2019. április havi archívum

5. UTAZZUNK EL VELE!

Az irodalom nem egyszerűen csak utazó, aki betér hozzánk, hanem olyan utazó, aki bennünket is utazásra invitál. Mikor Bilbó vendégül látta Szürke Gandalfot, a mágust, még nem tudta, hogy nemsokára ő maga is hosszú útra fog indulni és bámulatos kalandokba fog sodródni, amelyek végül hozzájárulnak egész Középfölde megmeneküléséhez. „Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” Épp ilyen vendég az irodalom, amikor vendégül látjuk. Az angyalok, akiket tudtunkon kívül befogadunk, néha mágusok és törpék formájában érkeznek, feldúlják az életünket, és egyszercsak azt vesszük észre, hogy a világ másik végén kötöttünk ki, és az utazás során teljesen más emberekké váltunk.

Tovább a teljes cikkre »

4. LÁSSUK VENDÉGÜL!

Az irodalmi művek olvasásakor az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha az alkotásokat bírálni kezdjük vagy használni akarjuk, mielőtt vendégül láttuk volna őket. Sokszor azzal a céllal veszünk a kezünkbe egy regényt vagy egy drámát, hogy élvezzük (ez ugye helyes motiváció!), de hamar fennakadunk valamin, ami összeegyeztethetetlen a hitünkkel, és a művet azonnal kritizálni kezdjük vagy akár félre is tesszük. Máskor önmagunkra vagyunk csak kíváncsiak, nem a másikra, és az alkotás úgy születik meg bennünk, hogy valójában meg sem termékenyített bennünket, csak magunkat hoztuk világra újra, mintha kapcsolatba se léptünk volna a művel. Egyik hozzáállás sem méltányos, egyikben sincs valódi érdeklődés, egyik sem méltó Krisztushoz. Most tehát annak a fontosságát szeretném hangsúlyozni, hogy az irodalom olvasásakor lássuk vendégül az alkotást.

Tovább a teljes cikkre »

A názáreti Jézus történetisége mellett az egyik régi érv az ún. Testimonium Flavianum, egy szakasz Josephus Flavius A zsidók története c. művéből. Ezt a szakaszt hagyományosan a legkorábbi Biblián kívüli bizonyítéknak tartották, hiszen Josephus Kr. u. 1. századi – vagyis az apostolokkal kortárs – zsidó történetíró volt. A 18.3.3 szakasz így hangzik: „Ebben az időben azonban megjelent Jézus, a bölcs ember, ha egyáltalán embernek kell őt neveznünk, hiszen csodás dolgokat tett és olyan emberek tanítója volt, akik élvezettel fogadják az igazságot. És sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És amikor Pilátus a főembereink vádjait hallva keresztrefeszítésre ítélte őt, azok, akik szerették őt, továbbra is [szerették]: mivel a harmadik napon élve megjelent nekik; mert Isten prófétái ezeket és tízezer más csodás dolgot előre elmondtak felőle. A keresztények népe, amely róla kapta a nevét, a mai napig fennmaradt.” (saját fordítás görögből)

Tovább a teljes cikkre »

Hogy mit élt át az Atya Nagypénteken, azt senki az emberek közt nem tudhatja jobban Ábrahámnál, Isten barátjánál, aki a Mórijjá hegyén kész volt a fiára emelni a kést. Ábrahám engedelmesen ment a hegyre, de a kezét az utolsó pillanatban megfogta az Atya. Ezt én teszem meg, neked nem kell. Te most már jobban ismersz engem, mint az emberek. A barátom vagy. Egy bárány került Izsák helyére, de mindketten tudták, hogy a valódi áldozat a Fiú lesz. Ábrahám látta ezt és örvendezett. Ahogy bepillantott saját szívén keresztül az Atya szívébe, nem gyűlölettel, hanem szeretettel találkozott. Ahogy ránézett a bárányra, azt is tudta, hogy az Atya szeretete a nagyobb. Ábrahám aznap így nevezte el a helyet: „Az ÚR gondoskodik.” JHVH Jireh.

Tovább a teljes cikkre »

3. ÉLVEZZÜK!

Láttuk, mi az irodalom, gondolkodtunk az olvasmányaink megválogatásáról, most fordítsuk a figyelmünket arra, hogy miért és hogyan is olvassunk egyáltalán irodalmat! Az első tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy egyszerűen csak élvezzük! Korábban említettem Horatiust, aki szerint az irodalom kettős célja az, hogy tanítson és gyönyörködtessen, és említettem azt is, hogy számunkra, keresztények számára a hasznosság valamiért könnyebben értelmezhető cél, mint a gyönyörködtetés. Szükséges tehát két dolgot tisztázni, mielőtt rátérnénk az irodalomban való gyönyörködés fontosságára. Az egyik az, hogy vajon biblikus-e az irodalom céljaként a gyönyörködtetést megjelölni, a másik, hogy vajon miért okoz problémát számunkra, hogy a gyönyörködést önmagában is helyes célnak tekintsük. Kezdjük a biblikusság kérdésével.

Tovább a teljes cikkre »

A párizsi Notre Dame-ot emésztő tűz annyira erős szimbólum, hogy szinte nem is szabad hozzányúlni. Túl nagy a kísértés, hogy mindenki azt lássa bele, ami őt foglalkoztatja. A katolikus a kereszténység válságát, a konzervatív a régi Európa feladását, a progresszív a haladás elkerülhetetlenségét, a fundamentalista protestáns a Mária-kultusz feletti ítéletet, a filozófus a korszakváltás befejeződését, a költő egy civilizáció halálát, Emmanuel (!) Macron pedig akár énekelhetne is a tűz fényében, mint annak idején Néró, aki aztán a keresztényeket tette felelőssé az örök város pusztulásáért. Én inkább meghagyom az égő katedrális látványát nonverbális jelnek. Viszont magáról a katedrálisról elmondok egy gondolatot.

Tovább a teljes cikkre »

Chiciudean Miklós rövid időn belül immár második interjúban bírálja Bolyki László Kegyelem és kalmárszellem c. könyvét. A két interjú között Márkus Tamás korrekten Bolyki Lacival is készített egy interjút, amelyben Laci igyekezett tisztába tenni félreértéseket, indokolni a megközelítése helyességét és megmagyarázni, szerinte miért fontos a kegyelem üzenetének a hangsúlyozása, és hogyan lehet ezt úgy tenni, hogy az ne vezessen antinomizmushoz. Miklós a második beszélgetésben válaszol Laci gondolataira, de továbbra sem ért egyet vele, és rendszerhibának nevezi, hogy Laci teológiai kérdésekről nem teológiai nyelven nyilatkozik. Erre az egyetlen mozzanatra szeretnék most reagálni, mert lehetőséget ad arra, hogy tisztázzunk néhány dolgot a teológia szerepével és a Szentírás elégségességével kapcsolatban.

Tovább a teljes cikkre »

2. LEGYÜNK VÁLOGATÓSAK!

Ha értjük, mi az irodalom, a következő kérdés az, hogy keresztényekként mennyit és hogyan olvassunk, vagyis milyen fogyasztók legyünk. Ebben a posztban arra szeretnék mindenkit bíztatni, hogy legyen válogatós! Az irodalom terén nem lehetünk mindenevők. Szerb Antal annak idején végigolvasta szinte az egész világirodalmat, de nem hiszem, hogy ez számunkra követendő példa volna. Nem vagyunk, nem lehetünk mindenevők. Ennek több oka is van. Az egyik a lelkiismeretünk. Pál apostol világossá teszi, hogy a lelkiismeretünk különböző, amit az egyikünk lelkiismerete elbír, az a másikét megterheli, ami az egyikünknek szabad, az a másiknak bűn és akár a vesztét is okozhatja. Életünk során változik is a lelkiismeretünk: lehet, hogy ami az életünk egyik fázisában megengedett, az a másik fázisában vétek, vagy fordítva, ami korábban bűn volt, az most megengedett vagy egyenesen hasznos.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor egy ember átéli az újjászületést, olyan fordulat megy végbe a lelkében, hogy egy ideig hajlamos azt gondolni, nincs semmi, amit azoktól tanulhatna, akik nem élték át ezt a belső fordulatot. Jonathan Edwards számol be arról, hogy az ébredés idején sokan Isten Lelkének a munkáját megtapasztalva „mindent új megvilágításban látnak, ezért meglepődésükben sokkal jobban megváltoztatják addigi vélekedésüket, mint kellene, és a nagy érzelmi változásban egyik végletből a másikba esnek” (Ébredés az egyházban, 50). Én is ezt éltem át megtérésem után. Friss hívőként kötelező olvasmányként éppen Stendhaltól a Vörös és fekete c. regényt olvastam, és emlékszem, annyira mély idegenkedéssel töltött el a könyv nézőpontja, hogy utána egy ideig semmilyen világi irodalmat nem vettem a kezembe. Sokan persze eleve nem vesznek könyvet a kezükbe, nem is nekik írok most, inkább azoknak, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudják összeegyeztetni az irodalmat elkötelezett keresztény hitükkel.

Tovább a teljes cikkre »

Szegény Canterbury Anzelm most már állandó projekciós felületté vált a helyettes bűnhődés kritikusai számára. Gustaf Aulén 1931-es tézise óta szinte mantraként emlegetik, hogy a kereszt értelmezésében Szent Anzelmnél romlott el minden, ő hozott be olyan jogi értelmezési keretet ebbe a témába, amely félrevitte a teológiai gondolkodást, majd a reformátorok révén az egész protestáns gondolkodást is megfertőzte. A mantra szerint Anzelm előtt a megváltásról személyesebb, szeretetteljesebb, biblikusabb keretben tanítottak, a fő ellenség nem Isten merev igazságossága, hanem a Sátán volt, akinek a hatalma alá kerültünk, és akinek a hatalmából Krisztus kiszabadított bennünket. Anzelm térítette el ezt azzal, hogy saját korának rojalista és hűbéri viszonyrendszerét rávetítette Isten és az ember kapcsolatára is.

Tovább a teljes cikkre »

Mélyen hiszek a többes vezetésben. Nem véletlen, hogy az apostolok is presbitereket (többes szám!) állítottak a formálódó gyülekezetek élére. Ugyanakkor hiszek abban is, hogy a többes vezetésben is szükség van olyan tagra, akiknek van víziója, bátorsága, kezdeményezőkészsége, kreativitása, vezetői karizmája. A kettő nem mond ellent egymásnak. Az apostolok csoportjában Péter volt ilyen vezető, a jeruzsálemi gyülekezetben Jakab, miközben a felelősség közös és megosztott volt. Mélyen hiszek abban is, hogy a többes vezetés akkor működik jól, ha a vezetők konszenzusra törekszenek. A konszenzustól azonban sokan joggal félnek, mert a teljes egyetértés elvárása könnyen megbéníthatja a döntéshozatali folyamatokat. Ennek elkerülése érdekében szeretnék megosztani egy hasznos tanácsot.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum