2019. november havi archívum

A Teológusok párbeszédben sorozat keretében két hozzám közel álló ember folytatott beszélgetést a keresztény misztikáról. Egyikük Kovács Endre lelkiségi teológus, régi barátom, a másik Márkus Tamás református teológus, akivel éppen két hete az Evangéliumi Fórum teológus műhelyében szolgáltam együtt. Az érzékelhető kezdeti idegenkedés ellenére kifejezetten barátságos hangulatban zárult (?) a beszélgetés. Nem azért örültem ennek, mert szükséges lenne az egyetértés, vagy mert ne lennének valódi különbségek Tamás és Endi álláspontja között, mégcsak azért sem, mert a spiritualitásnak az egyetértés hiányában is mindig össze kellene kapcsolni (nem gondolom, hogy feltétlenül így lenne), hanem azért, mert szerintem Endinek is és Tamásnak is volt olyan felvetése, amit érdemes a másik oldalon megfontolni. Összeszedtem néhány pontban a beszélgetés kapcsán bennem megszületett gondolatokat.

Tovább a teljes cikkre »

Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya…” (1Móz 16,3a)

A következő vers így szól: „És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.” (16,4) Olvasva a történetet nem értem: mire gondolt vajon Száraj, amikor előállt ezzel a tervvel? Mégis hogy képzelte a szituációt? Hágár alázatosan kihordja majd a gyermeket, hálásan átnyújtja neki, és mindenki boldog, amíg meg nem hal? Egyáltalán nem mérte fel, milyen dinamikát hoz a kapcsolatukba az, hogy a szolgálóját a férje asszonyává teszi?

Tovább a teljes cikkre »

Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.” (1Móz 15,17)

Aznap, amikor az ÚR szövetségre lépett Abrámmal, Abrám rémes dolgokat élt át. Isten utasítására kettéhasított egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost. Amikor elhelyezte őket egymással szemben, ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra. Abrám elhessegette őket. Elképzelem, ahogy a dögevő madarak hatalmas szárnycsapásokkal repdesnek a húsok körül, egyre többen jönnek, egyik-másik talán le is száll, Abrám pedig kiáltozva, heves karcsapásokkal próbája elzavarni őket. Ijesztő és kimerítő lehetett.

Tovább a teljes cikkre »

Kijött az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat 2. évfolyamának őszi száma, vagyis immár a harmadik lapszám! Az Evangéliumi Fókusz lektorált folyóirat, amely kétszer egy évben jelenik meg. A folyóirat evangéliumi nézőpontú szaklap, fókusza a teológia és a társadalom. Azzal a reménységgel és céllal indult, hogy hozzájáruljon a magyarországi evangéliumi teológiai gondolkodás erősödéséhez, és lehetőséget adjon a teológiával és/vagy társadalomtudománnyal foglalkozó szakembereknek, hallgatóknak vagy lelkes érdeklődőknek, hogy egy-egy témával kapcsolatos elmélyült kutatásukat színvonalas, sok ember által olvasható formában tegyék közzé. Részlet Baji Péter aktuális főszerkesztői köszöntőjéből:

Tovább a teljes cikkre »

„…egy szál fonalat vagy egy saruszíjat sem veszek el mindabból, ami a tied, hogy ne mondhasd: Én tettem gazdaggá Abrámot.” (1Móz 14,23)

Vajon meg tud-e állni egyenes derékkal a szellemi hatalom a világi hatalom előtt? Amikor Abrám átengedte Lótnak a föld kiválasztását, könnyebbé vált a gazdagság súlyától is. Ez – és a Melkisédekkel való találkozása – tette lehetővé azt a lenyűgöző gesztust, amit Sodoma királyával való találkozásakor látunk. Abrám egyenes derékkal áll meg a király előtt és lemond a zsákmányról. Ezzel vásárolja meg valódi szabadságát.

Tovább a teljes cikkre »

Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki eléje.” (1Móz 14,18)

A kilenc király csatája Kedorláómer és a vele tartó királyok vereségével végződik. A nap hőse Abrám, aki elé Sodoma királya is kijön a Sávé-völgybe, hogy üdvözölje őt és nagylelkű ajánlatot tegyen neki a zsákmány megtartására. Ekkor azonban felbukkan egy ismeretlen alak, Melkisédek (Málki-Cedek). Melkisédek szinte a semmiből tűnik elő, nem volt róla eddig szó, sem a városáról (Sálem), amelynek királya volt. Nem tudunk semmit a származásáról sem. Abrám azonban tizedet ad neki mindenből.

Tovább a teljes cikkre »

Három barátommal tizenkét nap alatt körbeutaztunk egy észak-afrikai muzulmán országot. Városról-városra, faluról-falura járva mindenütt a müezzin hangos imára hívó szavára ébredtem. A müezzin a négy égtáj felé hirdeti ki naponta ötször: „Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar….” A teljes ima magyarul ismétlések nélkül így hangzik: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten, csak Allah.” Volt, hogy már fél hatkor elkezdett énekelni a müezzin, hogy hatkor hatalmas crescendóban törjön ki az Allahu akbar, mint egy vulkán, amely mindent beterít, ami az útjában áll.

Tovább a teljes cikkre »

Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott is épített oltárt az ÚRnak.” (1Móz 13,18)

Abrám nagyvonalú ajánlatot tesz Lótnak, amikor rábízza a választást, hogy ki merre menjen. „Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.” (13,8-9) Abrám bízik Istenben, hogy gondoskodni fog róla akkor is, ha Lót a jobb részt választja. Emberi szempontból ez így is történik: Lót a bővízű, gazdag földre teszi rá a kezét.

Tovább a teljes cikkre »

Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé.” (1Móz 13,11)

Amikor Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, unokaöccse, Lót is vele jött a Délvidékre. Abrámnak tekintélyes vagyona volt. Szó szerint: igen súlyos (כָּבֵ֣ד מְאֹ֑ד) volt a barmoktól, ezüsttől és aranytól (13,2). Elképzelem, ahogy a gazdagságtól roskadozó Abrámot alig bírja el az alatta lévő föld. Gyakorlatilag ez is történt, amikor Abrám gazdagságához hozzá adódott Lóté is: „és az a föld nem bírta eltartani őket (וְלֹא־נָשָׂ֥א אֹתָ֛ם הָאָ֖רֶץ), hogy együtt lakjanak” (13,6). Ahogy mindjárt látni fogjuk, a gazdagság súlya Lótot különösen is a földhöz tapasztotta.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum