2020. április havi archívum

Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal gyászoltak ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József.” (1Móz 50,10)

Jákóbot, a bujdosót és vándorlót, Egyiptom teljes pompájával gyászolják. Mikor Jákób felhúzza lábait az ágyra és meghal, József csókolgatja és siratja őt, majd parancsot ad Egyiptom orvosainak, hogy balzsamozzák be, a fáraót pedig arra kéri, hogy apja végakarata szerint hadd vigye Jákób holttestét Kánaán földjére, hogy ott temesse el. A fáraó nemcsak engedélyt ad, de halálában a lehető legnagyobb tisztelettel övezi a kánaáni vándort. Az egyiptomiak hetven napig siratják őt, majd hatalmas küldöttség indul – lovasokkal és szekerekkel – Kánaán földje felé; a családon kívül a kíséret tagjai között ott van a fáraó minden szolgája, udvarának vénei, sőt, Egyiptom összes vénei. És ez csak a kezdet.

Tovább a teljes cikkre »

Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is.” (1Móz 49,31)

Az utolsó név, amit Jákób kimond, Lea neve. Jákób arról rendelkezik, hogy halála után őt is a makpélai mezőn temessék el, abba a barlangba, amit Ábrahám a hettita Efróntól vásárolt. Felsorolja, hogy kik vannak ott eltemetve (Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka), és utoljára hozzáteszi: „oda temettem el Leát is” (וְשָׁ֥מָּה קָבַ֖רְתִּי אֶת־לֵאָֽה). Lea nevét kimondva húzza fel Jákób a lábait az ágyra, hogy aztán kilehelje a lelkét. Jákób szinte Leával a száján hal meg. Vajon ez véletlen lenne? Csak azért hozta szóba őt, mert a tényeket sorolta?

Tovább a teljes cikkre »

A teológia olyan, mint egy test, a teológusok pedig jó esetben olyanok, mint a doktorok, akik ügyelnek a test egészségére. Pál megdicséri a római hívőket, hogy szívükből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelynek követésére adattak (Róm 6,17). Az eredeti szövegben a τύπον διδαχῆς szóösszetétel szerepel, amelyben a τύπος leginkább alakot, sajátos formát jelent. Figyelemre méltó, hogy Pál a keresztény tanítást összefüggő egységnek látja, nem pedig különálló tanok gyűjteményének. Maga a Római levél is, amelyben ez a mondat elhangzik, egy ilyen összefüggő, egységes elbeszélése a keresztény hitnek. Talán ez is alapjául szolgált a Melanchton által használt kifejezésnek: Corpus doctrinae. Nem akarom túlfeszíteni a metaforát, de hasznosnak tartom, ha a teológiát mi is a testhez hasonlítjuk, amely lehet egészséges is és beteg is (vö. 1Tim 6,3; 2Tim 1,13; Tit 1,9). Ez egyrészt erősíti az előzetes hitet, hogy a teológia egyetlen, szerves, élő egységet képez, másrészt tisztázó hatása van arra, ahogy a teológiai tévedések súlyát értékeljük. Ez utóbbiról szeretnék néhány szót ejteni.

Tovább a teljes cikkre »

A Biblia első két szava: berésit (בראשית) és bárá (ברא). Magyarul: kezdetben és teremtett. A bibliafordítások elsöprő többsége valahogy így adja vissza a Genezis elejét: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt…” Időnként azonban felmerül annak a lehetősége, hogy az első szóban a héber ב prepozíció és a ראשית főnév talán inkább időhatározói mellékmondatot vezet be, ezért jobb lenne így fordítani: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt…” Ha a בראשית szót birtokos szerkezet részeként értjük, a Biblia első szava alárendelt szerepet játszik a következő versekhez képest, és a fő állítás az, hogy a teremtés kezdetén a föld kietlen és puszta volt, vagy esetleg az, ami utána következik, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. Azért van ennek jelentősége, mert ebben az esetben a teremtéstörténetből nem tudjuk meg, hogy mikor és hogyan is kezdődött az egész, csak azt, hogy a teremtés kezdetekor puszta és kietlen volt a föld. Vagyis a Genezis ebben az esetben nem tanít ex nihilo (semmiből) teremtést. Mit gondoljunk erről a fordítási változatról?[1] (Figyelmeztetés: az érvelésem tele lesz technikai részletekkel, ezért akit csak a következtetésem érdekel, nyugodtan ugorjon a cikk végére.)

Tovább a teljes cikkre »

Izráel szemei az öregségtől homályosak voltak, és már nem látott jól.” (1Móz 48, 10)

Feltűnő a kontraszt az öreg Izsák és az öreg Jákób áldása között. Mindketten szinte vakon tették kezeiket a fiaikra. Izsák szemei homályosak voltak az öregségtől, amikor megáldotta Jákóbot az elsőszülöttségi áldással, ezért más érzékszerveire próbált hagyatkozni. Az érzékszervei azonban becsapták. Ézsaut, a nagyobbik fiát akarta megáldani, de az elsőszülöttségi áldás a kisebbikre, Jákóbra esett. Jákób sem lát öregségében, de ő Izsákkal ellentétben nem a hallására vagy a tapintására támaszkodik, hanem a hitére. Látja a láthatatlant, ezért tudatosan adja az elsőszülöttnek járó áldást Efráimnak, nem pedig Manassénak, aki az idősebb.

Tovább a teljes cikkre »

A fáraó ezt kérdezte Jákóbtól: Hány éves vagy? Jákób azt felelte a fáraónak: Vándorlásom éveinek a száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát. Majd áldást mondott Jákób a fáraóra, és eltávozott a fáraó elől.” (1Móz 47,9-10)

„Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet” – mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 7,7). Itt az egyiptomi birodalom ura fogadja saját országában a hozzá utazó nomád pásztort, hogy kisegítse őt az éhínség miatti biztos halálból. Minden földi értelemben a fáraó van felül, Jákób ebben a kapcsolatban a kiszolgáltatott, szegény öregember, akinek segítő kezet nyújtanak. Mégis ő áldja meg Egyiptom urát.

Tovább a teljes cikkre »

(Az alábbi cikkem az Evangelikál Csoport honlapján jelent meg.)

Néhány gondolat erejéig szeretnék hozzászólni ahhoz a teológiai vitához, amely Nagy Gergely Ádám elsőségével kapcsolatos felvetései körül bontakozott ki az Evangelikál Csoport honlapján. (Aki a vitát követi, ismeri már ezeket, úgyhogy eltekintek a részletezésüktől.) Gergőt tisztelem az apologetikai munkájáért, hálás vagyok a bátorságáért és a kreativitásáért, amit az evangélium szolgálatába állít. Az Ádám elsőségét megkérdőjelező felvetéseit is ennek a fényében látom. Gergő érdeme, hogy nyitottan vizsgálja a bibliai szöveget és kész felülvizsgálni azok bevett értelmezését is, ha jobbról győződött meg, hogy ne legyenek szükségtelen akadályok a hit útjában. Fontos, hogy az Ádámmal kapcsolatos felvetéseit méltányosan fogadjuk. Evangéliumi keresztényekként az elsődleges célunk nem az, hogy egy értelmezési hagyományt védjünk, hanem az, hogy a Bibliát helyesen értsük. Szerintem a bibliai szöveg nem engedi meg a Gergő által felkínált értelmezési lehetőséget, ezért is írom ezt a cikket, de afelől nincs kétségem, hogy Gergő sem akar elszakadni Isten igéjétől, sőt, annak helyes értésére törekszik.

Tovább a teljes cikkre »

Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok! Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.” (1Móz 46,2-4)

Jákób élete során többször találkozott Ábrahám és Izsák Istenével, de most egy hosszú, dermedt állapotból feléledve (1Móz 45,26-27) hallja meg Isten hangját. Jákób nehezen, de elhitte, hogy József él, el is indult hozzá, de nem teljesen biztos abban, hogy helyes Egyiptomba vinnie népes családját. Az ígéret Kánaán földjéről szólt, nem Egyiptomról. Ábrahám az ígéret földjén halt meg, Izsák is, vajon Jákóbnak idegen földön kell meghalnia, feladva mindazt, amiért atyja és nagyapja éltek?

Tovább a teljes cikkre »

Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.” (1Móz 45,4b-8)

József közelebb hívja magához a testvéreit és felfedi előttük kilétét: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba!” Drámai pillanat ez, amelybe bele van sűrítve József szenvedésének mind a tizennégy éve. József megjárta ezalatt a rabszolgaság, a száműzetés, az igazságtalan vád és a börtön minden poklát. A börtönből való szabadulás és gyermekei születése tudta végre elfeledtetni vele apja házát (1Móz 41,51), amelytől erőszakos úton elszakították, erre felbukkannak szenvedésének okozói, az őt már apja házában is gyűlölettel kezelő testvérek. A közben a fáraó első emberévé emelkedő József egyfajta ókori Monte Cristo grófjaként állhatna most bosszút másfél évtizedes rabságáért. Egyiptom istenfélő ura mégsem ezt teszi.

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt hetekben a nemzetközi média figyelme ismét Yuval Noah Hararira terelődött, aki Sapiens, Homo Deus és 21 lecke a 21. századra című könyveiben az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről vázolt fel nagyívű elbeszélést, és azt vizionálta, hogy az emberiség lényegében legyőzte a háborúkat, az éhínséget és a járványokat, hogy a halhatatlanság, a boldogság és az istenné válás legyen három új projektje. Könyvei Hararit korunk egyik meghatározó gondolkodójává tették, de vajon hihetünk-e a történelemről szóló narratívájának? Most induló Különvélemény c. podcast sorozatunkban Somody Imrével Harari vízióját vesszük górcső alá, és keresztény nézőpontból keresünk válaszokat az általa felvetett kérdésekre. A podcast sorozatról a Klasszik Rádió Reggeli c. műsorában Somody Imrével készített interjút itt lehet meghallgatni. A Harariról szóló podcast beszélgetések részeit többek között itt:

Tovább a teljes cikkre »

Ha úgy térek most vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik, és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a halottak hazájába.” (1Móz 44,30-31)

Megindító az a tisztelet, ahogy az öreg Jákóbról távollétében beszélnek. Júda még úgy könyörög Józsefnek az apja érdekében, hogy nem tudja, József is apjaként gondol az idős Jákóbra. Ez az, ami megrendítően szép ebben a történetben, különösen, ha arra gondolunk, hogy manapság milyen lenézés övezi társadalmunkban az időseket. Talán csak az ilyen történetek döbbentenek rá bennünket arra, hogy a mi kultúránk mennyire méltatlanul és csúnyán viszonyul azokhoz, akik életük végéhez közelednek.

Tovább a teljes cikkre »

Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Isten adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont.” (1Móz 43,23)

A testvérek másodszor mennek élelemért Egyiptomba, és nem tudják, milyen megvilágításban fog szóba kerülni a pénz, amit előző útjukról hazatérve a zsákjaikban találtak. Hogy megelőzzék a félreértéseket, ők maguk hozzák szóba a dolgot, és készek rögtön vissza is adni a teljes összeget. Gyönyörű, ahogy József házfelügyelője válaszol a testvérek ijedt magyarázkodására. Sálom láchem! (שָׁל֙וֹם לָכֶ֜ם) Békesség nektek! Ne féljetek! (אַל־תִּירָ֗אוּ) Isten, atyátok Istene tette a zsákba a pénzt, mert hozzám annak idején eljutott, amit a gabonáért adtatok. Legyetek nyugodtak. Látjátok, itt van Simeon, a testvéretek is!

Tovább a teljes cikkre »

Egy háromszerzős friss elemzés arra a következtetésre jut, hogy mostantól minden szervezetre – beleértve a keresztény szolgálatokat – startupként kell tekinteni. A keresztény szolgálatok (szervezetek, missziók) a járványhelyzet következtében olyan kihívásokkal néznek szembe, amelyek nem apró módosításokat, hanem radikális újratervezést igényelnek. Azok a szervezetek, amelyek ezt nem látják be, el fogják veszíteni a relevanciájukat, ha egyáltalán létezni fognak egy év múlva. Egyre inkább azzal érdemes ugyanis számolni, hogy nem fog visszaállni a régi „normalitás”. Egészen új helyzetben kell megtalálnunk az utunkat – vagy akár az utunk végét. Meggyőződésem, hogy keresztény szervezeteknek ez nem jelentheti pusztán azt, hogy mindent felvisznek az online térbe (bár sok misszió számára ez része lehet a helyes stratégiának), ennél mélyebb újragondolásra lesz szükség.

Tovább a teljes cikkre »

Nemcsak az összegyülekezés alkalmainak elmaradása jelent most kihívást a gyülekezeteknek, hanem az is, hogy mi legyen a karantén idején az úrvacsora megünneplésével. Nálunk „békeidőben” minden vasárnap van kenyértörés, nagyon fontos része az istentiszteleteinknek, ezért nagy a hiányérzet is, ha elmarad. De hogyan vegyünk úrvacsorát a járvány alatt? Lehet ezt virtuálisan csinálni, vagy legalább félig virtuálisan, mint az igehirdetés hallgatását? Van itt is „pótmegoldás”? Megtörhetjük mi magunk, otthon a kenyeret? Nem sérti az eucharisztia szentségét, ha „pótmegoldást” alkalmazunk? És mi van a gyülekezeti fegyelemmel, amely időnként magában foglalhatja az úrvacsorától való eltiltást, vagy legalább a figyelmeztetést, hogy ítéljük meg magunkat? Felfüggesszük erre az időre, és engedjük, hogy bárki, bárhol, bármikor, bárhogyan úrvacsorázzon? Léteznek erre az időre érvényes elvek?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum