James Ussher ír érsek nevéhez fűződik az a számítás, mely szerint a világegyetem teremtése (a Gergely-naptárt követve) Kr. e. 4004. október 23. vasárnap előestéjén történt. Ussher a dátumot a Genezis nemzetségtáblázataiból vezette le. Vajon van-e okunk kételkedni ennek a megközelítésnek a helyességében? Szerintem igen. Bár nem hiszem, hogy Pál a Genezis nemzetségtáblázatai körül kialakult modern vitákat jósolta volna meg, amikor annak idején arra figyelmeztette az efézusi gyülekezet egyes tagjait, hogy „ne… foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének megismerésére hit által” (1Tim 1,4), a figyelmeztetés talán a világegyetem korának kiszámításával kapcsolatban is megállhat. Vannak azonban ennél komolyabb okai is annak, hogy miért kezeljük erős fenntartásokkal Ussher számításait. Elmondom, mik ezek.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a régészet az emberi civilizáció jóval régebbi nyomait ismeri (Jerikó például már Kr. e. 9000-ben is lakott hely volt, és nem ez az egyetlen ilyen város), mégsem külső bizonyítékok alapján szeretnék most érvelni. Szándékosan nem vizsgálom azt a lehetőséget sem, amit U. Cassuto fejtett ki, hogy az Ádámtól Noéig tartó tíz generáció a babiloni mítoszokban található tíz özönvíz előtti király listájára adott polemikus válasz lenne. Cassuto különböző numerológiai okfejtések segítségével elemezte a bibliai nemzetségtáblázatokat, ez alapján jutott arra a következtetésre, hogy a Genezis szerzője az isteni származású és gigantikus életkort elérő sumér királyokkal állítja szembe a szintén sokáig élő, de az ezer évet („Isten egy napját”) soha át nem lépő tíz ember, az Ádámtól Séten át Noéig felsorolt ősatyák nemzetségtáblázatát. Nemcsak azért nem vizsgálom most ezt a lehetőséget, mert kételkedem a helyességében, hanem azért sem, mert e nélkül is jó okunk van arra, hogy elutasítsuk a genealógiákban szereplők életkorának egyszerű összeadásából kiszámított kronológiát.
Bruce K. Waltke hebraista Mózes első könyvéről írt kommentárjában (Genesis. A Commentary. Zondervan, 2001) rámutat arra a mások (pl. D. Howard és M. D. Johnson) által is hangsúlyozott tényre, hogy különbség van a Genezisben található nemzetségtáblázatok jellege között, és ez összefüggésben áll az általuk betöltött céllal. A nemzetségtáblázatok között találunk elnagyoltat, mely csak a leszármazottak első generációját mutatja meg, és elmélyültet, mely általában kettőtől tíz generációt sorol fel. A lineáris nemzetségtáblázatok csak a mélységet mutatják (pl. 4,17-18; 5,1-30; 11,10-26; 36,31-40), a szakaszokra bontott nemzetségtáblázatokra mélység és szélesség egyaránt jellemző (pl. 10,1-29; 11,27-29; 19,36-38; 25,19-26; 36,1-5. 10-30; 46,8-25). Az elnagyolt és a szakaszokra bontott genealógiák bemutatják a rokonsági kapcsolatokat, valamint a közös őst. Ilyen a 10. rész nemzetségtáblázata, ahol azt látjuk, hogy Izráel a népek közül emelkedett ki, melyekkel rokon, és amelyek általa fognak megáldatni. A 46. rész nemzetségtáblázata az izráeli törzsek közös eredetét és egymáshoz tartozását demonstrálja.
A lineáris nemzetségtáblázatok a hosszútávú leszármazást mutatják meg, elbeszélő részek nélkül. Mivel ezeknek a genealógiáknak az a célja, hogy pörgessék a történetet és megmutassák a múltbeli szereplőkkel való kapcsolatot, Waltke szerint nem lehet őket abszolút kronológiák felállítására használni. Ennek több oka is van. Egyrészt sem az 5,1-31, sem a 10,10-26 nem adja össze az életkorokat, ami „meglepő hiányosság, ha a szerző célja abszolút kronológia meghatározása volt” (Waltke, 106). Másrészt, ha összehasonlítjuk az azonos időszakokat dokumentáló bibliai nemzetségtáblázatokat, azt látjuk, hogy a rövidebbek rendszerint hiányosak (pl. a 2Móz 6,14-25 csak négy nemzetséget nevez meg Mózes és Lévi között, az 1Krón 7,23-27 viszont ugyanabban az időben tíz nemzetségről beszél; az Ezsd 7,1-5 pedig hat nevet átugrik, ami az 1Krón 6,3-14-ben szerepel). Harmadszor, a „fia” és a „nemzette” szavak a héberben tágabb jelentéssel bírnak, mint a mi fogalmi rendszerünkben. És végül, érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy a szerző pontosan tíz generációt nevez meg Ádámtól Noéig (5,1-30), majd megint tíz nemzetségről beszél Noétól Ábrahámig (10,10-26). Ez ugyanúgy inkább művészi elrendezésnek tűnik, mint Máté esetében a háromszor tizennégy nemzetség (Mt 1,17).
Abraham’s Journey (Ktav, 2008) c. könyvében Rabbi Joseph Dov Soloveitchik is elmélkedik a tíz-tíz nemzetség jelentőségén, kiemelve néhány különbséget a két korszak között (pl. az élvezetek imádata Noé előtt, a hatalom szeretete Noé után). Shubert Spero ’Ten Generations from Adam to Noah versus Ten Generations from Noah to Abraham’ c. rövid tanulmányában (Jewish Bible Quarterly 39 no 3 JI-S 2011, p. 165-168) rámutat, hogy az 5. és a 10. részben olvasható nemzetségtáblázatok 10-10 elrendezése a zsidó írásértelmezési hagyományban is ismert jelenség. A Misna részét képező Ávót traktátus például ezt írja: „Ádámtól Noéig tíz nemzetség volt, hogy megmutassa Isten türelmét, mivel mindegyik nemzetség haragra ingerelte őt, amíg el nem hozta rájuk az özönvizet. Noétól Ábrahámig tíz nemzetség volt, hogy megmutassa Isten türelmét, mivel mindegyik nemzetség haragra ingerelte őt, amíg Ábrahám, a mi atyánk meg nem kapta mindegyikük jutalmát.” (Ávót 5,2-3)
Derek Kidner (Genesis. IVP, 1967) szerint a Biblián belül is és a Biblián kívül is komoly hagyománya van az olyan genealógiáknak, melyek a listákon szereplő nevekre nem megszakítatlan láncolat tagjaiként, hanem egy folyamat meghatározó alakjaiként tekintenek. Kidner W. F. Albright The Biblical Period from Abraham to Ezra (Harper, 1963) c. könyvére hivatkozva állítja, hogy antropológusok szerint szudáni, arábiai és más kultúrákban bevett volt ez a gyakorlat. Kidner felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a bibliai szöveg sem nem adja össze a listán szereplő személyek életkorát, sem azt nem sugallja, hogy hosszú időn keresztül egymás mellett éltek volna (például hogy Ádám – életkoránál fogva – majdhogynem megélte volna Noé születését!). Ha megszakítatlan láncolat tagjai helyett a származási ív meghatározó szereplőiként tekintünk a felsorolt tíz személyre, Sét nemzhette például Énóst közvetlenül is, de ez nem szükségszerű, „nemzhette” akár Énós egyik ősatyját is (ahogy a Mt 1,8-ban Jórám az ükunokáját „nemzette”). Ebben az esetben a korszak hossza teljességgel kiszámíthatatlan.
A héber történetírás számára kevésbé volt lényeges a pontosság, mint amit a modern – különösen az empirikus talajon virágzó angolszász – történettudomány kívánatosnak tart. A héber gondolkodás más hangsúlyokkal dolgozott, az esztétikai és tematikus elrendezés nagyobb szerepet kapott a narratívákban, mint a tudományos precizitás. Ez nem hiba, ahogy nem hiba az sem, amikor a hétköznapi kommunikációnkban kerüljük, sőt, kifejezetten furcsának tartjuk a kínosan akkurátus szóhasználatot. A lineáris nemzetségtáblázatok célja múltbeli kapcsolatok bemutatása, távoli ősök és jelenbeli szereplők összekapcsolása, öröklési igények, titulusokra és áldásokra való jogosultság eldöntése volt. A Genezis lineáris nemzetségtáblázatai felvonultatják a történet központi szereplőit és bemutatják a köztük és az aktuális jelenben élő utódaik között fennálló kapcsolatot. Abszolút kronológiák felállítására ezek a nemzetségtáblázatok viszont alkalmatlanok. Úgyhogy ne is használjuk őket ilyen célra. Sokkal fontosabb, hogy egyenes leszármazási vonal vezet Ádámtól Krisztusig, mint az, hogy ez pontosan hány évbe is telt.
Usherről és kronológiájáról:
http://en.wikipedia.org/wiki/Ussher_chronology
———————
Usher konológiai táblázata pdf-ben: https://legacy-cdn-assets.answersingenesis.org/assets/pdf/2005/TimelineOfTheBible.pdf
(6000 éves Föld + 2Péter 3,8. “Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” A hét= 6+1 nap= 6000+1000év, ami reális, ha az Úr visszajövetelét közelire tesszük. A bibliai időszámítás év=360 nappal történik, és vannak hibák a most használt naptárunkban, ezért vannak a 6000-hez képest eltérések, a zsidó teremtéstől számított 5774 mostani évszám mellett vannak akik már 6000-hez nagyon közel számolják az időt: http://churchofgod.hu/content.php?act=jubileum
Itt pl. eszerint az oldal szerint 2014-ben 5987. évben leszünk a 120. jubileumi év 37. évében. Az évkezdés, ahogy a Bibliában sem, nem január 1-ével történik, a hét első napja sem hétfő, hanem vasárnap, és a nap sem éjfélkor kezdődik, hanem előző napnyugta estéjétől, és holdhónapokat számol, lunárisat, nem szolilunárisat szökő másodperc, év és hónapbetoldásokkal, emellett a Föld forgásának sebessége is folyamatosan változik, a Holdé is, a távolságaikkal együtt, így pontosan már nem 30 nap egy hónap, és nem 24 óra 1 nap, ezért kiszámíthatatlan percre pontosan mikor volt még egy pontos kronológia szerint is a Teremtés, vagy más régen történt esemény a változások pontos nyomon követése és figyelembe vétele nélkül, az elméleti, megközelítő értékekkel lehet maximum gondolkodni)
———————
Jézus Családfája Ádámtól Dávidon át Mária és József ágán is – a Biblia és a Jubileumok könyve alapján készített genealógia:
http://kep.ivpicture.hu/490748.N.jpg
Nagyítva lehet a neveket jól látni a családfa képen
Piros szín: Jézus vérvonala
Zöld szín: egyéb fontosabb személyek
———————
Ezek mellett én a Biblia tekintélyét, kronológiáját fontos isteni üzenetnek tartom, Isten nem véletlenül osztja meg a pontos időszakokat, főleg mikor a Dániel 9-ben napra pontosan megjövendöli a Messiás halálát, 30 napos hónapokkal, 360 napos évekkel számolva közel 500 éves időszakot lefedve, amely mint tudjuk pontosan beteljesedett. A héber gondolkodásban fontos volt az igazmondás, az akkori korok embere, az istenfélő ember pedig igazat mondott, igazat írt, és igazként el is fogadták. Azt a történelmi múltban levő kultúrát nehéz a posztmodern ember szemével megérteni, nagy a kultúrális, gondolkodásbeli szakadék a két kor között.
A régészeti leletek kormeghatározásait nem egyszer korrigálják utólag, sokszor a nagyobb szenzáció és hírnév miatt is adnak meg nagyobb korokat egy leletnek, hogy a legrégebbi jelzőt is megkaphassa. Szerintem Jerikó 9000 évesre becsült kora sem bebetonozott, nagyobb tekintélyű tudományos megállapítás, mint a Biblia kronológiája, amely az idő próbáját kiállja, míg a régészeti kormeghatározások sokszor kiderül, hogy módosításra szorulnak. A Biblia és a Biblia szerzői által leírtak úgy gondolom, hogy igazak, a benne levő kormegadások is, ezt a próféciák is erősítik, amelyek a megadott évszámok szerint teljesedtek be, és ez alapján a jövőre megadott próféciák pontos beteljesedését is hihetjük/tudhatjuk.
elnézést az elütésekért, helyesírási hibákért, pl. konológiai=kronológiai, kultúrát=kulturát, kultúrális=kulturális.
“Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.”
Miért akarja ezt az igét olyan sok ember állandóan kronológiai számítások igazolásához használni? Biztos én vagyok túl elrugaszkodott, de szerintem ez egyszerűen azt jelenti, hogy Istent nem köti az idő (merthogy Ő öröktől fogva VAN).
Főleg ha hozzá nézzük a következő verset:
2 Pt 3:9 „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.”
——–
Ádám, köszönöm a cikket. Segít valamelyest tisztábban látni.
Ádám, jó cikk és jó felvetések. Ussher „elméletét” csakhamar tovább finomította John Lightfoot, a cambridgei egyetem alkancellárja, aki szerint Isten Ádámot az általad is említett napon reggel 9 órakor teremtette meg. 🙂
„Ez ugyanúgy inkább művészi elrendezésnek tűnik, mint Máté esetében a háromszor tizennégy nemzetség.”
Szerintem is annak tűnik, bár számomra az sem elvetendő, amit Cassuto és mások a sumér királylisták kapcsán állítanak. Egyrészt az ókorban még nem volt kronologikus szemlélet, ami abszolút időszámításon alapszik. Szerintem ők relatív időszemlélet keretében mérték az időt (az évszakok váltakozása, az uralkodók és dinasztiák cserélődése, stb…). Másrészt úgy tűnik, a hosszú életkorok nem a Biblia egyedülálló sajátosságai közé tartoznak, és többek között a régen élt hősök nagyságát is hivatottak kiemelni, ahogy más népek fennmaradt írásos hagyományai ezt alátámasszák.
Nem utolsó szempont, hogy néhol utólag javítgatták is a zsidók a számokat (lásd a Septuagintát vagy a Samaritánus Pentateuchus számait), hiszen Noé és Ábrahám, Sém és Jákob kortársak lettek volna.
Noé kapcsán ráadásul számszerű elcsúszást is fel lehet fedezni a szövegben.
Nekem, mint laikusnak, az a kérdésem, hogy miért szükséges Jézus családfája József ágáról, ha a Szentlélek nemzette?
joosanci, két cikket írtam ebben a témában:
Miért különbözik Jézus két nemzetségtáblázata?
Biztos, hogy Jézus Dávid házából származott?
Köszönöm!
Remek.
Ebből is látszik, hogy a magyar nép milyen szent nép,
hiszen csak nálunk munkaszüneti, ünnepnap október 23-a. 🙂 😛
Nekem erre egy nagyon egyszerű magyarázatom van. A Szentírás Isten igéje, de tudjuk, hogy emberek jegyezték le. Szerintem egyszerűen vannak emberi dolgok a Bibliában. Ezeket, ha tetszik, ha nem, súlyozni kell. A nemzetségtáblák, időadatok, helyek, megszólítások, személyes üzenetek (Pál ide-oda akar menni pl.) nyilvánvalóan emberi dolgok, amelyek csak a kanonizálással váltak a Biblia részévé. Ha a Logosz himnuszt olvasom, akkor nincs kétségem afelől, hogy az Isten igéje, a nemzetségtáblákat v iszont egyszerű adatnak tekintem, amely ekként lehet téves is. Elnézést, ha valakit ezzel megbotránkoztattam, de nem tudom ugyanolyan súllyal kezelni a Biblia minden egyes szavát.
Kedves István70!
Szerintem, jól látod. Igaz ugyan, hogy a Bibliának olyasfajta kezelése, amely szerint mindent szó szerint kell értelmezni, mert minden szavát a Szent Szellem mondta tollba – rendkívül kényelmes megoldás, amíg ugyanilyen felfogásban gondolkozik minden beszélgetőtárs. Ugyanakkor, még az ilyen belterjes közegben is vannak, akik a szó szerinti értelmezéssel is másképpen érthetik ugyanazt a szöveget. Nem véletlen, hogy ilyen sokféle keresztény (és nem keresztény) közösségre szakadt Krisztus Gyülekezete. A mindent allegorikusan értelmező látásmód viszont nem ad biztos kapaszkodókat. Nincs tehát kényelmes, instant módszer.
Úgy fogalmaztál, hogy vannak emberi dolgok is a Bibliában. Így is van, de nincs is az annyira elrejtve az imádkozó szívű, gondos tanulmányozó elől: a közelebbi és távolabbi szövegkörnyezet, a költői képek jelenléte, vagy hiánya, Isten jellemének ismerete szilárd támpontokat adnak a tájékozódáshoz.
Ne feledjük el, hogy Istennek két szent könyve van, és a korábbit a teremtés során – saját maga írta: a tanulmányozható teremtett világ, amelyet egyik teremtménye képes egyre mélyebben megérteni, sőt, ebből a lehetőségéből fakad egyik fontos felelőssége is (Róm 1,9-20).
A másik könyv(gyűjtemény) maga a Szentírás, amely azonban nem természettudományos tankönyv, hanem Isten üzenete, szeretetkapcsolatra hívó szava, minden kor emberéhez. Csodálatos tulajdonsága ennek a könyvnek, hogy miközben ebben is minden elavul, felülíródik, ami a mulandó és folyton változó megfigyelhető fizikai környezetünkről számol be, a magja, amely Isten jellemvonásairól, értünk és bennünk elvégzett munkájáról szól, érvényes marad, amíg el nem jön a Mennyek országa. Éppen ezért is fontos, hogy a gyülekezetekben elhívott, de egyben – sokoldalúan képzett teológusok is működjenek, akik maguk is képesek az önálló hermeneutikát művelni. Sokan, miután lediplomáztak, elhanyagolták ezt a területet, és mások által „megrágott” bibliamagyarázatokat vettek át, amelyek akár eléggé jók is lehetnek, de ugyanígy – rossz útra is téríthetnek, egész gyülekezeteket, közösségeket is, ha a béreai-típusú ellenőrzés elmarad.
Továbbra is érvényes a mondás: „a jó pap holtig tanul!” A laikusnak se árt.
Ez a két bejegyzésem talán ide kapcsolódik:
Isten írta a Bibliát?
Mindig igazat mond a Biblia?
Ádám, kiváló ez a két bejegyzés!
Örülök, hogy tetszettek, János. Közben eszembe jutott, hogy ez a két cikk is ide kapcsolódik:
A Biblia igazsága és a beszédaktus-elmélet (1)
A Biblia igazsága és a beszédaktus-elmélet (2)
Még csak az (1) bejegyzést olvastam át (a hozzászólásokkal együtt), de maximálisan egyetértek: minden bibliai szöveg valódi értelmét (kijelentését) az illokúció dönti el, vagyis a szerző (Isten) szándéka. A bejegyzés végéről idecsalogattam – összegzésedet:
„Az egészséges evangéliumi felfogás számára a lokúció is és a perlokúció is része a bibliai szerzők kommunikációjának. De a szöveg igazságát végső soron az illokúció határozza meg. A szerző közlésének az a jelentése, amit a szerző a kommunikációjával el akart érni. A jelentés a szerző szándéka, ezért csak akkor olvassuk helyesen a Bibliát, ha a szerzővel akarunk találkozni, a szerző előtt nyitjuk meg a szívünket, a szerző száját lessük, a szerző szívét hallgatjuk! A szerző nem halt meg, ahogy a posztmodern hermeneutika állítja. Beszél hozzánk ma is. Meghallhatjuk a hangját, ha van fülünk a hallásra.”
Nekem is eszembe jutott egy gyakran félreértett igevers, ahol a lokúció szerint Jézus felszólította az őt hallgató tömeget a következőre: „Máté 5,48 Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.”
Ha mélyebben elgondolkodunk ennek a megvalósíthatóságán, akkor rá kell jönnünk, hogy ez nem lehet perlokúció a számunkra – meg kell vizsgálnunk a kommunikációs szituációt ahhoz, hogy lássuk, kiknek és milyen szándékkal mondta ezt Jézus.
Úgy látom, a 20. versben van a megfejtés:
5,20 „Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.”
Végig kíséri a Mt 5-öt azoknak az ellentétpároknak az ütköztetése, amelyekben az egyik a farizeusi igeértelmezés, a másik Krisztusé.
Látható, hogy az akkori zsidó társadalom „krémjének”, a mindent túllihegő buzgalmú farizeusoknak és írástudóknak üzente Jézus: nem a külsőséges kegyesség tökéletesítése visz közelebb Istenhez. Tehát nem felszólítás, hanem gúnyos leleplezés a célja Jézusnak, feléjük. – Legyetek tökéletesek kívül-belül, ha tudtok, de jobb, ha szembenéztek a valósággal: nem fog menni! Önerőből semmiképpen sem. Ebben a versben ez az illokúció, a szerző szándéka, nem pedig a perfekcionista törekvések bibliai megalapozása.
Kedves Ádám és János!
Köszönöm a válaszokat. Fontosak ezek a megalapozott érvelések, de magam részéről egy egyszerű tételre utaltam. A hit tiszta, amelyet nem érintenek meg a Biblia látszólag zavaró információi, így adatok, helyek stb. sem.
Ezek is fontosak, amelyek a Biblia történeti igazságához visznek közelebb, de ez nem hit kérdése. EGy hívőnek éreznie kell a súlyokat a Bibliában, így pl. a külvilág tényeit nem abból kell közvetlenül magyaráznia. Aztán nagyon jó, ha jönnek teológusok, és ehhez konzekvens magyarázatot is adnak, de ez már csak érdeklődés kérdése. Sokszor azt érzem, hogy egy kereszténynek folyamatosan zavarban kell lennie a Bibliával kapcsolatban, és csak annak teljes ismeretében, minden látszólagos ellentmondást feloldva lehet hívő. Ez olyan, mintha csak csak képzett mérnökként kapcsolhatnék be valamilyen elektromos berendezést, vagy a világítást.
Kiegészítem: arról elmélkedtem én itt, hogy a tudás és a hit nem kiegészítője és nem is ellentéte egymásnak. Az egyszerű ember és a professzor ugyanolyan keresztény. Ez ebben a nagyszerű.
Kedves István70!
” Fontosak ezek a megalapozott érvelések, de magam részéről egy egyszerű tételre utaltam. A hit tiszta, amelyet nem érintenek meg a Biblia látszólag zavaró információi, így adatok, helyek stb. sem.”
Ha jól sejtem, a „tiszta hit”-kifejezés helyett néha kellene használni a „feltétlen bizalom”-kifejezést is. Azért gondolom, hogy ez fejezi ki a HIT fogalmát, mert nem DOLOGBA, FOGALOMBA, ÍGÉRETBE vetett bizalom üdvözít, hanem Isten SZEMÉLYE az, AKIRE a hit irányul. Az elmélyülő bizalom azonban a megismerés következménye, amely a Szentírásból táplálkozik, és a rendszeres kapcsolattartás élményeire, tapasztalataira támaszkodik.
Azt azért nem erősíteném meg, hogy meg sem érintheti a hitünket a Biblia látszólagos zavaró információi, hiszen minden információ befolyásolja a bizalmunk intenzitását, de nem döntőek.
Említek egy példát, amelyben az látszik, hogy a kétirányú megerősítés meg is ingathatja a hívő ember hitét:
A kreacionista és az ateista alapú neodarwinista egymást licitálja felül abban, hogy ki tudja még-inkább betű szerint értelmezni a Bibliát. Az előbbi azért, hogy végletesen leegyszerűsítse a Szentírás megértését, az utóbbi pedig azért, mert így könnyebben talál fogást, leüthető szervákat a kreáson. Ez a dühödt veszekedés azért veszélyezteti az átlagos hívő Istenbe vetett bizalmát, mert sajnos, a kreacionista (keresztény) vitázó az, akinek hamarabb elfogynak az érvei a tudományos területekre tévedve, így nemcsak nevetségessé válik, hanem etikátlannak, személyeskedőnek is bizonyul, amellyel meg gyalázza Isten nevét.
Természetesen, aki tényleg Isten személyében bízik, annak nem rendül meg döntően a hite, mert sejti, hogy nem a Biblia íróinak világképe az, amire szüksége van, hanem a Teremtővel való kapcsolatára.