A mondás szerint „a szív nem tudja ünnepelni azt, amit az elme elutasít”. Ezt félelmetesen igaznak találom mind a magam, mind mások tapasztalatában. Hadd hegyezzem ki ezt a mondást most az evolúció kérdésére. Vajon tudja-e ünnepelni a Biblia igazságát az, akinek az elméje Darwin mellett kötelezte el magát? Vagy fordítva, el tudja-e fogadni a szív Darwin elméletét, ha az elme Jézus Krisztus mellett áll? Vajon Darwin hipotézise aláássa a Biblia igazságát? Vagy van olyan értelmezési keret, melyben mind a keresztény hit, mind a darwini eredetelmélet helyet talál? De talán a legfontosabb kérdés mégiscsak az, hogy igaz-e egyáltalán Darwin elmélete a fajok eredetéről. Ez soha nem volt teljesen eldöntött kérdés, ma sem az. Vajon mennyi a darwinizmust övező kételyekben a vallási előítélet és mennyi a tudományos érv? Sok érdekes élményben volt részem azóta, hogy rászántam magam a darwinizmus körüli viták megértésére. Aki követi ezt a blogot, tudja, hogy több cikket is írtam már a témában (pl. itt, itt, itt, itt és itt). Most néhány összegző bejegyzésben fogok beszámolni a „Darwin-országban” tett „kalandozásaimról”. Ami számomra persze ugyanúgy nem szimpla kalandozás volt, mint annak idején Darwin útja a Galapagos szigetekre. A megismerés vágya hajtott.

Összeegyeztessem a bibliai kinyilatkoztatással?

Szeretném mindenekelőtt hangsúlyozni, hogy nem természettudósként, hanem teológusként indultam útnak („autoritás nélkül” – ahogy egykor Kierkegaard jellemezte egyes puhatolózásait), hogy megértsem a darwinizmus által felvetett kérdéseket. Korábban sokat foglalkoztam az eredettel kapcsolatos bibliai kinyilatkoztatás értelmezésével, és arra a konklúzióra jutottam, hogy a Genezis fontos sarokpontokat határoz meg, ugyanakkor viszonylag tág teret hagy a tudományos elméletek számára is. Az empirikus tudomány és a Teremtőben való hit pedig nem kizárja, hanem éppen feltételezi egymást. Régóta meggyőződésem, hogy a bibliai kinyilatkoztatásban hívő teológusnak elsősorban azt a sürgetést kell elutasítania, hogy idő előtt lezárja a vitákat, és hogy már most megpróbálja megteremteni a végső harmóniát a tudomány és a Biblia között. Van ugyanis létjogosultsága mind a tudománnyal, mind a saját bibliaértelmezésünkkel szembeni kételyeknek, hiszen a tudományos konszenzus számos alkalommal bizonyult már tévesnek, és az is többször előfordult, hogy új tudományos felismerések fényében vált a Biblia jelentése világosabbá.

Úgy gondolom, hogy a jó teológus ezért tud várni a végső válaszokra. Én is próbálok türelemmel várni. Ez nem jelent tétlenséget, a teológusok egyik fő törekvése ugyanis az, hogy a megszerzett ismereteket a bibliai kinyilatkoztatás fényében amennyire lehet, mégis egyetlen provizórikus rendszerré integrálják (vagy legalább felvázoljanak erre lehetséges utakat), hiszen hittel vallják, hogy végső soron minden igazság – a természet fényénél szerzett igazság is – Isten igazsága. A darwinizmussal foglalkozva ezt az integráló késztetést én sem akartam leválasztani magamról. Persze az integrálásnak – még ha provizórikus is – csak akkor van értelme, ha az adott tudományos elmélet igaz. Ha nem igaz, az integrálás is súlyos tévedés. Mekkora hiba lett volna például a világegyetem „örök” voltát a keresztény hittel összeegyeztetni! Pedig néhány évtized telt csak el azóta, hogy a tudomány is arra a következtetésre jutott, hogy az univerzumnak volt kezdete. Darwin világában tett szellemi kalandozásaim során ezért elsősorban az a kérdés izgatott, hogy tegyek-e kísérletet a darwinizmus és a bibliai teológiáról alkotott képem összeegyeztetésére (mint a teista evolucionisták, akik közül sokakat nagyra tartok és tisztelek), vagy egy ilyen szintézis elhamarkodott és felesleges – esetleg eleve elhibázott – lenne.

Persze szintézisből is sokféle van. Douglas J. Futuyma Evolution (Sinauer, 2005) c. könyvének 524. oldalán felsorolja azokat a fokozatokat, melyek szerinte a „speciális teremtés” és az „evolúció” elgondolása között helyezkednek el. A fokozatok Futuyma szerint valahogy így tehetők egymás mellé: lapos Föld – geocentrizmus – fiatal Föld kreacionizmus – réselmélet kreacionizmus – nap-korszak kreacionizmus – progresszív kreacionizmus – intelligent design – teista evolúció – materialista evolúció. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezek valóban így sorrendbe állíthatók, de ha igen, akkor a helyes választ én valahol a nap-korszak kreacionizmus és a teista evolúció között húzódó skálán kerestem. Futuyma kategóriái azért hasznosak, mert bár ő maga a materialista evolúció híve, a kategóriái rávilágítanak arra, hogy a tudomány és a hit összeegyeztetése nem csak a darwini evolúció teljes elfogadása vagy teljes elutasítása által lehetséges (legalábbis azok szerint a keresztények szerint, akik erre kísérletet tesznek). Vannak más opciók is, és engem éppen ezek érdekeltek leginkább.

Teológiai szempontból főleg az ember speciális teremtésének a kérdését tartom kulcsfontosságúnak, és egyben a legfontosabb választóvonalnak. Őszintén szólva, soha nem éreztem kielégítőnek azt a teista evolucionista magyarázatot, hogy ez akkor történt volna, amikor Isten egy hominidát (vagy azok egy csoportját) valamiképpen a saját képmásával ruházott fel. A Biblia fényében a közös leszármazás hipotézisét a többi élőlény esetében sem tartom teljesen problémamentesnek, de elsősorban az embernél érzem ezt valódi problémának. Azonban szerettem volna tisztábban látni, vajon a feszültség vélt feszültség-e, ahogy teista evolucionisták állítják, vajon abból fakad-e, hogy rosszul értelmezem a Bibliát (olyat tulajdonítok a szövegnek, amit az nem állít), vagy valós feszültség, mely vagy a Biblia, vagy a darwini evolúcióelmélet igazságát kérdőjelezi meg.

Mi az igazság a darwinizmus körül?

Úgyhogy felgyűrtem az ingujjamat és nekiláttam a munkának. Irány Darwin-ország! Az ilyen kutakodás mindig izgalommal tölt el, de érzem a súlyát és a vele járó belső feszültséget is, hiszen egyáltalán nem tét nélküli, hogy milyen válaszokat (vagy újabb kérdéseket) találok a kutatás során. Mivel a szívem nem képes ünnepelni azt, amit az elmém elvet, a kockázat nagy, hiszen előre nem tudhatom, hogy az elmém mit fog majd elvetni. Ha az elmém végül elveti azt, amit korábban igaznak tartottam, az komoly gondot jelenthet a szívemnek és a világnézetemnek, akkor is, ha egyébként ezer más igazolást látok az evangélium igazsága mellett, és a hitemet nem adom fel. Az igazság keresése nem könnyű biznisz, de egyáltalán nem lenne helyes, ha a szív olyan dolgot ünnepelne, melyről az elme határozottan azt gondolja, hogy hamis. (Persze helyes és helytelenről csak morális univerzumban beszélhetünk, ami megint világnézeti kérdés, de az most egy másik kérdés. Ahogy az is másik kérdés, hogy mik befolyásolják az ítéletünket.) Az elménket be lehet csapni, de csak lelki egészségünk kockáztatásával kerülhetjük meg. A tétet természetesen ateisták is érzékelik, valószínűleg nem csak nekem tűnt fel, mennyire vehemensen vetik magukat időnként a vitákba.

Amikor hozzáfogtam a téma feltérképezéséhez, három részre osztottam az előttem álló feladatot. Az első kategóriában olyan anyagok (könyvek, cikkek, videók) voltak, melyek magát az evolúcióelméletet mutatták be. Azt akartam, hogy teljes súllyal hassanak rám az érvek. Ugyan nem volt ismeretlen előttem sem Darwin eredeti elmélete, sem a neo-darwinista szintézis, hiszen én is ezt tanultam (nagyszerű biológiatanáraim voltak, akikre a mai napig tisztelettel gondolok!), az evolúcióelmélet érvrendszerét alaposabban is meg akartam ismerni. Elindultam hát a kályhától, és mindenekelőtt átrágtam magam a darwinizmus „szent könyvén”, A fajok eredetén. Aztán bemelegítésként olyan népszerűsítő könyveket olvastam, mint Géczy Barnabástól a Lamarck és Darwin (Magvető, 1982) vagy E. Peter Volpe mára kissé elavult Evolúció (Gondolat, 1977) c. tankönyve, illetve Douglas J. Futuymától az Evolution. Kivettem a könyvtárból és végigolvastam Richard Dawkinstól Az önző gént is. Az elmélet modern formáit és a neo-darwinizmus mellett szóló friss érveket (meg a kritikusoknak adott válaszokat) aztán többek között J. Maynard Smith, Jerry Coyne, Kenneth Miller, Ernst Mayr, Charles R. Marshall, Nicholas Matzke, Donald Prothero, Michael Shermer, Daniel Dennett, Jeffrey Shallit, Scott Turner, Ard Louis, Dennis Venema, Karl Gilberson, Keith R. Fox, Darrel Falk és Francis Collins különböző anyagaiból próbáltam megérteni. Rászántam erre az időt (még a vacsoraasztalnál is rendszeres vendég lett nálunk Darwin és az elmélete), mert a darwinizmus legerősebb formáját, nem pedig a karikatúráját akartam megismerni, mégpedig olyanoktól, akik azt meggyőződéssel és hitelesen képviselik.

A második csoportba azokat a könyveket, cikkeket és elektronikus formában elérhető anyagokat soroltam, melyek tudományos alapon kérdőjelezik meg a darwini evolúcióelméletet vagy annak egyes elemeit. Ezek közül elsősorban az Intelligent Design mozgalom témába vágó írásait olvastam. Arra elég hamar rájöttem (még azelőtt, hogy ezt máshonnan is megerősítették számomra), hogy a Wikipédia tendenciózus és a neo-darwinizmus kritikusaival szemben időnként a becstelenség határát súrolóan rosszindulatú cikkeire ebben a témában sajnos csak komoly fenntartásokkal támaszkodhatok. Igyekeztem inkább mindent első kézből megtudni. A primér források közül Michael J. Behe The Edge of Evolution (Free Press, 2007), Stephen C. Meyer Signature in the Cell (HarperOne, 2009) és Darwin’s Doubt (HarperOne, 2013), Jonathan Wells The Myth of Junk DNA (Discovery Institute Press, 2011), William Dembski The Design Revolution (IVP, 2004), valamint Ann Gauger, Douglas Axe és Casey Luskin Science and Human Origins (Discovery Institute Press, 2012) c. könyveit találtam különösen érdekesnek és elgondolkodtatónak. Több ezer oldalon rágtam át magam. Sőt, foglalkoztam még Geoff Barnard, Paul Nelson, Norman C. Nevin, John C. Walton és David Berlinski különvéleményeivel is, valamint rengeteg vita és előadás anyagát is végignéztem, végighallgattam.

Ebbe a kategóriába sorolom a nem az ID-hez köthető ellenvéleményeket is, melyek közül elsősorban az ateista Jerry Fodor „Why Pigs Don’t Have Wings” c. cikke keltette fel az érdeklődésemet, melyből kiindulva Fodor Massimo Piattelli-Palmarinivel közösen írta What Darwin Got Wrong (Picador, 2011) c. könyvét. Olvastam összefoglalókat Fred Hoyle matematikai cáfolatáról is, melyet Mathematics of Evolution (Acorn, 1999) c. könyvében fejtett ki. A neo-darwinizmussal szemben kritikus, de meggyőződéses evolucionista Stephen Jay Gould „punctuated equilibrium” és Scott Turner homeosztázis elméletét is igyekeztem megérteni, utóbbit elsősorban az általa készített videó anyagokból, előbbit The Structure of Evolutionary Theory (Harvard University Press, 2002) c. könyve fő érveinek végigkövetéséből (az egész 1392 oldalas könyvet – különösen Gould dagályos fogalmazását látva – nem volt időm és kedvem elolvasni). Polányi Mihály „Life’s Irreducible Structure” c. esszéje (más írásaival együtt) nagyon hasznos útjelző volt számomra. Bár Polányi nem az evolúcióelmélet kritikusa, néhány éles meglátása (pl. a működés és a jelentés megkülönböztetése) megágyaz a kritikáknak. Ide kapcsolódik Richard Sternberg strukturalizmusa is, melyről például „How My Views on Evolution Evolved” c. esszéjében számol be. Fontos forrásként használtam még a www.evolutionnews.org weboldalt is.

A kutatásom harmadik csoportjába azokat a könyveket soroltam, melyek kifejezetten abban ajánlottak segítséget, hogy teológusként értelmezzem az evolúcióelmélet körüli vitákat és azok fő implikációit. Nem mindet sorolom fel, csak a leghasznosabbakat (ami nem azt jelenti, hogy mindegyikkel mindenben egyetértettem). Ezek közé tartozik John Lennox A tudomány valóban eltemette Istent? (Evangéliumi Kiadó, 2007) és Seven Days that Divided the World (Zondervan, 2011) c. kiváló könyvei, C. John Collins Science and Faith: Friends or Foes? (Crossway, 2003) és Did Adam and Eve Really Exist? (Crossway, 2011) c. szintén kiváló kötetei, Henri Blocher Kezdetben (Harmat, 1998) c. bibliai-hermeneutikai tanulmánya (különösen annak a hominidákról szóló függeléke), a Matthew Barrett és Ardel B. Caneday által szerkesztett hatszerzős Four Views on the Historical Adam (Zondervan, 2013) c. kötet, valamint a Should Christians Embrace Evolution? Biblical and Scientific Responses (IVP, 2009) c. antológia (különösen Michael Reeves és R. T. Kendall esszéi). Megemlítem még Hugh Ross és Fazale Rana anyagait, és Francis Schaeffer No Final Conlict (IVP, 1979) c. könyvecskéjét. Utóbbit ugyan hosszú évekkel ezelőtt olvastam, de mindvégig segített a felmerülő kérdések rangsorolásában. Charles Hodge What is Darwinism? c. 1874-es könyve is tanulságos volt, mint az egyik legkorábbi alapos teológiai reflexió Darwin elméletével kapcsolatban, és amely ellenpólusként szolgált számomra Teilhard de Chardin szintézisre törekvő esszéivel szemben, melyeket szintén átolvastam.

A félreértések elkerülése végett hadd szögezzem le: nem gondolom, hogy az olvasmányaim és egyéb megszerzett ismereteim bármilyen értelemben szakértővé tennének engem ebben a témakörben. A valódi szakértők ezt természetesen tudják, úgyhogy ezt nem is nekik mondom, hanem azoknak, akik vagy tévesen ezt gondolnák rólam, vagy ugyanilyen tévesen azt feltételeznék, hogy én ezt gondolom magamról. A téma körbejárása pusztán abban segített, hogy teológusként tájékozódni tudjak, megismerjem a legfontosabb töréspontokat, valamint képes legyek súlyozni az érveket és felismerni a rossz vagy nem működő argumentumokat. Tudományfilozófiai kérdésekkel korábban is foglalkoztam, ezért nem lepett meg, hogy az evolúcióelmélet kapcsán újból és újból azokba a metafizikai előfeltevésekbe botlottam, melyeket a tudományfilozófia feltár és leír. Egyértelmű számomra, hogy a darwinizmus esetében nem csak tényekről beszélünk, hanem tényekről és azok értelmezéséről. A kutakodásom végén azt láttam tisztábban, hogy melyek a valódi tények. Ma már világosabb számomra, hogy mit tudok, és az is, hogy mit nem tudok. Meg az is, hogy mi az, amit a tudomány tud, és mi az, amit a tudomány sem tud. Nem vagyok szakértő, de magabiztosabban merek nyilatkozni arról, hogy mit és miért mondanak a szakértők, és hogy szerintem mi okozza szakértők és szakértők között a valódi nézeteltéréseket. Teológusként ez most elég is számomra a véleményalkotáshoz.

A teljes és végső igazságot ebben a kérdésben nem én döntöm el (sőt, szerintem Istenen kívül senki sem tudja), szellemi kalandozásaimnak azonban van némi hozadéka. Hogy mi, azt a következő bejegyzésekben fogom elmondani. Az első cikkek néhány darwinista és anti-darwinista könyvélményemről fognak szólni. A sorozat végén húsz pontban foglalom majd össze a konklúzióimat. Lesz köztük új gondolat, szerintem érdekes is, de nagy bejelentésekre és meglepetésekre azért senki ne számítson…

(Folyt. köv.)