VILI: Kérsz a krumplira ketchupot? Vigyázz, itt oldalt folyik. Amúgy egy csomót gondolkodtam a múltkori vitánkon.
RICSI: Köszi, ügyes leszek. Vita… Ja, a vallás meg az evolúció? A végén elrohantál.
VILI: Kezdődött a labor. Sajnáltam, mert nagyon akartam reagálni arra, amit Jézus feltámadásáról mondtál. Az ID körüli vita is érdekel, de ha súlyozom, keresztényként Jézus nekem még fontosabb.
RICSI: Megint „szkanderozzunk” egyet?
VILI: Nem félsz, hogy lenyomlak?
RICSI: A múltkor is így indult, aztán…
VILI: Na jó, ne vigyük ezt ilyen síkra.
RICSI: Miért ne? Szerintem vigyük!
VILI: Ismered Tom Wright könyveit? Pár napja fejeztem be azt, amelyik Jézus feltámadását járja körbe. The Resurrection of the Son of God. Kilencszáz oldal, baromi részletes, mégis alig tudtam letenni. Wright történész. Neked is érdemes lenne belenézned a könyvbe…
RICSI: N. T. Wright?
VILI: Igen. Szerintem meggyőzően érvel, hogy az összes lehetőséget számba véve a feltámadás az egyetlen elfogadható magyarázat az üres sírra és a tanítványok beszámolóira. Mi van, nem jön belőle?
RICSI: Szar ez a ketchup, kívül folyik, de hiába nyomom, mintha bele lenne száradva az üvegbe. Figyelj, nem akarlak rögtön leoltani, de N. T. Wright nem igazi történész.
VILI: Wright? Már hogyne lenne az?! Wright a judaizmus és a kereszténység első századi irodalmának szakértője, számos szakmailag elismert tudományos könyv szerzője.
RICSI: Ezeket a szakma nem tartja komoly történészi munkáknak. Na végre! Már azt hittem, térdelve kell könyörögjek neki. Pont most olvastam az Indexen egy cikket arról, hogy miért nem jön ki a ketchup az üvegből, de ez még az átlagnál is rosszabb.
VILI: Ez tényleg béna. Miért mondod, hogy Wright könyvét nem fogadja el a szakma? Ez szerintem nem igaz.
RICSI: Mert ha komoly történettudományos munkák lennének, Wright nem érvelne Jézus feltámadása mellett. Wright teológus, vallásos motivációk hajtják.
VILI: De hát ismert szakember, ért a dokumentumok objektív vizsgálatához! A könyveit magas presztízsű kiadók jelentetik meg. Az meg lényegtelen, hogy teológus, számos teológus tagadja Jézus feltámadását. Attól, hogy Wright teológus, még érvelhetne a feltámadás ellen is. Ott van például D. F. Strauss…
RICSI: Mindig vannak kivételek, akiket mutogatni lehet…
VILI: Strauss a bibliakutatás irányát meghatározó teológus volt! A liberális teológusok többsége is mítosznak tartja Jézus feltámadását. Bultmann demitologizáló programja pedig…
RICSI: Bultmannt hagyjuk. Wright más kategória. Wrightról tudni lehet, hogy evangélikál múltja van, egykor ugyanazokba a fundamentalista körökbe járt, ahova J. I. Packer meg mások is.
VILI: Azért a fundamentalista jelző Packer kapcsán kicsit erős…
RICSI: Nézd, lehet ezt szépítgetni, de végső soron ezek egy tőről fakadnak. Az evangélikál mozgalom szmokingba öltözött fundamentalizmus. A célok ugyanazok, csak az eszközök mások. Az általatok nagyra tartott anglikán Stott egyik könyve akaratlanul is leleplezi a kettő közötti kapcsolatot. Ezt az evangélikál irányt ő meg néhányan mások találták ki, hogy szalonképesebb legyen a dolog.
VILI: Most erre nem tudom, mit mondjak. Stott is és Packer is… ezek a szokásos… van, ami közös bennük, de nagyon különböznek… Figyelj, hagyjuk ezt a vonalat, ez mellékszál, Wrightra a fundamentalista vád biztosan nem igaz, ezt a fundamentalisták kérnék ki maguknak először. Olvastad egyébként a könyvet?
RICSI: Nem, de ismerem, hallottam már róla. Kell vissza a ketchup?
VILI: Nem, maradhat, tettem már rá.
RICSI: Heinz. 1869. Abban az évben született Charles Rees Wilson, aki a ködkamra kifejlesztéséért Nobel-díjat kapott. Biológusból lett fizikus és kémikus. Az ilyeneket nevezem valódi tudósoknak.
VILI: Most ugye nem azt akarod mondani, hogy minden évszám így a fejedben van…
RICSI: Á! Csak 1869-et egyszer megjegyeztem, mert Gandhi is és az Őrtorony Társaság alapítója is abban az évben születtek.
VILI: Tűz és víz. De vissza Wright könyvéhez. Mi a bajod vele? Rosszak az érvei? Nem veszi figyelembe a tényeket?
RICSI: Nem, azt nem mondanám. Csak nem tudományos könyv.
VILI: Nem értelek.
RICSI: Wright a szokásos „god-of-the-gaps” érvet használja. Erről viszont már sokszor kiderült, hogy rossz érv.
VILI: Tudsz mondani egy példát?
RICSI: Régen azt gondolták, hogy a villámlás Isten vagy az istenek haragja miatt van. Ma már tudjuk, hogy szimpla elektromosság okozza. Xerxész egyszer megkorbácsoltatta a tengert, mert az lerombolta a hidat, amit építettek. Ma már tudjuk, hogy az ilyesminek egészen természetes okai vannak. Ahogy egyre jobban ismerjük meg a világot, annál jobban szorulnak ki az istenek a tudomány réseiből.
VILI: Köszi, azt én is tudom, mi a „god-of-the-gaps” érvelés, azt nem értem, Wright érve miért lenne az.
RICSI: Azért, mert az üres sírt isteni beavatkozással próbálja magyarázni. Ez nem tudományos.
VILI: Miért ne lenne az? Ha a tények vizsgálata abba az irányba mutat, hogy az egyetlen plauzibilis megoldás az, hogy Jézus valóban feltámadt, akkor nem az a jó tudomány, amelyik ezt elismeri? Nem éppen az a lényeg, hogy arra menjünk, amerre a bizonyítékok vezetnek?
RICSI: Csak az a probléma ezzel, hogy olcsó és lusta megoldás. Amíg nem merítettük ki az összes természetes magyarázatot, addig Isten beavatkozását feltételezni tudománytalan.
VILI: Na és akkor mi van, ha tudománytalan? Nem az a lényeg, hogy a feltevés igaz-e?
RICSI: Tehát elismered, hogy Wright könyve tudománytalan…
VILI: Nem, egyáltalán nem. Csak abból indultam ki, amit te mondtál.
RICSI: Miért gondolod, hogy a tudósok nem fognak valamikor olyan megoldást találni, ami magyarázatot ad az üres sír rejtélyére? Ha a feltámadást hozod magyarázatnak, az a rések Istenének a segítségül hívása. Deus ex machina. Tipikus „god-of-the-gaps”. A tudomány nem így dolgozik.
VILI: Szerinted van ésszerű természetes magyarázat arra, hogy miért hirdették a tanítványok, hogy látták a feltámadt Jézust?
RICSI: Nézd, nem ez a lényeg. Hadd lepjelek meg. Az, hogy a tanítványok ellopták a testét, meg hogy Jézus csak elájult, szerintem is erőltetett érvek. Ezt belátom. De abból, hogy ezek nem igazak, nem következik, hogy nincsen más természetes magyarázat.
VILI: Például?
RICSI: Például, hogy a tanítványok csak hallucináltak. Ha ez a magyarázat sem jó, akkor majd lesz valami más, ami jó lesz. Isten behozása a képbe nem tudományos. A tudomány nem tudja vizsgálni, hogy Isten hogyan támasztotta fel Jézust a halálból. A tudomány nem tudja Istent magát vizsgálni. Wright magyarázata ezért áltudomány.
VILI: Értem. És mikor van az a pont, amikor azt mondod, hogy kimerültek a természetes magyarázatok, ezért figyelembe lehet venni az isteni beavatkozás lehetőségét?
RICSI: Valószínűleg soha. Valamilyen magyarázatnak mindig lenni kell, és hidd el, a tudomány néhány évszázad múlva biztosan többet is fog már tudni az okokról, mint most.
VILI: Tegyük fel, hogy Jézus tényleg feltámadt. Ez esetben miért ne lehetne, hogy a tudomány is erre a következtetésre jusson?
RICSI: Azért, mert a tudomány nem vehet figyelembe olyan okokat, amelyek kívül esnek a jelenségek világán. A tudomány naturalista módszertannal dolgozik.
VILI: Ebben biztos vagy? Hogyan magyarázod akkor a világegyetem kezdetét? Ha a világegyetemnek volt kezdete, akkor az, ami a létét előidézte, szükségszerűen kívül áll a természetes okok körén.
RICSI: Nem, mert lehet, hogy végtelen számú univerzum van, a miénk csak az egyik ezek közül.
VILI: Az ok így is, úgy is kívül áll a mi univerzumunkon. De egyébként miért racionálisabb azt feltételezni, hogy számtalan univerzum létezik, melyekről semmit nem tudunk, mint azt, hogy létezik a Teremtő, aki létrehozta az egyetlent, amit ismerünk? Occam borotvája ilyenkor nem vág?
RICSI: Azt nem lehet mindig használni. A válasz egyébként egyszerű: mert a tudomány nem feltételezhet természetfeletti okokat. Ha természetfeletti okokat feltételeznénk, akkor azt is tudnunk kellene kutatni, hogy milyen ez az Isten – vagy istenek, hiszen ne csak a zsidó-keresztény istenre gondoljunk ilyenkor, ott van Zeusz, Thór meg a többiek is –, de a tudomány nem tud semmit se mondani ezekről.
VILI: Azt hiszem, itt nem a tudományról van már szó, hanem arról, hogy mit akarunk hinni és mit nem. A te hozzáállásodban az zavar, hogy előre eldöntöd, Isten nem lehet okozója jelenségeknek, és ezért nem is kutatható a beavatkozása. Ha a tudomány valóban nem veheti figyelembe Isten beavatkozásait, akkor a tudományt nem tartom alkalmasnak az igazság nyílt és őszinte keresésére. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy az, amit a tudományról gondolsz, valóban elválaszthatatlan része a tudománynak. Sőt, szerintem ez történetileg nem is igaz.
RICSI: Akkor szerinted a tudósoknak a tündérekkel meg a kísértetekkel is foglalkozniuk kellene?
VILI: A názáreti Jézus feltámadásáról beszélünk. Egy eseményről, ami Poncius Pilátus alatt történt Jeruzsálemben, valós személyekkel, valós térben és időben, és aminek számos tanúja volt.
RICSI: Tanúkat nem nehéz előszedni, ha igazolni szeretnénk valamit. A tudomány valódi bizonyítékokra támaszkodik.
VILI: Mint például?
RICSI: Minden, ami megfogható, tesztelhető. Basszus, tiszta ketchup lettem… Van nálad egy szalvéta?
VILI: Itt van kettő. Ott is egy. Miért, az evolúció tesztelhető? Látta valaki, hogyan lett a hüllőből madár? Látta valaki, hogy a csimpánzból fejlődött ki a homo sapiens?
RICSI: Nem, de a mintákból és tényekből következtetünk erre.
VILI: Szerintem ez vitatható. De ha ebből indulok ki, Isten beavatkozására – teremtő vagy újjáteremtő munkájára – nem lehet legalább elvben a mintákból következtetni? Máskor is következtetünk intelligens okokra.
RICSI: Nem lehet istenre következtetni, mert az természetfeletti, a tudomány pedig csak természetes okokat vehet figyelembe. Az állítólagos istenek logikailag az intelligens ok kategóriában vannak, mint az ember, de természetfelettiek. Nem vehetjük őket számításba.
VILI: Most csak újrafogalmaztad a módszertani naturalizmus jelentését. De pont ez a módszertan vitatott, tudományfilozófusok is vitatják. Ha elfogadod a módszertani naturalizmust, eleve azt feltételezed, hogy a kereszténység vagy a teizmus nem igaz. Ebben az esetben akkor sem fogod észrevenni a mellette szóló bizonyítékokat, ha azok kibökik a szemedet, hiszen a módszertanod eleve megtiltja, hogy észrevedd azokat. Ha ezt a módszertani korlátozást elfogadod, értem, miért mondtad a múltkor, hogy az ID áltudomány.
RICSI: Nem, nem. Vagyis igen, az ID nem tudomány. De nem előítéletből mondtam. Csak azt szabad feltételeznünk, amiről biztosan tudjuk, hogy igaz. A kereszténységről és Isten létezéséről nem tudjuk, hogy igaz-e, a tudomány pedig egyáltalán nem igazolja.
VILI: De hát épp azt mondom, hogy az általad felvázolt tudományos módszer eleve kizárja a lehetőségét annak, hogy Isten beavatkozásának a nyomaira bukkanjunk! Amit eleve nem vehetsz figyelembe, azt nyilván nem is fogod figyelembe venni! Honnan tudod, hogy az okokat a jelenségek világára kell korlátoznod? Ez egy magába záródó gondolkodási rendszer! Ráadásul a pozitivizmus…
RICSI: Figyelj, az a helyzet, hogy mivel te vallásos vagy, egészen máshogy látod a világot, mint én. Szeretem a fantasyt én is, de ha arról van szó, hogy megműtsenek, nem egy varázslóra bízom magam, hanem egy képzett orvosra. Jobban bízom a tudományban. Most viszont én hagylak itt, megy a buszom. Átküldök majd egy linket.
VILI: OK, lehet, hogy én is. Majd azért folytassuk. Ez a varázslós analógiád nem jó…
RICSI: Oksi. Na csá. Elvigyem a tálcádat?
VILI: Nem, köszi, még maradok egy picit. Csá.
RICSI: Csá.
Gondolom nem teljesen fiktív a beszélgetés. 🙂 Jól összesűrít mindent, amit egy sör mellett fel lehet hozni, és rámutat két neuralgikus pontra: a feltámadásra és a világegyetem kezdetére. Mindkettőnél ésszerű természetfeletti beavatkozásra gondolni, márpedig ha így van, az evolúciótól, tudományfilozófiától és minden harcos ateista érvtől függetlenül kifogja a szelet a materialisták vitorlájából.
Wright feltámadásról szóló előadását én is ajánlom, a YouTube-on elérhető akár magyar felirattal is.
Ricsinek üzenem,hogy az őrtorony társulat alapítói közül a legfiatalabb is korábban született 1869-nél. Az őrtorony kiadása 1879 óta tart.
Igen, éles szemed van, Ricsi összekeverte Russelt Rutherforddal. Más tárgyi tévedései is vannak.:)
Sytka, minden hasonlóság a véletlen műve.:) De akár más területeken is lehet relevanciája (pl. a biokomplexitás eredete), nem?
Annyi baj legyen. 🙂 ettől függetlenül nagyon élveztem ezt a beszélgetést. Nagy csodálód vagyok, ,mégha nem is értek veled egyet mindenben’. 😛
Sefatias, zavarba hoz a kommented, de ha a korábbi csörtéink után is ezt mondod, vagy szent vagy, vagy a bánya tényleg nagyon megedzett téged.:)
Kedves Ádám!
Semmi közöm hozzád, úgyhogy semmi értelme udvarolnom neked.
De…
Nagyon jól éreztem magam a gyülekezetetekben. A feleségemnek is nagyon bejött.
Élveztem a beszélgetésünket
A blogod a kedvenceim között van. Sokat tanulok belőle. Kicsit az bánt, hogy mostanában nem volt olyan téma, amibe beleszóltam volna, de azért elolvasom.
🙂 Mivel nem vagyok szent, ezért marad a bánya :DDD
Lényeg, hogy véleménykülönbségeink ellenére(amik szerintem azért nem olyan nagyok) én testvérként tekintek rád, és felnézek a munkásságodra.
Na ennyi, mert a végén szégyenszemre elérzékenyülök. 😛
Tanulságos írás, és meglepően realisztikus 🙂 Sok ehhez hasonló beszélgetésem volt, bár Ricsihez hasonló vallási műveltségű ateistába nem minden nap fut az ember. Külön jónak tartom, hogy a végén egyikőjük sem győzte meg a másikat, és mindketten a táborukban megtalálható gyakori érvek közül a legerősebbeket hozták fel. Szívesen olvasnék tőled még ilyen formátumú dolgokat, Ádám 🙂
Ricsi ex-keresztény.
Rendes vagy, Sefatias, köszi a bátorítást. Örülök, hogy még ha vannak is vitáink, azok nem idegenítettek el téged attól, ami a szívügyem.
Hadd említsek meg egy elírást – remélem, nem kötözködésnek veszed:
„Az ID körüli vita is érdékel”
Dehogy, sőt, köszi, javítottam!
Ádám,
lehet, hogy nagyon közhelyes lesz, amit mondok, de igaznak érzem:
Az, hogy valaki hitre jut Jézusban, egyes-egyedül a Szent Szellem munkájának köszönhető. Elmondjuk neki az Igazságot, és Ő vagy meggyőzi az illetőt (meg tudja, ha hagyja) vagy az illető felelőssége, ha nem hagyja. Minden más csak emberi erőlködés, amit mi innen, a hit oldaláról próbálunk meg kicsikarni a másikból, hogy „de higyjen, lássa meg az érveket, a bizonyítékokat.” Fenti képzelt párbeszéd számomra pont azt mutatja meg, hogy ez mennyire képtelen út, nem lehet észérvekkel hitet kimunkálni emberi eszközökkel másokban, hogy higyjenek Jézusban. Még a saját megtapasztalásainkat és a velünk történt csodákat sem használhatjuk faltörő kosként a hitetlenség falaival szemben. Hozhatunk akármilyen hiteles történészeket, tudományos cáfolatokat evolúció ellenében, csak szánalmas emberi erőlködés marad minden kétségbeesett erőfeszítésünk, hogy hitet „generáljunk” másokban.
Egy igevers jutott eszembe, ami valahol valahogy így szól: „hogy hitetetk ne emberi érvelésen alapuljon, hanem az Isten Szellemének erején” teológusként gondolom vágod, hol és melyik igére gondolok, én pontosan nem tudom – de a lényeg az, hogy a másik ember hite Isten Szent Szellemének erején kell, hogy alapuljon, nem pedig a mi emberi okos érveinken.
El is tudom képzelni, hogy esetleg pont ezzel a szándékkal írtad le ezt a képzelt párbeszédet, hogy ennek az erőlködésnek a képtelenségét bebizonyítsd. Mint ahogy igen jól összeszedett cáfolatod a darwinizmus ellen is megmutatta, hogy van akinek ez cáfolat, van akinek ez nem, de hinni ettől még senki sem fog, mint ahogy nem is volt ez a szándékod, gondolom én.
A lényeg, egyedül a Szent Szellem fog hitet ébreszteni a másik emberben. Aki pedig ex-keresztény, az a megkeményedettségnek olyan fázisában van, hogy Isten Szellemének hatalmas ereje szükséges, hogy újra helyreállítsa őt – mint amilyen én is voltam egykor – de vagyok Isten kegyelméből szeretett fia Jézus vére árán.
Üdv: Robi
Kedves Robi!
Üdvözöllek a hozzászólók közt! Alapvetően egyetértek veled. A Lélek ereje és meggyőző munkája nélkül senki sem jut hitre. Amit hozzátennék ehhez, az az, hogy a Lélek ugyanakkor használja az igazság melletti meggyőzést és érvelést is. Pál apostol számos alkalommal érvelt, vitázott, igyekezett meggyőzni másokat (pl. ApCsel 17,2-4.17-18; 18,4; 19,8), miközben tudta, hogy ez csak azoknál lesz eredményes, akiknek a szívét Isten megnyitja (ApCsel 16,14), akikhez nem csak szavakban jut el az evangélium, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is (1Thessz 1,5). Az érvelésnek a hívők megerősítése is célja, hiszen a hitünk az igazságon nyugszik, megerősít, ha tudjuk, hogy jó érvek szólnak az Istenbe és Krisztusba vetett bizalmunk mellett (2Pt 1,16; Gal 2,5). Ricsi ex-keresztényként valóban nagy bajban van, mert ez az állapota valószínűleg rosszabb, mint az az állapota volt, amikor még nem találkozott Krisztus igazságával (2Pt 2,20-23).
Ádám, én is egyetértek veled.
„Ricsi ex-keresztényként valóban nagy bajban van, mert ez az állapota valószínűleg rosszabb, mint az az állapota volt, amikor még nem találkozott Krisztus igazságával (2Pt 2,20-23).”
Nem csak hogy valószínűbb, hanem biztos. Az Igével megegyező állásponton vagyok úgy hiszem, amikor állítom saját tapasztalatból is: valami irtózatos, borzalmas állapot ez.
„Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer … részeseivé lettek a Szentléleknek … de elestek … ismét … megtérjenek…”(Zsid6:4-6 részletei)
Amire hallottam egy nagyon jó magyarázatot: embereknek lehetetlen, mint ahogy az egyénnek is. Istennek viszont semmi sem lehetetlen.
Istent Jézus Krisztus kegyelme által megismerve fordultam el tőle, taszítottam el magamtól Őt, aki egykor az életét adta értem. Bűnben élve csak szapultam a keresztényeket és hallgattam ugyanezeket az érveket. És nyomtam ugyanazt a süket dumát, mint Ricsi.
Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán Jézus az Ő Szent Szellemének hatalmas szeretetével, erejével áthatolt a falakon, és mégis meg tudott szólítani nem egyszer újra és újra. Kínok kínját éltem át, míg végre eljutottam arra a nagyon egyszerű alapigazságra: Krisztusban Isten megbocsátott, elfogadott, örök életem van. Úgy, mint élő hitigazságra, mert természetesen gyerekkoromtól tudtam szajkózni a János3:16-ot, csak hát üresen kongó halott szavak maradtak sokáig számomra.
Tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy ez hogyan történt meg, de újra élek. Halálok halála után. Senkinek nem kívánom ezt az állapotot, az Isten szeretetétől való elszakítottság állapotát, ami maga volt a földi pokol. Azt hiszem, rengetegen imádkoztak értem, családom, gyülekezetem, de mindenekfölött Jézus volt az, aki kikönyörögte Atyánknál, hogy irgalmazzon nekem, hogy meg tudjak térni.
Kívánom viszont mindenkinek azt a hatalmas örömöt, megtapasztalni, hogy Krisztus szeret, életet adott, kegyelmet adott, megbocsátott, szívemben él Szent Szelleme által, és Isten szeretett, elfogadott, kegyelembe fogadott fia vagyok. Ez a mennyország érzése ebben a földi testben. „A mennyek országa bennetek van”
Nagyon jó ilyen bizonyságtételt hallani. Isten áldjon.
Kedves Robi! Jól esik olvasni a soraidat, de nem következik belőlük, hogy Isten mellett érvelni haszontalan. A hitet nem lehet észérvekkel elérni, de az ember úgyis csak az ideje töredékében foglalkozik észérvekkel, és már ez a kis idő is használ neki! A hit így vagy úgy elérkezik, amikor az egyén nyitottá válik rá. A megnyílás segíthető elő észérvekkel.
A természettudományt fetisizáló egyén lassan ráébred, hogy rejtélyek és paradoxonok sora az állítólagos „tudás”. Pl. Occam alapján mondjuk azt, hogy a természetfeletti magyarázat helyett kötelező természeti magyarázatot keresni, de Occam 13. századi ír szerzetes volt, és nem ateista. Praktikusnak találta, hogy Isten helyett emberi ésszel átlátható okokat keressünk minél több dologra, ezáltal jutottunk el a mai ismereteink szintjére. Amikor Istent direkt kihagyjuk a modellből, akkor a keresztény Occam elvét követjük. A módszert praktikus földi eredményekkel jár, de Isten létére nézve soha semmilyen eredménnyel nem jár, mivel előre kimondtuk, hogy ez így lesz. Mi a teendő istenszerű adatok megjelenésekor? Kötelező elvetni az istenes hipotézist, és folytatni a természetes magyarázat keresését. Logikus, hogy így a természet megismerésében jutunk előre, és nem Isten megismerésében.
Számomra gyanús az észről lemondó ember. Ha egy vallásalapító előjön a barlangjából, és kijelenti, hogy égi szózat alapján azonnal el kell rohanni legyilkolni a szomszéd törzset, akkor te mész? Ha nem mész, miért nem? A szeretet elve jó érv, de a sablonválasz az, hogy éppen a szeretet elve alapján kell őket legyilkolni, mert Isten úgy szereti őket, hogy jobb nekik, ha nem élnek, mert… Lehet ezt addig kanyargatni, hogy a többség kardot ragadjon, és lóra pattanjon.
Nem olyan könnyű a feladvány, mint gondolnánk, mert nagyon sokan kritika nélkül mennek mindenféle tekintélyfigurák után, és ők vajon miért? Csak nem az eszük hiányzik ilyenkor?
A poszt konkrét témáját illetően: Ricsi úgy gondolkodik, mint aki labda nélkül akar gólt rúgni. Kitalálja, hogy gólt csak labdával lehet érvényesen rúgni, majd hoz egy szabályt, hogy labdát tilos használni. Végül levonja a következtetést, hogy gól bizonyítottan nem létezik, mert igyekszünk berúgni, de sehogy sem sikerül. Persze, miután kitiltottuk a labdát. Mi lenne, ha labdával is próbálnánk? De az ellentmond az alapszabálynak. Mi lenne, ha átírnánk az alapszabályt? Azt nem lehet. Miért? Mert csak. Itt tart a természettudomány.
Istenről úgy tud tapasztalatot szerezni Ricsi, hogy megnyílik a létezésére, vállalja az abból fakadó engedelmességet és cselekvést. Aki így megnyílik, mind megtalálja Istent.
Végülis igazad van. Engem is győzködtek Krisztust elvetett állapotomban, és mint írtam, csak nyomtam a süket dumát, mint Ricsi. Akkor, amikor hallani sem akartam Isten létezéséről, a Bibliát meg eleve kizártam, mint bizonyítási alapot, maradtak a természettudományos érvek: nézzük meg a rendezettséget a teremtett világban, hogy a legkisebb atomtól a naprendszeren keresztül minden ugyanúgy egy tervezett rendszer szerint működik. És a magyarázat: semmilyen tudós nem tudja megmagyarázni, hogy a kezdet előtt mi volt, és mitől lett a kezdet, és miből lett a valami, ha előtte semmi volt.
És ez elég is volt arra, hogy újra elfogadjam, lehet, hogy létezik Isten.
De innen még nagyon hosszú volt az út visszafelé, hogy az az Isten az név szerint Jahve, Éli, Elohim, Izráel Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, és a hozzá vezető út Jézus Krisztus, aki az Ő Fia, aki maga is Isten.
Nem volt tehát teljesen hiábavaló az ilyen magyarázat. Kb. annyira nem, mint ahogy a kómás betegek ey része is állítólag hallja, ahogy szólnak hozzájuk. Valami ilyesfajta ex-keresztény kómában voltam.
Azért leírom mégis, mi volt a legsorsdöntőbb az életemben: feltettem magamnak, hogy mi van, ha ez a Jézus tényleg létezik. És azt mondtam, ha nincs, hát nincs is mitől félnem. Azt gondoltam, a hívők megukban beszélő bolondok, de elkezdtem egy imát:
„Úr Jézus, nem tudom, hogy létezel-e, vagy csak magamban beszélek egy képzelt valakihez. De ha igen, mutasd meg, hogy létezel, és intézd úgy, hogy meg tudjak térni, mert fogalmam sincs róla, hogyan kell, és ha létezel, intézd úgy, hogy üdvözüljek.”
Minden idők leghitetlenebb imájában Krisztus meglátta azt a szenvedő embert, aki szeretne megtérni, de annyira megkeményedett és elborult az elméja, hogy semmilyen bizonyságtétel nem szól már hozzá, és aki ennek ellnére lealább a lehetőségét hajlandó volt feltenni az ő létezésének.
És Jézus a pozitívumot látta meg az imában, nem a hitetlenséget. „Nem tudok hinni, és nem is akarok. De akarom, hogy akarjak hinni.” Ez is egy ima volt.
Jézus az imám végére világossá tette, hogy létezik, sírva rogytam az ágyam tövébe, és szívembe hívtam őt. Bizonyossá vált számomra az Ő valósága!
Kedves Robi!
Hogyan tette világossá előtted Jézus, hogy létezik?
Úgy, hogy egyértelműen éreztem, itt nem arról van szó, hogy magamban beszélek, hanem akihez szólok, tényleg hallja, meghallgatja és válaszol rá. Ez egy érzés volt. Egy olyan ember voltam, aki teljesen érzéketlen voltam már mindenre, és egyszer csak rám tört. Képes voltam bűnbánatot érezni, amit előtte nem. Képes voltam sírni a bűneim miatt, amit előtte nem. Megéreztem Isten szeretetét Jézusban. A JELENLÉTÉT. Átmosott, megtisztított. Elvette a rettegést, a menekülést Istentől, az ítélettől. Hinni tudtam benne, hogy a legjobb kezekbe tettem le az üdvösségemet: Jézuséba, és innentől bizonyos voltam, hogy vagy van, vagy lesz valamikor üdvösségem.
Nem tudom pontosan megmondani, hogyan, de valami átfordult bennem. Az ima kezdetén még egy képzelt valakihez beszéltem, vagy legalábbis nem voltam benne biztos, hogy létezik. A végére világosan éreztem, hogy vagyok én, aki imádkozok, és Jézus, akihez imádkozok, és hogy ez két külön személy, nem pedig az én képzeletem szüleménye.
Voltaképpen ebben a relációban találtam meg életemben először önmagamat is, mert előtte igazából fogalmam sem volt, hogy ki vagyok. Ott, annál a Személynél, akinél a hódolat és az imádat helye volt, hirtelen emberré váltam, teremtménnyé, aki megalázkodik teremtője, Istene előtt, tudja, hol a helye a teremtett világban, hol van énjének a határa, és azt is, hogy akihez imádkozik, már előre ismeri a gondolatait, de nem elítélően, hanem megbocsátó szeretettel hallgatja.
Tehát ez egy személyes megtapasztalás volt, Jézus nevét segítségül hívva valóságként, létezőként jelentette ki önmagát. „Mielőtt Ábrahám lett volna, ÉN VAGYOK.” És ez az „Én VAGYOK” egy olyan szófordulat, mellyel Isten önmagát jelenti ki. Megkönnyebbült a hatalmas teher, ami rajtam volt. Végre megtisztult a lelkiismeretem, és képes voltam szeretetet érezni.
Nem volt ez akkor még olyan dogmatikusan is teljesen tiszta hit, hogy szenvedett Poncius Pilátus alatt, valóságosan meghalt, és valóságos testben feltámadt harmadnapon. Még nagyon kérdés volt számomra a testi feltámadás. Ez még csak a hit kezdeti vékony palántája volt, amikor éreztem Jézus szeretetét, és tudtam, hogy léteznie kell, mert egy halottnak hogy érezhetném a szeretetét.
És életemben először az Atyaisten nem mint egy rettegett pusztító jelent meg előttem, aki azt akarja, hogy elkárhozzak, és bárhogy is erőlködök, nem tudok ellene semmit sem csinálni, hanem megszületett bennem a vágy egy szerető, gondviselő, Jó Atya iránt. Jézus úgy mutatta be őt, mint egy szerető Édesapát.
Egy másik imám, amire örömmel emlékszem vissza, amikor újabb bűnöket követtem el: „Én kicsi vagyok és buta, de te nagy és erős. Kérlek vigyázz rám.”
Ez is olyan ima volt, ami csak úgy rám tört. Nem én gondoltam ki. Itt már mint gyermek imádkoztam apámhoz. Ez a fiúság szelleme. Csodálatos érzés volt.
Hát így 🙂
Robi, felemelő olvasni a bizonyságtételedet. Hadd tegyem mellé a magamét is, ami nagyon hasonló: Hitchens szabadságharca és az enyém
Ádám,
nekem is a tiedet. Tulajdonképpen én is ugyanezeket a gondolatokat éltem át, csak ennyire szépen, költőien, és ugyanakkor prózai precizitással nem tudtam megfogalmazni, mint te 🙂
Ezer igehirdetésben hallottam, hogy át kell menni a halálon, újjászületés nélkül nincs élet. Ezt már előtte is tudtam. De rettenetesen rettegtem tőle. Hogy meghal az én kis dédelgetett énem, az aki vagyok, vagy az, aki én szeretnék lenni. Hogy az a kis dédelgetett én egy mondjuk ki, zsarnoki, antikrisztusi lény volt, ez Krisztus fényében derült ki. Egy szépnek, jónak látszó, álszent farizeusi köntösbe bújt gonosztevő. És én ehhez ragaszkodtam, ezt féltem elveszteni…
De végül Krisztusba menekültem, és végül sikerült meghalnom, hála neki, belehalva az Ő kereszthalálába, mert hiszen abba kereszteltettem bele.
Csak javamra vált volna, ha nem húzom el ezt ennyire, hanem hamarabb átestem volna rajta.
„Ha valaki utánam akar jönni, és nem gyűlöli meg apját, anyját, testvéreit, DE MÉG A SAJÁT LELKÉT IS, nem lehet az én tanítványom.”
„Aki meg akarja menteni életét, elveszti azt. Aki elveszti azt, megtalálja azt.”
„Aki nem születik újjá víztől és lélektől, nem mehet be a mennyek országába.”
Rettegtem ettől a kivégzéstől. És mégis, minél inkább akartam önmagamat megmenteni, váltam egyre szörnyetegebbé, és vesztettem el önmagamat, azt sem tudva, ki vagyok már.
És ahogy feladtam, és Krisztusnak átadtam magam, megtaláltam önmagamat:
Isten szeretett fiaként, és Jézus szeretett fivéreként.
Ennél csodálatosabbat? 🙂
Köszönöm, hogy leírtad Robi!
Szívesen, örömmel Sefatias!
Uraim, melyik az említett Wright videó magyar felirattal? Nem találtam. Segítsetek, kérlek.