2020. január havi archívum

Megrendült Izsák, megrendülése igen nagy volt… Amikor meghallotta Ézsau apja beszédét, hangosan és igen keservesen fölkiáltott…” (1Móz 27,33-34)

Ebben a történetben senki sincs a helyén. Izsák azt kedveli, aki a szája íze szerint való vadat tud neki ejteni. Rebeka a háttérből manipulálja az eseményeket. Ézsau mindig azt nézi, ami éppen a szeme előtt van, és ugyanúgy a földre figyel, mint Kain. Jákób az anyja szoknyája mögé bújik és onnan csinál végig egy rendkívül sunyi és visszataszító színjátékot az áldás elnyeréséért. Mindenki a szívéből cselekszik, és semmi nem úgy alakul, ahogy a szereplők elgondolták. Rebeka és Jákób sokat veszítenek (utoljára látják egymást), de a legnagyobb vesztesek Izsák és Ézsau. Nem véletlen, hogy a szöveg is az ő megrendülésüket mutatja meg.

Tovább a teljes cikkre »

Hamar Dani cikke kapcsán többen fogalmazták meg valamilyen formában azt az ellenvetést, hogy minek megint a homoszexualitásról beszélni, borzasztó unalmas ez a téma, és különben is, miért kell kipécézni pont ezt, miért nem lehet más példákat hozni (pl. a házasságon belüli erőszak vagy a korrupció problémáit). Nem biztos, hogy minden olvasóm emlékszik rá, de amikor a homoszexualitás kérdését először kezdtem elővenni, akkor is sokan kifogásolták a témaválasztást, csak akkoriban még annak az ellenérzésüket adtak hangot, hogy ez a téma nagyon keveseket foglalkoztat, minek külön írni róla. Megértem, hogy sokan unják a témát, de hadd ismételjem meg a két legfőbb érvemet azzal kapcsolatban, hogy miért szükséges beszélni róla akkor is, ha unjuk.

Tovább a teljes cikkre »

Egyszer éhínség volt az országban, azon az első éhínségen kívül, amely Ábrahám idejében volt. Ekkor elment Izsák Abímelekhez, a filiszteusok királyához Gerárba.” (1Móz 26,1)

A forráskritika számára rendkívül fontos és izgalmas az, amikor a bibliai narratívákban duplikációkkal (ismétlődésekkel) találkozik. Ilyenkor azt feltételezi, hogy valójában ugyanannak a történetnek két különböző forrásból származó változataira bukkant, amelyeket későbbi szerkesztők vagy redaktorok helyeztek egymás mellé, mintha azok különböző történetek lennének. Hágár például kétszer jutott bajba a pusztában (16. és 21. részben), mindkétszer Isten mentette őt meg, de a történetek közötti hasonlóság forráskritikusok szerint azt jelzi, hogy ugyanarról a történetről van szó, a különbségek pedig azt, hogy azonos történet különböző forrásból, eltérő hagyományozódással jutott a szövegbe. Ezt feltételezik akkor is, amikor Izsák elmegy Abímelekhez és ugyanazt játssza el Rebekával, mint amit Ábrahám tett Sárával.

Tovább a teljes cikkre »

(Hamar Dani barátom írását közlöm. Dani az XCC magyarországi vezetője. A jelenlegi kulturális közegben nagyon fontosnak és időszerűnek tartom az alábbi gondolatait.)

Egyszer egy temetést – talán elsőre otrombának tűnő módon – a Biblia egy olyan részletével kezdtem, ami azt sugallta, jobb az ott állóknak ezen a temetésen részt venni, mint egy lakodalmon. A Prédikátor könyvének következő szavai voltak ezek: „Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él! Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.” (Préd 7,2–3) Ahogy írtam, talán elsőre érzéketlennek tűnhet ilyet mondani egy temetésen, de azt hiszem, pont a temető az a hely, ahol az ember megérzi, hogy ezekben a szavakban mély igazság rejlik.

Tovább a teljes cikkre »

Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban… Izsák a Lahajrói-kútnál lakott… Izmael… elődei mellé került.” (1Móz 25,9.11.17)

Ábrahám Sára halála után újraházasodik és további hat gyermeket nemz. Majd őket ugyanúgy elküldi maga mellől, ahogy annak idején Izmaelt (Ismáélt vagy Jismáélt), világossá téve, hogy egyetlen örököse van, és az Izsák, az ígéret gyermeke. Ábrahám vénségében, az élettel betelve hal meg, hogy elődei mellé kerüljön. És ekkor az üdvtörténet néhány pillanatra újra találkozik a profán történelemmel.

Tovább a teljes cikkre »

Áldott az ÚR, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, aki nem vonta meg szeretetét uramtól!” (1Móz 24,27a)

A Genezis egyik leggyönyörűbb története az, ahogy Ábrahám szolgája megtalálja Rebekát (Rivkát) Izsáknak (Jicháknak) feleségül. Rebeka szép testű és szép lelkű leány, Izsák is beleszeret, mikor végül meglátja őt. (Lábán kapzsi természete is megvillan, amikor észreveszi az arany karpereceket, ez fontos lesz még a későbbiekben.) Engem azonban a történetben a szolga viselkedése nyűgöz le igazán. Ez az ember mindvégig Ábrahám javát keresi, az ő érdekében cselekszik, és mikor sikerrel jár, nem bír egy percig sem maradni, annyira szeretné elvinni a hírt urának, hogy az ÚR szerencséssé tette az útját. Ennek az embernek ezen az úton válik meglepően személyessé az a kapcsolat, ami eddig Ábrahámot fűzte Istenhez, de még azt a jó szerencsét is Ábrahám iránti szeretetként értelmezi, amit ő él át. Ebben az emberben az a lenyűgöző, hogy egyáltalán nem önmaga érdekli. Ez a szolga belsőleg szabad.

