem a közeledő világvége kilátástalansága. Az én generációm jellemzője a cinizmus, nem a nihilizmus. Mi gúnyosan mosolyogtunk az előttünk járók naivitásán, de közben távlatok nyíltak meg, ahogy a világ a szemünk láttára egyetlen globális faluvá zsugorodott, és mi felértünk a liberalizmus fennsíkjára, amit Fukuyama a történelem happy endingjének nevezett.

Tovább a teljes cikkre »

Kijött az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat 2. évfolyamának őszi száma, vagyis immár a harmadik lapszám! Az Evangéliumi Fókusz lektorált folyóirat, amely kétszer egy évben jelenik meg. A folyóirat evangéliumi nézőpontú szaklap, fókusza a teológia és a társadalom. Azzal a reménységgel és céllal indult, hogy hozzájáruljon a magyarországi evangéliumi teológiai gondolkodás erősödéséhez, és lehetőséget adjon a teológiával és/vagy társadalomtudománnyal foglalkozó szakembereknek, hallgatóknak vagy lelkes érdeklődőknek, hogy egy-egy témával kapcsolatos elmélyült kutatásukat színvonalas, sok ember által olvasható formában tegyék közzé. Részlet Baji Péter aktuális főszerkesztői köszöntőjéből:

Tovább a teljes cikkre »

A mai európai kultúra megértéséhez szükséges, hogy tisztában legyünk a szekularizmus szó valódi jelentésével. Ehhez először is meg kell különböztetnünk egymástól a szekularizáció és a szekularizmus fogalmát. Szekularizáció alatt általában azt a folyamatot értik, hogy a társadalmakban fokozatosan nő a vallásilag semleges közös tér, a magánszférába száműzve a vallásokat, intézményeikkel együtt. Ez a folyamat Európában látványos gyorsasággal ment végbe. A szekularizáció következtében a keresztény vallás a társadalmat szervező erőből muzeális épületekre redukálódott és marginális közösségekbe húzódott vissza.

Tovább a teljes cikkre »

Lassan a végéhez ér a normál jelentkezési határidő az Evangéliumi Fórum 2019-as találkozójára. Az EF 2019-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében (l. a poszt alján lévő rövid videók). A találkozó november 13-16 között lesz, idén is a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. Idén hét műhelyben folyik a munka: apologetika, bibliaértelmezés, művészet, pszichológus, teológus, tanítványnevelés és vezetői műhelyek.

Tovább a teljes cikkre »

A jó és rossz tudásának fája, amelyről a bibliai teremtéstörténetben olvasunk, évezredek óta foglalkoztatja az emberek képzeletét. Sokszor „a tudás fája”-ként utalnak rá, tükrözve a felvilágosodás filozófusainak előfeltevését, hogy a bibliai hit és a tudomány valamiképpen szembenállnak egymással, sőt, a vallásos hit el is akar zárni a tudástól. A szövegben azonban nem a „tudás fája”, hanem a „jó és rossz tudásának a fája” áll. De vajon mit jelent ez a kifejezés, és minek a szimbóluma ez a különös fa? A Genezis első lapjain ezt mondja az Úristen az embernek: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának a fájáról (עֵץ הַדַּעַת טוֹב וָרָע) nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Miért nem ehetett az ember erről a fáról a halál súlyos következménye nélkül? Vegyük sorra a lehetséges magyarázatokat!

Tovább a teljes cikkre »

Augusztinusz Vallomásai az elmúlt kétezer év keresztény irodalmának egyik legcsodálatosabb alkotása, amely ráadásul teljesen korszerű is. Az afrikai egyházatya mai szemmel is lenyűgöző őszinteséggel ír arról, hogy változtatta meg Isten kegyelme az akarata irányát. Augusztinusz életében Karthágó és Hippó egy-egy szimbólum. Karthágó testesíti meg az érzéki szenvedélyeket és az akarat általuk való megkötözöttségét, Hippó azt az időszakot, amelyben az Isten tiszta szeretete teszi szabaddá a szenvedélyek által űzött akaratot. Az alábbi idézetek felvillantják a Karthágó és Hippó közötti éles és mindent meghatározó különbséget. Az idézetekben döbbenetes erővel mutatkozik meg a mai ember tapasztalata is, jelezve, hogy az emberi természet nem sokat változott az elmúlt másfél évezredben, valamint hogy mire képes az Isten szeretete. Ha tapasztaljuk mi is az akarat irtózatos nehézkedését, figyeljünk Augusztinusz elbeszélésére, aki elmondja azt is, mi képes azt a magasba emelni!

Tovább a teljes cikkre »

Mit gondolnak az emberek a halálról? Miért olyan nehéz szembenézni a halállal? Milyen válaszai vannak a kultúránknak a halálra? Mi történik a halál után? Van-e megoldás a halál problémájára? Ezekről és hasonló kérdésekről folytattunk őszinte és személyes hangvételű beszélgetést Hamar Danival és Hamar Dáviddal a Manna FM 21 után c. műsorában. Ennek a műsornak a témája sem volt könnyebb, mint az előzőé, de kevésbé volt elméleti és filozofikus, sok személyes példa is előkerült a saját életünkből. A beszélgetést itt lehet visszahallgatni.

A napokban számos hírportál (köztük az Index, a 444 és a Mandiner is) beszámolt arról, hogy egy több mint félmilliós mintával végzett friss kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a homoszexuális hajlam nem genetikailag meghatározott. A Science tudományos folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint van ugyan öt olyan genetikai változó, amely csekély mértékben hozzájárulhat a homoszexuális hajlam kialakulásához, ezek hatása azonban nem prediktív a tényleges viselkedést illetően, ráadásul több átfedésben van olyan egyéb tulajdonságokkal, mint pl. az élményekre való nyitottság, a kannabisz-használat vagy a kockázatvállalás, tehát az ok-okozatiság sem világos. A homoszexualitás döntő okai a környezeti hatásokban (és részben talán a hormonokban) keresendők. Ez az eddigi legjelentősebb kutatás, amely a homoszexualitás genetikai okait vizsgálta, ráadásul teljesen egybevág az ikerkutatások következtetéseivel, amelyek szintén kizárják, hogy a homoszexualitás genetikailag meghatározott lenne. Mi következik ebből?

Tovább a teljes cikkre »

Lassan hagyománynak is mondhatnám, hogy nyaranta elolvasok egy hosszabb klasszikus irodalmi művet. Idén Dante Isteni színjáték-ára kerítettem sort, júniusban az egész trilógián (Pokol, Purgatórium, Paradicsom) átrágtam magam, Babits Mihály fordításában. Reggel és este Dantéval a kezemben kiültem a lakásunk teraszára, és átadtam magam a híres tercináknak (hármas rímeknek). Nem nehéz megértenem, miért rajongott Dantéért Eliot is, Pound is, Lewis is. Dantét olvasni olyan, mintha valaki hatalmas ablakokat vágna felettünk az égre. Vagy inkább a léceket kezdené elbontani, amelyekkel valamikor valakik bedeszkázták az ég nyílásait. Dantét olvasva helyek, emberek és események természetfeletti jelentőséget kapnak, hogy ami itt lent megtörtént, az valahol máshol – egy többdimenziós világban – ismét megjelenjen. Lenyűgözött ez az átjárhatóság, ahogy a síkok egymásba karoltak és mozogtak, mint egy gigantikus Rubik-kocka, amely csak lenyomata egy még hatalmasabb kockának. Talán zavarosnak tűnik ez a kép, de azt próbálom érzékeltetni, milyen belépni egy világképbe, amely teljesen idegen és érintetlen a naturalizmus szellemétől.

Tovább a teljes cikkre »

Német anyuka perelt be egy nagy múltú berlini fiúkórust, mert a lányát többszöri jelentkezés ellenére sem vették fel az énekkarba. A hírek szerint jó hangja volt ugyan a lánynak, de az adottságai nem voltak alkalmasak arra, hogy egy fiúkórusban énekeljen. Az édesanya nem nyugodott ebbe bele, arra hivatkozva vitte bíróság elé az ügyet, hogy az elutasítás beleütközik a nemi diszkriminációt tiltó német törvénybe. A bíróság azonban az egyházi kórusnak adott igazat. Meggyőzték az érvek, hogy a lány hangja nem felel meg a fiúkórusban elvárt adottságoknak, és úgy döntött, hogy a művészet szabadsága felülírja a nemek egyenlőségét. Ez akár ígéretes fejlemény is lehetne, bennem azonban inkább egy halom új kérdést vetett fel.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum