Elmondom egyszerűbben, érthetőbben és személyesebben is azt, amit az előző bejegyzésben teológusul írtam. Vajon miért tanácsolta Pál a korinthusi hajadonoknak, hogy a súlyos nehézségek és a vég „közelsége” fényében fontolják meg a függetlenséget? Azért, mert tévesen azt hitte, Krisztus még az ő idejükben el fog jönni? Ha igen, akkor Pál félrevezette ezeket a szerencsétlen lányokat, ráadásul egy olyan kérdésben, ami mélyen a húsukba vágott. Ez nem csak miattuk lenne baj, de miattunk is, akik ezek után hogyan hihetnénk Pálnak, amikor más területeken ad apostoli tanácsokat és rendelkezéseket? Az előző cikkben azt akartam bizonyítani, hogy ez az értelmezés a szöveg félreértésén alapul. Most megpróbálom közelebb hozni Pál tanácsának a jelentőségét a mi életünkhöz.
Emlékszem egy reggeli rádióműsorra, valamikor 2001-2002-ből, ami napokra – vagy talán hetekre – padlóra küldött. A műsorban a kormány életpálya-modelljéről volt szó. Nem volt különösebben érdekes a műsor, de engem fejbe kólintott. Akkor már néhány éve elköteleztem magam arra, hogy egy kis vidéki gyülekezetpalánta lelkipásztora leszek. Úgy döntöttem, hogy az életemet pár tucat fiatal hívő felépítésére és mások Krisztusnak való megnyerésére fordítom. A rádióműsort hallgatva az rendített meg, hogy észleltem: közben egy hajó szép lassan elúszott mellettem, és valószínűleg már ha akarok, sem tudok felkapaszkodni rá. Azt évekkel korábban elkönyveltem, hogy nem lesz belőlem profi futballista (no, nem is voltam ehhez elég tehetséges), de az azért mellbe vágott, hogy az agyam kapacitásait sem tudom maximálisan kiaknázni. Valamit elszalasztottam. És ez még nem is életközépi válság volt, hanem csak egy fiatalember racionális számvetése. Fájdalmas volt.
Csak éppen mégsem volt az a számvetés elég racionális, mert nem számoltam azokban a napokban a feltámadással. De aztán lassan beáradt a lelkembe egy fénysugár, és ennél a fénysugárnál megint minden más megvilágításba került. Olyannyira, hogy nem csak kompenzált az elszalasztott lehetőségekért, de hálássá tett, sőt, ujjongó örömmel töltött el, hogy nem ragadtam meg azokat a lehetőségeket, hanem azt választottam, amit választottam. Nem kellett ezt a látásmódot magamra erőltetnem, magától jött – ugyanabból a felismerésből, amire Pál a korinthusi hajadonokat is el akarta juttatni. Megértettem (újra), hogy a jelen világ formája múlófélben van. A világ értékei (házasság, karrier, életpálya, gyerekek, vagyon) nem tartanak örökké. Ezeket az értékeket valami más, valami gazdagabb, valami sokkal kreatívabb, boldogítóbb, megelégítőbb valóság fogja felváltani, és az soha nem múlik el! Persze ez egyrészt radikális, másrészt hit kérdése, de ki mondta azt valaha is, hogy a Krisztus-követés nem hitből van és nem radikális?
A hajadonokat Pál igazából felszabadítja. Nem arról van szó, hogy az apostol a vég közelségével ijesztgeti a szerencsétlen lányokat, hogy aszkéta életmódra vegye rá őket, miközben egyébként férjhez is mehetnének, ami a normális lenne. Egyáltalán nem egy ilyen búskomor, negatív világképről van szó. Nem is szimplán csak arról, hogy a házasság gyötrelemmel járna, mert a korinthusiakra nagyon nehéz, nyomorúságos idők jönnek, ami házas nőként különösen nyomasztó és fájdalmas volna, és Pál ettől akarná megóvni őket. Ez is benne van Pál érvelésében, de ennél sokkal pozitívabb és felszabadítóbb az apostol tanácsa.
Pál szabaddá akarja tenni a hajadonokat arra, hogy az életükről az eljövendő kor fényében döntsenek. A világ normális rendjéhez az tartozik, hogy férjhez menjenek, és ez egyébként társadalmi elvárás is volt. Ma azt a nőt sajnálják le, aki nem tud karriert csinálni, akkor azt sajnálták le, aki nem ment férjhez és nem szült gyerekeket. Pál azonban rámutat: a világnak ez a normalitása nem tart örökké. A világ vekkerórája ketyeg és egy nap le fog járni. A jövő Jézus feltámadásával belátható közelségbe került. A hajadonok nem vesztenek nagyot, ha nem a világ által kínált életpálya-modell alapján valósítják meg önmagukat. A feltámadás reménysége új életpályákat nyit meg, melyek az eljövendő világ fényében hosszabb távú, racionális – sőt, racionálisabb! – választási lehetőségnek számítanak. Ez az 1 Korinthus 7,25-31 legfontosabb üzenete.
Fordítsuk ezt most le a saját életünkre. Melyek azok a dolgok, amelyek ma egy sikeres életpálya szükséges részei? Néhány szimbolikus változást leszámítva (mint amilyen például a házassági papír vagy a nők prioritásainak megítélése) lényegét tekintve szerintem ma is hasonló dolgokról van szó, mint amiket Pál felsorolt. Az emberek szeretnének boldogok lenni, jó párkapcsolatban élni, talán családot alapítani és gyereket vállalni, barátokat szerezni, gazdaggá válni, egészségesnek maradni, sikeres karriert befutni. Ez a világ jelen „formája”, rendje, normalitása. De mi van akkor, ha Krisztus olyan életre hív, mely valamelyikkel ezek közül ellentétes? Vagy mi van akkor, ha rádöbbenünk: arról az életpályáról már lecsúsztunk, ami más körülmények között lehetőség volna számunkra? A feltámadás örömhíre az, hogy nincs veszve semmi!
Aki egyedülálló maradt, mert az élethelyzete, szexuális orientációja vagy más ok miatt nem tudott megházasodni, végül nem marad le semmi lényegesről. Aki misszióba ment, és emiatt nem élhette át a haza, a nagyszülők, a biztonságos otthoni környezet áldásait, szintén nem maradt le semmiről, amit ne kárpótolna az Isten országa. Aki betegség vagy egyéb okból nem tudott karriert csinálni, aki ajándékait szűkebb körben használta, mint amire egyébként lehetősége lett volna, aki az Isten országáért lemondott lehetőségekről, melyek ennek a világnak a mércéje szerint az önmegvalósítás dobbantói lehettek volna, nem marad le végül semmiről. A feltámadás reménysége és a jelen világ elmúlásának tudata mindent más megvilágításba helyez.
Pál olyan szabadságot hirdet, mely túlmutat ennek a világnak a keretein. Ezt a szabadságot csak hittel tudjuk megragadni. Ha megragadjuk, szabadok leszünk e világ krédójától: a carpe diem életszemlélet nyomasztó sürgetésétől, az olvadó hóemberek szerelmes ölelkezésének kilátástalan romantikájától. Ez a világ elmúlik, de akik Isten akaratát cselekszik, örökké megmaradnak. És végül mindent megnyernek. Hit által.
Én úgy látom, hogy Sytka alapvető problémája ott kezdődik, hogy szerinte Pál téves Krisztus-várásban élt, s ez alapján adott a hajadonoknak egy rossz tanácsot.
A valóság pedig az, hogy nem ihletés alatti tévedésről, hanem arról a keresztyén alapállásról van szó, hogy minden keresztyénnek úgy kell várnia Krisztust, mintha MA jönne el.
(Pl.Mt.24:42) Pál tanácsának haszna és üzenete örök érvényű!
Sajnos Sytka bővebb bibliai összefüggésben nem gondolkodik, így azt sem veszi figyelembe, hogy az e világrendszer végének elközeledéséről kizárólag a keresztyén vallásnak van kinyilatkoztatása. Pl. Jel. 12:12; 2Pét.3:1-10)
” A hajadonok nem vesztenek nagyot, ha nem a világ által kínált életpálya-modell alapján valósítják meg önmagukat. A feltámadás reménysége új életpályákat nyit meg, melyek az eljövendő világ fényében hosszabb távú, racionális – sőt, racionálisabb! – választási lehetőségnek számítanak.”
Valóban erről szól ez a dolog,a többi csak meddő okoskodás.Nagyon leragadtunk e földi élet perspektívájában.C.S.Lewis mondta:”Amióta a keresztyének abbahagyták(megszűntek)gondolkodni a túlvilágról azóta hatástalanná váltak ezen a világon…!”Siker vagy sikertelenség sokszor azon múlik,vajon a cél megéri-e.”(Spurgeon).
A mai evangéliumi keresztyénséget áthatja az utilitarista(=haszonelvű)gondolkodás.Nagy hangsúlyt fektetnek a pragmatizmusra,ha valami működik akkor az igaz,az sikeres.Ha sikeres akkor jó.
A múltkor említettem,hogy milyen mértékben hatol be a korszellem a keresztyénségbe.Világi módszerek,világi hatások,világi felfogások…A napokban néztem néhány videót a YT-on e mennonitákról.Nagyon szépen énekelnek az ő egyszerű módjukon.Öltözékük egyszerű,gyakran régimódi-de még a monitoron is átjött az,hogy élik is azt amit énekelnek.Lehet,hogy nem trendyk,de lehet,hogy lelki értelemben sokkal előtte járnak a „modern”keresztyéneknek.
Siker vagy sikertelenség kérdését két példával szemléltetném(nem a sajátom!):
1.)Nóé:jó hajóépítő volt,de a fő feladata nem a hajóépítés hanem a prédikálás
volt.Mint igehirdető:nagy sikertelenség:12o év,8 megtérő.
2.)Jeremiás:hatásos igehirdető ami az üzenetet illeti,hatástalan ami az eredményeket illeti.Mindenben vesztes-egyedül Isten szemében nem.
Mi a mércéje(normája)a sikernek?-Isten:cél-e vagy eszköz?!
Most dől el,hogy akkor hova jutunk!Ebből a szemszögből kell vizsgálni ezt a páli kijelentést.Nagyon jó,hogy megírtad ezt a másik posztot.Az első valóban túl bonyolult volt és aki meg akarta érteni annak plusz energiákat kellett bevetni.Apropó vita:olvasom itt és ott is a posztokat és a hozzászólásokat.
Az a bajom bizonyos írásokkal ezzel a témával kapcsolatban,hogy ezeket e keresztyén hangzású fogalmakat elszakították egyesek Istennek nagyságos dolgaitól(Ap,Csel.2,11)és új tartalmat adnak neki vagy igyekeznek neki adni.Ezt nagyon veszélyes jelenségnek tartom.Lassan némelyek már teljesen átkomponálják a Szentírást.Más tartalmat adnak neki.Ez nem csak káros,hanem veszélyes is.Ezért nagyon jó,hogy megíródott ez a kiegészítő poszt.Világos és érthető mindenki számára aki érteni akar…Ezek az új magyarázatok,új tartalmak nem a semmiből jöttek,jelentek meg.Előéletük van.Valaki azt mondta,hogy a mai keresztyénséggel-többek között- az is baj,hogy évtizedek vagy évek óta nem vetettük le az ó-emberünket,csak megszelídítettük,elrejtettük, talán magunk elől is.Ráadásul,nem csak az emberek fogynak ki a mai Gyülekezetből,de mintha Istenből is kevesebb lenne.-mondta bölcsen valaki.Én egy kicsit összekapcsoltam a hozzászólásomat a „A világ az egyházban?”poszttal.Az a poszt egy nagyon odaillő képpel van illusztrálva:a csónak tele van vízzel.Valóban az a helyzet hogy a csónak(az Egyház)tele van vízzel(a világ).Pedig fordítva kellene,hogy legyen.A mai modern keresztyén úgy igazán nem várja Krisztus eljövetelét,jól megvan a komfortzónájában,kényelemesen él,elringatja magát…Nagyon jól berendezkedett ebbe a világba és annak rendszerébe.A langyos keresztyénség ebben még asszisztál is neki.Szinte már semmi sem bírja kizökkenteni ebből az állapotából.Egy régi könyv jut eszembe amit sok-sok éve olvastam,de azt hiszem újból elő fogom venni:Lövgren:”…és lámpásaik kialusznak.”Sajnos ma sok hívő kiegyezett és megalkudott a korszellemmel.Nem is veszik észre,hogy már a lámpásaikban nincs olaj….
Köszönöm ezt a posztot!Helyükre tette a dolgokat.
Hogy „semmit” nem veszít-e, aki a Pál szerinti jobbat választja, az megközelítés kérdése is, mert ugye egy földi családot a sok pozitív és negatív velejárókkal elveszíti. Az elveszíti szó veszteséget jelent.
A lényeg ott lehet, h nem mindegy, hogy mit veszít. Ha valaki egy extra finom cukrászdába indul, mondjuk a Hollósyba, és a kapuban valaki mindenféle cukorkával kínálja a belépőket, az a végén lehet, hogy alig tudja már élvezni a cukrászda finomságait. Aki a cukorkáknak nemet mond, az azokat ugyan elveszítette, de helyette egy sokkal jobbat nyert meg.
Pál vitatott szavairól nekem Jézus szavai jutnak eszembe:
Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért,és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. (Mk 10,29-30) A földi életben a Jézusért való elhagyásnak -akárhogy is vesszük- vannak „veszteségei”, de Jézus ígérete szerint már e világban is százannyit kap, de lesz mennyei következménye is. Valljuk be férfiasan, ehhez nagy eltökéltség és odaszánás szükséges. Nekem nincs ekkora.
nagyon jó írás !!! Nagyon egyetértek !
Ha eltekintünk az eszkatológiától egy kicsit, és a hajadonokra meg a házasodásra fókuszálunk, akkor a teljes Szentírás fényében kimondhatjuk azt, hogy:
– változatlanul „nem jó az embernek egyedül lenni”… ami a teremtéstörténetben egy mellbevágó fordulat, míg Éva megteremtése után lett „minden igen jó”. Pál sem ezt tagadja,
– ha már Pálnál tartunk, ő alkalmazza a házasságról szóló teremtéstörténet-idézetet Krisztusra és az Egyházra: a házasság képes valamit kiábrázolni a Krisztus-Egyház kapcsolatból.
Mindezek nem válnak érvénytelenné. Egyfajta külön kegyelemből (és elhívásból?) bizonyos emberek nagyobb ajándékot kapnak, ha magukat egészen Istennek szentelik, és Krisztus jegyesének tekintik magukat. Erre számomra egy jó példa Sík Sándor (költő és katolikus pap, verseiből kiderül, hogy így élte meg a cölibátust).
De változatlanul igaz lehet egyre többekre, hogy a jelenvaló szükség miatt, jobb ha egyedül maradnak. Jobb egyedül tengetni az életet, mint állandóan egymást hibáztatni pénzhiány miatt, vagy csak nyomorúságot tovább adni, vagy még jobban kifosztva lenni. Úgy „nevelni” gyereket, hogy sötétbe mész el dolgozni, amikor az még alszik és sötétbe térsz meg, amikor az már alszik. Ha kiszámoljuk, egy gyerek is milliókba kerül, ezt ma nem mindenki tudja kitermelni. Nem mindenkit támogatnak minden oldalról. Ennélfogva nem is mindenki jó parti. Ha két szerencsétlen összekerül az meg lehet még nagyobb szerencsétlenség. Az állam se kárhoztathat, amíg nem biztosítja a feltételeket. Szerencsére erre a nyomorúság idejére is vannak akik mindent bevállalnak, akik a dzsungelbe is szülnek ezerrel, majd kiderül milyen lesz a gyümölcse. Akkor még említhetnék hős hívőket is, értelmiségieket, akik tele írkálják az internetet azzal, hogy ők ezt már nem bírják. No nem a sok gyereket, hanem a sok nyugdíjast eltartani a sok gyerekük mellett, merthogy szerintük a nyugdíj csak az éhenhalás ellen volt kitalálva. Adják inkább nekik a pénzt és ők majd gondoskodnak az öregjeikről. Vegyék el tőlük a szavazati jogot, mert csak eltartottak, mint a gyerekeik, vagy adjanak azoknak is. Az én orcám is pirul, pedig ilyet én nem mondanék. Viszont aki egyedül marad az ilyen nyomorúságok idején, kevesebbjével is bőven vigadozhat, örvendezhet. Az utódról lemondani pedig érzelmi kérdés, hiszen nem klónozásról van szó, hanem a nagy emberi génállományból lesz valaki teljesen véletlenül. Azt se tudni zseni lesz-e, vagy épp fogyatékos, esetleg egy down kóros tele szeretettel és életszeretettel. Csakhát… – A cölibátusról meg annyit, hogy a katolikus egyházon kívül gyakorlatilag nem sokra tartják, evangéliumi/karizmatikus körökben a sok gyerekes a hiteles férfiú, míg az egyedülvalót jó esetben is problémásnak tartják. Szép lehet, de okos nem. Püspök se lehet, hiszen egy feleségű kell legyen. Bár ez lehetne a többnejűség ellentéte is. Míg a hasonló képességű/ajándékú katolikus életpályát csinál fiatalon és nem utcát söpör mondjuk, hogy megmutassa hitét és kitartását mielőtt felavatják. Neki nem kell előbb bizonyítania az üzleti életben / munka világában, teljes erőbedobással a feladatára koncentrálhat. Én így láttam ezeket.
Bár szerintem a „teológusul” írt bejegyzés is érthető volt, azért nagyon örülök, hogy ezt is megírtad. 🙂
És ha már az 1 Kor 7-ről van szó, meg Pál hitelességéről, lenne egy kérdésem. Remélem nem baj, hogy nem kapcsolódik szorosan.
Sosem tudtam igazán, hogyan is kell azt érteni, amikor Pál ezeket mondja:
„…hagyom nem én, hanem az Úr, hogy…”
és
„Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr:” Leginkább ez a második az, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, bár nyilván az elsőhöz kapcsolódik valami módon.
Ide, szerintem eccerű, ha volt közvetlen kijelentése az Úrtól, akkor közölte, akár a próféták. Amiben nem volt, egyéb bölcsességére hagyatkozott. Nyilván ez sem az Úr nélkül volt, de ebben az esetben elég volt és az Úr sem látta szükségesnek egy újabb avagy külön kijelentésben közölni.
Idealista, erről itt írtam: Most akkor az Úr mondja, vagy nem az Úr mondja?
Ádám,Nagyon szép és igaz, amiket írsz.Ugyanakkor látva a keresztény fiatalokat, felnőtteket, azt látom, hogy nem ezért maradnak hajadonok. Ezért a szabadságért, amit írsz 100-ból 1 ha hajadon marad és még 10-20, aki ezt a gondolatiságot megpróbálja kívülről magára erőltetni. Ezalatt azt értem, hogy kognitíve értik, hogy „hit által” és hajadon és „mennyei kincseket KELL gyűjteni”, de ebben semmi szívbéli szabadság és öröm nincs, ami az Úr terve lenne az életünkre. Ahelyett, hogy szembenéznének magukkal és kapcsolataikkal a szolgálatba és teljesítménykényszerbe meneküknek (míg másokat, akik a kapcsolatokba menekülnek megítélik), pedig Pál egy szóval sem írta, hogy a hajadonság az magányosság is egyben, sőt közösségre vagyunk teremtve. Cikkedet olvasva is az a kérdés foglalkoztat, hogy mitől lesz ez a megértés szívbéli? Belülről jövő, örömteli.Mert, ha 100 hajadonból 100 szívből érti majd, amit Pál és te leírtál az Istenben található szeretről és szabadságról, akkor 80 azonnal el is kell majd, annyira ragyognak majd az örömtől, szentségtől, aminél nincs szebb és vonzóbb.
Bálint, sok igazság van a hozzászólásodban, különösen az utolsó mondatban.
De hogy a kérdésedet se kerüljem meg, nekem a válasz elsősorban Pál imádságában van: „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” (Ef 1,15-19)
„A feltámadás örömhíre az, hogy nincs veszve semmi!” Hálás vagyok a világosságnak azért a sugaráért, amit ez mondat ragyogtat fel számomra, most, a húsvéti igehirdetésekre készülve. Milyen gazdag Urunk van!
A házasság Isten zavarba ejtő intézménye. Jézus szerint nem fog szerepet játszani a feltámadás után (Márk 12:25), pedig azon kevés teremtett dolgok egyike, ami már a kiűzetettés, az özönvíz és bábeli toronyrombolás előtt is érvényben volt (hogy három erős cezúrát említsek) és magas rangban állt. Mert míg a munka, a ruhaviselés a korlátos élethossz és a nemzetállamok bevezetése orvosság és átmeneti intézkedés volt egy megszédült világ számára , addig a házasság a legnagyobb Egyházzal kapcsolatos előképek és misztériumok egyike. Túl nagydolog (a Szentírás fényében is) a nemiséggel együtt, hogy átessenek azon az újszövetségi relativizáláson, amit Jézus után Pál teológiája is több ponton is felvett.
„Mert az emberek amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben. „ ( Márk 12: 25)
„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” ( Galata 3: 28).
„Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni.” ( I Kor 7:1)
Szóval örök és mégsem. Nagyon lényeges és húsbavágó, de mégis figyelmen kívül hagyható, ha a legmagasabb hegyről nézünk le az emberi életre. A legmélyebb emberi kötelékek egyike, amit nem a vérség, hanem a szabadságból meghozott döntés és felismert vonzalom ereje tart össze. Van, amit sosem tapasztal meg az, aki nem forrt még össze egy másik emberrel a házasságba. Mégsem arról van szó, hogy a házasság földi szükség vagy áldás, és a mennyben lesz csak egy lebontott állványzata új életünknek. Jézus és Pál szerint a föld is lehet teljes nélküle. A nő lehet Krisztus jegyese is, a férfi pedig nem csak nőt hághat meg, hanem az Isten sokféle ügyét is. Tehát a házaság a norma, de csak az tudja mellőzni vagy az tud lemondani róla, aki nem mással tömi be az űrt, hanem a libidóhoz hasonló energia szinten éli meg Isten követését.