Tovább a teljes cikkre »

Így került Ábrahám birtokába sírhelyül a hettitáknak ez a szántóföldje a rajta lévő barlanggal együtt.” (1Móz 23,20)

A 23. fejezetben furcsa, mai szemmel nehezen érthető alkudozást látunk Ábrahám és Chét fiai (a hettiták), valamint Efrón, Cóhár fia között. Az azonban világos a történetben, hogy ennek az alkunak a következtében Ábrahám megszerzi az első földdarabot Kánaán földjén, amit neki ígért az ÚR. Ez a földdarab ugyan csak egy sírhely, de a jövő záloga. Ábrahám is tulajdonos lett a földön, és ezt nem ajándékba kapta, hiszen a földet megvásárolta az ott lakóktól. Innentől nem jövevény többé, hanem birtokos, ezt a lehetőséget pedig  Sára tragikus halála adta a kezébe.

Tovább a teljes cikkre »

Egy évvel ezelőtt arról írtam, hogy az afrikaiak szavazata mentette meg a legnagyobb metodista felekezetet a hitehagyástól. A United Methodist Church Generál Konferenciáján tavaly arról szavaztak, hogy a UMC a házasság kérdésében megmarad-e a hagyományos bibliai erkölcs mellett, vagy elfogadja a szexuális forradalom új (progresszív) erkölcsét, és engedélyezi az azonos neműek házasságát valamint a gyakorló homoszexuálisok lelkésszé szentelését. Az afrikaiak szavazatán múlott, hogy a UMC a hagyományos bibliai erkölcs mellett állt ki, de sejthető volt, hogy a felekezet számára ez nem a végső állapot, és a szakadás elkerülhetetlen lesz. Egy év elteltével ez ma már bizonyos. Az Egyesült Metodista Egyház szakadni fog, és ennek fontos tanulságai vannak más egyházak számára is.

Tovább a teljes cikkre »

„…és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.” (1Móz 22,18)

Az Akédá (Izsák megkötözésének története) számomra az egész Biblia egyik legszentebb elbeszélése. A fejezethez érve napokig halogattam, hogy elolvassam a héber szöveget, mert méltóképpen akartam fogadni; inkább a görög Újszövetséggel mentem tovább, amit párhuzamosan olvasok a Genezissel. Úgy kerülgettem az Akédát, mint a fiú, aki az alkalmas időt és helyet keresi, hogy felnyissa a borítékot, amelyben apja neki írt, utolsó levele van. Sokszor olvastam már ezt a történetet, kívülről-belülről ismerem, de minden alkalommal felkavar. Azt viszont nem gondoltam, hogy a megértésem megint újabb részlettel fog gazdagodni. Pedig megrázó, új motívum került ismét a szemem elé.

Tovább a teljes cikkre »

De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga.” (1Móz 21,12a)

Izsák születése kiélezte a konfliktust Sára és Hágár között. Amikor Hágár kinevette Sárát, Sára eldöntötte, hogy a szolgáló és a fia nem maradhatnak velük. Arra kérte Ábrahámot, hogy kergesse el őket a háztól. „Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett (וַיֵּ֧רַע), a fia miatt.” (21,11) Isten azonban ezt mondta Ábrahámnak: „Ne essék neked rosszul (אַל־יֵרַ֤ע) ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga.” (21,12) Az ÚR arra szólítja fel Ábrahámot, hogy hallgasson feleségére és tegyen mindent úgy, ahogy ő mondja. Ábrahám másnap reggel így is tett: felkészítette az útra Hágárt és elküldte őt Ismáéllel együtt a háztól.

Tovább a teljes cikkre »

A büntetés humanitárius elmélete – ahogy C. S. Lewis egy 1949-es esszéjében (The Humanitarian Theory of Punishment) logikusan elmagyarázta – alapvetően igazságtalan és kegyetlen. Ez elsőre furán hangzik, mert homlokegyenest szembemegy azzal a zsigeri érzésünkkel, hogy éppen a megtorló büntetés durva és irgalmatlan, és a humanitárius nézet jóságos és emberséges. Humanitárius nézet alatt Lewis azt a meggyőződést érti, hogy a büntetésnek nem szabad a megtorlásra irányulnia, a büntetés célja csak a megjobbítás vagy az elrettentés lehet. A büntetés eszerint nem a bűn ellentételezéséről szól, hanem a bűnös megváltoztatásáról, vagy arról, hogy mások eltántorodjanak hasonló tett megcselekvésétől. Egy kenyérlopáson kapott embert például azért büntessünk, hogy ne lopjon többet, vagy hogy más is megtanulja belőle, hogy ne lopjon, ne pedig azért, mert a lopásért büntetés jár. Utóbbi egy barbár kor embertelen elképzelése, előbbi humánus, felvilágosult, irgalmas.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum