„Életünk nagy lehetősége ez!”

2015 jún. 9. | Divinity, Spiritualitás, Társadalom | 25 hozzászólás

Naponta érkeznek a Peshmerga által védett Kurdisztánba az elcsigázott, kimerült, elképzelhetetlen borzalmakat átélt menekültek. Az ENSZ becslése szerint másfél milliónál is nagyobb azoknak a száma, akik 2014 januárja óta az Iszlám Állam brutális hódító hadjárata elől mentették át az életüket az észak-iraki tartományba. Többnyire muszlim és jazidi vallású emberek, akik elvesztették az otthonukat, a családtagjaikat, lényegében mindazt, ami az életüknek látszólag értelmet és stabilitást adott. Vajon hol helyezkednek el ebben a történetben a keresztények?

Múlt héten együtt ebédeltem Nick Nedelchev bolgár evangéliumi vezetővel, a European Evangelical Alliance volt elnökével, aki évek óta jár Kurdisztánba, hogy az ottani keresztényeket vigasztalja, bátorítsa, erősítse. Megkérdeztem, mit tapasztal, hogy élik meg a kurd testvérek az Iszlám Állam fenyegetését. Nick egyébként is mosolygós, barátságos kerek arcán egyszerre valami különös ragyogás tört át, és szinte azonnal vágta rá, olyan büszkeséggel, ahogy egy nagyszülő beszél az unokájáról: „Életük nagy lehetőségének tartják, ami történik!”

Nem értettem, mire gondol, úgyhogy visszakérdeztem: „Egyáltalán nem félnek az ISIS nyomulásától?”

„Nem, nem a félelem uralkodik rajtuk, bíznak az izráeliek által felkészített Peshmerga erejében. Kurdisztán biztonságos. Ők az országba özönlő menekültek kapcsán az óriási lehetőséget látják. Arra gondolnak, hogy most megmutathatják Krisztus irgalmát a kitaszítottak felé. Alig kétezer kurd hívőről van szó, de tele vannak örömmel és szolgálatkészséggel. Megnyitják az otthonaikat és megosztják Krisztus szeretetét a jövevényekkel. Erre a lehetőségre vártak, ezért imádkoztak, és most eljött. Ez az ő idejük!”

Nick még hozzátette: „Nekem meg ez több évtizedes szolgálatom legfelemelőbb tapasztalata! Lenyűgöző, csodálatos, amit a kurd hívők tesznek! Egyáltalán nem ez jellemző a Közel-Keleten sem, sem Jordániában, sem Libanonban, sem Izráelben nem ezt tapasztalom, de Kurdisztánban igen. A kurd keresztények életük nagy lehetőségét próbálják megragadni.”

Szótlanul hallgattam Nick dicsekvését, és közben egyszerre, egymást erősítve növekedett bennem a szégyen és a büszkeség. Érdekek és értékek mentén meghasadt lelkem kapott a kurd keresztényektől egy iránytűt. A szívembe fogadtam a megnyitott otthonaik képét, és valami a helyére került a fejemben.

25 hozzászólás

  1. Éva

    🙂

  2. dzsaszper

    És milyen igazuk van… Mt 25, 35-36…
    Sajnos a Mt 25,43-at is eszembe juttatják manapság, magukat kereszténynek mondó vezetők :/

  3. lostcluster

    hát bizony, sokadszor mutattak rá vakságunkra és mezítelenségünkre…. köszönöm a posztot

  4. Cypriánus

    Hát, joggal szégyenítenek meg számos „keresztény” politikust, és bloggert, akik itt acsarognak már hetek óta, jórészt csak azért, mert a kormánypárt ezzel akarja tematizálni a közvéleményt. Sajnos.

  5. Éva

    Nógrádi György például szögesdrót kerítést javasolt, mert másutt már bevált. Akkor már csak az lesz kérdés, ki van kívül vagy belül mert akkor minket is kizárnak.

  6. Cypriánus

    Viszont nem tudom, a keresztény tanúságtételt nem ássa e alá részben /egészben az a tény , hogy pont a „keresztény”( legalábbis a muszlim országokban annak tekintett ) USA (és persze Izrael ) döntötte a térséget totális káoszba az elmúlt 15 évben. Csak Irak „felszabadítása ” több mint 1 millió áldozatot követelt, és azt a magát „evangéliumi keresztyénnek” nevező G. W. Bush indította, igaz előtte Clinton alatt az embargó miatt több százezer iraki halt meg az alultápláltság és a gyógyszerhiány miatt.

    Most a szintén liberális Obama-kormányzat az „arab tavaszával” káoszba döntött Líbiától Jemenig kb. mindent, így Szíriát is.

    Emellett az Egyesült Államok szinte megállás nélkül tömi pénzzel a telepes-kolonista apartheid csatlósát , Izraelt, amit a bűnbánata miatt búsongó Nyugat a zsidók kárpótlására hozott létre- egy másik, nem nyugati nép földjén…akit szépen el is zavartak, vagy szénné alázva élhetnek a jól őrzött gettóikban. Persze ennél bonyolultabb a sztori, mert Izrael maga is egy „kolonizáló menekülttábor”, és pont hogy az európai „keresztény” népek tehetnek erről… a hab a tortán meg az, hogy mind a zsidók, mind az „arab” palesztinok az ókori Izrael leszármazottai-ez elég megdöbbentő, de a genetika éppúgy alátámasztja ezt, mint a történeti kutatások (és a józan ész)…
    Szóval bőven van remény a jövőbeli zsidó-palesztin egységre, de a jelen attól még elég vacak.

    Most komolyan, szerencsés , hogy a világ missziósan legaktívabb országa egy olyan birodalom, amelynek népe lényegesen többet fogyaszt, mint amennyit megtermel, és a különbözetet más népektől veszi el, vagy ravasz technikákkal, vagy teljesen nyíltan ? Az USA a kezdetektől szívesen hasonlítja magát a régi Római Köztársasághoz-ami viszont egy kíméletlen rablóállam volt.

    Szerintem Amerikát nem szabadna kritikátlanul csodálni keresztényként , a mohóság nem számított soha erénynek.

    Sem pedig Izraelt -az utóbbival szemben egyértelműen helyes a nyomásgyakorlás, akár az embargó és a bojkott, mert magától soha nem tér jó útra, ahogy egyetlen magát nyeregben érző hódító sem .

    Persze az izraeli hódítmányok megyényi méretű területek egy zsebkendőnyi országban, de akkor is. Izrael egy közel-Keleti levantei ethnokrácia, teljesen fölösleges úgy csinálni, mintha tényleges demokrácia lenne.

    Teszem hozzá, a judaizmus is jobban hasonlít az iszlámra, mint a kereszténységre, egyáltalán nem hiszek a hipotetikus „zsidó -keresztény” kultúrában.
    Ilyen nincs is , sőt egységes keresztény civilizáció sincs.
    A kereszténység képes bármiylen civilizációs keretben működni, és jelenleg is három nagy keresztény jellegű/eredetű civilizáció van, a nyugati, a bizánci, és a latin-amerikai, mind eltérő értékrenddel és szokásokkal. (meg számos mikrocivilizáció, pl. a Karib-tengeri szigeteken )

    Bevallom, az izraellel kapcsolatos nyomás szükségességéről Oren Yiftachel izraeli földrajzprofesszor tavalyi előadása győzött meg, ami keveseket érdekelt, pedig szuper jó volt!
    Yiftachel nyilván nem akarja fölszámolni saját országát, és nem idealizálja a palesztinokat sem (nincs is miért) de el van keseredve az Ország, az egész szentföld, Erec Jiszráél/ Filasztín és lakói jelenlegi helyzetén.

  7. Cypriánus

    Kicsit off, de ha már Közel-Kelet: félek, az viszont aláássa térségbeli keresztény igehirdetést, hogy térségben uralkodó erőszak és káosz jórészt a világ missziósan amúgy legaktívabb országa, az USA beavatkozásai , kapzsisága, mohósága miatt alakult ki, ami milliónyi halállal, reménytelenséggel, nyomorral és éhezéssel jár azóta is arrafelé .
    Lásd „Irak felszabadítása” meg „arab tavasz” .

    Amelyik USA ráadásul folyamatosan tömi pénzzel az amúgy egyre gátlástalanabb és rasszistább közvéleménnyel rendelkező telepes-kolonista apartheid törpe csatlósát, Izraelt, aki valósággal lubickol a térségbeli káoszban, és kifejezetten tetszik neki, hogy van Iszlám állam, mert Szíria fölbomlott, és az IÁ számára eddig semmilyen kihívást sem jelentett, de a vele határos és távoli ellenségeinek, így az Asszád-rezsimnek, Iránnak meg bőven főhet miatta a feje.

    Múlt héten mondta egy nyugati újságíró kérdésére egy izraeli tábornok:
    újságíró: „félnek az Iszlám államtól?
    Tábornok: „Igazából nem túlságosan.”

    Így még nyugodtabban lehet folytatni a palesztinok beszorítását maradék gettó-szerű városaikba, hiszen a termőföldet és a vizet szinte mind lenyúlta az amúgy törzsi elhülyülve gyűlölködés tüneeteit mutató Izrael.
    Mondjuk hab a tortán, hogy a zsebkendőnyi ország miatt egymást gyűlölő két nép , a zsidók és a palesztinok ugyanúgy az ókori zsidók leszármazottai,(tényleg!!!-a genetika elég világosan kihozta) és hogy a zsidók voltaképpen az európaiak (így a magyarok, sajnos 🙁 ) szemétségei miatt menekültek oda-lényegében Izrael egy kolonizáló menekülttábor.

    Ez jelentős reményt ad a jövőbeli megbékélésre, hiszen valahol mindkét nép totál lúzer, és ráadásul közös az eredetük is, szóval nem vagyok pesszimista a jövőre nézve, úgy gondolom a „teljes Izrael”-re vonatkozó bibliai ígéretek a palesztinokra is vonatkoznak, mint Jákob és a tizenkét pátriárka testi leszármazottaira, de a jelenlegi marakodás attól még elég vacak.

    Visszatérve az USA kérdésére: nem biztos hogy szerencsés, hogy egy olyan, sok szempontból hedonista és fogyasztói szemléletű Birodalom a missziósan legaktívabb, ami jóval többet fogyaszt , mint amennyit megtermel , és ezt a különbözetet más népektől veszi el-vagy rafinált pénzügyi mechanizmusokkal, vagy nyíltan.

  8. Cypriánus

    jaj, bocs azt hittem nem ment át az első, így kétszer van majdnem ugyanaz…Bocsi !!! 🙁

  9. Szabados Ádám

    Nick Nedelchev ugyanilyen szenvedélyesen beszélt nekem a nyugat (USA és EU) kapzsi, idióta és kártékony Közel-Kelet politikájáról (pl. találós kérdés: ki veszi meg az ISIS olaját és műkincseit?). Azt viszont nem értem, hogy kapcsolódik a cikkhez az amerikaiak missziós tevékenysége.

  10. Cypriánus

    Ádám, igazad van, kicsit off-topic amit írtam, csak közvetetten kapcsolódik a témához, és a hazai menekült-ellenes hisztériakeltéshez meg kb sehogyan sem…

    igazából csak arra voltam kiváncsi, mit mondott Nedelchev, a „dicső” Nyugat nagyon beégeti a helyi keresztényeket is ? Mert ők igazán nem érdemlik meg ezt.

  11. Cypriánus

    az amerikaik missziós tevékenysége hogy kapcsolódik? egyszerűen csak úgy, hogy egy szerencsétlen misszionáriusra akkor is rávetítenek egy csomó sztereotípiát, ha amúgy Ő egész testével-lelkével a helyieket akarja szolgálni, akkor is .
    És nem csak az amerikaiakra, hanem a kereszténységre általában igaz .

  12. Arpicus

    „Nem, nem a félelem uralkodik rajtuk, bíznak az izráeliek által felkészített Peshmerga erejében”-ez a mondat elgondolkodtatott.Kiben is biznak ezek a kurd keresztyének?Ahogy olvastam a net-en(magyarul elég kevés információ van erről a szervezetről)ez a Peshmerga az iraki kurdok fegyveres szervezete amely muszlimokból áll.Nagyon szép amiről a poszt ir de szerintem egy kicsit idealizálva van a dolog és picit túldimenzionált a lelkesedés.Mi van azokkal a közel-keleti keresztyénekkel akiket nem véd
    semmilyen külföldiek által felfegyverzett szervezet.Ők kiben bizzanak?

  13. Szabados Ádám

    Arpicus, egyszerűen csak arról van szó, hogy ahogy bennünket a NATO valamelyest véd, úgy a kurdok sincsenek annyira kitéve az ISIS fenyegetésének, mint mondjuk a nyugat-irakiak. Emiatt az ő kérdésük inkább az, hogy mit tegyenek a beözönlő menekültekkel. Ha Pál dicsekedve említhette a macedóniai keresztények gyönyörű példáját, mi is örömmel beszélhetünk a kurd keresztények tiszta szívből jövő nagylelkűségének. Nick személyes élményekre támaszkodó beszámolóit hallgatva nem hiszem, hogy ez túlzott lelkesedés volna.

  14. Arpicus

    ” Ha Pál dicsekedve említhette a macedóniai keresztények gyönyörű példáját, mi is örömmel beszélhetünk a kurd keresztények tiszta szívből jövő nagylelkűségének.”-eszem ágában sem volt lekicsinyelni a kurd keresztények nagylelkűségét,sőt…viszont én nem vagyok egy gyorsan belelkesedő tipus.Amúgy én az egész ISIS jelenséget egy szélesebb képben nézem.A poszt és a blog kereteit messze túllépné ha belemennék egy kis elemzésbe,ki és miért mozgatja a dolgokat…Szerintem jócskán benne vagyunk a 3.-ik világháborúban(habár szerintem csak egy világháború volt-ez első-a többi csak annak a folytatása).A nagy mozaikban amelyet most raknak ki előttünk ez a dolog csak egy mozaikkocka.Azután Ukrajna…
    Egy kis áthallást érzek a posztban a jelenlegi belpolitikai vitával amely a menekülteket illeti.Amúgy érdekes,hogy Szaddám Irakjában vagy Asszad Sziriájában a keresztények elég nagy szabadságot élveztek…
    „ahogy bennünket a NATO valamelyest véd, „-na ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos.A nyugat a magyarokat egy jó párszor becsapta és magára hagyta…De ez már valóban off,elnézést.
    ” hogy mit tegyenek a beözönlő menekültekkel.”-itt azokat kellene megkérdezni akik létrehozták a jelenlegi helyzetet.Cui prodest?!

  15. Éva

    Szerintem Árpád nem tudja elviselni a mindent behálózó hazugságot, a többszörös csavart a (háttérben, megnevezetlenül) cselekvők-média-cselekvők-média spirálban. Ez szerintem ugyanúgy keresztény feladat, látni, megragadni az igazságot, mint a könyörület: elemi feladatunk lenne, mindannyiunknak, hogy a magánélet-tér megosztott legyen. EZ egy MÁSIK világ „az én országom nem innét való” mondta Jézus.

  16. Kálomista

    Kedves Ádám, találtam egy cikket, ami lazán kapcsolódik a fenti poszt témájához. Tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de esetleg egyszer szívesen olvasnék tőled hasonló témában. A cikket nem minősítem, a következtetései nem rosszak szerintem, de teológus nem vagyok, úgyhogy a teológiai levezetést nem akarom megbírálni. Viszont a te véleményed érdekelne általánosságban a témával és konkrétan ezzel a cikkel kapcsolatban is, mivel a téma nagyon aktuális, de egyházi körökben jó szokás szerint senki nem beszél róla (mint semmilyen „forró” témáról általában).

    http://www.hetek.hu/velemeny/201506/irgalom_es_onvedelem

  17. Szabados Ádám

    Kedves Kálomista!

    Én is jónak tartom, hogy valaki megpróbált kétszavas kliséknél valamivel mélyebb teológiai megközelítésben reagálni a menekültekkel kapcsolatos vitára. A cikk ezzel együtt hagyott bennem néhány kérdőjelet. Nem vagyok például biztos abban, hogy a kultúrák önvédelmét bele lehet cipőkanalazni az ószövetségi szövegek alkalmazásába. Azzal együtt mondom ezt, hogy a befogadó kultúrák tiszteletét és a vendég alkalmazkodását én is fontosnak és illendőnek tartom. Ami az én fejemben (vagy talán inkább a szívemben) motoszkál, az viszont leginkább egy éles kontraszt és egy mítosz elhamvadása. Egész életemben büszke voltam arra, hogy mi, magyarok vendégszerető nép vagyunk. Akár igaz volt ez, akár nem, ezt az imázsunkat most sikerül végleg lerombolnunk. És talán valami megint csúnyább lesz a magyar néplélekben. Kár érte. És szégyellem.

  18. Éva

    Lehetnénk vendégszerető nép. Csak az a baj, hogy majdnem titkos az az ökológiai tudás, hogy a földet egészen másként kell művelni, ráadásul nem is sok fáradsággal. Az hogy „kevés van” szorongást okoz és ellentmond még az evangéliumnak is, ugyanis bőven van, vagyis lenne.
    Ez a felszabadítás még várat magára: 700 nm-es kis házkörüli telken maguk mellett még két családot elláttak. Szerveződnek a termelői-fogyasztói közösségek. Fűteni úgy lehet, majdnem ingyen, hogy a megmaradó biomassza 100 nm földterületet tud életre kelteni ahhoz képest, hogy 60 év múlva már nem terem a földünk 🙁 nem teremne, ha nem lesz egy nagy váltás. http://wetiko.hu/2011/10/az-emberisegnek-fogalma-sincs-a-termeszetrol/
    Magyarországon a legtöbben saját lakásukban/házukban fagynak meg …

    E váltásban felszakadhatna a hála is, a Teremtőnknek, hogy mennyire gazdagon ellát minket! Más volna a hozzáállásuk sokaknak a vendégekhez is, egészen biztosan.

    Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy minden kereszténynek a „háza körül” kell hogy éljen egy szűkölködő (család) mert az a nyomor, ami csak e kis hazában van, szörnyű.

  19. Kálomista

    Köszönöm a választ.

  20. pomome

    Talán az alapoknál kellene feltenni a kérdést. Ha nálunk a családok nem képesek befogadni a saját gyermekeiket, inkább megölik őket( abortusz), nem képesek befogadni a saját rokonaikat, ismerőseiket(hajléktalanok), akkor milyen alapon várnánk el, hogy idegeneket befogadjonak?

  21. Éva

    Kedves előttem szóló: ‘az emberek’ ilyen nem létezik. Az egyik ember ilyen, ahogy leírod a másik teljesen más, pl. hogy ismeretlen(ek)ről is gondoskodik, különböző formában. A cikk a keresztényekről szól, a keresztényeknek lehetőségéről, hogy felmutassanak valamit, ami a világban „nem annyira” létezik. Kívánatos volna, végre, hogy felmutassuk amit az első keresztényekről olvasunk az ApCsel-ben: nézzétek, hogy szeretik egymást (és másokat).

  22. Éva

    Azon az alapon, hogy keresztények vagyunk. Természetesen nem áll bárkire, csak aki TANULTA Jézust és az evangéliumot és oda is szánta magát. Igazán elvárható lenne ha „onnan ismernének meg minket” vö.János 13.35. hogy szeretettel vagyunk embertársaink iránt, és ahogy az első keresztényekről az ApCsel-ben olvassuk: ‘nézzétek, hogy szeretik egymást (és másokat).

  23. Éva

    Épül a kerítés de már Albertfalván (Bp.XI.kerület) a bokrok közt tanyáznak emberek. Mi mikor térünk magunkhoz a kómából?

    Van egy gazdasági portálon megjelent cikk mely szerint öt menekült hat munkahelyet teremt, és még a helyi bérekre is jó hatással van, mely utóbbit nem értem. Az biztos, hogy nekem megint a földek jutnak eszembe … hova települnének ha nem oda, miből élnének ha nem abból?

  24. Éva

    Jött a hír, hogy civilek segítenek Szegeden és lám a barátnőm lánya 🙂 http://hvg.hu/itthon/20150628_Csodalatos_osszefogas_kibontakozoban_Szeg#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2015.06.29&utm_content=top1&type-id=HvgTopHvg&user-id=%7B@(%22@%22)sid%7D … az én középső lányom is aktív, 25-én jön Pestre, és majd onnan megy(ünk) Szegedre, lehet hogy lesz néhány hely az autóban, szállás is, majd megbeszéljük, szóljon akinek van/lesz egy kis ideje akkortájt.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK