„Ne, légyszi’ ne mondj!” – válaszolnák valószínűleg néhányan, de blogszerzőként most megtehetem, hogy ne figyeljek rájuk. Ők is megtehetik, hogy ezután ne olvassák el a cikkemet. S most, hogy szabadok vagyunk egymás elvárásaitól, elmondom ezt a néhány gondolatot.

Az amerikaiakról szóló általánosító megjegyzések olyan gyakoriak Európában, hogy nem is kérdőjelezzük már meg az igazságtartalmukat. Én is azok közé tartozom, akik nem szerették az amerikaiakat. Az elmúlt tíz évben rengeteg keserű megjegyzést tettem a kultúrám amerikanizálódására, kiakadtam az iraki háborúra, megcsömörlöttem a ránk ömlesztett műanyag látszatértékektől, belefáradtam a bugyuta, egydimenziós valóságértelmezésekbe. Arra kérek tehát mindenkit, higgye el, nem vagyok naiv az amerikai kultúra problémáit illetően. Tanultam amerikai irodalmat is, ismerem az amerikaiak belső társadalomkritikáját.

Szeretnék mégis néhány pozitív dolgot mondani most az amerikaiakról. Pozitívat, Ádám? Éppen ez az egyik idegesítő dolog az amerikaiakkal kapcsolatban is, hogy mindig valami pozitívat akarnak mondani! Te is ezt az idétlenséget követed most? Talán igen. Lehet, hogy azért akarok pozitívat írni, mert nemrég jöttünk haza másfél éves amerikai tanulmányútról. Lehet, hogy még mindig hatása alatt vagyok az élménynek. Lehet, hogy nosztalgia fogott el, és ezt írom most ki magamból. Lehet.

De az is lehet, hogy Krisztus indít ennek a cikknek a megírására. Lehet, hogy a keresztény szeretet nevében írok, amely szeretet „mindent hisz, mindent remél”, ha kell, még az amerikaiakról is. Amerikában még jobban megszerettem magyarságomat, de bevallom, megszerettem az amerikaiakat is. Remélem, Krisztus tette ezt velem. Akármi is van a motivációim mélyén, hadd szeressem most őket szavakkal is.

Pozitív általánosítások következnek, melyek segítségével azt mondom el, amit az amerikaiakban megszerettem. (A „megszerettem” szóban a meg- igekötőre tenném a hangsúlyt.) Sztereotípiákra sztereotípiákkal fogok most válaszolni.

1. Az amerikaiak nagylelkűek. Sehol nem találkoztam még annyi nagylelkű emberrel, mint Amerikában. Az amerikaiak pénztárcája nyitva van, szívesen adnak, ha szükséget látnak. Az adakozás olyan természetes számukra, mint nekünk, magyaroknak a vendégszeretet. Statisztikák segítségével is kimutatták már az amerikaiakról, hogy a világ legnagylelkűbb nemzete, saját benyomásaim maximálisan igazolták ezeket a statisztikákat.

2. Az amerikaiak nem a problémát, hanem a megoldást keresik. Az amerikaiak nem díjazzák a panaszkodást. Ha felmerül valahol valami gond, azonnal a megoldást keresik. Lehet idegesítő pragmatizmusnak is nevezni ezt az életszemléletet, de az amerikaiak valóban működőképessé teszik maguk körül a világot, és ezt – magyar emberként – nagy élmény átélni. Nem a hibást keresik, hanem azt, hogy miként lehetne javítani a meglévőn. Ettől mindenki jól érzi magát, a hibás is és a hibát helyrehozók is.

3. Az amerikaiak jóhiszeműek. Talán ez számomra a legszimpatikusabb vonásuk. Az amerikaiak általában a jót feltételezik a másikról. A mi szemszögünkből ez naivitásnak tűnik. Időnként talán valóban naivak is. Az amerikaiakból hiányzik a cinizmus (figyelem: még mindig általánosítok!), és ez rendkívül üdítően hat arra, aki a miénkhez hasonló cinikus kultúrából vetődik hozzájuk. Persze csak akkor, ha nem cinikusan nézi őket. Az amerikaiak hisznek és remélnek, jóra számítanak és jót feltételeznek. Kicsit, mint a gyermekek. Egyszerű jóhiszeműségük időnként lefegyverző és megszégyenítő. Talán emiatt is érzem, hogy ezt a cikket meg kell írnom.

4. Az amerikaiak bíznak embertársaikban. Első mozdulatuk az ölelés. Való igaz, nehezebb velük mély kapcsolatot kialakítani, a szívüket belső falakkal védik. Elvégre naponta száz mérföldeket autóznak, hogyan is tudnának mély barátságokat kialakítani? A hétköznapi kapcsolatok szintjén azonban egész kultúrájuk a bizalomra épül. Nem a potenciális bűnözőt látják a másikban, hanem azt, akivel együtt jobb világot építhetnek. Tudom, tudom, a repülőtéren külföldiektől ujjlenyomatot szednek. Én is bosszankodtam ezen. De most arról beszélek, amit az országon belül tapasztaltam, másfél éven keresztül. Külföldiként.

5. Az amerikaiak vallásosak. Amerikai tartózkodásunk alatt családommal beutaztunk több mint harminc államot. Elvezettem az Atlanti óceántól a Csendes óceánig, bejártuk Amerikát New Yorktól Los Angelesig, Minnesotától Texasig, Nevadától Tennessee keleti csücskéig. Ami közös volt mindenütt, az a modern templomépületek elképesztően nagy száma. Mielőtt valaki párhuzamot akarna vonni az amerikai és az európai templomépületek sokasága között, csendesen hadd jegyezzem meg, hogy Amerikában a kiürült templomokat lebontják. Ahol templom van, ott aktív gyülekezet is van.

Természetesen jelentősek a területi különbségek, a partvidékek Amerikája kevésbé vallásos mint a közepe. De még a partvidékeken is szinte mindenütt felfedezhetők az aktív kereszténység nyomai. A konzervatív államok valósága végképp ellentmond a filmekben hozzánk érkező Amerika-képnek. Az átlagos kisvárosi amerikaitól ugyanolyan távol áll a hollywoodi őrület, mint tőlünk. Talán távolabb is, mert nem esztétikai, hanem erkölcsi alapon érzi idegennek. Dallas éttermeiben a családok imádkoznak ebéd előtt, az utakon evangélizáló óriásplakátok láthatók, a préri közepén is sokszáz fő befogadására szolgáló gyülekezeti házak sorakoznak. A kisvárosi bankban azzal köszönt el tőlem a tisztviselő, hogy „Imádkozni fogok magáért!” Amerikában csak a médiából következtethetünk elvilágiasodásra, a társadalom valódi képe mást mutat.

Ezek az én új sztereotípiáim. Van az amerikaiaknak számos kedvezőtlenebb tulajdonsága is, ez a cikk most nem azokról szólt. Azokat sokan sok helyen megírták már. Ezeket még nem.

***

A bejegyzés a mindennapi.hu cikkeként is olvasható.

4 hozzászólás a “Mondhatok néhány pozitív gondolatot az amerikaiakról?” bejegyzéshez

  • endi says:

    Szerintem minél nagyobb a jólét egy országban, annál kevésbé lehet tudni hogy valójában milyenek az emberek ott. Az USA-ban meg marha nagy a jólét ügye.
    Amúgy meg nem rosszabbak vagy jobbak ők, ha átlagolunk, ha statisztikát csinálunk. Mások. Valamiben jobbak, valamiben rosszabbak. Az biztos, hogy azért nem lehet hibáztatni őket, hogy “terjesztik a kultúrájukat”, ugyanis mindenki próbálja ezt, csak épp az “amcsi kultúrára” sokkal inkább vevő az emberiség… Ami megint csak nem az amcsik hibája.

    Van egy film, “Idiocracy” a címe, bár sok benne a csúnya szó, nem keresztény film, de nagyon érdemes megnézni. Elég komoly amcsi önkritika, emellett vicces is. 🙂
    Amúgy meg nagyon sok nagyon komoly és jó amcsi film van, sőt, szinte a legjobb komoly filmeket ők csinálják szerintem. Talán az az oka ennek, hogy mernek morális kérdéseket felvetni, sőt, mernek moralizálni, míg pl. Európában már szinte tabu ez (és milyen büszke erre az európai!).

  • ribizlibogyó says:

    Ha már amerikai film, akkor a jellegzetes hozzáállásukról egy Grove nevű író, rendező, filmproducer, a Raindance nemzetközi függetlenfilmes közösség alapítója:
    “Elliot Grove – ahogyan ő jellemzi önmagát – csupán egy tanulatlan farmer Toronto mellől. Kanadában, egy ámis közösségben nőtt fel, ahol a filmszínházról azt tartották, hogy ott bizony maga az ördög lakik. Elliot legelső alkalommal 16 évesen találkozott a mozifilmek világával, mikor bemerészkedett az egyik torontói moziba, hogy 99 centért szembenézzen a gonosszal. Az „ördög házában” aznap délután a Lassie hazatér című filmet vetítették.
    Ha egy mondatban akarnám összefoglalni Elliot Grove filozófiáját a filmkészítésről, akkor ez a mondat a következő lenne: „Ne csak gondolkodj rajta, ne csak beszélj róla, csináld!”
    Nagy derültséget váltott ki a kontinens filmiparával kapcsolatos meggyőződése, amit röviden így foglalt össze: „Mi a különbség a szar európai film és a szar amerikai film között? A szar amerikai film tonnányi pénzt hoz.””

  • ribizlibogyó says:

    Egy rövid megjegyzés még: akármennyire is ócsároljuk itt Európában az USA-t (pl.: http://www.youtube.com/watch?v=odkyFxjlz0Y ); ha majd lehanyatlik a hatalma és más veszi át a katonai irányítást, vissza fogjuk sírni, mégpedig pontosan emiatt: http://infaustus.wordpress.com/2010/10/27/vallasi-szocializacio/

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum