Amerikai barátaim értik

2015 Sze. 16. | Divinity, Társadalom | 55 hozzászólás

Talán csak 1956-ban volt annyi szó Magyarországról az amerikai médiában, mint ezekben a hetekben. Chicagón és St. Louison át Dallasig a magyarországi menekültválság képeit láttam a repülőterek kivetítőin és az amerikai tévécsatornákban: a röszkei határátkelőt, a Keleti pályaudvart, külföldi riporterek hadát, az ominózus bicskei vonatot, valamint a magyar rendfenntartókat, akik egyszer a füvön ülő menekült családot tessékelik odébb három centivel, erőt demonstrálva az irracionálissá vált káoszban, máskor meg tiltakozó migránsoknak nyújtanak a vonatablakon át kenyeret és vizes palackokat, akik ezt tőlük viszont nem fogadják el. Mutattak a tévékben éhes és síró gyermekeket, fáradt és panaszkodó anyákat, és egy csomó arab kinézetű embert, akik Németországot szemelték ki Kánaánnak és Magyarországot tartják nyomorúságaik megtestesítőjének. Mélységes szégyenérzettel és némi méltatlankodással mentem át az ellenőrzőpontokon, várva, mikor döf keresztül tekintetével egy amerikai hivatalnok, hogy jelezze megvetését a miatt, amit az országom tesz a menekültekkel. Aztán meglepetésemre egészen mást tapasztaltam.

Amerikában szinte mindenki tudott valamit a válságról, amivel Magyarország és Európa küzd. Még a dallasi helyi újság is a magyarországi hírekkel (és képekkel) volt tele, címlapon. Akivel szóba elegyedtem, előbb-utóbb rákérdezett, hogy akkor most mi is van Magyarországon. A legtöbb amerikait, akivel beszéltem, két kérdés foglalkoztatta. Az egyik kérdés az volt, hogy vajon működik-e az államiság Európában, ha megtörténhet, hogy ellenőrizetlenül szakadjon ekkora embertömeg a kontinens országaira. Az USA területére lépve még arról is nyilatkoznia kell az idegennek, hogy járt-e tehénfarmon, van-e valamilyen fertőző betegsége, és az aktuális utazás során meglátogatott-e olyan országot, melyet az USA egészségügyi szempontból veszélyesnek tart. Nehezen fér az amerikaiak fejébe, hogy a számukra is gondot jelentő mexikói bevándorlóknál mérhetetlenül nagyobb tömeg hogy tud ellenőrizetlenül átjutni az Európai Unió határain. Olyan, mintha Európában nem volna törvényes rend. Ha Amerikában valaki törvénysértést követ el és menekülni kezd a hatóság elől, addig mennek utána, míg élve vagy halva érvényt nem szereznek a törvény erejének. Európában meg mintha a rendfenntartók tehetetlenek és erőtlenek volnának még ahhoz is, hogy fegyvertelen embereket a törvényben rögzített menekültügyi eljáráshoz sorba állítsanak.

A másik kérdés, ami amerikai barátaimat – és az amerikai médiát – foglalkoztatta, a keresztény világnézeti alapokra és az önkéntesség elvére épülő, rájuk jellemzően praktikus, nagylelkű gondolkodásukból fakadt. Az érdekelte őket, talán még az előző kérdésnél is jobban, hogy vajon segít-e valaki (elsősorban nem az állam) azoknak a szerencsétlen menekülteknek, akik mégiscsak valahogy bejutottak az EU tagországaiba. Mi történik velük Magyarországon, ahol a hatóságok szigora érzékelhetően nagyobb, mint máshol? A szégyenérzetem szertefoszlott, amikor mesélhettem nekik azokról a kezdeményezésekről, melyekről tudomást szereztem a kapcsolataim révén. Meséltem azokról, akik hónapok óta segítik a menekülteket étellel, itallal, ruházattal, pokrócokkal, gyerekjátékokkal. Meséltem a honfitársaimról, akik projektorral, mesefilmekkel, játékokkal foglalták le a vasútállomáson unatkozó gyerekeket. Meséltem azokról, akik babamosdató állomásokat létesítettek, hogy azonnali higiéniai segítséget adjanak a kisgyerekkel érkező anyáknak, vagy takarókat gyűjtöttek az egyre hidegebb időben éjszakázó menekülteknek. Meséltem az amerikaiaknak arról a gyülekezetről is, amelyik éppen házat készül vásárolni, hogy befogadjanak egy vagy két szír családot. Igen, vannak civilek, akik akarnak gondoskodni az átutazó idegenekről, és ezt teszik is. Magyarországon, ahol a kormány szigora is egyre markánsabban mutatkozik.

Az amerikaiaknak, akikkel a menekültválságról beszélgettem, teljesen magától értetődő volt, hogy ez a két szempont megfér egymás mellett. Az állam rendteremtése és az állampolgárok könyörületessége. Amerikában ennek régi hagyománya van. Nem találkoztam még nagylelkűbb, bőkezűbb és gyakorlati segítségnyújtásban kreatívabb nemzettel, mint az amerikai. És nem jártam még olyan országban, ahol a törvényes rend őrzőit akkora bizalom övezné, mint az Egyesült Államokban. Ez még a fergusoni zavargások és a rendőrökre mostanában freccsenő vádak ellenére is igaz. Amerikában a rendőr, a tűzoltó és a katona nemzeti hős. A repülőkön megkülönböztetett bánásmódban részesülnek, az utcán tiszteletet kapnak, az emberek szeretik őket és bíznak bennük. Amerikában az államtól hagyományosan nem a gondoskodást, hanem a rendfenntartást várják el, az egyénektől pedig az önkéntes, nagylelkű könyörületességet. Ez változóban van, de még mindig fényévekre vannak attól a gondolkodástól, melyben az egyén felelőssége és az állam felelőssége úgy összemosódik, mint Európában.

Az amerikaiaknak (Texasban és Missouriban legalábbis, ahol most jártam) nem kell magyarázni, hogy egy ország határait ellenőrizni kell. És ugyanígy nem kell nekik azt sem magyarázni, hogy a körülöttünk élő éhes embereknek enni kell adni, a fáradtaknak pihenést kell biztosítani, a ruhátlanokat pedig fel kell ruházni. Az amerikaiak – különösen a keresztények – ezt nap mint nap csinálják a saját migránsaikkal – és másokéival is, belföldön is és külföldön is. Alig ismerek olyan amerikai keresztény nagycsaládot, melynek ne lenne egy vagy két színesbőrű adoptált tagja. Az egyházak és civil szervezetek elképesztő mennyiségű irgalomszolgálatot működtetnek az országon belül is és azon kívül is. A baj amerikai barátaim szerint akkor van – és ezzel én mélységesen egyetértek –, amikor nem tudjuk elkülöníteni egymástól a rendfenntartást és az irgalomszolgálatot. Amikor nem tudjuk még sorba állítani sem a menedékkérőket, vagy amikor elgáncsoljuk azt, aki a rendőrsorfal elől fut. Olyankor vagy a törvényes rend szűnik meg, vagy a mi szívünk válik hideggé és könyörtelenné. Mindkettő óriási baj.

És még egy dolog. Sokan Amerikában egy harmadik kérdést is nekem szegeztek. Azt kérdezték tőlem, hogy szerintem van-e Amerikának szerepe abban, hogy ez a válsághelyzet kialakult. Érdekelte őket, hogy szerintem és az európaiak szerint akár az iraki háborúnak, akár annak, ahogy azt President Obama kurtán-furcsán abbahagyta, van-e szerepe abban, hogy ez az egész válsághelyzet kialakult. A magabiztos imázs mögött az amerikaiakban nagyon erős belső kételyek vannak, melyek egyre inkább a német nemzet belső kételyeihez kezdenek hasonlítani. Hogy az ISIS folyamatos terjeszkedése idején ez jó-e a világnak, abban nem vagyok biztos. Az azonban biztos, hogy az önkritika keresztény erény, amire nekik is, nekünk is szükségünk van ebben a változó és a gonosztól mélyen megsebzett világban. A gonosz miatt mindig szükség lesz rendfenntartásra és irgalomra is. E három nélkül a gonoszság könyörtelenül eluralkodik rajtunk.

55 hozzászólás

  1. Daxner Tamás

    Köszönöm Ádám ezt a nagyon jó összefoglalót! Már régóta próbáltam (magamnak) megfogalmazni valami hasonlót, mert mindkét “oldalról” jönnek markáns és elgondolkodtató (néha manipulatív) vélemények/hírek. Ezt most megspóroltad nekem. 🙂

    Nagyon tetszett az a mondatod: “Az amerikaiaknak, akikkel a menekültválságról beszélgettem, teljesen magától értetődő volt, hogy ez a két szempont megfér egymás mellett. Az állam rendteremtése és az állampolgárok könyörületessége.” Az előbbinél szerintem abban kell bíznunk keresztényként, hogy Isten okkal engedte ezeket az embereket (politikusokat) most döntéshozó helyzetbe, és hogy azért Ő uralkodik, az utóbbival kapcsolatban pedig a saját egyéni felelősségünket – lehetőségeinkhez képest – kellene mérlegelnünk.

    És mivel sajnos kevés olyan gyülekezetet tudok, ahol aktívan, de bölcsen segítik ezeket a (menekülő vagy a jobb életre vágyó) embereket, talán érdemes lenne beírni pár olyan személyt/közösséget, ahová be lehet csatlakozni. Csak egy ötlet.

  2. Balavány György

    Csakhogy itt nem az „állam rendteremtése” zajlik, hanem állami kegyetlenkedés és erőszak, a menekültek szervezett megfélemlítése, szívatása, az alapvető humanitárius segítségnyújtás megtagadása, valamint az ellenük folyó, sajnos nagyon eredményes rágalmazás- és gyűlöletkampány az állami médiában. Ezt is elmesélted az amerikai barátaidnak, Ádám?

  3. Steve

    Ez egy nagyszerű írás.

    Én is azt gondolom, hogy a kérdéshez így kell viszonyulni – az államnak és a rendészeti szerveknek biztosítania kell a rendet, az ország és a határ védelmét, a törvények betartását. A keresztények feladata, hogy az elesetteken és rászorulókon segítsen, imádkozzon értük, valamint azért is, hogy az állami szervek hatékonyan lássák el a dolgukat, országunk és Európa biztonságban legyen, a demográfiai válságra ennél jobb választ találjanak Európa urai, a döntéshozóink bölcs döntéseket hozzanak, valamint hogy a szíriai patthelyzet megoldódjon.

    Egy keresztény részéről szerintem jogos, hogy félti a kultúráját és országát akár az iszlamizációtól vagy a kontrollálatlan helyzetet kihasználó potenciális terrorista elemektől, támogatja az államot/politikát abban, hogy megfelelő védelmet biztosítson. Éppen ezért én nemzetstratégiai szempontból helyeslem a szigorító intézkedéseket is. Felelősséget érzek a nemzetem közössége felé, nem vagyok internacionalista. Örülök, hogy a kormány védeni igyekszik a magyar nemzet érdekeit. Mindeközben viszont helyesnek tartom, ha a gyülekezeteink segítenek azoknak, akik kiszolgáltatottak és szenvednek. A cél a tényleg bajban levők körülményeinek javítása és a krisztusi szeretet bemutatása. Ez utóbbi cél még akkor is, ha akinek segítünk, kulturális és vallási értelemben idegen, vagy akár egyenesen ellenséges. A segítség sem történhet elvtelen módon. Ruhát, élelmet, lelki segítséget helyes adni, de helytelennek tartom például azt, amikor önkéntesek iránymutatást adnak a migránsoknak, hogy hol tudnak suttyomban a lehető legjobban átcsusszanni a határon, kijátszva a törvényeket.

    Szerintem két szélsőség van. Helytelen, ha egy keresztény a fenti két szempontot összekeverve konkrét személyes elutasítással vagy gyűlölettel viszonyul a bajban levő embertársai felé, megtagadva a felebaráti szeretetet. Az is szélsőség viszont, amikor valaki rózsaszín ködben lebegve, kumbayát dalolva, átszellemült arccal tapsolva fogadja a menekültáradatot (mint ahogy azt az elmúlt hetekben néhány szerintem erősen megtévesztett ember csinálta), miközben a liberális médiához igazodva ócsárolja a kormányfőt, amiért igyekszik a helyzetet kordában tartani az országunk érdekeit szem előtt tartva.

    Steve

  4. Steve

    Szia György,

    tény, hogy az is benne van a pakliban, amit írsz. Ugyanakkor a dolog mögött van egy logika – egyértelművé akarja tenni a kormány, hogy nem érdemes erre jönni. A migrációs áradat egy tömeg, a politika erre a tömegre koncentrál, nem az egyes individuumokra, bármennyire is lelketlennek tűnik ez. Ha eredményt akarnak elérni, akkor egyértelmű üzeneteket kell küldeni (pl. szögesdrótos kerítés, nulla pozitívan elbírált kérelem, facebook kampány egyszerű üzenetekkel, stb). Ilyen értelemben néhány drámai képsor, egy-egy negatív beszámoló arról, hogy milyen nehéz Magyarországon a migránsoknak és milyen csúnya velük a magyar állam, még hasznos is.

    Persze értem, hogy miért kelt ez visszatetszést (bennem is kelt), másrészt viszont mégis drukkolok annak, hogy ne legyen káosz az országban, és a menekültek másfelé menjenek. A legjobb persze az lenne, ha mindenki csodásan viselkedne, a bevándorlók mind kedves, szeretetteli emberek lennének, és általában nem lenne háború és szenvedés. De nem ez a helyzet, ráadásul a nyugat-európai országok is egy szerintem nagyon káros stratégia mentén próbálják a helyzetet kezelni, így én összességében támogatom a kormányt, hogy tegye meg, amit lehet, hogy a megfelelő üzenetet közvetítse a migránsok felé, még ha ez kemény dolgokat igényel is. Emellett azt gondolom, hogy jogos az az észrevétel, hogy aki Európában van, az már nem háborús övezetben van, nincs életveszély, nem vagyunk kötelesek olyanokat beengedni, akiről nem gondoljuk azt, hogy használnak a közösségünk számára, bármennyire is sértőnek érzik is ezt azok, akik menekültstátuszt igényelnek.

  5. Szabados Ádám

    Gyuri, nem védtem (sem Amerikában, sem a cikkben) a magyar kormány intézkedéseinek a hogyanját. A rendfenntartás és az irgalom szükségességét hangsúlyozom, és azt, hogy más az állam és más az egyén felelőssége.

  6. Cornelli

    Örülök, hogy egyre több keresztény írás, vélemény, látás is megjelenik e témában. Mert úgy látom, hogy most is “a világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”, hogy megszólaljanak, hogy tegyenek, hogy példát mutassanak. Illetve, nem másra akarok mutogatni, hanem Krisztus-követőként mindezekbe magamat is beleértem.
    Abban jómagam biztos vagyok, hogy Istennek, a történelem Urának tudtával, engedélyével zajlanak az események.
    Az utolsó idők jeleinek is tartom, ezért HATALMAS ÉBRESZTŐ AKAR EZ LENNI A MAGÁT MÉG TALÁN KERESZTÉNYNEK VALLÓ EURÓPÁNAK!
    Azt hiszem, személyesen minden Krisztus-hívő embernek, közösségnek meg kellene találnia a feladatát ebben a helyzetben.
    Irgalmasságot gyakorolni, persze rögtön az is eszembe jut, hogy akkor miért vannak még hajléktalanok, nyomorultak, szegények, stb. a környezetünkben, a migránsok előtt nem volt kivel irgalmasságot gyakorolni?
    És persze imádkozni, imádkozni, imádkozni, csendes kamrában, családi körben, kisebb-nagyobb közösségben, imacsoportban, gyülekezetben!
    Önmagunkért, vezetőinkért, az előttünk álló időkért, hűségért, kitartásért, bölcsességért, testvéri összefogásért, a Krisztus-hívők egységéért, ha valamikor, most nagy szükség lenne erre!
    Remélem, mert nem bántottam meg a soraimmal senkit. Áldott napot kívánok!

  7. Sytka

    ” Azt kérdezték tőlem, hogy szerintem van-e Amerikának szerepe abban, hogy ez a válsághelyzet kialakult.”

    Bár nem engem kérdeztem, de erre a kérdésre igen a válasz. Abszolút van szerepe benne. Az már jó jel, ha ezt egyesek házon belül is észreveszik és felteszik a kérdést maguknak.

  8. Steve

    Egyetértek Sytkával – sajnos Amerika stratégiai hibák sorát követte el.

    Eleve nem volt elég átgondolt és megalapozott Irak lerohanása. Ezt ugyan anno én is támogattam, de most már máshogy látom a kérdést (nem mintha ez bármit javítana a helyzeten ;). Az egész “demokrácia export” elképzelés (lásd pl. hogy milyen ügyesen hatalomba szavaztatták a Hamaszt Gázában) kissé naív volt. Ezekért a Bush éra felelős.

    Obama közel-keleti politikáját teljesen katasztrofálisnak látom. Nem helyes, hogy Irán megerősítésével próbálják egyensúlyozni a szunnita terroristákat és az ISIS-t (hozzájárulva ezzel a szír patthelyzet fenntartásához és Izraelt is veszélyezteti). Nem következetes az orosz politikájuk sem (szintén lásd a szír patthelyzetet). Az pedig, hogy ha már lerohanták Irakot, egyszerűen kivonultak és hatalmi vákuumot hoztak létre, szintén őrült hiba volt Obama részéről (ráadásul minden szakértő előre mondta, hogy ez a lehető legrosszabb dolog, amit tehetnek). Aztán az egész arab tavaszt elmenedzselték – a nagyjából nyugatbarát rezsimeket (bármennyire problémásak voltak is) jól magukra hagyták, miközben a nyugattal ellenséges Irán esetén csöndben voltak, amikor az utcai megmozdulásokat a rezsim vérbe fojtotta.

  9. dzsaszper

    Kedves Balavány György,

    ‘Csakhogy itt nem az „állam rendteremtése” zajlik, hanem állami kegyetlenkedés és erőszak, a menekültek szervezett megfélemlítése, szívatása, az alapvető humanitárius segítségnyújtás megtagadása, valamint az ellenük folyó, sajnos nagyon eredményes rágalmazás- és gyűlöletkampány az állami médiában.’

    Ez nekem egy kissé erős és túlsarkított megfogalmazásnak tűnik.
    1. Milyen kegyetlenkedésről és erőszakról van szó? Eddig a legdurvább amit láttam, az az ételosztós videó a BBC-n, és ott a dolog felfogható volt a rendbontók kiemelésének is… lemaradtam valamiről? konkrétan miről?
    2. ami az úgynevezett menekültek szervezett szivatását illeti, azért a nem kevés szivatásért amit műveltek, szerintem arányos válasz még belefér.
    3. alapvető humanitárius segítség megtagadása — konkrétan mire gondolsz?
    4. ami a rágalmazás- és gyűlöletkampányt illeti, egyet kell értsek.

    A tolmács/fordítás hiánya szerintem az igazán húzós, és az tényleg szembe megy a nemzetközi joggal.
    Amúgy meg jó kérdés, hogy hogy különbözteted meg a tényleges menekülteket a többiektől. Szerintem be kellene sorozni az összes szír és kurd tolmáécsot katonának és levezényelni őket fordítani…
    Erre még nem látok hatékony és jó megoldást, pedig szerintem erre lenne szükség. A többieket meg szerintem bátran vissza lehet fordítani, elmagyarázva neki, hogy mi a módja a vízum és munkavállalási engedély megszerzésének a külképviseleteken keresztül.

    Az is egy kreatív ötlet, hogy tessék elutasított szerb menedékkérelemmel jönni. A szerbek, ha egy kis eszük van, helyhiány miatt elutasítanak majd kérelmeket, aztán küldik hozzánk őket 🙂

  10. Idealista

    Köszönöm a beszámolót. Jó, amikor személyes beszámolóból és nem a médián keresztül láthatunk más népeket (és ők minket).

    Apró észrevétel, szerintem itt valami kimaradt a legvégső konklúzióból:
    “…mindig szükség lesz rendfenntartásra és irgalomra is. E HÁROM nélkül…”
    Gondolom ,a harmadik az önkritika lenne. 😉

  11. Cypriánus

    Kedves Steve!

    Irak szétzüllesztése ostobaság volt, az “arab tavasz” nem kevésbé.

    Viszont Obama külpolitikáját illetően nem mindenben értek egyet, pedig ki nem állhatom Soros Gyuri házinégerét.

    Szíriában ha az iránbarát síita (papíron “szekuláris”) rezsim összeomlik, a keresztényeknek jó eséllyel végük.
    Az alavitáknak szintén…
    és jó eséllyel elkezdődhet az Iszlám állam -Dzsabhat al Nuszra “deathmatch” a koncért. Igazán bámulatos perspektívák.
    Valószínűleg az Al Nuszra és a “mérsékelt” erők szövetsége győzne egyébként.

    Ami Izraelt illeti, nos az al Kaidával szomszédban hosszabb távon lehet hogy szarabb lesz, mint volt egy perzsabarát alavita-dominálta proxy-állammal.
    Az csak a felszín, hogy most jóban vannak Szaúd-Arábiával, meg az Öböl menti államokkal,… ahogy Ury Avnery mondt: a “Közel-Keleten a “soha” és az “örökké” szavak értelme úgy 30 nap és néhány év között tart…

    (mondjuk az egykori Moszád főnök szerint a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat Izraelre maga Bibi Netanyahu… )

  12. Cypriánus

    Ja, Obama Ukrajna politikája viszont teljesen következetes.
    A következetes amerikai birodalmi politika, amely szerint mindegy más népekből hányan halnak meg, és mennek tönkre, amíg onnan dől a pénz a “Szabadság Földjére”-ezért szervezték a puccsot is a Majdanon. Az ukrán gázbiznisz, termőföldek stb. lassan az övék, a kormány tele van amerikai cégek strómanjaival, mi kell még nekik ? Megmondom: semmi.
    Ha annyira érdekelné őket a csodás “demokrácia” , akkor miért támogatták mondjuk a Türkménbasi elmebeteg rendszerét-mégpedig következetesen ?
    Amerika, ehh…

  13. endi

    Jó írás, én is sokra becsülöm az amcsikat ezekért. Főleg azért mert nem az állambácsitól várják a sültgalambot, ahogy itt mifelénk a nagy szocccializmusban (igen, ma is szocializmus van Mo-on, de részben nyugat Európában is).

    De esetleg, ha Ádám nem haragszik (legfeljebb kimoderálja), ajánlanám ezt a SP részt, amely zseniálisan fogja meg azt a kérdést, amit az utolsó pár kommentelő is írt itt. (Figyelem, az SP-ben csúnyán beszélnek, meg egyéb durvaságok vannak benne, 18 éven felülieknek való!)
    Ha valaki nem akarja végignézni, a végkövetkeztetés zseniális megfogalmazása a 17. perctől van.

    http://southpark.reszek.com/south-park/7-evad-south-park-ingyen-cartman-kenny-southpark-epizod-resz/southpark/south-park-7-evad-1-resz-bennem-egy-kis-nemzet-van/

  14. Pető Hunor

    Balavány György! Egy rendőrt hordágyon hoztak, talán eszméletlen! 19 további megsérült. A szerb hatóságok semmit sem tesznek, pedig e zsoldosokat ők utaztatták a határra! Ez lenne a kormányzati megfélemlítés? Ilyet eddig csak Izraelben lehetett látni. Németországban kislányokat erőszakolnak a menekülttáborokban. Sok naiv meg etette itatta őket! Mohamed feleség 9 éves kislány volt… Magyarországot külső agresszió érte! Akár a NATO beavatkozását is kérhetnénk. (persze egyelőre urai vagyunk a helyzetnek.) Ja Ádám szerintem ez már nem a helyi lapokban lesz címlapon, de akár a nap vezető híre is lehet a TV-kben, az USA-ban is. A szerbeknek volt buszuk odavinni őket, de nincs, hogy elvigyék őket? 2 napig bírták, s megtámadták a határt állomást. A kormány a helyén van és felkészült. A szerb oldal nem tesz semmit. Ja gyerekeket dobtak át a kerítésen a betonra, egyik egy kislány, ennyit ér náluk egy kislány! Érdemes egy kicsit rákeresni a kultúrmarxizmus kifejezésre is. Nem az emberiesség és embertelenség között folyik itt a harc, hanem a rendpártiak és a kultúrmarxisták között.

  15. Cypriánus

    Hunor, a ” sok naivra ” vonatkozó megjegyzésed nem volt túl szép. Megkockáztatnám, kereszt(y)én(y)i sem nagyon.

  16. Novák József

    Kedves Ádám; igen, pontosan így van. Köszönöm, hogy igazat írtál erről a társadalomról. Az egyén felelősségvállalása valóban hangsúlyosabb itt, hála a még mindig ható puritán örökségnek. Az erősödő és a polgároktól elkülönülő államhatalom mozgásait mindig gyanúsnak tartó átlag amerikai ezért talán jobb polgár az európainál.

  17. laci

    Üdv! Van vannak texasi ismerőseim és nagy részük retteg a bevándorlóktól, főleg az araboktól,gondolom a média miatt is,megvizsgálják az összes menekültet, és az arabokat kitoloncolják.Valószínűleg nem véletlenül.

  18. Silver

    Nekem azért tetszik ez az írás, mert pontosan világít rá az állam és a civil szféra kapcsolatára.
    Az állam feladata a rendfenntartás, a polgár feladata pedig az állam által biztosított rendezett körülmények között gyakorolni a polgári erényeket. EBBEN a sorrendben.

    Tehát az államnak a betóduló embermassza feltartóztatásával, ellenőrzésével, szűrésével biztosítania kell, hogy polgárai biztonságos körülmények között segíthessenek.

    A menekülthorda akadálytalan betörése és tatárjárása veszélyeztette a közbiztonságot, ezért én nem mentem segíteni, pedig a Kelet közelében lakom. Hiába sajnáltam a nőket és a gyerekeket, akik elvegyültek a dzsihádbikák között, én ilyen emberek közé nem merek bemenni.

    Azt az embert, aki nem működik együtt a hazám hatóságaival, csak diktátumok formájában értekezik velünk, megadva úti célját, amelynek eléréséhez megköveteli, kierőszakolja a segítségünket és nem is kér tőlünk menedéket, ugyan miért kellene nekem menekültnek tekinteni??????

    Majd ha megjelennek közöttünk az állam hatósági eljárásai során megszűrt, valóban menedéket kérő emberek, AZOKNAK már segíteni fogok.Tehát a menekültek is jól járnak, ha törvényes keretek között maradnak.

    A rosszul értelmezett közfelfogással ellentétben számomra az a menekült, aki a hazámtól menedéket kér. Aki ránk töri a határt, aki besurran az országunkba, az nem menekült, hanem betolakodó, akármilyen háborús pokolból indult el valaha..

    Tessék helyén kezelni a fogalmakat.

  19. jobbagyp

    A horda tegnap este áttörte a kordont… “szegény elesett, megalázott, meg nem értett” menekültek. Allah akbart ordítozva törtek-zúztak. Balavány György, ha neked ez kell, lelked rajta. Örülök, hogy a kormány határozottan kiáll a nemzet jogai mellett és védi, ami még maradt belőle. Nem mellesleg, törvényes úton is bejöhetnének, csak azt nem akarják, mert válogatnak az országok között. Egy menekült nem válogat, örül, ha biztonságos országba ért.

    Teljes mértékben elhibázott a Mutti népességpolitikája: ezek soha nem fognak integrálódni, nem lesznek adófizetők, csak élősködők a rendszeren, mert céljuk a rendszer lebontása és a saria bevezetése. Ez a stratégiájuk. Mohamed 3. útja Európába. Kétszer kivertük, most meg a kiüresedett, liberális szólamok rabjává lett Európa lefekszik az iszlámnak. A demográfiai krízist a hazai születések számának növelésével lehet és kell orvosolni. Szüljetek, magyar anyák!

    A keresztyéni hozzáálláshoz: az “éheztem és ennem adtatok” “jövevény voltam és befogadtatok” a keresztyének keresztyének irányába gyakorolt irgalmasságáról szól, hiszen csak a keresztyének Krisztus “legkisebb atyafiai”. Nem ellenzem, hogy az ember segítsen, ha tud, de ezzel az igével ne takarózzanak a liberális szólamok által megtévesztett, lelkes magaválasztotta istentisztelet gyakorlói.

  20. Cypriánus

    Jobbágy Péter, az ” ellenségednek adj enni és inni ” mondat is csak a keresztény hitsorsosnak szól? Az irgalmas szamaritánus és a sérült zsidó tán hitsorsos volt???

    Nem szeretem az iszlámot, de az embertárs iránti közönyt sem..meg a poszt-keresztény Nyugatot sem…nehéz dolgom van. 🙂

  21. Balavány György

    Ez a liberálisozás egyszerűen őrület. Lassan ott tartunk, hogy sokan a másik véleményét meg sem fontolják, csak ha eltér az övékétől, akkor elintézik azzal, hogy liberális. Aki a könyörületről és befogadásról beszél, az liberális, a ki a rendről és törvényről, az meg keresztény. Hát én ilyet a Bibliában nem olvastam.

    A jelenlegi magyar kormány embertelen intézkedéseire rengeteg példa van, de tudjátok, miért nem érdemes felhozni őket? Mert végtelenségbe nyúló és elhúzódó linkháború lenne belőle. Mert az előfeltevések szűrőján keresztül nézünk mindent, olyannyira, hogy a „tény” mint olyan, megfoghatatlan lesz. Ezt éltem át 2006-ban nagyon erősen. Kint voltam az utcán, láttam, hallottam, hogy mi történik: rendőrterror ártatlan emberek tömegeivel szemben. Volt olyan újságíró kollégám, akivel egymás mellett menekültünk a rendőrök elől, napokig kint volt szintén terepen. Aztán kiderült: az ő szemében a kormány kétségbeesetten igyekezett helyreállítani a rendet a zavargó csőcselékkel szemben; annyit elismert, hogy „történtek sajnálatos túlkapások”. Mondom, egyikünk sem az „elfogult sajtóból” tájékozódott, hanem mi voltunk a sajtó, akik helyszínről tájékoztatták az embereket. És teljesen más történetet láttunk.

    Amit nem tudok és nem akarok másként látni, az pl. ez: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esõt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedõk is nem ugyanazt cselekeszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedõk is nem azonképen cselekesznek-é? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

  22. jobbagyp

    @Cypriánus

    Nem állítottam, hogy nem igazolható az igéből a könyörület, csak az bosszant, amikor igeversek félremagyarázásával próbálnak igazolni valamit. Sajnálom, ha félreérthető voltam. Olyan keresztyén reakciók miatt vagyok felháborodva, mint például a “Gyurcsány menekülteket fogadott be” cikk megosztása ilyen kommenttel: “nem beszédben áll Isten országa”…

  23. Steve

    Szia György,

    szerintem is nagyon fontos keresztényként az, hogy még az ellenségeinkkel is jót tegyünk, szeressük őket, imádkozzunk értük. Ugyanakkor nem lehetünk vakok, nem követhetjük el ugyanazokat a történelmi hibákat, ami miatt a mostani közel-keleti és észak-afrikai térség a kereszténység bölcsőjéből gyakorlatilag keresztény mentes övezetté vált.

    A témához kapcsolódik, és nagyon érdekes a magyar kopt egyház vezetőjével készült interjú, teljesen egyet tudok vele érteni:

    http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/az-iszlam-terjesztese-a-migransok-celja-1304680

    Szerintem komolyan kell vennünk a most beáramló, tőlünk merőben eltérő kultúrát első kézből ismerő testvéreink figyelmeztetését, valamint a saját történelmi tapasztalatainkat.

    Az egyháznak szerintem felelőssége, hogy bázist teremtsen annak a politikának, ami legalább meg akarja védeni és fenn akarja tartani azt az állapotot, hogy az evangélium szabadon hirdethető legyen és a hitünket félelem nélkül gyakorolhassuk a jövő Európájában is. Ha nem lett volna szembenállás a török invázióval a XV. században, akkor ma aligha csetelhetnénk itt ilyen témákról szabadon. A protestantizmusnak is mindig hagyománya volt a saját nemzetért érzett felelősség.

  24. dzsasyper

    Kedves Balavány György,

    “A jelenlegi magyar kormány embertelen intézkedéseire rengeteg példa van, de tudjátok, miért nem érdemes felhozni őket? Mert végtelenségbe nyúló és elhúzódó linkháború lenne belőle. Mert az előfeltevések szűrőján keresztül nézünk mindent, olyannyira, hogy a „tény” mint olyan, megfoghatatlan lesz.”

    Ha jól emlékszem, én kértelek, hogy mondj konkrétumokat, és én nem liberálisoítam, sőt, a médiakampány kérdésében épp egyetértettem veled.

    Szóval most úgy érzem magam, mint a viccbeli medve, akitől a nyuszi el akarta kérni a fűnyíróját, de menetközben arra jutott, hogy nem érdemes…

  25. Bence

    A szerzőnek nem kell bizonygatnom, mekkora különbségek vannak az amerikai és az európai beállítottság között. Az európai jóléti államokban bizonyos dolgok természetesek (pl. a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás, vagy legalább annak eszménye), amelyektől az amerikai társadalom jelentős része idegenkedik. Európában magasabbak az adók, és nagyobb az állam szerepvállalása a szociális háló biztosításában. Sok európai ódzkodik az USA nincsteleneknek jutó, a lecsúszókat fenyegető embertelen körülményeitől. Hiába vannak nagylelkű szervezetek és egyének, sokakat zavar, ha nem egységes, központilag szervezett, hanem esetleges, valamennyire a szerencse dolga hogy a rászoruló kap-e segítséget, és mennyit kap.

    Ugyan jogos és dicsérendő kitekintésként megismertetni az amerikai átlagember álláspontját, de semmi nem mondja azt, hogy nekünk azt kellene követnünk.

    Amikor a Keleti pályaudvar előtt táborozó migránsokról hallottam, nekem azt mondta az erkölcsérzetem, hogy nem lehet, hogy a magyar állampolgárok többsége (50% + 1 fő) ne azt akarná, hogy ezeknek az embereknek étellel, tisztálkodási lehetőséggel, fedéllel segítsünk. Ha pedig így van, akkor az állam képviselje a többség akaratát, és lássa el őket, hiszen az állam rendelkezik a közös erőforrásaink felett.

    Tehát a magyar állam egyszerre lehetne a határaink védője és a már határon belül lévő nincstelenek támogatója, hiába tűnik ez ellentmondásosnak. Ebben igenis megkérdőjelezném a szerző igazát. („A baj amerikai barátaim szerint akkor van – és ezzel én mélységesen egyetértek –, amikor nem tudjuk elkülöníteni egymástól a rendfenntartást és az irgalomszolgálatot.”)

    (Abba a vitába nem akarok beszállni, hogy őket küldik vagy a háború elől futnak, nincstelenek vagy középosztálybeliek, felforgatók vagy jámborak. Ki hogy látja, más következtetésekre jut, de szerintem a kérdés, amelyhez én szóltam hozzá, ettől függetlenül is vizsgálható.)

  26. Szabados Ádám

    Bence,

    teljesen igazad van abban, amit az európai és amerikai társadalomfelfogás közti különbségről írsz. Erről én is írtam már több cikkben (pl. itt, itt, itt, itt és itt). Abban is igazat adok neked, hogy attól, hogy különbséget teszünk a rendfenntartás és az irgalmasság feladata között, még nem kell feltétlenül megvonni az államtól az irgalmasság felelősségét. Én elsősorban arra akartam a cikkben rámutatni, hogy az államnak van olyan felelőssége, ami különbözik az irgalmasságtól, ez pedig a rendteremtés. Ahogy az ételosztások látványosan bizonyították: rend nélkül még irgalmasságot sem lehet gyakorolni. Ha nem álltak sorba az emberek (és erre akár erős, tetovált, kigyúrt férfiak nem vették rá őket), nem jutott étel a leginkább rászorulóknak. Ez nagyban is igaz.

  27. Bánki Róbert

    Kedves hozzászólók!
    Nem tudom, közületek ki merre él a nagyvilágban.
    Én magyarországon. Tudjátok, egyszer volt alkalmam repülővel az egyesült államokban járni, hazafelé a Muncheni repülőtéren csak vissza akartam kérdezni a rendőrtől valamit, fogta a fegyverét és úgy üvöltött velem. Nem menekült voltam, de tettem amire utasított. Ha amerikában egy mexicói menekült nem teszi meg amit a rendőr kér, mit tesznek vele?
    Azt talán észre kéne venniök az embereknek, itthon és külföldön egyaránt, ha valahol segítséget kérek, akitől azt várom legalább azoknak a kéréseinek eleget teszek.
    Én azért még gondolat sem voltam 1956-ban, de akik akkor menekültek itthonról, azok elfogadták az ausztriában kapott segítséget, eleget tettek annak amit ott kértek, nem követelődztek.
    Kérdezem: miért papirok nélkül jönnek ezek a semmilyen törvényt nem tisztelő emberek?
    Sok szó volt az előttem hozzászólók megszólalásában a könyörületről.
    Igen, a mi felfogásunk szerint köteleségünk segíteni, mire ők mit mondanak: elvágjuk a nyakadat, mert az ő általuk tiszteletben tartott szabályok között ehhez nekik – szerintük – joguk van. Úgy gondolom ha a szerint akarnak élni tegyék azt otthon.
    A sok szír, háborus övezetből menekült miért nem otthon harcol?
    Melyikötöknek jutna eszébe egy idegen ország határán egy másik idegen ország rendőreit megdobálni, határ szétszedni? Ha az egyesült államok és mexicó határán levő határt néhány kolumbiai elkezdené szétszedni, mit szólnának hozzá az amerikai rendfenntartó erők? Legyen szíves uram, hozhatok önnek inni valamit? kérédsek hangzanának el vagy esetleg felszólításnak nem engedelmeskedőnek gumibot és bilincs, vagy még erősebb meggyőző eszköz?
    Az hogy a keletinél lévő migráns tömeget a magyar lakosság el akarta volna látni, némi túlzásnak érzem. Konkrétan alig lehetett a keletit és az aluljárót használni, ami pedig utána maradt! Pedig úgy gondolom nem pénz kérdés a szemét megfelelő helyre helyezése. Én alig vártam, hogy eltünjenek onnan.
    Persze egy részük szállodában lakott pl Kőbányán. Sajnáltam is Őket. Így ki kellett nekik jönni a városból…
    Egy szó mint száz.
    Sajnálom azt az esetlegesen köztük lévő valóban menekültet aki tud – nem keresztényként – csak emberként viselkedni és a csőcselék miatt esetleg ő sem azt kapja amit kellene, de a hatalmas többség nem menekült.

  28. Judith

    Kedves hozzászólók!
    Én Magyarországon, Debrecenben élek. Magyarnak születtem, és minden bizonnyal magyar leszek, amikot eltemetnek is. Fiaim egyike színmagyar, a másik (a fiatalabb) pedig..hát.. félig szunita muszlim, de nem csak nem ismeri ezt a vallást, de nem is akarja már megismerni, annyira agresszív vallásnak tartja. Ezeket azért vetettem papírra, mert szerettem volna érzékeltetni, hogy mind a két nép (magyar-eu, és arab), a két nép vallását szokását némileg ismerem… nem volt egyszerű egy házon belül békésen összehozni, és végül is nem is sikerült maradéktalanul, amíg élt a fiatalabbik fiam édesapja…

    Amikor a Keleti pályaudvarnál először megjenetek az első ott táborozó migránsok, már akkor fel voltam háborodva: papírok nélkül, zöld határon (illegálisan), és egyre nagyobb tömegekben jelennek meg.. Amikor az első sokk után ráeszméltünk néhányan, hogy ez van, akkor el kezdtünk kutakodni, hogy kik is ezek, és mi az, hogy egyik hétről a másikra elárasztottak tömegesen minket.. Először a határ melletti települések kezdtek nyiltabban beszélni, hogy már nem csak vizet kérnek, hanem a kertjeikbe is betörnek, ls kedpzsmálják még a diófa zöld dióit is….. Majd nálunk kitódulnak a menekülttáborunkból a mellettük elmenő egyik főútra, és a buszokat, autókat leállítják, kövekkel megdobálják, és botokkal mennek a rohamrendőreinknek…
    Ahoyg fokozódot a helyzet, egyre dühösebb lett mindenki, mert az még sem lehet, hogy ezek a migránsok ne tiszteljék a törvényeinket, se a rendfenntartásunkat, se minket….. Sajnos, mint a tehénycsorda.. csak megindulnak, és semmi törvénnyel, renddel nem foglalkozva mennek előre.. Követelik, hogy vigyék őket el Németországba, mert Ők oda akarnak menni!! Sőt ez az egészet tüntetéssel, majd ultimátumokkal fejelik meg… Vagy ha a határainkon nem engedjük be (se zöld sem más módon, amíg nem regisztrálhatóak, foto, újlenyomat és egyéb azonosítható papírokat nem készítenek róluk…. – Na ze kiakasztja őket – azonnal! NEM AKARJÁK, HOGY BÁRMILYEN MÓDON REGISZTÁLJÁK ŐKET, BE LEHESSEN ŐKET AZONOSÍTANI! -inkább felfordulást, tüntetéseket és zavargásokat okoznak, hátha tovább jutnak így…
    Ma már egyre többen jönnek rá arra, amit először is jeleztem minden tőlem kérdezőnek, miután a fentiek egymás után megtörténtek, hogy ezek a “migránsok” euróőát megszállni jönnek. Mindegy, hogy a tömegben vannak nők és gyerekek (azokat egyébként is beszélő szerszámoknak, értékesíthető árúcikknek tartják), mert azokat a mi keresztényi könyörüetességünk és a média figyelemfelkeltése céljából használják! Sajnos, nekem nem kellett kimenni sokat közéjük, ránézésből rájöttem – de ma már olyanok is nyilatkoztak, akik közöttük mozogtak, és segítették őket nyelvtudással, adományok szétosztásával…
    Sajnos nem vigasztaló, amiről beszámoltak: – először is, sokszor beszélgetnek egymás között a saját nyelvükön, mert azt hiszik, nem értik itt őket, így egy-két dolog ról így lehetett tudomást szerezbni.
    A migránsok kb 1-2 %a keresztény és a vallási üldöztetése miatt menekült el. A migránsok kb. 10 %a szír valójában, sokan afgánok, kurdok, irakiak, és vegyesen minden honnan, ahol már nincs háború, csak az anyagi lehetőségek nem tetszenek nekik otthon. Kb. a migránsok 30% pedig kifejezetten azért jön, mert küldik ide (ISIS-szimpatizánsok, ISIS katonák). HA NEM IS MINDEGYIK, DE 80%-a KAP PAPÍRT, ÉS REGISZTRÁLJÁK GÖRÖGORSZÁKBAN IS LESZBOSZ SZIGETÉN! SŐT SOKNAK AKKOR MÉG ÚTLEVELÜK IS VAN! A papírokat a következő határnál széttépik, és többnyire a zöld határon akarnak minden országba be és kilépni..Ha elfogják bármelyiküket, már nincs papírjuk..Mindenről szelfiket készítenek, a médiának csinálják a műcirkuszokat, hogy minnél nagyobb káoszt csináljanak amerre járnak… Fokozatosan akarják ellepni európa nagyvárosait, előre jól megszervezett módon. 20150916-án is épp ez történk a röszkei határátkelőnkön: kövekkel dobálták meg a karhatalmunkat, nem csak flakonokkal és almával….20 rendőr került miattuk kórházba… A szelfiket ezekről a zavargásokról küldik vissza haza megadott számokra, és ezekért jön a napi 6-800 EUR-k a számlájukra…
    Nos, ha amerikai érdeklődők is olvassák, sajnos a következő szavak nem túlzóak: JELENLEG EGYFAJTA CSENDES-MIGRÁNS-HÁBORÚ FOLYIK AZ ORSZÁGUNK ELLEN.
    Ha ezt az USA határánál tennék bármilyen csoportok, nem lenne senki számára kérdés, hogy még lőnének is a minden jogot megsértő migránsokra… Mert meg kell védeni a határainkat. Most ezt próbáljuk tenni a déli határokon, hogy ne jöhessen ellenőrízetlenül hozzánk bárki..
    Sajnos nem hiszek el mindent elsőre, így erről ismerőseimmel (egyiptomi arabok cairóban) és kérdeztem, hogy mit tud róla, és miért? Miért mi magyarok? A válasz: Mert NATO tagok vagyunk, mert az USA és a NATO lerohanta Irakot, Líbiát, meg irán, és szíria… és visszakérdeztek: Miért vagyok meglepődve ezen? Háború folyik! – azt mrá nem tudtam megértetni velük, hogy mi békefenntartó misszióban vagyunk ott.. A lényeg: ott vagyunk!
    Szívesen lefordítanám, és közzétenném az USA vezető naplapjaiba, hogy lássák és olvassák, hogy az Orbán Viktor csinál és csinált sok hülyeséget, elítélhetőt, de most minket véd MAGYAROKAT, a megmaradt magyr földünket, ezt a 92000 nkm-t…Nem fvagyok a pártjában, de most ezért a tettéért tisztelem…
    ha van aki ezt olvassa, és amerikai, s érdemesnek érzi, fordítsa le, és tegyék közzé napilapokban, mert ne csak a rossz és hivatalos verziókat olvassák.. Ez a mi igazságunk itthon maradottaké, MAGYAROKÉ…..

  29. jobbagyp

    @Steve

    Teljes mértékben egyetértek.

    @Balavány György

    Nem azért nevezlek liberálisnak, mert nincsenek érveim és törvényeskedő, gonosz univerzumomból csak így tudnálak kirekeszteni. Azért vagy liberális, mert liberális orgánumokban publiklálsz, mert támogatod a melegházasságot és mert szelektíven alkalmazod az igét. A szelektív ellenségszeretetedről: a rendőrverő, keresztyéngyilkos, dzsihádista horda irányába kötelezőnek érzed az ellenség szeretetére vonatkozó parancsolatot – lelked rajta (aki nem ismeri a történelmet, arra kárhoztatik, hogy megismételje azt) – de a politikailag ellenfélnek titulált embereket válogatás nélkül gyalázod: Semjén Zsoltot, Orbán Viktort, Vona Gábort. Vajon mikor azt papírra vetetted, hogy “rák egye ki a beled, Vona Gábor”, akkor is ilyen vehemensen kiálltál az ellenség szeretete mellett?

    @Judth
    Ez valóban háború ellenünk, és nagyon hálás vagyok, hogy kormányunk ezt időben felismerte és megtette a megfelelő lépéseket. Való igaz, hogy ha a röszkei jelenet az USA vagy Izrael határán játszódott volna le, már rég közéjük lőnek és a terrorizmus elleni harc jegyében mindenki éljenezné őket. Jaj Európának, hogy ennyire megvakította a liberális áldozatnarratíva.

    Péter

  30. Senki

    Az USA tele van képmutatással. A CNN számonkér és megítél minket, miközben a mexikói határon nagyobb kerítés van, mint itt. Az idegenrendészeti rendőrség ugy fog kezelni, mint egy bűnözőt, ha lejárt a vízumod.
    09/11 ott él bennük. Ők beengednének az országukba ennyi muszlim embert kontroll nélkül? Még munkavállalói vizumot is alig lehet szerezni az USA-ba.
    Az USA nagyban tett azért gazdasági indokokból, hogy ez a helyzet alakuljon ki azokban az országokban ahonnan a migránsok jöttek és most az EU jár pörul.

  31. Szabados Ádám

    Amerika valóban tele van képmutatással, csakúgy, mint Európa. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a CNN baloldali elfogultsága köztudott, ezért a riportjai hangvétele sem különösebben meglepő. Én most déli államokban jártam, ahol az emberek észjárása nagyon más. A CNN és Obama világképe sok tekintetben jobban hasonlít a nyugat-európai balliberális gondolkodáshoz, mint a hagyományos amerikaihoz. Mindkettőnek vannak igazságai és hamisságai, de a rendfenntartás és az önkéntes állampolgári irgalom kérdésében a hagyományos amerikai gondolkodás megértőbb a magyar krízishelyzet kezelésével szemben, mint a CNN.

  32. Cypriánus

    Ádám, csak számomra ijesztő Amerika “európaivá ” válása?
    Mármint a rossz értelemben.
    A hivők aránya minden felmérés-és személyes tapasztalat- szerint csökken, a Bible Belt fiataljai nem úgy élnek gyakran, ahogy beszélnek, az állam hatalma egyre nő, a demokratáknál pedig sokan nem a hagyományos amerikai szekuláris modelt, hanem az erőszakos francia “laicité” gyakorlatát tekintik mintának.

    Tudom hogy a kereszténység jövője nem a nyugat, de jó lenne, ha az amerikai kereszténység még kihúzna úgy 30-50 évet az “őrségváltásig. ”

    Amúgy remélem nem Hillary “Jezabel Királyné” Clinton győz, bár a világ többi részének a republikánusok sem szoktak jót tenni, de legalább néhány dologban normálisabbak.
    Hajrá Carly Fiorina! 🙂 Esetleg Ben Carson!

  33. pomome

    Bence szerint, az állam képviselje a többség akaratát, és lássa el őket,(menekülteket) hiszen az állam rendelkezik a közös erőforrásaink felett.
    Valóban az államnak kötelessége olyan helyeket kijelölni ahol az emberek megpihenhetnek, élelemhez és vízhez juthatnak. De ha a menekültek nem akarnak oda menni, hanem minden áron a Keletiben akarnak lenni, akkor az állam ne szaladjon utánuk kiskanállal a kezében, hogy de egyél gyerekem.
    Valami rendnek létezni kell.

  34. Szabados Ádám

    Hát… elolvastam, érdekes volt, de van egy kis konteó szaga a cikknek. A Hillary Clinton emailbotrányához és a WikiLeaks általi szivárogtatásokhoz hasonló ügyetlenségek, no meg az amerikai kultúráról szerzett tapasztalataim (melyek egyszerűen nem értelmezhetők a jó kis bejáratott magyar cinizmussal) azt súgják nekem, hogy Amerika külpolitikája nem ennyire ravasz és mindenható. Időnként kifejezetten otrombának, túldemokratizáltnak és naívnak látom inkább a külpolitikájukat. Persze lehet, hogy én vagyok naív (ami minden konteó egyik alapvetése), és engem is megvezetett ez a gonosz világbirodalom. Egyébként tényleg lehet, de most azt gondolom, hogy Amerika vezetői inkább rendre elszámítják magukat, mintsem akkora szemetek, amilyeneknek a cikk beállítja őket. Bármennyi politikai számítás is van döntések mögött, és brutális következménye hülye külpolitikai lépéseiknek, Amerikában még mindig van valódi heroizmus és vannak komolyan gondolt elvek – a legfelsőbb politikai és katonai vezetésben is. Ezt szerintem csak köztük élve érti meg az ember.

  35. Vértes László

    Kedves Ádám! Jó és kiegyensúlyozott ez az írás. Egyetértek mind az állam rendfenntartó szerepével, mind a rászorultak egyéni segítésével.

    Amiről mintha nem tudnának Amerikában, de itthon sem, az a következő: a menekülthullámok az indította el, hogy csökkent a menekülttáborok támogatása, fogytán a pénz, nincs elég étel. Persze, hogy ilyen körülmények között sokan indulnak útnak. Persze, hogy jobb helyre vágynak. Persze, hogy a legrövidebb úton, azaz – ha repülővel nem lehet – akkor rajtunk keresztül.

    Ami nem persze, hogy miért nem a lényegi okokkal és azok kezelésével foglalkozunk. El kell őket látni a menekülttáborokban, és segíteni a hazatelepülésüket, a hazájuk emberhez méltó működését. (Értsd: az ott lakók szerint megfelelő működését, és nem a nyugati balaványgyörgyök szerint megfelelő működést, mert keleten abból nem kérnek.) Ehhez képest mindenről van szó, csak erről nem. Az Amerikai liberók dogmája szerint szerint a muszlim pont olyan, mint a keresztény vagy az ateista, definíció szerint kell neki a liberális demokrácia, és ha nem, akkor jöhet a bombázás. Ha lebombázták az országot, és menekülnek az emberek, akkor Walaky csináljon már valamit, de az ne Amerika legyen. Tényleg?

    Mielőtt mások házáról lebontjuk a tetőt, meggondoljuk, hogy tudunk-e helyette másik, szebb, jobb tetőt csinálni. Ha nem tudunk, nem bontjuk le, mert a szerintünk ócska tető jobb, mint tető nélkül maradni. Az sem mindegy, mennyi időn belül készül el az új tető, és addig hol húzhatják meg magukat a ház lakói.

    Nos, Amerika lebontotta a közel-keletiek házáról a tetőt, és bár szebbet-jobbat ígért, nem tud helyette másik tetőt adni. Sem nyugati mérce szerintit, sem keleti mérce szerintit. Élhetetlenné tette az egész régiót. Szerintem ez a világra szóló botrány, amiről a magukat humanistának vallóknak beszélniük kellene.

  36. Senki

    Igen. Egyetértek Vértes Lászlóval, az USA elindított egy folyamatot, de azzal a káosszal, amit maga után hagyott már nem foglalkozik! Vajon miért?
    Fogadjon be ő is menekülteket tőlünk!
    Utána meg mi vagyunk a rosszak? Hipokratizmus!

  37. Gégény István

    Kedves Balavány György!

    Önnek jórészt igaza van. Csak épp “csöndje” nincs. Pedig elkelne. Nekem is fáj a kormányzati uszítás, gyűlöletkeltés, néphergelés. De azok a gondolatok, problémák nem ehhez a cikkhez illenek. Végre egy felülemelkedős tartalom a nagy nemzeti kődobálósdiban!

    Biztosan van más felület az asztalcsapkodásra. Ez nem az. Ne váljon azzá!

    Gratulálok a szerzőnek! Önkritika, rend, irgalom. Felírtam! 🙂

  38. Steve

    Elolvastam a Cypriánus által ajánlott cikket. Érdekes volt. A megállapítások egy részével egyet tudok érteni. Bár én azt érzem, hogy egy kicsit túlzott tudatosságot feltételez a szereplőkről.

    Konkrétan az amerikai szerepvállalásban én lényegesen nagyobb szerencsétlenkedést látok – az arab tavaszról is inkább azt gondolom, hogy Obama egyszerűen elmenedzselte a helyzetet – nehezen elképzelhető, hogy miután Obama külpolitikájának alaptétele az volt, hogy az iszlám világgal új alapra helyezze az amerikai kapcsolatokat (lásd Kairói beszéd és megannyi gesztus), pár éven belül tudatosan oda juttassa el a dolgokat, hogy több korábban stabil és amerikai barát országban káosz legyen, amerikai nagykövetet öljenek meg, stb. Hillary Clinton és John Kerry képességeit is szerintem ilyen szintű taktikázás messze meghaladja. Hacsak nem feltételezem azt, hogy az amerikai elnök és az egész adminisztráció is valójában a titkosszolgálat bábja. Az iráni dealt és a jobboldali izraeli kormánnyal való ellentétet is ennek a koncepciótlanságnak és céltévesztettségnek a számlájára tudom csak írni. Obama egyszerűen nem mer bátor döntéseket hozni, súlytalan, megbízhatatlanul, a személye önmagában a hatalmi vákuum letéteményese, nem is veszi komolyan Putyin sem, meg nagyjából senki.

    Azzal viszont egyetértek, hogy sok minden az orosz-amerikai-kínai egymásra feszülésből és a kártyák újra-osztásából fakad. Az is igaz, hogy Európa eközben még komolytalanabb szereplőnek tűnik, ami a menekült válság kapcsán zajlik, az maga a bohózat. Bár lehet, hogy van valami, amit nem látok, mert nem hiszem el, hogy Merkel egy idióta lenne, biztos, hogy van valami logikája a dolognak, ami talán csak később lesz majd egyértelmű. Ami az Európai helyzetben engem külön zavar, hogy a kérdés még inkább előtérbe helyezi a német túlsúlyt az EU-n belül. A kelet-európai államok felé egyértelműen valamiféle asszisztensi szerep hárulna csak ebben a szép új Európában. Orbán Viktor és politikája is egyfajta érthetetlen irritáló tényezőként van prezentálva a médiában, amivel kapcsolatban Németország talán kénytelen lesz hatékonyabban fellépni az európai szolidaritás jegyében (lásd a fenyegetés a kvótarendszer többségi megszavazásával ill. a pénzügyi támogatás megvonásával).

    Izraellel kapcsolatban azzal egyetértek, hogy nekik a prioritás a saját biztonságuk, és úgy lavíroznak, hogy ezt biztosítani tudják. Ezt én támogatom is, nem kriminális színekben látom, örülök, hogy az izraeliek reálisan mérik fel a helyzetet és védik az érdekeiket – ellenségekkel körülvéve sok más lehetőségük nincs is. Más kérdés, hogy Izrael tényleg ki fog-e tudni maradni abból a tűzből, ami most Szíriában van – ez sajnos egyáltalán nem garantált.

  39. Cypriánus

    Ádám, igazat adok Neked, szerintem is az interjú túl a szír kormány álláspontját képviseli. Azaz egyoldalú. Érdemes pl Sayfo Omar cikkeit is olvasni-Ő inkább a szunnita nézőpont a Szíriában történő dolgokról. Valahol a kettő szintézise lehet kB az igazság.

    Viszont ami lejött számomra :
    1) teljesen mindegy, hogy most Amerika nyers birodalmi önzésből, vagy jóindulatú idealizmusból teszi amit tesz-az eredmény egy katasztrófa.
    (Amúgy a legvalószínűbb : a birodalmi számítás és a nagyfokú szerencsétlenkedés keveréke, amit az USA külpolitikája.)

    2. A helyi tényezők és nagyhatalmi vetekedés is a háború további folytatása irányába mutat…ami tovább fogja nyújtani a menekültek krízisét is.

    Steve, egy jövőbeli nagy szunnita muszlim kalifátus egyik legnagyobb akadálya éppen a síita Irán. Irán mivel szabályosan ketté vágja az iszlám világot, nagyon fontos tényező geopolitikai szempontból.
    Egyáltalán nem osztom Benjamin Netánjahu monomániás és túlzó Irán -ellenességét. (az előző Moszad főnököt is azért rúgta ki, mert- az újságírói kérdésre – nyíltan ostobaságnak nevezte Netánjahu hisztérikus állítását arról, hogy “Irán őrült papi rendszere azonnal atomcsapást mérne Izraelre, ha lenne nukleáris fegyvere”. A volt Moszad elnök is elmondta, a perzsa külpolitika nagyon is számító és racionális,(azaz nem akarnak egy Izraeli nukleáris ellencsapásban kollektíven megsemmisülni a 3000 éves perzsa civilizációval együtt).
    A. Közel -Keleten a barát és ellenség gyorsan változó fogalmak…

  40. Arpicus

    Azoknak akik még illúziókban élnek:
    https://www.youtube.com/watch?v=IZHLT1GIm24
    “Obama egyszerűen nem mer bátor döntéseket hozni, súlytalan, megbízhatatlanul, a személye önmagában a hatalmi vákuum letéteményese, nem is veszi komolyan Putyin sem, meg nagyjából senki.”-igy igaz,Jimmy Carter óta nem volt ilyen gyenge elnöke az Egyesült Államoknak.

  41. Steve

    Szia Cypriánus,

    értem, hogy Te így látod a kérdést, viszont én teljesen megértem, hogy izraeli barátaim pedig kissé aggódnak amiatt, hogy egy szélsőséges és kiszámíthatatlan, apokaliptikus halálkultusz által vezetett ország vezetői hetente kijelentik, hogy céljuk Izrael eltörlése a föld színéről, miközben karnyújtásnyira van az atombombától. Szerintem Netanjahu aggodalma jogos. A volt Moszad elnök téved, amikor a jelenlegi iráni vezetést a 3000 éves perzsa civilizáció fényében próbálja értelmezni. Hámán is egy irracionális vezető volt, ami majdnem sikerre vitte a zsidók kiírtását, hiába okos és racionális nép a perzsa. Ez a veszély ma is megvan, csak a modern Hámán neve éppen Hamenei.

    Az iráni népet én egyébként tisztelem, a perzsákat rendkívül szimpatikusnak tartom. De egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy Irán jelenlegi őrült vezetői nem váltják valóra a fenyegetésüket, amint tehetik. De ha nem is váltják valóra, akkor is egy atomfegyverekkel rendelkező Irán elképesztő problémát jelentene Izraelnek.

    Steve

  42. Ibolya Ágnes Gál

    Azok közé tartozom, akik helyeslik azt, ahogy a magyar állam eljár.Azonban az, hogy az itthoni intézkedésekről milyen hazug tudósítások jelennek meg a külföldi sajtóban, rossz fényt vet Magyarországra, míg a többi országra ( Szerbia, Horvátország, Szlovénia) jót, annak ellenére, hogy ott étellel, itallal se látták el a bevándorlókat,hagyták, hogy Magyarországot, a magyar rendőröket megtámadják, a magyar határzárat ledöntsék szerb területről anélkül, hogy azt megakadályozták volna, vagy közbeavatkoztak volna,sőt cinkosaik lettek Magyarország ellen.A magyarok értesítése nélkül tízezer számra hordták/ hordják autókkal / vonatokkal a hozzájuk érkezett
    migránsokat mindenhonnan a magyar határra, vagy éppen Magyarországra. A balliberális politikusok is besegítenek az ország ilyenfajta megítélésébe hazug szónoklataikkal.A képsorok magukért beszélnek, mikor fogjuk azt látni, ami valójában itt történik.Hiába hagyták teljesen magára Magyarországot, ő még most is segít mindenkinek, és a migránsokkal is szépen bánik,többet segít rajtuk, mint ahogy azt a környező országokban teszik.Mikor fognak már objektíven tájékoztatni a külföldi sajtóban arról, ami Magyarországon történik,mert a hazugságok előbb-utóbb kiderülnek. Vagy az már nem is számít,csak az, hogy Magyarországot ilyen rossz fényben tüntessék fel ország – világ előtt?!Ébredjenek! Horvátország például beismerte, hogy hazudtak, látott-e valaki egy helyreigazító cikket is ? És azt is jó volna figyelembe venni, hogy a migránsok közül ki viselkedik menekültként, és ki az, aki csak balhézni indult útnak, törni – zúzni, kormányt váltani(ilyen buzdítókra is volt példa),elégedetlenséget szítani, Magyarországot káromolni ( ‘fuck you Hungary’), ok nélkül. Látszott, hogy fel vannak bérelve,és együttműködnek felbujtóikkal.Reméljük, hogy ez is hamarosan kiderül majd.Csak nehogy túl késő legyen.Magyarország bent van az Unióban.Szabad – e a többi uniós országnak így viselkednie egy másik uniós országgal, aki minden , a tagságágából fakadó kötelezettségének eleget tesz,és a civilszervezetekkel együtt mindemellett emberségről is példát ad?!Ezekre is lassan már választ kéne adniuk az európai illetékeseknek, akik ennyire magára hagyták hazánkat, amely már 3/4éve állja azt a sarat, amit mások egy napig se voltak képesek. Igazságot Magyarországnak! Hazugságokkal már tele a magyarok hócipője is!

  43. Steve

    Igen, sajnos rendkívül egyoldalúan tudósít a világsajtó. A CNN és BBC folyamatosan síró néniket és gyerekeket mutat és azt hajtogatja, hogy amit ezek a magyarok művelnek szegényekkel, az felháborító. Holott egyébként tudjuk, hogy a migránsok 80%-a fiatal férfi, és külön begyakorolt taktika van arra, hogy a nőket és gyerekeket előre tolják, ha ott vannak a kamerák.

    De másrészt sajnos azt is hozzá kell tenni, hogy az ország részben azt aratja, amit vetett. Az elmúlt néhány évben a kormánynak számos valóban erősen megkérdőjelezhető lépése volt, a jogállamiság is csorbult itt-ott (még ha most nem is időszerű ezekkel előhozakodni, ebben a nehéz helyzetben jobb inkább a szolidaritásra tenni a hangsúlyt), valamint nagyon ügyeltünk arra, hogy lehetőleg mindenkit előre magunkra haragítsunk piszlicsáré dolgok és az állandó ellenség keresés miatt. Most amikor aztán igazi helyzet van, hiába van teljesen igaza a kormánynak (szerintem), eleve erős mínuszból indultunk PR ügyben. De innen szép visszajönni. 🙂

  44. Cypriánus

    Steve, Irán 160 éve nem támadott meg senkit. Az Iráni külpolitika pedig inkább cinikus, mint irracionális. Gyanítom a volt Moszad vezető jobban látja mint mi, vagy a hisztérikus Izraeli közvélemény.

  45. Steve

    akkor jó, örülök, hogy Irán vezetői békeszerető emberek, akik az emberi jogok bajnokai. 🙂 Én eddig azt hittem, hogy az iráni rezsim vasököllel nyomja el saját népét, és mind a Hezbollahot, mind pedig a Hamaszt (ez utóbbit másokkal együtt) is aktívan finanszírozzák/ták, még a legnagyobb gazdasági nehézségeik idején is. Ezek a szervezetek számos izraeli haláláért felelnek, több száz rakétát lőttek ki Izraelre és számos terror támadásért követtek el. Ennek fényében azt gondoltam eddig, hogy naív lenne az izraelieknek azt gondolni, hogy az Irániak nem gondolják komolyan, amit mondanak.

    De ha Te azt mondod, hogy az ayatollahok és a forradalmi gárda valójában pozitív szereplők, akkor oké. Szerintem szólj az izraelieknek, hogy aggodalmuk szerencsére alaptalan. Esetleg kérd meg Khameneit, hogy ne fogalmazzon félreérthetően Izraellel kapcsolatban (a számtalan “halál izraelre”, “a cionista entitást eltöröljük a föld színéről”, és hasonló kijelentések valószínűleg fordítási hibák), és akkor a probléma meg is szűnik! 😉

  46. Cypriánus

    Kedves Steve! Az “emberi jogok” semelyik állam külpolitikájában sem ténylegesen fontos tényezők, (pl. Izrael most éppen az Al Qaida patrónusa Szíria déli részén…ami heves tüntetéseket váltott ki a drúz lakosság körében a Golánon, és a Galilaeai drúzok is háborogtak.)

    Hameini nem egy mitikus figura, inkább egy ravasz azeri főpap. Természetesen Irán vívott proxy háborút Izrael ellen, és beteges a retorika is-de ez Izraelre is igaz. Izrael terrorizmusban született, lőttek le ENSZ megbízottak is, és a terrorista aztán miniszterelnök lett, jelesül Yitzhak Shamir. Legalább kétszer agresszor volt (1956 Szinaj, 1982 Libanon) , a retorika pedig szintén beteg. Ha figyelted az Izraeli sajtót a tavalyi mészárlásba hajló háború alatt, a kormánypártok vezető tagjai tettek olyan nyilatkozatokat, amik népírtásra való buzdító mondatok voltak. (Moshe Feiglin a sivatagba akarta űzni Gaza összes lakosát, és az amúgy teljesen vallástalan csinos informatikus miniszternő, Ayeleth Shaked pedig a palesztin anyák megöléséről ábrándozott, mert hogy “kígyókat szülnek “.
    Szóval abban a régióban ez már csak ilyen.
    (Viszont a Hezbollah Izrael elleni küzdelme 1985-2000 között szerintem jobbára jogos volt, nem sok keresnivalójuk volt Libanonban.)

    Viszont Steve, a látszat ellenére általában egyet értek Veled, ha egy távoli régió kapcsán vannak is viták. 🙂 de az közvetlen nem érint minket.

  47. Steve

    Szia Cypriánus,

    valóban, sajnos a nemzetközi diplomáciában elég sok a képmutatás, és az emberi jogok és különféle értékek gyakran csak a szlogenek szintjén hangzanak el, túl sokszor a manipulálás és médiaháború eszközei csupán.

    A világpolitikát lehet szkepszissel és cinizmussal szemlélni, de azt gondolom, akkor sem árt, ha az ember eldönti, hogy végül kinek az oldalán áll, és ebben megpróbál konzisztens maradni.

    1. Én magyar emberként kötelességemnek érzem a magyar érdekeket képviseljem/támogassam a lehetőségeimhez képest és amennyire az igazságszeretet azt engedi, hiszen ez az a nemzetközösség, amihez természetes származásomnál fogva tartozom (nem én választottam, hogy ide szülessem, ez Isten döntése volt).

    2. Emellett tágabb értelemben ha már választanom kell, akkor annak a kultúrának drukkolok, amelynek része vagyok, és annak a világképnek, amely a hitemhez közelebb áll. Ebből az következik, hogy ha lehet, akkor nem az iszlám világ vagy akár a hinduk érdekeit tartom legfontosabb szempontnak, hanem a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozókat támogatom, és azokat az érdeket/folyamatokat próbálom képviselni, ami legalábbis nem akar ennek ártani.

    3. Harmadrészt mivel bibliai világképpel rendelkezek és hiszek a prófétáknak is, kötelességemnek érzem, hogy Izrael népével feltétel nélkül szolidaritást vállaljak. Ez nem azt jelenti, hogy vaknak kell lennem, vagy Izraelt és vezetőit tökéletesnek kellene látnom, nem észrevéve a hibákat, visszaéléseket. Ugyanakkor Izrael akár jól csinálja a dolgait, akár rosszul, Isten miatt mégis drukkolok annak a munkának, ami ott zajlik, imádkozom Izrael összegyűjtéséért, és azért, hogy az egész projekt végső soron sikeres legyen, a borítékolható kríziseken átmenjen és végső soron megvalósuljon Izrael teljes fizikai és szellemi helyreállása. Tudom, hogy ezt a keményvonalas keresztény cionista hozzáállást sokan kritizálják. Ez a fajta hit nem mellesleg magában hordoz sok olyan dolgot is, amit a mai világban politikailag inkorrekt kimondani is (pl. a palesztin ügy egyértelműen nem lesz sikeres hosszú távon, a templom hegyről nyilván el lesz takarítva a Szikladóm meg az Al-Aksza-mecset és Izrael gyűlölői és az ellene támadók végső soron történelmi vereséget fognak szenvedni).

    Ha a fenti három szempont egymással ellentétbe kerül, akkor persze nehéz a választás. Azt gondolom, az embernek a lelkiismeretét kell követnie minden esetben.

  48. Jonas

    … hogy miről is beszélnek, mire gondolnak, és mire készek velünk (európaiakkal) kapcsolatban a migránsok közül sokan? Az alábbi nő, utazásakor véletlenül közéjük került, akinek kinézetéből a migránsok részéről fel sem merült, h esetleg érti a nyelvüket (sőt a kultúrájukat is), így bátran beszéltek, őt és minket (európaiakat) érintő gondolataikról:
    http://www.thehungariantimes.hu/thetimeshirolvasas.php?id=1238&n=5269

  49. Cypriánus

    Amúgy nem biztos, hogy egy elemzés Ferenc pápa teológiájáról túl sok magyar katolikust hozna lázba.

    Ahogy Ferenc eddigi tevékenysége áll, nem lehetetlen, hogy legmaradandóbb “műve ” a vele részben szemben álló, erősen konzervatív afrikai és ázsiai katolikusok öntudatra ébredése lesz…és hogy tudatosan akarják megszerezni a világegyház vezetését.
    Az hogy a guineai Sarah bíboros egyfajta igazodási pont lett a konzervatív katolikusok számára itthon is, érdekes új fejlemény…Vagy hogy a keményen konzervatív amerikai Burke bíboros világszerte megjelenik, és tömegek előtt beszél… Hosszabb távon lehet hogy a konzervatív összefogás fontosabb leszek , mint egy néhány évig regnáló pápa átmeneti népszerűsége a médiában.
    Mert az ázsiaiak és afrikaik súlya rohamosan nő a “globális Dél Egyházában”, akik nem túl vevők arra, hogy a kudarcot vallott német vagy belga egyház teológia professzorai és egyházmegyéiket gallyra vágó püspökei akarják dróton rángatni őket.

    Latin-Amerika megint más tészta, de az is külön civilizáció. (Ott semmi sem olyan, mint felületesen látszik, ahogy Ferenc sem annyira liberális, mint hiszik, inkább “balos”, h ragaszkodunk az ilyen kategóriákhoz. De ő vezette a meleg házasság elleni kampányt Argentínában, és utolsó enciklikája is elítélte az abortuszt. )

  50. Almi

    Jó írás, csak kicsit a szerző távol van Mo-tól, és túlságosan az amcsik szemén keresztül kénytelen látni a helyzetet. Az amerikaiak meg vannak győződve, hogy mindent ők csinálnak legjobban, pedig dehogy.
    Persze, ők bomlasztották fel, maguk sem tudják kinek az érdekében Szíriát. A határaikat tény, hogy jobban védik, mint az EU, már csak azért is, mert ők egy ország.
    Persze nálunk nem is gondoskodik az állam a bevándorlókról úgy, mint nálunk. És arról sincs fogalmuk, hogy az egyébként gyakran jómódú menekültek visszautasították a menekülttáborok ellátását Mo-n, azok gyakran üresen álltak. Miért kéne ilyenkor “önkénteseknek” segíteni, akiknek a szervezetei az ameriki Sorostól kapják az apanázst, és osztják a Soros támogatott szervezetek nyomdáiból kikerülő betepítési útmutatókat. (amikben le van írva, hogy ne regisztáltassuk magunkat)

  51. Szabados Ádám

    Magyarországon élek, látogatóban voltam az USA-ban.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK